2009. szeptember 30., szerda

SZEPTEMBER 30 - KÖVETHETNÉNK VENEZUELÁT

VENEZUELA PÉLDÁT MUTAT
MAGYARORSZÁGNAK
Venezuela főügyésze felkéri az Interpolt, hogy adjon ki nemzetközi körözést az ország egykori elnöke, Carlos Andrés Pérez ellen a 20 évvel ezelőtti utcai zavargások vérbe fojtása miatt. A 85 esztendős Pérez Venezuela elnöke volt, amikor 1989. február 27-én zavargások törtek ki tiltakozásul az üzemanyagok és a tömegközlekedés drágulása miatt. Luisa Ortega főügyész kedden az állami televízióban az akkori események kivizsgálásával indokolta Perez őrizetbe vételének szándékát.A tüntetések elfojtása végett a kormány bevetette a hadsereget. A katonák összecsaptak a tüntetőkkel, becslések szerint legalább 300-an veszítették életüket. Jogi aktivisták szerint azonban az áldozatok száma ennél több százzal magasabb volt; sokukat a biztonsági erők válogatás nélkül agyonlőtték. A felelősöket soha sem állították bíróság elé.Idén februárban, az események 20. évfordulóján Hugo Chávez elnök felszólította a hatóságokat, hogy szolgáltassanak igazságot a tüntetések áldozatainak. Pérez kilenc esztendeje az Egyesült Államokban, Miamiban él, és hírek szerint szélütés következményeként megrendült az egészségi állapota. Caracas korrupcióval is vádolja.
Bezzeg nálunk a kommunista gyilkosok húsz év óta sem lettek felelősségre vonva. Az 1956-os magyarellenes és népellenes bűnök nem évülnek el. És a kommunista bűnözők tettei sem évülnek el.

SZEPTEMBER 30 – MEGBUGGYANTAK AZ MVSZ-BEN


AZ MVSZ-NEK NINCS JOBB DOLGA?


Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke az MVSZ székházában fogadta a Szajkó Béla vezette Magyarországi Roma Összefogás Pártjának küldöttségét. A megbeszélés középpontjában a magyarországi cigánybűnözés kérdése állt, amelyet mindkét fél a mai Magyarország súlyos társadalmi problémájának tekint. Szajkó Béla ismertette azt a háromszáz fős tüntetést, amelyben pártjának tagjai és szimpatizánsai a parlamenti Képviselői Irodaház közelében a korrupt cigánypolitikusok ellen tiltakoztak. Szajkó Béla az MVSZ elnökének kérdésére válaszolva kijelentette, hogy az általa vezetett magyar cigányok távlati célja nem a magyar nemzetből való kiszakadás, hanem a magyar nemzetbe való integrálódás. A tárgyalás során az MVSZ elnöke kifejtette, hogy a cigányság magyarországi integrációját fel kell gyorsítani, mert a magyar és cigány demográfiai viszonyokat is figyelembe véve, egyre nehezebben vállalható, hogy a szociális források döntő módon magyarok befizetéseiből keletkeznek, ám azok fogyasztóivá – különböző segélyek formájában – döntő mértékben cigányok lépnek elő. A találkozót és a két szervezet két éve zajló együttműködését értékelve Patrubány Miklós leszögezte: a Magyarok Világszövetsége értékeli a magyar cigányok azonosulását a magyar nemzettel, és támogatja mindazon egyéneket és cigány közösségeket, amelyek ezt az utat kívánják járni. MVSZ Sajtószolgálat Kép: balra Szajkó, jobbra Schmuck Andor MSZP-s kommunista

MEGJEGYZÉSÜNK

Ez már valóban az őrület határa, amit Patrubány művel. Nem volt elég az, hogy a nagynevű szervezet évtizedek óta csak a züllésekről és csalásokról híres. Nem volt elég az, hogy Patrubány 2008-ban csalásos alapon lett a szervezet elnöke, hiszen azóta sem tették közzé, hogy a küldöttek közül hányan szavaztak rá? Nem volt elég az, hogy megszüntette a több hónapig működő Árpádhír-TV-t. Nem volt elég az, hogy eddig semmilyen érdemi munkát nem végeztek, hiszen a szervezet egy látszatszervezet, tagság és célok nélkül. Nem volt elég az, hogy Vona Gábor már tárgyalt cigányvezetőkkel, most ezt teszi Patrubány is. Ha a fenti szánalmas szöveget elolvassuk, abból egyértelműen kiderül, hogy itt valami hátsó, sötét, politikai alkudozásokról lehetett szó. Patrubányt úgy látszik a magyarok sorsa nem érdekli. Ilyen lezülött szervezetet nehéz még egyet találni, mint amilyen az MVSZ.

SZEPTEMBER 30 – VÉDEKEZNEK AZ USA ELLEN


ALAKUL A DÉLAMERIKAI SZÖVETSÉG

Ami Castronak nem sikerült, az Chaveznek sikerül. Venezuela adta meg a példát a cionglobalisták elleni küzdelemre. Aztán jött Bolivia, Ecuador és lényegében ebbe a körbe tartozik a tekintélyes nagyhatalom, Brazilia is. Más kisebb országok is szimpatizálnak ezzel a nemzeti vonallal, a cionglobalisták nagy bánatára. Kép: a korszerű brazil Super Tucan gépek
A héten újabb latin-amerikai ország indította be hadserege modernizációját: Bolívia, Brazília és Venezuela után most Ecuador is a védelmi kapacitás növelésébe kezdett. Bár Rafael Correa ecuadori elnök nyilatkozatában elmondta, hogy "szeretné, ha egy nap már nem lenne szükség hadseregre...ma azonban sokkal inkább nélkülözhetetlen, mint valaha, és ha már van, akkor az legyen jól felszerelt" - tudta meg az Infolatam. Ennek szellemében Correa elfogadta Hugo Chávez venezuelai elnök felajánlását, melynek keretében Ecuador hat Mirage-50 típusú vadászrepülőgépet kap. Annak ellenére, hogy a venezuelai haderő-reform alapjaként a meglévő katonai felszerelések és gépek elavultságát jelölték meg, Caracas szerint a '60-as években gyártott repülőgépek "nagyon jó állapotban vannak" - értesült a nem mindennapi ajándékozásról a BBC Mundo. A venezuelai felajánláson kívül Ecuador több oldalról is segítségére számít: jelenleg tárgyalások folytat Dél-Afrikával tizenkét vadászrepülő megvásárlásáról, valamint 24 brazil gyártmányú Super Tucan felderítő, egy radarrendszer és helikopterek beszerzéséről. A határmegerősítés mellett a reform rávilágít arra a gyanakvásra is, mellyel a dél-amerikai országok figyelik az USA új kolumbiai bázisainak létesítését, mely kiváló indokként szolgálhat a környező államok fegyverkezésére. (kitekinto,részlet) Kép: Correra, francia Mirage-gép







SZEPTEMBER 30 – ECHO-TV = ZSIDÓTÉVÉ



ECHO-TV = FIDESZSZÓCSŐ


Közel egy éve Vámos Györgyöt (képen) kinevezték az ECHO-TV élére. A kinevező a tévé tulajdonosa, a többszörös milliárdos Széles Gábor elvtárs, aki hatalmas vagyonát és gyárait még a kommunista korszak utolsó éveiben szerezte (Videoton, Ikarus,stb.) Újabban a Magyar Hírlap és az Echo-TV tulajdonosa is. Széles elvtárs jelenleg a Fidesz egyik fő támogatója, a cigányok nagy barátja, mivel halálbiztos tervet készített arról, hogyan kell a cigányokat fölemelni „hátrányos” helyzetükből. Ebben az alábbi rövid műsorban Vámos úr - korábban MAZSIHISZ vezető – nem mond igazat, hiszen neki főnöke legfeljebb a Széles Gábor lehet, de ha Széles őt megbízta a vezetéssel onnantól kedve egy mese Vámos hivatkozása főnökökre. Hacsak nem a Dohány utcai rabbikra gondolt. Sosem lehet tudni. Mi csak egyet tudunk, hogy Magyarországot nem a Kossuth-térről és nem a Sándor-palotából igazgatják. Kép: Vámos

Videó hangja erős, jobbra lent lejjebb lehet venni

SZEPTEMBER 30 – ZSIDÓ PROVOKÁCIÓ SZEGEDEN


HOGY TŰRIK EZT EL
A SZEGEDIEK?

