2010. május 10., hétfő

MÁJUS 10 – NARANCSOS MAFFIA-KORMÁNY



Kép: Hatala tábornok
MIÉRT KELL ORBÁNNAK PINTÉR?
MERT PINTÉR A GARANCIÁJA
A MAFFIAÁLLAMNAK
Eclipse-ügy: kihallgatták a vezérőrnagyot
Hatala József a hvg.hu-nak megerősítette, hogy valóban meghallgatták őt tanúként. Megjegyezte: ezt teljesen természetesnek tartja, ugyanakkor nem kíván az ügyről részletesebben nyilatkozni. Mint arról a hvg.hu is hírt adott, a VPOP nyomozói március 11-én vették őrizetbe az Eclipse Informatikai Rendszerház Zrt. vezérigazgatóját és hat vezető pozícióban lévő munkatársát. Az Eclipse volt az, amely a gépjűrművek kötelező eredetiségvizsgálatának informatikai rendszerét kiépítette. A VPOP gyanúja szerint a cég az elmúlt 3 évben állami pályázatokon elnyert 15 milliárd forint után nem fizette be az áfát, hanem fiktív számlákkal csökkentették a bevételt. Hatala József az Országos Rendőr-főkapitányságtól négy éve távozott, a rendőrségnél közbiztonsági főigazgató volt. Közeli, üzleti kapcsolatban áll Pintér Sándorral, a Fidesz-kormány egykori belügyminiszterével. Kettőjüknek közös cégük is volt, az Euro Dentis Fogtechnikai és Szolgáltató Kft., amely szintén az Angol utcai irodaházban volt, ugyanott, ahol az Eclipse Zrt. Az Euro Dentis tavaly november óta végelszámolás alatt áll. Hatala a hvg.hu munkatársának azt ajánlotta, az ügy részleteiről kérdezze a VPOP-t vagy Szabó Iván ügyvédet. Szabó az egyik Pintér-cég, a Civil Biztonsági Szolgálat ügyvédje is. (HVG, 2010.marc.10, részlet)
2002-BEN ÁVOSOK VERTÉK A MAGYAROKAT
MERT A VÁLASZTÁSI
CSALÁSOK ELLEN
TILTAKOZTAK
BUDAHÁZYVAL AZ ÉLEN


Kép: már 2002-ben furcsa egyenruhás ávósok verték a magyarokat, egészen az Erzsébet hídtól lefelé, végig a Kossuth Lajos utcán és a csata csak éjjel ért véget a Rákóczi úton. Akkor a tévék és a lapok nem közölték a véres képeket, az volt az ávósok első bemutatkozása. Az egész "hidi csatát" a rendőrség provokálta ki és a cion-rádió (Kossuth) volt a fő uszítója. Kép: balra a zsidó Salgó főkapitány, a hitközségek nagy jótevője

A parlament emberjogi bizottsága a csütörtöki tömegoszlatások kapcsán hétfőn hallgatta meg a rendőrség vezetőit. Az ülésen kiderült, az Erzsébet-híd megtisztítása azért húzódott órákon át, mert meg kellett várni a balatonról érkező készenléteieket. A budapesti főkapitány szerint beláthatatlan következményekkel járt volna, ha felkészületlen rendőrökkel kezdenek oszlatni. Kökényesi Antal szerint a fegyverrántás csupán szerencsétlen, ám nem szabálytalan megoldás volt. A BRFK-nál lefolytatott vizsgálat sem állapított meg jogsértést ebben az ügyben. (…) Salgó László országos rendőrfőkapitány nem ment el az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának rendkívüli ülésére. A meghallgatáson helyette Kökényesi Antal budapesti rendőrfőkapitány és Hatala József, az ORFK közbiztonsági főigazgatója jelent meg.
