2010. január 18., hétfő

JANUÁR 18 – ZSIDÓK SZÓRAKOZNAK BUDAHÁZYVAL


"Nem áll Budaházy mellé a Jobbik
- mégsem szabadítják ki"
A vérzsidó Stop című oldal csak az itt látható fenti szöveget reklámozza, amit korábban az Indexes zsidók találtak ki, hogy pártlistára vegyék Gyurit és akkor mint választási jelöltet ki kell engedni őt a börtönből. Ez az egész aljas trükk a zsidók gátlástalan pofátlanságának egyik fejezete, hogy ilyen álhírekkel is mocskolják a szabadságharcost. Budaházy Gyuri volt az első közszereplő, aki évekig bírálta rádióműsoraiban a Jobbikot, azért mert elfogadja a jelenlegi zsidódemokráciát és tülekednek a többi zsidó közé a parlamentbe. Ha Gyurit kiengedik, ekkor először a saját családjában kéne rendet vágnia, mert Edda húga elképesztő ostobaságokat hirdetett a zsidó Szentkorona Rádióban és a zsidók piszkosságait soha nem nevezte nevén. De ez még mind semmi. Legutóbb Gyuri felesége ennél is tovább ment, mert a vérzsidó Morvai Krisztinával csevegett és őt reklámozta, a fenti szennyes rádióban. Az adás letölthető és meghallgatható amint a beszédhibás zsidó nő hogyan tömjénezi önmagát és hadarja el agyrémes, beteg, üres szövegeit. Morvai ugyanazon a tolvajnyelven beszél mint Vona Gábor. Nem nevezik nevén a rablógyilkosokat és mondataikban az alanyt sem ismerik. Ilyen szavakat használnak: „ők”....”nekik”......”náluk”. Kik ezek? Akikre ilyen piszkos zsidó tolvajnyelven utalgatnak, a Jobbik vezetők? Vona kijelentette a gyűlésükön: „A narancs az ő zászlójukon nem-e Jaffa véletlenül?” Így utalt a Fidesz zsidóvezetésére, mintha a Jobbiknak nem ugyanolyan zsidóvezetése lenne. Vona Gábornak volt képe azt hazudni, hogy ők, a pártjuk még Pongrátz Gergelytől vették át a zászlót. Ennek valódi háttere is zsidó csalás. Élete vége felé, az amúgy egészségileg is, szellemileg is nagyon rossz állapotban lévő szabadságharcost megkörnyékezték a Jobbik alakuló ülésén, hogy az ő hírnevét felhasználva "hitelesítsék" a zsidóvezetésű pártot. Aki ismerte közelről Pongrátz Gergelyt az tudja, hogy mi volt a véleménye a zsidókról, amit 1990 után a Corvin-közi beszédeiben is kimondott. Akkor még Vona Gábor azt sem tudta, hogy ki az a Pongrátz Gergely és most Vona az ő nevével üzletel. Nem engedjük azt, hogy a Jobbik-zsidók Pongrátz Gergely nevével űzérkedjenek! Vona úgy tett beszédében minta Magyarország számára az ő zsidópártjuk lenne a megváltás. Kép: a díszzsidók