2009. szeptember 15., kedd

SZEPTEMBER 15 – NÉMETEK NEM AVATKOZTAK BE ALKOTMÁNYUNKBA



A NÉMETEK SEMMILYEN VÁLTOZTATÁST
NEM TETTEK A MAGYAR ÁLLAMJOGNÁL


A NÉMET TELJHATALMÚ MEGBÍZOTT 1944-BEN


Edmund Veesenmayer magyarországi tevékenységét már sok munkában feltárták, leírták. Itteni tevékenységének, hatáskörének pontos megfogalmazását adta a március 19. után Hitler által aláírt dokumentum, amely kimondta: „A birodalom érdekeit Magyarországon a jövőben a nagy-német birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottja fogja figyelemmel kísérni, aki egyben a követ címet viseli.” Ezen egyértelmű megfogalmazás ellenére a háború után Veesenmayer mindenütt és mindig azt igyekezett bizonyítani, hogy elsősorban követ volt, ezért a magyar kormánynál akkreditálták, közvetlenül Ribbentroptól kapott csak utasítást, míg a birodalmi megbízottak közvetlenül Hitlernek voltak alárendelve, fizetésüket a kancellári hivataltól kapták, míg őt a német Külügyminisztérium fizette. Ugyanígy tiltakozott az ellen is, hogy a magyarországi zsidó lakosság deportálásában bármiféle szerepet játszott volna. Ezért a felelősséget Eichmannra és kommandójára hárította. Veesenmayer elkerülte, hogy Magyarországon, a magyar népbíróság előtt feleljen tetteiért. Felette a Nürnbergben ülésező Nemzetközi Katonai Bíróság ítélkezett, amely 1949. április 14-én hozott döntésével húszévi börtönre ítélte: de már 1954-ben kiszabadult. Kiszabadulása után Veesenmayer az NSZK-ban élt az 1977-ben bekövetkezett haláláig. Maga vallotta: „Mint képzett embertől, úgy vélem elfogadható... hogy nem propaganda hatása alatt, hanem belső meggyőződésből lettem nemzetiszocialistává, ez esetben viszont engedelmességgel tartoztam annak a német államnak, amelynek alapköve a nemzeti szocializmus volt. Ezt adom feleletül arra, hogy a helyemen voltam és maradtam és hogy a rám kiosztott feladatokat fenntartás nélkül végrehajtottam”. (tankonyvtar)

Még a kommunista szellemiségű oldal is elismeri, hogy a németek a magyar jogrendszerbe, államforma kérdésébe, alkotmányunkba semmit sem szóltak bele 1944-ben. Akkor a zsidók és a Vukics Ferenc, Zétényi Zsolt, Bene Gábor, Varga Tibor - féle hazudozók (és még sorolhatnánk) miért hazudják azt, hogy 1944. március 19-én - úgymond – megszűnt Magyarország függetlensége, megszűnt az alkotmánya és jogállamisága? Kép: Veesenmayer 1945-ben