Szeged, az 1919-es nemzeti újjászületés jelképes városa évtizedek óta kommunista mocsokban fetreng. Az ottani színház igazgatója egy magyargyűlölő zsidó, Székhelyi József (képen), aki sorozatos magyarellenes provokációkat hajt végre. Alább a tévé oldaláról:



„Meddig tűri a magyar, hogy egy ilyen verset zsidó szavaljon?” Botrány az előadáson

Nem egy lecsúszott, alkoholista, hanem egy jómódú náci próbálta botrányba fullasztani a felolvasást. Felolvasóest fellépő művésze volt szombat este a Virág cukrászda teraszán Székhelyi József színművész, a Szegedi Nemzeti Színház előző direktora, aki magyar költők és írók verseiből, novelláiból olvasott fel a nézők „rendelése" nyomán. A felolvasóestet egy bekiabáló zavarta meg, aki lezsidózta a művészt, és sérelmezte, miért nem magyar színészek olvassák fel a szép magyar verseket. Az atv.hu felkereste a színészt, mesélje el, hogyan érintették a történtek. Székhelyi József egy nagyszerű kezdeményezés nyomán a Délmagyar című újság és a szegedi Virág cukrászda közös szervezésében tartott felolvasó estet. Az ötlet az volt, hogy szombat este hat órától a színésztől a helyszínen és online verseket lehetett rendelni, melyeket ő vagy fejből elszavalt, vagy a helyszínen lévő kötetekből felolvasott. Székhelyi először az online kérésekkel indított. Ezt követően Faludy egyik balladájának elszavalása után, a taps közben, egy idősebb úr felállt, elkezdett a botjával hadonászni, és azt mondta: „Meddig tűri még a magyar nép, hogy egy ilyen szép verset egy zsidó szavaljon?”. Majd azt is hozzátette, hogy Székhelyit legszívesebben a rács mögött látná. „A bekiabálás után megdermedtem, majd nagyjából tíz másodperc múlva odaléptem a férfihez. A kezemet nyújtottam neki, és javasoltam, hogy üljünk le és beszéljük meg a dolgokat. A férfi a kezemet nem fogadta el. Ekkor megfogtam a grabancánál, és közöltem vele, hogy takarodjon, vagy péppé verem. A biztonsági őrök ezt látva kapcsoltak, kifizettették a férfival a kávéját, és kitessékelték a cukrászdából”, mesélte a történteket az atv.hu-nak Székhelyi. Egy bátor idősebb hölgy sietett ezután a színész segítségére, aki kikérte magának a közönség nevében az inzultust, és szinte elzavarta a férfit. „Amikor visszatértem a pódiumra, a nézők megköszönték a bátorságomat, én pedig József Attila Ódájával folytattam az estet” - mondta a színész-direktor. A durva inzultust követően Székhelyi baki nélkül végigcsinálta a másfél órás műsort: „Élveztem a helyzetet, hogy úrrá tudtam lenni egy ilyen nem mindennapi szituáción”, mondta lapunknak. A színész hozzá tette, hat éves gyermekét nagyon megviselték az apjával történtek, azóta nem alszik nyugodtan. Arra a kérdésre, hogy tart-e esetleg bármilyen inzultustól, azt felelte, mindenre fel van készülve. „Mikor még Budapesten laktunk, akkor is rálőttek a pasaréti házamra, engem már nem lehet meglepni”. A férfiről, aki Szeged egyik jól ismert utcai figurája, Székhelyi azt mondta, nem egy lecsúszott, alkoholista elem, aki nem tudja, mit beszél. „Egy jómódú náci. A nácikat pedig agyon kell verni, és az ominózus estén engem is egytized másodperc választott el attól, hogy ezt demonstráljam is”. Az esetet nem kell marginális, egyedi esetté alázni a színész szerint. Nem lehet a szőnyeg alá söpörni azt a tényt, hogy a mai politikai elit tagjai között nagyon sok uszító, populista elem van. És ami a legrosszabb, hogy ezek a politikai erők még komoly támogatásra is számíthatnak a társadalomtól. Megkérdeztük, nem tartja-e valószínűnek, hogy a több mint négy évvel ezelőtti, SZDSZ-es rendezvényen elhangzott mondata miatt orrolnak rá jobboldali szimpatizánsok. 2005. márciusában a színész Orbán Viktorral kapcsolatban úgy fogalmazott: „…mint Tokaj hímvesszeje, nektárt fog csöpögtetni mindenhová”. Székhelyi azt mondta, akkori beszéde nem a Himnusz megcsúfolása volt, hanem amit mondott, azt éppen annak védelmében mondta. Mondandóját az egész politikai osztálynak címezte, ugyanúgy az SZDSZ-nek, mint ahogy Orbán Viktornak. „Nekem anno fájdalmasan igazam volt, egyébként gyűlölöm, ha igazam van. De sajnos azt kell mondanom, a helyzet azóta sem változott sokat”. A Fidesz elnökéről még annyit mondott a színész, elképesztőnek tartja az életútját, „a rendszerváltó, farmeros, kockás inges fiatal és a 2009- es Orbán Viktor nem azonos egymással”. Székhelyi azonban ugyanígy nem érti Demszky Gábor, vagy akár Kóka János életútját sem. A színész elmondta azt is, hogy nem tud úgy végigmenni Szeged főutcáján, hogy tízből két ember ne menne oda hozzá, és szorítaná meg a kezét. „Nincs miért szégyenkeznem, amíg ez így van, és erre nagyon büszke vagyok”. (atv.hu,részlet)

KÜLÖNMŰSOR A ZSIDÓ TERRRORISTÁNAK
"FELZSIDÓZTÁK" MÓZES KÉSEI UTÓDÁT
SZEGED BEFOGADTA A ZSIDÓMOCSKOT

Ez egy gondosan előkészített provokáció volt – ez derült ki az ATV félórás különműsorából, amelyben a provokáló Székhelyi eldadogta mondókáját. Azzal érvelt, hogy őt nem lezsidózták, hanem "fölzsidózták". Ezt a műsort a zsidóbérenc Virág-cukrászda és a Délmagyar nevű zsidókommunista helyi lap szervezete meg. Székhelyi sorolta a zsidó szerzőket, akiket előadott, majd azzal indokolta szerepét, hogy „kultúrára kiéhezett emberek” jöttek őt meghallgatni. Innen nyugtatjuk meg az olvasókat látatlanban is, hogy ez egy helyi zsidó rendezvény olt, ahol talán megjelentek gyanútlan magyarok is. Ki a fene kíváncsi a zsidó kultúrára? Hogy a magyarok torkig vannak ezzel a mindennapos mocsokkal, az biztos. A pofátlanságban határokat nem ismerő ripacs (színésznek nem nevezhető) ilyen szavakkal illette a tiltakozó magyart: „marha, rosszindulatú tetű” . Bánó András pedig arra bíztatta a fölhevült ripacsot, hogy perelje be a tiltakozó magyart közösség elleni izgatás miatt. Ezt ezzel hárította el Székhelyi: „Miután én magyar vagyok, a magyar köztársaság polgára.” Megnyugtatjuk Székhelyit, hogy azon leszünk, hogy ne legyen magyar állampolgár, mert amikor ez bekövetkezik, akkor valóban szabad lesz Magyarország. Mert lesöpörtük magunkról a tetveket.

SZEPTEMBER 30 – DISZNÓOLTÁSOK

Kép: globalista gyilkosok

DISZNÓOLTÁS =
MAGYAR NÉPIRTÁS


De ami még ennél is különösebb, az Országos Gyógyszerészeti Intézet alig három hónapos folyamat - és csupán egy hónapos kísérlet - után engedélyezte a vakcina forgalomba hozatalát. Tette ezt úgy, hogy közismert: a védőoltásokkal kapcsolatos szövődmények harmadik csoportját, a 60 napon belül jelentkező szövődmények alkotják, aminek vizsgálatát idő hiányában az Omninvestnél el sem végezhették. Az állat és emberi kísérletekre fordított együttes idő, továbbá a eredmények kiértékelése legkevesebb öt hónapot igényelne, olvasható két orvos, Lenkei Gábor mikrobiológus és testvére, Lenkei György tudományos összefoglalójában. Az Országos Gyógyszerészeti Intézet a STOP kérdésére elismerte, hogy nem ismerik minden hatását a vakcinának, de szerintük nem is a hatást vizsgálták, hanem, hogy az oltás kiváltja-e a megfelelő immunválaszt, ugyanakkor azt is hozzátették, hogy a "forgalomba hozatali engedély kiadása után is folyamatosan figyeli a cég és a hatóság a készítmény biztonságos alkalmazását. A mellékhatás bejelentés fontosságára ezúttal külön is felhívjuk a szakemberek figyelmét". A rövid távú hatások között mégis felsorolták a következőket. "fájdalom, bőrpír, duzzanat és beszűrődés az oltás helyén; fáradtságérzet, rossz közérzet, fejfájás, ízületi fájdalom, verítékezés, izomfájdalom, láz". Az oltás rizikócsoportját az OGYI szerint az anafilaxiás reakciótól eltérő, a vakcina bármely összetevőjével (ezen belül a segédanyagok bármelyikével), a tiomerzállal, vagy a nyomokban visszamaradt tojásfehérjével, formaldehiddel, gentamicinnel, neomicinnel, vancomicinnel és ciprofloxacinnal szemben túlérzékeny emberek alkotját. Visszatérve a vírusok elleni védekezésre, a STOPnak Lenkei Gábor azt mondta, kiderült, hogy nem a vírusok a veszélyesek, hanem az emberek veszélyesen rossz állapota. Lenkei szerint nagy világjárványok csak akkor jelentkeznek, ha az emberek rossz lelki és testi állapotban vannak, a spanyolnáthát hozta példának, ami 1918-ban azért tudott milliókat meggyilkolni, mert egy kifáradt, négyéves háborúskodásban megnyomorított Európával találta szemben magát. A testvérpár hangsúlyozza, senkit sem akarnak lebeszélni a védőoltásról, ugyanakkor azt kérik, tájékozódjon, és gondolja át mindenki, mielőtt oltóanyagot juttat a szervezetébe. A tájékozódáshoz azonban sajnálatos módon nincs elegendő információ.