(origo,2002, júl.8,részlet) Kép: a belvárosi csatában a Népszabadság fotósát is megverték az ávósok

A RENDŐRSÉG MÖGÖTT
ÁVÓSMAFFIA ÁLL



Az ok magában a bűnözésben van. A bűnözésben, amelynek esszenciális eleme a gátlástalanság, amelyet az jellemez, hogy a mohóság félretesz minden józan megfontolást, leginkább az erkölcsi korlátokat. (…) Miről is jutott mindez eszembe? Hát arról, hogy Pintér Sándor úr baljós árnyéka ismét rávetül a Fidesz - jövő nemzetiszín horizontjára. Konkrétabban, az "Eclipse afférról" van szó. Amikor először hallottam erről, isten bizony azt hittem, a szó "gemkapcsot" jelent. Dehát napfogyatkozást jelent... Így már más! Ez meglódítja a fantáziát: omen est nomen? Alighanem igen. De lássuk, miről is van szó. (…) Tulajdonképp nem az Eclipse érdekes, hanem a múlt heti [2010.03.20] HVG-ben "Fantomcég lett a választási rendszer fejlesztője" c. cikkhez kapcsolódó írás "Adócsaló Eclipse?" és annak is az alábbi szövegrészei. "A múlt heti vámkommandós házkutatás azzal kavart vihart, hogy a pénzügyőrök Pintér Sándor korábbi [és nem cáfolt hírek szerint leendő] belügyminiszter cégénél, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt.-nél [CBSZ] rúgták be az ajtót, és másnap tanúként hallgatták ki Hatala József vezérigazgató-helyettest, nyugalmazott rendőr vezérőrnagyot, az ORFK egykori közbiztonsági főigazgatóját. Ő a HVG tudomása szerint annyit közölt a pénzügyőrökkel, hogy az Eclipse informatikusai dolgoznak egy CBSZ-es bérleményben, illetve a Pintér-cég - alvállalkozón keresztül - egyszeri megbízással pénz szállítást vállalt az egyik gyanúba került beszállítónak, a Molior-Investnek. A történtekkor külföldön tartózkodó Pintért más szálak is kötik az Eclipse-hez. Lánya, Pintér Hajnalka programozóként dolgozik a cégnél, beosztása projektvezető, az eredetiségvizsgáló szoftver ügyében ő a főnök. Pintér egykori titkárságvezetője, majd helyettes államtitkára, Eiselt György jelenleg az Eclipse-szoftver alkalmazásában közreműködő - és egyébként szintén Zömök-ügyfél - Nemzeti Közlekedési Hatóság stratégiai főigazgatója, aki ráadásul a Figyelő korábbi közlése szerint az Eclipse által bérelt Mercedessel furikázik. Az Eclipse-szoftvert megrendelő közhivatalt Ignácz István, az ORFK volt bűnügyi főigazgatója, korábbi Pest megyei, majd Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány vezeti [Ignácz utóbbi két tisztsége idején Pintér belügyminiszterként tevékenykedett]. A belügyes szál mellett nem elhanyagolható a titkosszolgálati sem. Az Eclipse testvércégében, az Eclipse Assets Management Kft.-ben Deák és Hagymási üzlettársa volt 2007-ig Hevesi Tóth Ferenc, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat egykori vezetője. Ebben a sztoriban sok minden zavaros. Egy azonban világos: az ex főrendőrök létező (!) gazdasági hálózata melynek középpontjában a pók a korábbi szolgálati főnök Pintér! Más kérdés, hogy Pintér még hány hálózat középpontjában, vagy stratégiailag fontos pontján lapul, várva hogy belügyminiszter legyen. Már a CBSZ felfutása is sokatmondó, az [origo] 2003.03.25-i közlése szerint. "A CBSZ igazgatóságának elnöke, Szécsi György a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy a volt belügyminiszter magánszemélyektől és vállalkozásoktól vette meg a céget, és lett annak 100 százalékos tulajdonosa. A vállalkozás őrzés védelemmel, magánnyomozással és biztonságtechnikai rendszerek telepítésével foglalkozik. A cég két legnagyobb ügyfele a Konzumbank és a Magyar Rádió, sőt a Defend színrelépéséig a Malévnál is ez a cég látta el a biztonsági feladatokat. Pintér Sándor egyébként korábban elnöke volt a Preventív-Security Biztonsági és Tanácsadó Rt.-nek, amely egyes hírek szerint a közelmúltban felvásárolta a Strázsa biztonsági vállalkozást. A volt belügyminiszter az elmúlt év őszén Valenta Lászlóval, az ORFK egykori gazdasági főigazgatójával létrehozta a P&V Tanácsadó Kft.