
Budaházy Gyuri
üzenete nemzetéhez !
Ifj. Hegedűs Loránt: Budaházynál jártam...(Gyuri képen egy tárgyalásán)
A mai napon ügyészi engedély alapján - a család felkérésére - lelkészként fél órás látogatást tehettem a váci börtönben Budaházy Györgynél. Az ő kérésére - lelkiismereti kényszernek engedve - közlöm a következőket.
1.) Az egész eddigi eljárás alatt a vádhatóság semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá a személyével szemben felhozott vádakat, ilyen jellegű szembesítésre érdemben még csak kísérletet sem tettek előzetes letartóztatásának elmúlt két hónapja során. Az eljárás koncepciós jellegét erősíti az a tény is, hogy a fő „terrorelhárító” Draskovics súlyos „mellérobbantása” után – melyet Budaházy György nem kis derültséggel idézett fel a lélekerősítőnek szánt beszélgetésen - sietve bűnszervezeti súlyosbító minősítést kaptak az addig az ún. terrorügyben eljárás alá vontak.
2.) Miközben a média ország-világ előtt őt terroristának tünteti fel – mindenféle bizonyíték és konkrét hivatkozási alap nélkül – aközben őhozzá a sajtó egyetlen munkatársát sem engedik be, családtagjairól már nem is beszélve, nyilvánvalóan azzal a céllal, hogy teljességgel elszigeteljék őt a külvilágtól.
3.) Végül, de nem utolsósorban köszönetét fejezi ki mindenkinek, aki mellette eddig szolidaritást nyilvánított, vagy a jövőben fogja mindezt megtenni. Külön köszöni egész családja szerető kiállását, bízva abban, hogy egész népe körében hasonlót élhet majd át.
Ennyi Budaházy György üzenete. Lelkészként csak egy költőinek szánt kérdést teszek hozzá: Miért van az, hogy amikor a bűnszervezeti minősítés törvényi előfeltételeit olvasom az állítólagos Magyarok Nyilai kapcsán, nevezetesen legalább 3 fő tartós, összehangolt cselekvése legalább 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő erőszakos cselekményre történő előkészület okán, akkor nekem elsőként - ha nem is kizárólag - a harmadik Magyar Köztársaság regnáló kormánya jut az eszembe? Áldást, békességet kívánva: Ifj. Hegedűs Loránt
Ifj. Hegedűs Lóránt lelkészt pár éve bíróságon is megurcolta a pesti söpredék, de fölmentették (képen a felmentésén)