TUDOMÁNYOS TOLVAJNYELV

Lenkei a STOPnak azt mondta, a vírus csak akkor kezdi el magát örökíteni, ha legyengült szervezettel találkozik. A legutóbbi - és 2. magyar halálos áldozatról az a hír járta, hogy minden előzmény nélkül vált áldozatává a vírusnak, ezzel kapcsolatban Lenkei viszont szkeptikus, hiszen, mint mondja, elképzelhető, hogy valamilyen fel nem ismert betegsége volt az áldozatnak, a vírus ugyanis nem öl meg teljesen egészséges embereket. Azt is tudjuk, hogy az újinfluenza-vírus május és szeptember között 206 ember megbetegedéséért tehető felelőssé, akik közül csupán 32-en kerültek kórházba. A már említett dolgozatban a testvérpár ezt a számot összehasonlította azzal, hogy ugyanezen időszak alatt 2618-an halnak meg az elfogyasztott gyógyszerek mellékhatásai következtében. Kérdéses, hogy a mostani hisztériát és a kiadásokat, továbbá a felhalmozott oltóanyagot indokolja-e a járvány "ereje". A hírek szerint a gyártó arra készült, hogy a világon elsőként a vírus vad, veszélyes, kezelhető formájából készíti el a vakcinát, de erről letettek, és az 1930-as évek végén, az USA-ban felbukkant, úgynevezett klasszikus reasszortáns változata ellen készítettek vakcinát. Az orvosok felteszik a kérdést: "az oltóanyag egy 80 évvel ezelőtti változat ellen véd?", noha a hivatalos indoklás szerint a jelenlegi H1N1 vírus éppen azért veszélyes, mert teljesen új, amivel az emberek még nem találkoztak, így nem alakulhatott ki vele szemben védettség. Az OGYI kérdésünkre elárulta, hogy az oltóanyag A/California/7/2009 (H1N1)-szerű NYMC X-179/A reasszortáns. Megismételjük: H1N1-szerű. Vegyük a legjobb helyzetet, hogy a védettség kialakul. Sajnos ebben az esetben sem számíthatunk arra, hogy egy oltással kibekkeljük a tavaszt. "Az oltás után elkezdődik az ellenanyag termelődése, ami a harmadik hét végén tetőzik. Egy idő után az ellenanyag mennyisége lassan csökkeni kezd. Miután a vakcina új, még nem lehet pontosan megmondani, milyen hosszú lesz a hatása". Az információhiány nemcsak az OGYI-nál jelentkezett, hiszen ahhoz képest, amit tudunk, sokkal több az olyan információ, amit nem ismerünk. Az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetsége OS-hez eljuttatott közleményében azt írja, az "egészségügyről szóló törvény szerint a beteg önrendelkezéshez való joga csak a tájékoztatáshoz való jog tényleges érvényesülésén alapulhat. Az eddigi kampány során az előírások betartásának, vagy arra való törekvésnek az Egészségügyi Minisztérium illetve tiszti főorvos részéről nyoma sincs". A STOP további kérdésekkel fordult az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálathoz, de válaszokat egyelőre nem adtak. (stop)

2009. szeptember 29., kedd

SZEPTEMBER 29 - VILÁGOS BESZÉD





Ma van az évfordulója a pákozdi csatának, amelynél a magyar honvédsereg első alkalommal győzte le az ellenséget, 1848-ban. Ezt a napot a magyar honvédség napjának tartották egy darabig, aztán erről is leszoktak. Gondolják a cionista globalisták, ha nincs hon, akkor honvédség sem kell. Ezek az országokat részvénytársaságként működtetik.

NEMZETEK EURÓPÁJA
Végre egy magyar hang az EU-ban. Balczó Zoltán (Jobbik) legutóbbi felszólalása a savanyú pofájú EU-komisszár, Barosso előtt. Képen az a lógóorrú jehuda, aki megadta a szót a felszólalóknak.


BUZIK EURÓPÁJA

Képen a marxista, NDK-ás Merkel kancellárnő és buzi koalíciós pártelnök, aki szabaddemokrata (jobbra fönt). Ráadásként a lengyelzsidó Polanski, akinek nemcsak ez a bűnügye volt korábbi életében, mivel a többiről most hallgatnak. Polanski fiatal kora óta szerepelt a bűnügyi hírekben és most Európában húzta meg magát, a büntetés elöl. Lehet, hogy az amerikai jog sem fog majd a zsidóbűnözőn? Kép: Polanski

2009. szeptember 28., hétfő

SZEPTEMBER 28 – VESZETT FEJSZE NYELE



CSURKA REMÉNYTELEN ÖTLETE

„Ez a MIÉP programjában egyáltalán nem új elem, de most ki akarjuk szélesíteni, és el akarjuk érni, hogy az úgynevezett baloldal aknamunkájával szemben kétharmados többségre tegyen szert a nemzeti oldal, amit szerintünk a Fidesz egyedül nem tud elérni. Ebben akarunk részt venni, új alkotmányt akarunk a nemzetnek adni, nemcsak jogrendet, igazságot is akarunk, valamint elszámoltatást, a magyar föld magyar kézben való megtartását és magyar jövőt.” (fuggetlenseg)

MI VAN A HÁTTÉBEN?

Csurka fönti szánalmas és eleve kudarcra itélt ötletét le kell fordítanunk magyarra, mert Csurka már ott tart, hogy magyarul sem tud fogalmazni. Miről van szó? Arról, hogy Csurka és pártja elszélhámoskodta az elmúlt húsz évet. Egyszer ugyan 4 évre bekerültek a parlamentbe, de ahelyett, hogy saját programjukat hirdették volna, megszavaztak mindent a Fidesz oldalán. Most meg Csurka úgy tesz mintha a Fidesz az ellensége lenne. Csurka hiába kapadozik, a Fidesz megnyeri a választásokat. Nem azért, mert a magyar érdekeket akarják, hanem még mindig van nekik kétmillió agymosottjuk, akik fanatikusan támogatják őket, hiszen az összes önkormányzatban ott vannak az érdekköreik. Csurka most egy pártszövetséget javasol, hogy az mint egy hatalmas ellenerő legyőzi majd a Fideszt. Miért találta ki Csurka ezt a nevetséges öltelét? Azért, mert tudják, hogy jövőre nem tudnak minden körzetben jelöltet állítani. Erre se emberük, se pénzük, se jó hírnevük nincs. Csurkáék jövőre már nem kapnak pártpénzt sem az államtól és megszünik a csalásos üzletelésük. Két lapjukat eddig is az államtól kapott pénzből tartották fönn. Most Csurka dörgölőzni fog a Jobbikhoz, de ott nem talál fogadtatást. Más politikai párt pedig nincs a színen. Vannak kisebb pártok, pár tucat fő tagsággal rendelkeznek, de ezeket említeni sem érdemes. Itt tartunk és így állunk. Jövőre a Fidesz fog győzni, második helyen a Jobbik lesz (ellenzékben) és utánuk jön az MSZP, szintén ellenzékben. A többi kis párt közül esetleg egy még bejuthat. A zsidók nagyon fogják reklámozni a Lehet Más a Politika nevű társaságot. Most az EU választásokon 75 ezer szavazatot kaptak saját zsidóiktól, mivel az SZDSZ-re már alig szavaztak. Úgyhogy a Fidesz fog kisebbségi kormányt alakítani, esetleg egy kis pártot bevesz a koalícióba. Úgyhogy nemzeti oldal nem lesz a választáson, mert a Jobbik senkivel sem közösködik.

SZEPTEMBER 28 – A FÁK SEM NŐNEK AZ ÉGIG


HODORKOVSZKÍJ TÁRGYALÁSA

Kedden kezdődik egy új bírósági tárgyalás Moszkvában Michail Chodorkovskij ügyében. A "Putyin rabjának" titulált egykori orosz milliárdos Júda törzsébõl fényes, de nagyon rövid karriert futott be. Jelcin választási kampánya alatt szorgalmasan dolgozott és hálából sikeres privatizációt vitt véghez 309 millió dollár értékben. Fönöke lett Oroszország legnagyobb olajtársaságának Yukosnak 100.000 munkaválalóval. Két év múlva az olajtelep piaci értéke 8 milliárd dollárt ért és mint első orosz ipari centrum nyitott nyugat felé. Chodorkovskíj lett Oroszország leggazdagabb embere és gyakran vendégeskedett Londonban és Washingtonban Lord Rothschild, Henry Kissinger és George Bush társaságában. Chodorkovskíj viselkedése kezdte idegesíteni a Kreml urait, mert úgy viselkedett külföldön mint egy miniszter, holott nem volt miniszteri poziciója. Rövidesen árúba bocsátotta Yukos részvényeit két amerikai társaságnak a Chevronnak és Exxon-Mobilnak. Mindez nem volt elegendõ ennek a telhetetlen sikerfickónak, mert politikai ambiciókkal is jelentkezett. Annak ellenére, hogy Putyin a Kremlben egy megbeszélésen konkrétan eltanácsolta a politikai pályától, Chodorkovskíj fellépett mint Putyin ellenfele. Nem vette észre, hogy tiltott területre lépett a nemzetközi cionista oligarchiák barátja. 2003-ban amikor a saját TU-134-es repülőgépe leszállt tankolni Novoszibirszkban, őrizetbe vette az orosz titkosszolgálat. A tárgyalás eredménye nyolc év börtön, amit 4700 km-re Moszkvától kell letöltenie Krasznokamenszkben egy elhagyatott kisvárosban, közel a Mongol és a Kínai határhoz. Miután ez év márciusában visszaszállították Moszkvába, hogy elõkészítsék a következõ tárgyalásra, ahol az előzetes jelek szerint kaphat 20 év további börtönt sikkaszás, pénzmosás és illegális tevékenységek miatt. Három közeli munkatársa még az első tárgyalás elött külföldre távozott új hazájukba. Kettő Izraelbe és az egyik Londonban kötött ki. Könnyi rájönni, hogy egy nemzetközi cionista bűnbanda tevékenységének vetett véget az oroszországi bíróság. Jellemző a cionista média stílusa a bírósági tárgyalás elött. Felteszik a fenyegetõ kérdést, hogy "Vajon a bíróság Oroszország jövőjét tartja-e szem elött az itélethozatalkor Chodorkovskij ügyében, vagy elzárja magát a külvilágtól." A cionista oligarchia éberen figyel a világ minden szegletében. (tudósítónktól) Kép: Hodorkovszkíj a szibériai börtönében

Magyarországon ilyen Hodorkovszkíj - féle figurákból az összes börtönt meg lehetne tölteni. Jogosan. Csakhogy nekünk nincs egy Putyin cárunk. Meg nálunk most kezdődik a Sukoró-i kupecek fölvásárlási működése, kiemelt kormányprogramként.