-t, amely többek közt biztonsági kockázatok elemzésével foglalkozik. Szakértők szerint a három cég esetleges összevonásával a hazai biztonsági piac egy jelentős szereplője jöhetne létre - írja a Magyar Hírlap". Ilyen hálózat az aktív és a volt főrendőrök kiterjedt "baráti" kapcsolatrendszere,- ilyen a jelenleg informális ügyészi kapcsolatrendszer, a bírósági kapcsolatrendszer, stb. A levegőbe beszélnék? Egyáltalán nem! Most nem téma, ezért csak felvetem: ki és mi mozgatja azt a példátlan akciósorozatot, amelynek éle jól kitapinthatóan a baloldali bűnözők irányába mutat? Ki vezényli a "Fricz kommandót"? Mitől lett bűnüldöző Pohos Kovács Tamás, aki anno dacumal jobban irtózott az ilyesmitől, mint volt főnöke Györgyi Kálmán, a bűnözéssel együttélést hirdető, levitézlett legfőbb ügyész? Honnan a "független" bíróságok hirtelen megnövekedett szigora? Most - engedelmükkel - elmélázok kissé. Amikor Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány kénytelen volt a hajdú bihar megyei rendőrfőkapitányt elbocsátani, gyászszertartást tartottak, állomány-gyűlés címen. Az ünnepséget Turós András rendőraltábornagy celebrálta. Engem, mint (még éppen) hivatalban levő főügyészt nem hívtak meg. Sebaj! A rendezvényről jóminőségű hangfelvétel készült, amit az egyik szolgálattól (...) tán' hamarabb megkaptam, mint Turós ur... Nos, arról volt szó, hogy a főügyészt (ugyan) tisztelet illeti bátor kiállása miatt. Ám nem megengedhető, hogy a megyei főügyész és a rendőrfőkapitány faxpárbajt vívjanak egymással. Példaként említette azt a gyümölcsöző kapcsolatot, amelyet Györgyi Kálmán legfőbb ügyész és Pintér Sándor országos rendőrfőkapitány ápolgatnak egymás között. A gyümölcsözés igaz, más kérdés kinek a fája lett megkopasztva és kié lett a gyümölcs... A bíróság, Solt Pál becses személyében, szintén nem a hajánál előrángatva jön a képbe. Azt tudtam és később többször meg is írtam, hogy Solt és Györgyi a legszorosabb véd és dacszövetségben vannak egymással. Azt is sejtettem, hogy e szövetkezésben jelen van Solt Pál is. Azt véltem viszont, hogy ez a kapcsolat közvetett (áttételes). Nos, nem. Felmerült egy furcsa eset, ami ellentmond ennek a feltevésnek. Ellentmond egy különös találka, amelyet Pintér, Györgyi és Solt tartottak 2000 januárjában egy elegáns pesti étteremben. Mi sem természetesebb, minthogy a "Mai Nap" c. bulvárlap kiszúrta az ügyet és riportot szeretett volna készíteni a három úrral. A találka háromórás (!) volt. Annak tényéről és tárgyáról Györgyi Kálmán - hármuk közül a legpimaszabb - nyilatkozott. Ennek lényege az volt, hogy "... Szabad országban engedély és kíséret nélkül bárki elmehet nyilvános helyre, akár vacsorázni is. ... A vacsora kitűnő volt, s mivel étteremben nem szokás hivatalos megbeszélést folytatni, értelemszerűen magánjellegű volt ... a találkozás." [L. 2000.01.19-i cikk kivágást.] Fecsegett még száraz vörösborról is, amiben a halvacsorát megfürdették. Ez számomra azért furcsa, mert Györgyi, mint ex-alkoholista, valósággal üldözte az ivászatot és még a Kozma ünnepségen [Kozma a tiszaeszlári vérvádper zsidóvédő királyi főügyésze volt] engedélyezett pezsgőből sem ivott. [Ezért kényszerültem az általam kedvelt bor, sör és pálinkaféleségeket - megalázó módon - a páncélszekrényemben dugdosni...] Visszatérve a Pintéréknél végrehajtott házkutatásra, valamit észrevettem. A teljes lefedettséget Pintér - ezidáig - nem tudta magának és vállalkozásainak biztosítani. Főügyészkedésem idején a VPOP Különleges Osztályának vezetője még Mészáros József úr volt. [Ő volt az, aki átvette az intézkedést 1993-ban az általam (!) felderített 61 olajtartálykocsiból álló szerelvényt elfogatta a veszprémi vám nyomozókkal. Ugyanő volt, aki megakadályozta Jakubcsik Ferenc "szállítmánytulajdonos" letartóztatását. Ő volt az, aki a hamis vámolási okmányokat kiállító Szabó Sándor főhadnagyot "hülyének" minősítette. Ő volt az, aki a megyei rendőrfőkapitányt Papp Imre ezredest súlyosan kompromittáló jelentést átadta a nála személyesen (!) jelentkező Pintér Sándornak. Viszont Pintér Sándor volt az, aki a jelentést nem továbbította a Szegedi Ügyészségi Nyomozó Hivatal vezetőjének Imolya Imrének, Ezzel ő idézte elő. hogy Merényi Kálmán megyei főügyész úgy referálja az ügyet Fábián Jánosnak - Györgyi Kálmán - legfőbb ügyész helyettesének, hogy az anyagban a lényeg nem volt benne. Így vált lehetővé, hogy Fábián