ELFOGADTÁK AZ
ÚJ NYUGDÍJTÖRVÉNYT
Boliviában a szakszervezetek és a társadalmi szervezetek nagy egyetértésével elfogadták az új nyugdíjtörvényt, amely alapján 60 évről 58 évre csökkentették és a bányászoknak 56 év lett, s emellett a nőknek még egyéb kedvezményeket is adnak. Úgy tünik Boliviában tényleg szocializmus van, mert a népnyúzó elemeket amit ott a zsidók, a multik, az Amerika-bérencek rájuk erőszakoltak a korábbi diktatúrák alatt, azt most fokozatosan számolják föl. Bejelentették az országos szélessávú netes hálózatot. A NEMZETI OKTATÁS-t kiemelten kezelik és még megannyi olyan hír, amelyről a hazai cionsajtó mélyen hallgat. Chavez lemondta mostani látogatását Boliviába, a náluk történt természeti katasztrófa miatt. (ABI alapjén és kép)
Csak a tények kedvéért megjegyezzük, hogy nálunk 65 évre emelték föl a nyugdíjkorhatárt, amit évenként fognak bevezetni a korosztályoknak. Cionisták jelszava: Hagy pusztuljon a magyar minél előbb...Az egészségügy romokban hever és semmi jel a javulásra, oktatás elérte az afrikai szintet, de már ott is jobb helyzet van sok országban. Nálunk a legbetegebbek az emberek egész Európában. Mi kell még...?