SZEPTEMBER 28 - TEMETÉS HELYE


Kép: a színészkirály, Latinovits Zoltán síremléke a balatonszemesi temetőben


Kép: valószínűleg ide helyezik örök nyugalomra, a szemesi családi sírhelyre, Bujtor Istvánt a nagyszerű színészt és embert







SZEPTEMBER 28 - BUJTOR ISTVÁN TEMETÉSE


Balatonszemesen lehet a pénteken elhunyt színművész-színidirektor örök nyughelye. A sonline.hu hírportál úgy tudja, már az is biztos, hogy Bujtor Istvánt testvére, Latinovits Zoltán mellé helyezik örök nyugalomra. Köztudott ugyanis, hogy Bujtor István a magyar tenger szerelmese volt, a családot pedig az is Balatonszemeshez köti, hogy a színész édesanyja, a jövőre 100. életévébe lépő Tinka néni Szemesen él. A színészóriás, Latinovits Zoltán síremléke miatt a szemesi temető az elmúlt 33 évben zarándokhellyé vált, ezt a státuszt pedig minden bizonnyal tovább erősíti, ha a neves testvérpár egymás mellett nyugszik majd. Kép: Pista elhajózott

SZEPTEMBER 29 – BOTRÁNY BUJTOR GYANÚS HALÁLA KÖRÜL



PLETYKALAPBÓL KELL MEGTUDNI
A DISZNÓSÁGOKAT

Bombaként robbant a hír két hónappal ezelőtt: Bujtor István kómába esett. A 67 éves színművészt július 31-én súlyos állapotban szállították a Veszprém Megyei Központi Kórház intenzív osztályára. Hogy mi miatt lett rosszul a Petőfi Színház igazgatója, egy közleményből tudhattuk meg: súlyos fertőzés okozhatta a bajt. Azt, hogy pontosan milyen betegség állt a háttérben, senki sem tudhatta. Megindultak a találgatások. Kiszivárgott információk szerint a színész egy ideje bélpanaszokkal küzdött, és a veszprémi kórházba is hasi fájdalmak miatt került. Itt kezelték, amikor komplikációk merültek fel: összeomlott a keringése és a légzési elégtelenség következtében kómába esett. Ezek után hiába akarta tudni az egész ország, mi is történt pontosan, családja hallgatásba burkolózott. Rácz Jenő, a kórház igazgatója is csupán annyit mondott: nem adhat ki semmiféle információt betegük állapotáról, mert ezt a hozzátartozók szigorúan megtiltották. Mivel pedig ahhoz, hogy az alkalmazottak szabadon nyilatkozzanak, a család hozzájárulása szükséges, minden eddig megjelent hír a színész állapotáról csupán találgatásnak számított - volt, hogy fásultságról, lelki gondokról cikkeztek, míg mások bőrproblémákat, frissen leműtött anyajegyeket emlegettek. Egyes napilapok tudni vélték: Bujtor állapota válságos - semmiféle kezelésre nem reagál. Az utóbbi napokban arról írtak: túl van az életveszélyen, elhagyhatta a kórházat. Nem így történt. (nanahu) Kép: a pletykalap cikke

A CSALÁDNAK KELLETT VOLNA TÁJÉKOZTATNI

Az a bosszantó, hogy a Bujtor-család hallgatása – ami csak részben érthető – súlyos hiba volt. A nyilvánosság védelmet jelentett volna számukra, az első kórházi hírtől kezdve. Ha akkor megszólalnak, akkor most a halál után nem tudtak volna ennyit hazudozni az ellenséges hírekben. Nem a bizalmas betegség részletiről lett volna szó, hanem az orvosi kezelési folyamat korrekt tájékoztatásról. Annál is inkább fontos lett volna ez, mert Bujtor István családja pontosan tudta, hogy Latinovits Zoltánnal és a megrágalmazott Bujtor Istvánnal kapcsolatban még mindig hazudoznak a tömegtájékoztatásban. Ha Bujtor István családja a kezelés elején egyértelműen közölte volna a pontos tényeket a kezelésről, akkor nem adott volna táptalajt ezeknek a pletykáknak amik a sajtóban utólag keringenek. Azért az hallatlan disznóság, hogy egy ilyen nagy magyar művész kórházi kezelésének hátteréről egy pletykalapból kell értesülni. Molnár Gál Péter Bujtor elleni mocskos rágalmazási perét is mindenhol nyilvánosságra kellett volna hozni, hogy a Latinovits-rajongók ott lehessenek a tárgyaláson. Akkor kiderölt volna – már ott a tárgyaláson -, hogy milyen aljas és megalapozatlan vádakat szórtak a művész úr fejére és a színészkirályra, Latinovits Zoltánra. Nem minden nap születik színész-zseni, akit minden magyar fajú szeretett, szókimondása miatt. Ezzel az ál-finomkodó hozzáállással a Bujtor-család súlyos hibát követett el, mert az ellenség kezébe adták a hazudozások lehetőségét. (1hozzászólás)

Bujtor István utolsó percei
A kórház egyik neve elhallgatását kérő dolgozója a lapnak azt mondta, hogy a színész miután augusztusban kómába esett, egyetlen pillanatra sem nyerte vissza az eszméletét. Fizikailag ugyan javult az állapota, de a külvilággal nem tudott kapcsolatot létesíteni, ami a kórlapján is szerepelt. Az informátor szerint Bujtor István felépülésére igen kicsi volt az esély. Pénteken épp egy MR-vizsgálatra vitték, akkor adta fel a szervezete a küzdelmet. Egy órán keresztül próbálták újraéleszteni, de hiába tettek meg mindent, nem jártak sikerrel. Bujtor István felesége a Blikknek korábban elárulta, hogy candida gomba okozta fertőzés miatt omlott össze férje keringése. (FN)szept.28.
Megjegyzésünk:
A gombafertőzés amennyiben ezt azonnal tudták az orvosok, akkor az egy olyan betegség, mégha ráterjedt is a belső szerveire is, azt gyógyítani lehet. Valami más oknak kellett lenni még.
LEXIKONBÓL

Maga a Candida albicans egy teljesen ártalmatlan emésztőgomba, amely a legtöbb ember bélrendszerében megtalálható anélkül, hogy problémákat okozna. Amíg az immunrendszer normálisan működik, a gomba nem terjed el és nem okoz panaszokat. Ha azonban bizonyos okok miatt elszaporodik, akkor olyan akut és krónikus tüneteket hozhat létre - minden embernél egyedi, más és más tünetek jelentkezhetnek - amely első látásra nem, vagy csak alig mutat bármiféle összefüggést gombás megbetegedéssel. A baj akkor kezdődik, amikor a bél bakteriális egyensúlya felbomlik, amely leggyakrabban az egészségtelen ételek és ezek túlzott fogyasztása miatt következik be. A stressz. Az állandó hajtás, feszültség és teljesítménykényszer legyengíti az immunrendszert, zöld utat biztosítva a gomba túlzott elszaporodásának. Természetesen az ember védekezik a fáradtság ellen, ám az alvás, a pihenés és a nyugalom helyett a nikotin, a különféle energia-italok és tabletták segítségében bízik - ám ezek a szerek, csak tovább rombolják az amúgy is meggyötört immunrendszert. A Candia a betegségek nagy illuzionistája: tüneteiben képes előidézni szinte az összes lehetséges kórképet. Áldozatai eleinte csak rosszul érzik magukat, és nem tudják hogy miért. Gyakran még a szakembereket is becsapja, mivel első látásra egyszerű ételallergiának vagy bőrbetegségnek tűnik. Mindezek ellenére napjainkban az orvosok általában későn diagnosztizálják a betegséget. Ennek oka a Candida-gomba villámgyors terjedésében keresendő. A gomba azonnal kihasználja az immunrendszer és az őt féken tartó baktériumok meggyengülését. Gyorsan elszaporodik, majd a szervezetben mindenhol telepeket alkot - ezért képes a test bármely pontján elváltozásokat, betegségeket előidézni.