János, Györgyi Kálmán egyetértése mellett, az "olajszálat" levágja a Papp ügyről és Papp egyéb - jelentéktelen - bűncselekmény miatt [négy éves hercehurca után] pénzbüntetéssel megúszhassa. Így vált lehetővé, hogy Pintér Sándor, már mint Orbán Viktor belügyminisztere, anyagilag és "erkölcsileg" kárpótolhassa az olajos rendőrfőkapitányt. Ez az a "jogállamiság" amit az Orbán - Pintér foci ígérhet az országnak. Igenám, de Mészáros József úr Pintér Sándor üzlettársa lett, miután eljött a vámhatóságtól. Tényleg összenő, ami összetartozik - ahogy Orbán mondotta volt. De akkor ki dirigálja a mostani vámkommandó sisakos, vállpáncélos, lábszárvédős gépembereit? Hát' nem Mészáros és nem Pintér, az hétszentség. Pesten - mint mindig - mindent tudni vélnek. Így az UZI géppisztolyos (?) "támadókról" azt állítják, hogy a MOSZAD emberei voltak. Ennek nem tulajdonítok hitelt, de... Kicsit furcsa, hogy ez az akció mennyire jobban hasonlít egy bandaháború "figyelmeztető" akciójához, mint egy szabályos nyomozati cselekményhez. Akár így, akár úgy végződik a dolog, fogadni lehet rá, hogy Orbán ultiját, azaz Pintért, megfogták, vagy megfogják, ha nem ért, nem értenek a "jó szóból". Ha nem ért, értenek, esetleg "baleset" történhet, vagy "Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében." [Ez egy 1970-ben készült kitűnő olasz krimi hatására ugrott be. A film históriája, hogy "... A rendőrség politikai csoportjának frissen kinevezett vezetője (főszereplő Gian Maria Volonte) egy erotikus játék során 'véletlenül' meggyilkolja a szeretőjét. Amikor őt magát bízzák meg a gyilkosság felderítésével szinte sportot űz abból, hogy mindenütt nyomokat hagyjon maga után, hogy lássa, mikor jön el az a pillanat, amikor egy minden gyanú felett álló és hatalommal rendelkező embert valóban meg mernek vádolni."] A hasonlóságok kétségtelenül csábítók, lényegesebbek azonban a különbözőségek. Pintér urat senki se vádolhatja, hogy valakit megölt. Arra a kérdésre, hány ember halálához volt - lehetett - köze, már csak hipotetikus válasz adható. Ezt ezúttal mellőzve, csupán arra emlékezzünk, milyen sors jut osztályrészül Pintér üzleti konkurenseinek. A "Tasnádi affér" históriája azonban túl terjedelmes ahhoz, hogy akár bele is kukkantsunk. Tasnádi sokat tett [költekezett] annak érdekében, hogy magát kifehérítse, Pintért pedig befeketítse. Megszerezte [állítólag] annak a tablónak a képét, amelyen Pintér mint a KGB tanfolyamának végzős hallgatója szerepel. Itt aztán kiderülhetett, hogy nem csak Horn Gyula mondja kényes kérdésekben, "na és", hanem Orbán Viktor is. Nem veti meg ő sem a "szakembereket". [Ezt tárgyalja "A Laborc hecc" c. blogom.] Szóval, a kérdés úgy tehető fel, hogy Orbán - Pintér segítségével - megszerezheti e azt a piacot, száz százalékos részesedéssel, amit úgy hívnak: Magyarország? Ha megszerzi, egy olyan "hatalmi totalitás" birtokosa lesz, melyre Európában biztos nem volt, a világon pedig valószínűleg nem volt példa - eddig. Mit értek "totalitás" alatt? Megfogalmazom. A társadalom [az állam] három "funkcionális zónát" foglal magában, a fehéret, a szürkét és a feketét. A politika mindig is arról szólt, hogy ezek a zónák, egymás viszonylatában, milyen "modus vivendit" tudnak, ideig - óráig kialakítani maguknak, milyen mértékben tudnak a másik rovására befolyást szerezni, teret nyerni. Nem tudok olyan történelmi példát, ill. nem ismerek olyan személyiséget, aki olyan otthonosan tudna mindhárom (!) közegben élni és mozogni, mint épp a jó Pintér úr... Képzeljük csak el, mi lenne ha sikerülne Pintér úr irányításával egy olyan szuper - minisztériumot létrehozni, amely minden közhatalmi jogosultságot és minden fontos információt birtokló szervezetet egy személy irányítása alá von, és ez a személy épp egy Pintér Sándor, a gazda pedig épp egy Orbán Viktor? Nos egy ilyen "rablásra" van példa! Molnár Ferenc ifjúsági regényében "A Pál utcai fiúkban". Itt - és csakis itt - eshetett meg, hogy megjelentek a Pásztorok és az idősebb, kijelentvén "einstand" (!), elvitték az összes golyókat. Nos, ez az Orbán - Pintér duónak nem fog sikerülni! Ezt megjósolhatom! (szeszak blogja, részlet)