2009. szeptember 19., szombat

SZEPTEMBER 19 - DIPLOMÁS CIGÁNYOK



A MOCSOK FÖLÜLRŐL SZIVÁROG LEFELÉ


Libatolvaj kormánya beharangozta, hogy 200 cigányt tesznek a minisztériumokba. Igaz, már eddig is voltak ott a többségi zsidókat kiegészítve és pár éve egy rakás pénzcsalást derítettek ki róluk, de az ügyeket elsimították. Libatolvaj nem indokolta meg, hogy miért kellenek cigányok állami vezetésbe. Erre csak annyi a magyarázat, hogy ők majd sokkal jobban kijönnek a zsidókkal, mint a magyarokkal. És a cigány tisztviselők nem fogják följelenteni a zsidó kollégáikat. Nem árultak el részleteket arról, hogyan képezik át gyorstalpalókon ezeket a cigányokat. Annyit viszont tudunk, hogy ezeknek úgy fognak diplomákat adni, hogy csökkentett szintű vizsgák is elegendők lesznek. Hiszen mindenki tudja, hogy a középiskolákban már alig van cigány és egyetemeken meg nincsenek is. De most lesznek. Azt sem árulták el illetékes elvtársak, hogy miből állapítják meg ezekről hogy cigányok? Rá van írva a bőrükre? Lesz a minisztériumokban egy színskála könyv?

SZDSZ BŰNÖZÉSE

Amit az SZDSZ művel annak tananyagnak kéne lenni a bűnügyi könyvekben. Két éve már olyan pártgyűléseket csináltak, amelyek hamisak voltak és az ügyészség is beindult ellenük, de valahol elakadtak. A zsidópárt törvények fölött áll. Kevesen tudják, hogy minden pártnak az ügyészség a törvényességi felügyelője, hiszen minden gyűlés belső anyagát el kell küldeni az ügyészségnek is, akik – ha jól dolgoznak – abban a pillanatban meglátják a jegyzőkönyvekről, hogy ott csaltak-e vagy sem. Ez az SZDSZ-re nem vonatkozik, mert ott az ügyészség erői előre elolvadnak. Jó egy éve az SZDSZ teljesen lezüllött, szétolvadt. De, hogy ne kelljen a zsíros parlamenti és egyéb állami állásaikat feladni, ezért kitalálták, hogy „megújítják” a pártot. Létrejött egy fantompárt, egy múmia kinézetű alakkal az élen. Közben a párt alapítói és vezéralakjai mind kiléptek a pártból, de közben ott ülnek az EU-ban és az országházban. Ez is a hatalmas csalások közé tartozik, hiszen ilyenkor az országgyűlésnek a kilépett tagok helyett újakat kellene beállítani. Ha valaki kilépett a pártból, akkor mit keres a Házban? Ha egy képviselő meghal, akkor a listán az utána következőt ültetik be. Kivéve az SZDSZ-t. Most azt találta ki a pártvezetés, hogy a képviselőivel aláíratnak egy papírt, hogy a párt álláspontját kell képviselniük, de ha ezt nem teszik, akkor sincs baj. Erre mondta Antall József, hogy ez már a politikai pornográfia.