2009. szeptember 27., vasárnap

SZEPTEMBER 27 – STOFFÁN A KOMMUNISTA PÜSPÖKÖKET VÉDI





STOFFÁN JÉZUS TANÍTÁSAI ELLEN AGITÁL



Olyan egyházellenes hangulat, és egyházgyűlölet tapasztalható e hozzászólásokban, amely felülmúlja a legvadabb kommunista diktatúra egyházellenességét. Többek között a püspökök szidalmazása, az egyház magyarellenességgel való ostoba megvádolása, rágalmazása, a Szentírás semmibevétele, az egyház törvényeinek tudatlan és súlyos károkat okozó bírálata olvasható a körlevél alatti vélemény-nyilvánításokban. Mindezt nem értékelhetjük másképpen, mint úgy, hogy a jó szándékú magyar embereket előre megfontoltan és jól szervezetten egyházellenességre uszítják.(...) Teológiai kérdésekben nem kívánok vitát folytatni, de egyháztörténeti tények bizonyítják annak az egészen aljas rágalomnak az ellenkezőjét, amely a Magyar Katolikus Egyházat nemzetellenességgel, és a magyarság melletti kiállás elmulasztásával vádolja. (részlet Stoffán kirohanásából) Kép: a zsidó Paskai bíbirost a zsidó Erdő Péter váltotta fel

VÁLASZ STOFFÁNNAK
Két nagy irányzat most fordul szembe egymással. Az igazi, Jézusi Kereszténység, és a holokauszt vallássá alakuló zsidó-kereszténység. Stoffán - csakúgy, mint az egyházak vezetői - az utóbbinak a híve, így nincs értelme a vitának. Bolsevistázhat, írogathat liberalizmusról, tudatlanságról, miegymásról, a lényegen ez nem változtat. A Jézusi Kereszténység ellensége, és mint ilyen, a továbbiakban nem érdekel senkit. (jovonkinfo,részlet)

STOFFÁN GYÖRGY HAZUGSÁGAI

Stoffán György nem először keveri össze a szezont a fazonnal. Tipikus zsidó érvelés hamis példákat beleszőni egy témába és nem a tárgynál maradni. Stoffán eredeti szövegét, a vörös-zsidó oldal, a Hunhir hozta le, minden megjegyzés nélkül. Tehát ők egyet értettek Stoffán őrült beszédével. Stoffán több lemezzel le van maradva, hiszen tudnia kéne, hogy Jézus tanításai (aminek tolmácsolását az egyháztól elvárnánk) nem azonos a mai zsidóérdekű és zsidóvezetésű Saul-rabbi egyházzal. Ez az egyház Saul rabbit és Mózest idézi minden szentmisén. Erről hallgat Stoffán. A másik nagy hazugsága Stoffánnak – aki beteges szövegében Auschwitzot is fölhozta -, hogy nem említette a kommunista egyházvezetést (a békepapokat és püspököket), akik kiszolgálták a Rákosi és a Kádár-rendszert. De ez az egyház 1848-ban, 1919-ben is levizsgázott nemzetellenességből. Tisztelet néhány nagy püspüknek, papnak, akiket a magyarság azóta is elismer és igazi értékükön tart számon.
- - - -
Nincsen új a nap alatt. A Stoffán féle lakájok mindíg is voltak. Prohászka Ottokár így írt 1920-ban: "A nemzetgyűlés kis koponyák és nagy akarnokok gyülekezete. Tele ambicióval, elbizakodottsággal és - panamákkal. "Keresztény kurzus" : kereszténység és keresztények nélkül! Ez a baj: a hordónak nincs feneke: a pártnak nincs alap, szirt a lába alatt. A keresztény kurzus lobógója csattog a levegõben, a zsidók meg csinálják az üzleteket." (Prohászka: Napló 1920) Ezen bejegyzés óta eltelt nyolcvankilenc év. A magyarországi egyház mint szervezet levitézlett a kommunizmus alatt. Az Egyház cserbenhagyta a leghűûségesebb papjait a legnehezebb időkben és tucatemberkéket ültetett püspöki és hercegprímási székekbe. Most ezeknek a senkik gyülekezetének kell valaki, aki segít fújni a trombitát. (1hozzászólás)

SZEPTEMBER 27 – TÁMADNAK A HABSBURGOK

TÁMADNAK A HABSBURGOK

A hírek szerint valamilyen Habsburg leszármazottak indulni akarnak az osztrák választáson és most az alkotmánybírósághoz fordultak jogaik sértése miatt, mivel még a Habsburg-feleségek sem indulhatnak a választásokon. Nagyon helyes. Reméljük elutasítják a keresetüket. Hiszen az egész Habsburg-Ház házasságok révén szerezte meg birodalmát és úgy, hogy vérfertőzés alapján a rokonok egymással is házasodtak. Magyarországra is visszaszivárogtak Ottóka (97 éves) és gyerekei.

Ausztria alkotmányjogának részét képezi az 1919-ban elfogadott, ún. Habsburg-törvény, amely alapján a Habsburgokat megfosztották uralkodói címeiktől és jogaiktól, és amely jogalapot biztosított a család vagyonának elkobzására. Továbbá a jogszabály rendelkezései értelmében kiutasították az országból a volt uralkodóház azon tagjait, akik trónigényükről kifejezetten nem mondtak le, és nem tekintették magukat a köztársaság hű állampolgárának. A Habsburg család tagjai a törvény vagyonjogi rendelkezéseit mind a mai napig vitatják. (gondola)


TÁMADNAK A ZSIDÓ PÜSPÖKÖK

A Magyar Katolikus Püspöki Kar legutóbbi körlevele szerint ugyanis az új pogányság, az „ősmagyar szinkretizmus" ugyanolyan veszélyes, mint amilyen a régi pogányság megerősödése volt Szent István halála után. A katolikus főpapság konkrétan fogalmaz: az „ősmagyar szinkretizmus" hirdetői megtévesztik a katolikus híveket – Jézus nem volt pártus herceg –, és szintén káros a püspökkar szerint „a táltosok, a sámánok és a pogány ősmagyar vallás egyéb valós vagy vélt elemeinek újraélesztése”. A MPK körleveléről és a „pogányhelyzetről” a vatikáni napilap, az Osservatore Romano is írt – és ahogyan várható volt, a megszólítottak is reagáltak. Siklósi András a hunhir.hu-n kijelentette: a „jelentős részben szemita származású” püspökkar levele „ahelyett, hogy az eredeti (hamisítatlan) jézusi út követésére buzdítana, valamint az egészséges nacionalista összetartásra és önvédelemre szólítaná fajtánkat, tulajdonképpen (burkoltan) a létünket aláaknázó globalizációt, az embertelen (sátáni?) cionizmust és neoliberalizmust szolgálja...” A portálon vita indult a körlevélről. A Jövőnk Infón Tamási Attila írja: „A püspöki kar ismét kinyilatkoztatja hűségét a nemzetellenes, neoliberális, cionista gazdáik mellett a nemzeti oldal gyalázásával." Ezek a durva, olykor trágár reakciók a szerzőket, hozzászólókat minősítik, diagnózist adnak beteg társadalmunkról – mondta a delmagyar.hu kérdésére Kiss-Rigó László megyés püspök (képen) . – A diagnózis ismerete nélkül nincs gyógyítás, gyógyulás, legfeljebb véletlenszerűen. Ezért, mivel úgy gondolom, hogy az említett reakciók nem feltétlenül gonoszságból vagy gyűlöletből, hanem sokkal inkább tudatlanságból, illetve érzelmi labilitásból fakadnak, azok miatt nem botránkozni, sopánkodni, netán tiltakozni kell, hanem még inkább bátorítást kell nyernünk arra, hogy többet tegyünk a társadalom és a közélet egészségéért. (168ÓRA)

TUDATLANOK = MAGYAROK?
TUDÓSOK = ZSIDÓ PÜSPÖKÖK?

SZEPTEMBER 27 – ZSIDÓ BELTENYÉSZET

Kép: az MTV honlapján Horváth képe aranykeretben szerepel

MI KÖZE VAN MOLNÁR FERENC ÍRÓNAK
RÓZSA-FLORES EDUARDÓHOZ?


A címben föltett kérdésre a végén kapunk választ. A közelmúltban egy kétnevű zsidó lapíróról írtunk, újabban a háromnevű zsidók jöttek divatba. Magyarországon a hármas név ősi eredetű. Egyrészt vagy a nemesi családfára, származási helyre vagy névősökre szokott utalni az első név. Az a beteges divat amit most az utóbbi pár évben a zsidók kitaláltak maguknak, ennek teljesen más oka van. Ezeknek korábban normális nevük volt, de mivel ezek többsége a sajtóban van, vagy írásokkal kapcsolatban szerepelnek, ezért, ha most valaki háromnevű nevet olvas lapíróknál, vagy jellegzetes zsidó szakmákban, akkor ezek 90 %-ban zsidók, egészen biztosan. Persze harmadik névként magyar hangzású neveket vesznek fel, megtévesztésül. De most nézzük a beltenyészetet, amely szintén a családnevekkel kapcsolatos. Ma Magyarországon bármilyen zsidó nevet megkaparunk, azonnal előbukkanak a rokoni szálak a többi zsidóval. Miközben ezek döngetik a mellüket, hogy ők „magyarok”.

Molnár Ferenc író (Neumann) elveszi zsidó szerkesztője lányát, Vészi Margitot, de hamar elválnak. Egy lányuk születik, Molnár Márta (anyja neve Vészi Margit). Molnár Márta 19 évesen feleségül megy egy Horváth Zoltán nevűhöz. Közös gyermekük: Horváth Eszter és Horváth Ádám. Arról a Horváth Ádám tévérendezőről van szó, aki rövid ideig tv-elnök is volt és már 1957-ben került az MTV-hez (képen). Feltételezzük, hogy 1956-ban nem a magyar szabadságharcosok oldalán harcolt fegyveresen, hiszen a kommunista szőcsőbe a legfontosabb felvételi követelmény a megfelelő származás és a politikai elkötelezettség volt. Ma is az. A rendező úr leghíresebb műve a Szomszédok nevű giccses tévésorozat, amelyben az összes zsidó színészt fölvonultatták, évekig. Molnár Márta második házasságát a zsidó Sárközi György íróval kötötte meg. Közös gyermekük Sárközi Mátyás író, akinek valójában Molnár Ferenc volt a nagyapja. Nézzük meg mit ír Sárközi saját gyerekkoráról: Sztehlo Gábor, aki szerintem megérdemelné, hogy szentté avassák, evangélikus lelkészként a háború alatt körülbelül ezer zsidó gyereket mentett meg oly módon, hogy a pesti és budai nagyiparos és arisztokrata barátai villájába beállított tíz-tizenöt gyerekkel, és azt mondta, például vitéz Szenczy Aladárnak: „Bujtasd el őket, és ha jönnek a nyilasok, kérd ki magadnak: miként merik feltételezni, hogy egy vitéznek zsidók bujkálnak a házában?” (Sárközi Mátyás, Molnár Ferenc unokája) Tehát a csúnya nyilasok zsidó gyerekekre vadásztak? Ebből egy szó sem igaz, hiszen Sztehlo lelkész 30 templomban és otthonban rejtegette el a zsidó gyerekeket és oda a nyilasok nem mentek. Volt nekik fontosabb dolguk is mint templomokban kutakodni. De valami baj lehet Sárközi emlékezésével, mert a nagydumájú író ezt írta egyik önéletrajzi szövegében: „apámat a nácik megölték 1945-ben.” Ezzel szemben mit olvasunk a zsidó Wikipédia lexikonban: „1944-ben tüdőszanatóriumban kezelték, majd ugyanebben az évben munkaszolgálatra hurcolták. 1945 március 8-án végelgyengülésben halt meg Balfon.”

A MESÉNEK VÉGE

A lexikon sem ír igazat, mert akkor a zsidókat nem „elhurcolták” munkaszolgálatra, hanem erre jelentkezni kellett a behívó parancs értelmében. Mellesleg magyar munkaszolgálatosok is voltak akkor, nemcsak zsidók. Mivel Balf és Abda nincs olyan túl messze egymástól, nézzünk meg egy másik munkaszolgálatos haláláról mit ír ugyanez a lexikon? Radnóti Miklós (Glatter Miklós, anyja neve Grosz Ilona). „Augusztus végén Győr mellé vezényelték. A már járni sem tudó költőt a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat volt a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. Ezután máig ismeretlen egységek agyonlőtték egy árokban. A Győr közeli Abda község határában tömegsírba temették őket. 18 hónappal később exhumálták és ekkor találták meg zubbonya zsebében a noteszét, benne utolsó verseivel.” Tehát, ha az angol.-amerikai gépek nem bombázzák agyon Győrt, akkor lehet, hogy Radnóti még sokáig élt volna. A lexikon persze nem írja, hogy ezek a gépek nemcsak ipari központokat bombáztak, hanem a magyar lakótelepeket minden esetben. Tehát ismeretlen egységek lőtték agyon Radnótit. Hat évtizedig azt hazudták, hogy nyilas keretlegények felkoncolták a költőt. Ezzel szemben a valóság az volt, hogy az utakon terelt foglyok vagy végelgyengülésben, hiányos táplálkozás, nem megfelelő ruházat miatt haltak meg és csak azokra lőttek rá az őrök, akik meg akartak szökni. És ez katonai kötelességük volt. Most pedig a föltett kérdésre a válasz. Amikor Rózsa-Flores Eduardó-t lelőtték a boliviai luxusszállodában, mert a felszólításra nem adták meg magukat, akkor ez a hír eljutott hozzánk és akkor Horváth Ádám hosszú dicsőítő sorokat írt az interneten Rózsa-Floresről, a nemzetközi zsidóterroristáról.
A történetnek ezzel még nincs vége, mert vannak rejtélyes dolgok. Darvas Lili színésznő Molnár Ferenc egyik felesége volt, a sok közül. Magyar lexikonban semmit sem írnak a színésznő szüleiről, gyemekkoráról. Egy külföldi zsidó lexikon megírta, hogy Darvas (Freiberger) volt. A zsidó Makk Károly úgy hozta a nevét a köztudatba, hogy az idős nőt halála előtt három évvel, 1971-ben szerepeltette a Szerelem című filmjében.

SZEPTEMBER 27 – A LEGFŐBB BŰNÖZŐK MEGNEVEZÉSE



KIK A TÖRTÉNELEMHAMISÍTÁS
LEGFŐBB BŰNÖZŐI?


Részletek sorolása nélkül csak a neveket mondjuk, felelősségi sorrend nélkül:


a magyar katolikus egyház vezető püspökei, teológusai
Magyar Tudományos Akadémia (zsidómarxista hazudozói)
magyar egyetemek vezetői, történelemtanárai
Kulturális és Oktatási minisztérium mindenkori illetékesei
múzumvezetők, könyvtárvezetők (ezeknek van könyvkiadási joguk)
a hazai könyvkiadók
a tankönyvkiadók
a hazai történelmi-kulturális lapkiadók
az iskolai történelem-magyar tanárok 99 %-a
az internetes álnemzeti, zsidóbérenc oldalak
Rubicon című magyarellenes lap
az összes tévé és rádióadó

Kép: Werbőczy István szobra a bal oldali Klotild-palota előtt állt (Ferenciek-tere)

SZEPTEMBER 27 – KIFELÉ A MARXISTÁKKAL


KIFELÉ A MARXISTA HAZUDOZÓKKAL

SZÉCHENYI PALOTÁJÁBÓL


Az összes zsidómarxista áltudóst bilincsbe verve kéne átszállítani egy vizes, penészes, sötét tömlöcbe, ott aztán egymás között mesélgethetnék a halszagú finnugor elméletüket, miközben sósheringen tengethetnék az életüket. Kifelé a zsidómarxista bűnözőkkel az MTA-ból és az egyetemekről!
Ma bemutatott egy idei őstörténeti filmet (kora reggel!!!) a Duna-TV Autonomia csatornája. Bezzeg főműsoridőben ezeket nem adják. Rövid részlet az adásból, ahol Kiszely István professzor elmondta, hogy a bizánci követnek, Priskos rétornak a könyvét soha nem fordították le magyarra és hazudnak írásairól össze-vissza. Kiderült, hogy nem is volt Catalaum-i csata Attila és rómaiak között, hanem egymással megegyeztek. Föltárták a csata színhelyét és semmilyen csontokat nem találtak. A csata a mai Franciország északi részén volt egy mai falu közelében, miközben a fő hun csapatok lent Itáliában voltak. Priskos írta le, hogy Attila palotája a mai Tápiószentmárton közelében lehetett. Valójában Kőrösi Csoma után az igazi keletkutatás a zsidó Vámbéry Ármin-nak (Wamberger Hermann) (képen) köszönhető, akinek érdeklődését, sokféle nyelvtudása révén a keleti és török vidékek fölkeltették. Perzsiában megszerzett egy Isfahani-kódexet, ezt hazahozta. Ebben a a hunokról és őmagyarokról minden le van írva, innen ismerhető meg a hun-magyar ősnyelv. Ezt a szöveget kutatta és adta ki Dettre Csaba magyar tudós a közelmúltban.

VÁMBÉRY MUNKÁSSÁGÁRÓL RÖVIDEN

1860-ban az MTA levelező tagja lett. Ugyanebben az évben az MTA-nak ajándékozta a Tarih-i Üngürüsz c. középkori magyar krónika török fordítását, amely Budenz nyomására elfelejtődött. 1861-ben visszatért Pestre azzal a szándékkal, hogy felkutatja a magyarok őshazáját. Az MTA támogatásával ősszel indult útnak. Rasid Effendi néven, szunni dervisnek öltözve indult el Konstantinápolyból. Teheránig jutott el, ahol csatlakozott egy Mekkából hazatérő zarándokcsoporthoz. Velük átutazta Közép-Ázsia sivatagjait, Erzerumot, állomáshelyeik lévén Tabriz, Zandzsan, Ghazvin, majd Iszfahánon keresztül Siraz. 1863-ban megérkezett az üzbég Khoraszanba (mai nevén: Chiva), ahol még a kán fogadásán is sikeresen játssza a Rasid Effendi szerepét. Amikor Bokharán keresztül Szamarkandba érkeztek, ott felkeltette a helyi emír gyanúját, de a több mint félórás kikérdezés alatt mégis sikerült meggyőznie igazhitű voltáról, és végül ajándékokkal megrakodva engedték útjára. Ezekután Heratban búcsút mondott utazótársainak és Konstantinápolyba tartott. 1864 májusában visszaérkezett Pestre. Keleti útja első eset volt arra, hogy egy európai ellátogasson oda, ahová neki sikerült. Hogy elkerüljön minden gyanút, jegyzeteket csak titokban készíthetett. 1865-ben Angliába utazott, ahol kitüntető fogadtatásban és elismerésben részesítették. Kiadja a Travels in Central Asia cimű írását, ami a lopva írogatott kis jegyzetei alapján készült. Utazásáról Molla Szádik, egy közép-ázsiai vallástanító társaságában tért haza. 1865-1904 között a budapesti tudományegyetemen a keleti nyelvek tanára. 1871-ben az Akadémia (akárcsak Kőrösi Csoma esetében) nem lelkesedett a népünknek nem finnugor, hanem jelen esetben török eredetét valló Vámbéry elvei iránt.(wikipedia)

HABSBURG-ZSIDÓK AGYMOSÁSA

Látjuk Vámbérynél is, hogy a maga korában kiüldözték, mert feltárta a magyarok őseit. Akkoriban volt Trefort Ágoston miniszterelnök, aki kijelentette, hogy a magyaronak „nyugati ősök” (a finnugorok) kellenek és erőszakkal ezt vezették be az oktatásban, tudományban és ez a Habsburg- gyalázat mind a mai napig tart a tankönyvkiadásban, oktatásban és az MTA-nál, Glatz Ferenccel, a marxista történésszel az élen. A Habsburg-zsidók jelszava az volt, vedd el a magyarok őstörténelmét és azt csinálhatsz velük amit akarsz. Itt tartunk 2009-ben, de nemcsak őstörténet, hanem jelenkortörténet tekintetében is. Kiszely professzor elmondta, hogy amikor Vámbéry hazahozott magyar őstörténeti tárgyakat, más gyűjtőkkel együtt, akkor Vámbéry leírta naplójában, hogy ezeket a Habsburg-bérenc Hunfaly Pál (Paul Hunsdorfer) (1810-1891) égette el, semmisítette meg.

KÉRDEZZÜK AZ MTA HIVATÁSOS BŰNÖZŐITŐL:

HOL VAN A MAGYAROK

ŐSTÖRTÉNETI MÚZEUMA?

Mert, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumban nincs, az biztos. Hej Hiller elvtárstól meg azt kérdezzük, hogy az oktatásba mikor kerül be a magyar őstörténet? Holo-múzeum helyett az államnak magyar őstörténeti múzeumot kellett volna építeni. Kifelé a zsidóbűnözőkkel Magyarországról!

2009. szeptember 26., szombat

SZEPTEMBER 26 - ÜZENET A CIONISTÁKNAK

Kép: rádiós katona afgán gyerekekkel

OSZAMA BIN LADEN ÜZENETE


Lehet, hogy emiatt szaladt Európába

az afganisztáni katonai parancsnok?


"Egy okos ember nem vesztegeti el pénzét és fiai életét egy washingtoni bűnbanda miatt, bárki számára szégyen egy olyan szövetséghez tartozni, amelynek főparancsnoka nincs tekintettel az emberi életekre, és szándékosan bombáz falusiakat" - mondta a Bin Ladennek tulajdonított hang a felvételen, amelynek hitelességét egyelőre nem lehet ellenőrizni. Bin Laden az egyik legnagyobb igazságtalanságnak nevezte, hogy embereket ölnek meg indokolatlanul. "Kormányaik és katonáik pontosan ezt teszik a NATO kötelékében " - hangoztatta, hozzátéve, hogy "olyan nőket, gyermekeket és időseket ölnek meg, akiknek az az egyetlen bűne, hogy George Bush (volt amerikai elnök) megharagudott rájuk". Kijelentette, hogy ha az európaiak látnák "az amerikai szövetségeseik és segítőik" által elkövetett tömeggyilkosságokat, akkor megértenék a 2004-es madridi és a 2005-ös londoni terrortámadásokat. Bin Laden legutóbbi üzenetét az amerikai néphez intézte, s néhány nappal az Egyesült Államok elleni 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyolcadik évfordulója után került nyilvánosságra. A terroristavezér a mintegy tízperces felvételen túl gyengének nevezte Barack Obama amerikai elnököt az afganisztáni háború lezárásához. Bin Laden az utóbbi években rendszerint szeptemberben vagy októberben tett hasonló nyilatkozatokat. A világ legkeresettebb terroristavezére feltehetően Afganisztán és Pakisztán határa mentén, hegyvidéki területen bujkál. Az al-Kaida az utóbbi egy hét leforgása alatt három videóüzenetben fenyegette meg Németországot, ahol két nap múlva, vasárnap parlamenti választásokat tartanak. A terrorszervezet felszólította a német kormányt, hogy haladéktalanul vonja ki katonáit Afganisztánból, különben támadással kell számolnia. (inforadio)

SZEPTEMBER 26 - OBAMA BAJAI SŰRŰSÖDNEK

Véget ért a G-20-ak tanácskozása Pittsburgban, de a környezetvédelmi kérdések a háttérbe szorultak és előtérbe lépett az iráni atomprogram. Hát persze, Izrael igy rendelte meg és megis kapta, miközben Obama hetente szaladgáltatja a Közép-Kelet-i megbízottját Izraelbe, aki mostmár egyre savanyúbb pofával rázza Benjamin Netanyahu kezét a fotóriporterek elött. Nem értem egészen, hogy a világ leghatalmasabb országa az USA hogyan alázkodhat meg egy alig ötmilliós apartheid állam, Izrael elött. (tudósítónktól) Kép: G-20-ak



OBAMÁNAK AFGANISZTÁN

LESZ A VESZTE
Úgy látszik Budapesten többet tudnak mint Washingtonban. Ma egy hazai értékelő meglehetősen reális képet festett le Obama következő kudarcáról, a rádióban. A témára az adta az okot, hogy az Afganisztánt megszálló katonai parancsnok váratlanul Európába jött segítséget kérni. Jelenleg 60 ezer katona van az iszlám államban, amelynek fele amerikai, a másik fele európai NATO országokból való. A baj csak az, hogy az európai országok vezetői ímme-ámmal nézik ezt a háborút és nem lelkesednek az amerikai ötletek láttán. Most ez a parancsnok be is jelentette, hogy még 40 ezer katonát kér. Miközben hetente jönnek a fenyegető iszlám üzenetek, most éppen a németeknek címezve. Az derült ki az adásból, hogy Amerika egyáltalán nem ismeri az ottani viszonyokat és a katonai csúcstechnikája ott a zord hegyek között semmit sem ér. Az ország lakosságának 80 %-a vidéken él falvakban és mindegyik valamilyen törzsi vezető uralma alatt, ahol a kormánynak semmi beleszólása sincs. Utak szinte nincsenek, csak több ezer méter magas járhatatlan hegyek. A tálíbok elég kevesen vannak, de a hazai terepen ők vannak fölényben. Amerika már lemondott arról is, hogy "demokratizálja" az ottani népeket. Ez láthatóan Irakban sem jött be nekik. Úgy tűnik beválik az a jóslat, hogy azt az országot, amit Nagy Sándornak, az angoloknak, az oroszoknak sem sikerült elfoglalni és megszerezni, ezt Amerikának sem sikerül. Kép: magyar zsoldos Afganisztánban

SZEPTEMBER 26 - NA VÉGRE


AZT MONDTA A TÉVÉ

EZT IS MEGÉRTÜK

Ma este a közszolgálati tv- híradóban korábban soha nem tapasztalt jelenséget láthattunk. A bácsmegyei rendőrség szóvivő nője azt mondta, hogy "egy roma férfi megvert egy magyar nőt." Sokan fel sem figyeltek erre a fejlődésre, reméljük nem szoknak le a pontos fogalmazásról. Valójában a magyar fogalmazástól még messze vannak, de már ez is egy apró eredmény. Magyarul így kellett volna bemondani az esetet: "Egy visszaeső, élősködő cigánybűnöző megvert egy ártatlan, becsületes magyar állampolgárt." Kép: akik miatt a bűnözők vérszemet kaptak

SZEPTEMBER 26 – NEVETSÉGES ÜLDÖZÉS

Kép: boldog, céltudatos, edzett, testileg, lelkileg, szellemileg fejlett ifjúság volt, nem volt kábítószer, diszkó és szennytévé
Kép: a nép önként lelkesedett és tapsolt, nem úgy mint Rákosi alatt parancsra, kényszerre

Olcsó népautót bárki szerezhetett és még olcsó áron nyaralhatott is, a legjobb körülmények között



Lengyelország meg akarja tiltani, hogy náci szimbólumokkal kereskedjenek a bolhapiacokon és az interneten. A parlament szigorította a büntető-törvénykönyvet, és ennek értelmében akár két évig terjedő elzárással is sújtható az, aki totalitárius tartalmat hordozó tárgyakat állít elő, vagy árusít. Büntetendő lesz ezentúl a kommunista szimbólumok terjesztése is. Lengyelországot tekintik a náci szimbólumok legnagyobb gyártójának és exportőrjének Európában. (MR)

NEVETSÉGES ÜLDÖZÉS

Nem kell ennél ékesebb bizonyíték arra, hogy folytatják a régi marxista hazugságokat, a fenti hírben. A II. világháborúnak máig is élesen eltérőek az utóhatásai, értékelései. Ebben semm új nincs, ez természetes folyamat. A baj a hazugságokkal van. Mint minden esetben. Ugyanis, ha a világháború valós tényeit és adatait közzétennék, akkor azok egyértelműen megmondanák a történelmi igazságot. Ami pedig a jelképek üldözését illeti nevetséges, mert ez kulturális kérdés. Ezzel az erővel a régi, korabeli könyveket és újságokat is üldözhetnék a múzeumokban, levéltárakban. Ez az egész cirkusz csak a gyávák és bűnözők mesterkedése.

TOTALITÁRIUS RENDSZER?

A volt a szovjet mintájú zsidóbolsevista rendszerek mindegyike, 1917-től napjainkig diktatúra volt és ma is az. Ez még Ázsiában ma is megvan. Nálunk meg cionista-globalista diktatúra van. Csakhogy a vörösgyilkos birodalomról, Kínáról nem illik beszélni, mert az USA-t szorongatja. Ha van totalitárius rendszer, akkor a liberális kapitalimus és globalizmus az. Hitler, Mussolini alatt szellemi, művészeti, tudományos szabadság volt. Virágzott a kultúra és magas életszínvonalat biztosítottak, a legalsóbb munkástömegeket fölemelték és olyan szociális vívmányokat adtak, amelyeket azóta sem látni sehol. Ráadásul a néptömegek lelkesedtek ezen rendszerekért, semmiféle kényszert nem szenvedtek. Németország és Olaszország mai fejlett állapotát a háború előtti rendszereinek köszönheti, de ezt ma letagadják. Kép: korabeli német képek

2009. szeptember 25., péntek

SZEPTEMBER 25 – NEM VOLT GÁZKAMRA

HOGY KERÜLTE EL A GÁZKAMRÁT?
ÚGY, HOGY NEM VOLT GÁZKAMRA

BETLEN OSZKÁR
Az 1939. március 19-i német megszállást követően részt vett a kommunisták külföldre menekítésében, határátkelésüket biztosította Csehország és Lengyelország között. De elárulták és a németek 1939-ben elfogták, majd koncentrációs táborba vitték. Előbb Dachauban, majd Buchenwaldban raboskodott. 1942-ben néhány társával együtt átszállították Auschwitzba és ennek a haláltábornak a foglya volt 1945-ig. (wikipedia)

BOLONDOKNAK ÁBRÁZOLTÁK ŐKET

Tegnap este külünös esemény zajlott le az ATV-ben. Az esti híradóban – mivel a világsajtó ezt már tálalta – nem tudták elhallgatni az iráni és a líbiai elnök ENSZ-beli felszólalását. Ha a nyugati lapok ezt elhallgatták volna, akkor ezek soha nem számoltak volna be a történtekről. Kadhafit és az iráni elnököt – szó szerint – bolondnak ábrázolták gúnyos hangnemű szövegükben, amikor idézték, hogy miket mondtak. A tájékozatlan néző – ilyenek sokan vannak nálunk – ebből azt szűrhette le, hogy két félbolond cirkuszolt az ENSZ-ben. Mutatták a magyar kivonulókat is, akik Izraellel együtt nem akarták meghallgatni az igazságot. Hát kérem, ekkora ereje van az igazságnak. Csakhogy ezek vonulhatnak akárhová, az igazság üldözni fogja őket. Kadhafi bolondnak ábrázoltását még azzal is megtetézték, hogy New York állam nem engedte meg neki sehol a lakósátrának a fölállítását. Érdekes, hogy a világ számos városába ahová eddig utazott, Moszkávtól kezdve bárhol, megengedték neki, csak a cionközpontban nem.

OBAMA BUSH ÚTJÁN HALAD


Obama rálépett az elõdje, Bush elnök által kitaposott útra. Ma a G20-ak találkozóján élesen kirohant Irán ellen, mert az titokban épít egy második urándúsító központot a titkosszolgálatok jelentése szerint. Obama fölhördülését azonnal követte Nicolas Sarkozy francia, és Gordon Brown angol miniszterelnök, akik azonnali szankciókat helyeztek kilátásba és esetleg más hatásos megoldást is elképzelhetõnek tartanak. Obama szerint Iránnak azonnal be kell engedni az ellenõrzõ szerveket. Eddig csupán egy urándúsító üzemrõl tudtak a vizsgáló szervek, de az utóbbi leleplezés a második üzemrõl váratlanul jött. Mi kiváncsian várnánk, hogy az ellenõrzõ szervek mikor fognak beszámolni az Izraeli atomprogram jelenlegi helyzetérõl. (tudósítónktól) Kép: Obama és követői

SZEPTEMBER 25 – BUJTOR ISTVÁNT MEGÖLTÉK





Tegnap nagy hangon bemondták a hírekben, hogy Bujtor már jobban van és pesti kórházban fogják tovább gyógyítani. Igaz, az előző napokban hallgatott a sajtó az állapotáról. Ma délben váratlanul megjelent a neten, hogy meghalt, de nem tudják az okát. Nem tudják? Nagyon is tudják....Ez megint egy gyanús haláleset, úgy látszik a Latinovits-család ellen még most is tart a bosszú. Korábban beszámoltunk róla, hogy Bujtor István pereskedett – testvére Latinovits szellemi öröksége miatt – egy zsidókommunista ügynökkel, a Molnár Gál Péterrel és a per még nem zárult le becsületsértés miatt. Ugyanis MGP Bujtort vádolta testvére halála miatt, miközben MGP az egész színházi szakmát terrorizálta. Ő volt az ügyeletes halálosztó. Akit kellett azt kinyírt a szakmában mocskos szövegeivel. Most már nehéz találgatni, mert a kórházi tanúk nem fognak szólni Bujtor Pista haláláról. Kép: Bujtor emlékét megőrizzük, fiatal színészként alul

VALAKIK HAZUDNAK

Elhunyt Bujtor István színművész, a veszprémi Petőfi Színház igazgatója. Bujtor István családja csütörtökön még azt közölte, hozzátartozójuk elhagyta a veszprémi kórházat, kezelését Budapesten folytatják. A színész július utolsó napján lett rosszul, másnap súlyos fertőzés miatt életveszélyes állapotban került a veszprémi kórház intenzív osztályára, ahol mesterséges kómában tartották. A hatvanhét éves művész pénteken az egyik budapesti kórházban hunyt el - közölte Lasztovicza Jenő, a fenntartó Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke. A veszprémi Petőfi Színház igazgatója tegnap még jobban volt, miután a veszprémi kórházból Budapestre szállították további rehabilitációra - mondta Lasztovicza Jenő. A színész halálának körülményeiről egyelőre nincs hivatalos információ. Sajtóértesülések szerint Bujtor Istvánt Veszprémből a budapesti Állami Egészségügyi Központba vitték kezelésre, amelynek Pap Károly utcai intézetében az MR Online-nal közölték, a család kérésére semmilyen információt nem adhatnak ki a művész halálával kapcsolatban. A Figyelőnet úgy tudja, Bujtor Istvánnak már Veszprémből való átszállítása óta sem voltak agyi életjelei. Az Indexnek azonban a veszprémi kórház orvosigazgatója, Dr. Tóth Árpád azt mondta: "szerdán teljesen jó állapotban engedtük el Pestre, nem meghalni adtuk oda". A veszprémi színház saját halottjának tekinti Bujtor Istvánt. Az intézmény sajtóreferense, Varga Róbert elmondta: a hír mélyen megrázta a társulatot, a péntek esti előadás, a Régimódi történet azonban mégsem marad el, hiszen - ahogy fogalmazott - Bujtor István is biztosan így akarta volna. Az elhunyt igazgató temetéséről később intézkednek. Bujtor István legalább 70 filmben, tévésorozatban és számos színházi darabban játszott az elmúlt több mint negyven évben, köztük A kőszívű ember fiai, A dunai hajós, a Vivát Benyovszky, a Sándor Mátyás és a Ripacsok című filmekben valamint a Bors című sorozatban. A színész egyik legismertebb filmes karaktere Ötvös Csöpi nyomozó volt a Kern Andrással közösen forgatott A pogány madonna valamint Zsaruvér és csigavér című krimikben. A színész a veszprémi színházban legutóbb a Kakkukfészek című darabban játszott, amelynek egyben rendezője is volt. A februárban bemutatott mű a Száll a kakkuk fészkére című regényből készült, a főszerepet alakító színész egyik partnere Eperjes Károly volt a színpadon. Bujtor István 1942-ben született Budapesten Frenreisz István néven, a híres étterem-tulajdonos, Gundel Károly unokájaként. Testvére a zenész Frenreisz Károly, féltestvére pedig Latinovits Zoltán színész volt. Bujtor István a Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát, rá egy évre azonban már a győri Kisfaludy Színházhoz került, ahonnan a fővárosi József Attila Színházba. Bejárta az ország nagy színházait, végül a veszprémi Petőfi Színház igazgatója lett 2008 elejétől. A színész fiatal korában rendszeresen sportolt, játszott a kosaras ifiválogatottban valamint teniszezett. Közismert vitorlázó is volt, a Balatonon többször nyert bajnoki címet, és filmjeiben is gyakran feltűnt kedvenc hobbija. A művész 1979-ben Balázs Béla díjat kapott, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. MTI/Krónika/MR Online
A ma esti TV-híradóban is azt mondták, hogy veszprémi orvosa teljesen érthetetlennek tartotta, hogy miért halt meg Bujtor Pesten? Ráadásul a legjobban felszerelt, elitkórházban, a Kútvölgyiben...