RÉGEN ÉS MOST
Így emlékeztek volna meg
Budapesten Lennon
haláláról 1980-ban
Harminc éve a világ számos nagyvárosában spontán szerveződő gyűléseken vettek búcsút a meggyilkolt John Lennontól. Budapesten is lett volna erre igény, de mai szemmel nézve nehezen érthető okokból a rendőrség valamennyi próbálkozást csírájában elfojtotta. Az egykori résztvevők emlékeznek vissza a történtekre és persze a Kádár-rendszer abszurditására. (...) A szocialista országokban is lett volna igény a tiszteletadásra, de mint tudjuk, ezekben nem lehetett csak úgy az utcára vonulni. Budapesten több, egymástól független megemlékezést is szerveztek, a hatalom mindet csírájában elfojtotta, annak ellenére, hogy a rendőrség számára is hamar nyilvánvalóvá vált, a Lennon-megemlékezéseknek semmilyen "rendszerellenes" élük nincsen. Lennon haláláról természetesen beszámolt idehaza a tévéhíradó és a rádió is, de a spontán tiszteletadással az államhatalom egyszerűen nem tudott mit kezdeni. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában található dokumentumok közül kettőt Szőnyei Tamás közölt a Nyilván tartottak című 2005-ös könyvében, illetve hármat Németh György történész egy évvel később a 2000 című havilapban. Az első megemlékezésre két nappal Lennon halála után, december 10-én került sor. Szervezői a későbbi KFT zenekar tagjai közül kerültek ki, és miután a hírekben azt hallották, hogy egyéb külföldi országokban az amerikai nagykövetség előtt gyülekeztek a gyászolók, ők is a Szabadság téri követség elé hirdették meg az eseményt. "December 9-én anyukám azzal ébresztett, hogy meggyilkolták John Lennont. Úgy gondoltuk, szólunk barátainknak, jöjjenek szerda délután a Szabadság térre, de raktunk ki pár cédulát belvárosi gimnáziumokban és naivan még egyetemi hirdetőtáblákra is" – meséli Bornai Tibor a sztori kezdetét; rajta kívül a későbbi KFT-dobos, Márton András is szervező volt. "Szimbolikusan meg akartuk mutatni, hogy sokan vannak, akik szeretik Lennon munkásságát és elszomorítja őket, ami vele történt" – indokolja az ötletet Márton András, aki édesapjával egy fejfát is kifaragott, melyre a "Virágok Lennonnak" illetve a "Flowers To Lennon" mondatokat írták. Szerda délután fél 3-kor nyolc-kilenc megemlékező jött csak össze, főként a szervezők baráti köréből. Köztük volt Laár András, az akkor még énekesnőnek készülő Ács Enikő, valamint Hegedűs György is, akit fényképészként hívtak el, az egyik alábbi fényképet is ő készítette. "Akkor éppen hó volt Budapesten, ezért a fejfát beleszúrtuk egy hóbuckába, mindenki lerakott egy-egy szál szekfűt, és még szomorkásan álltunk egy kicsit. Ugyan mi nem éreztük úgy, hogy ehhez valamiféle bátorság kellene, abból, hogy ilyen kevesen mertek eljönni, már sejtettük, hogy sokan másként gondolják ezt" – folytatja az emlékezést Bornai Tibor, aki azonban állítja, egyikük se számított arra, ami utána történt. "Kijött a bódéból a követség előtt álló őr, és kérdezte, hogy mit csinálunk, de miután elmondtuk neki, úgy tűnt, hogy megértette és vissza is ment a helyére. Kicsit még beszélgettünk utána, volt, akinek el is kellett mennie, így már csak öten búcsúzkodtunk ott, amikor egyszer csak minden utcából rendőrautók jelentek meg. Összesen tizennyolc rendőrt számoltam össze, plusz civilruhásokat és egy tisztet is, és valóságos félelmet láttam az arcukon, hogy mégis mi lehet arra a táblára ráírva" – mondta Bornai. A csoport tagjait igazoltatták, felvették az adataikat, de aztán mehettek is az útjukra – legalábbis akkor azt hitték. Négy nappal később, szombat reggel valamennyiüket rendőrök ébresztették. Hegedűs Györgyért már hajnali fél ötkor jöttek, Bornai Tibornak szerencséje volt, őt csak fél nyolc körül ébresztette édesanyja, hogy keresi a rendőrség. "Egy ballonkabátos nyomozó jött, mint a filmekben, és kegyesen megengedte, hogy megmosdjak és átöltözzek, miközben a két kisgyerekem játszott a lábainál." A többiekhez hasonlóan őt is a Tolnai Lajos utcai őrsre vitték, ahol már a többiek kihallgatásával addigra végeztek is. "A szokásos értelmetlenség volt az egész eljárás: órákig várattak, majd maga a kihallgatás tíz perc alatt lezajlott és miután kiderült, hogy nincs rendszerellenes éle az akciónak, el is engedtek" – mondja Hegedűs György. Bornai Tibor még a szövegre is emlékszik, amivel a nyomozást vezető tiszt útjára bocsátotta a társaságot: "Figyeljenek ide! Azért licitáltuk [sic!] ide be magukat, hogy megértsék, ez egy jogállam. Itt nem lehet engedély nélkül táblát leszúrni, gyülekezni, demonstrálni, mert ez egy jogállam. Különösen nem ebben a felfokozott nemzetközi helyzetben. Tisztában vagyunk vele, hogy valahonnét magukat lefilmezték és pár nap alatt bejárja majd a világsajtót ez a botrány, amit maguk okoztak!" A többiekkel ellentétben Bornait még be is akarták szervezni besúgónak, amit ő annak tulajdonít, hogy akkor még a Főnix nevű együttes tagjaként Zoránt és Koncz Zsuzsát is kísérték, és esetleg róluk akartak volna megtudni érdekességeket az elvtársak. "Azzal fenyegettek, hogy megvonják az ORI-engedélyemet, ami nélkül nem is játszhattam volna, de végül elhárítottam a felkérést, aminek később se lett következménye." Márton András arra is emlékszik, hogy a szombatra, a Hősök tere melletti Lenin-szoborhoz tervezett megemlékezést is megpróbálták rájuk verni, noha ehhez semmi közük nem volt. December 13-án, szombaton ugyanis egy másik megemlékezést is szerveztek a Hősök terére. A nyomozati anyag szerint kézzel, fekete filctollal írt felhívások jelentek meg az alábbi szöveggel: "Aki szerette, tisztelte John Lennont, 1980. december 13-án, szombaton 1.30-kor jöjjön a Hõsök teréhez a szoborhoz." Délután ötre a belügy becslése szerint 200-250 fiatal gyűlt össze a téren, "magnetofonnal, John Lennon-jelvénnyel, egyesek fekete gyászszalaggal". Köztük volt a későbbi író, Németh Gábor is: "A megemlékezésre hívó plakátot, amiről ordított, hogy - Ottlikot idézve - valami 'jó, civil dolog', a buszról vettem észre, talán a Felszabadulás vagy a Szabadság téren." A szerdai megemlékezés szervezőivel ellentétben őt már nem érte váratlanul a rendőrség érdeklődése: "Az nyilvánvaló volt, hogy a belügy rámozdul a dologra, mert mindenre mindig rámászott, ami spontán kezdeményezés volt, és halvány esélyt nyújtott a politikai olvasatnak. De ezt nem érzékeltem kockázatnak, inkább evidenciának. Korábban részt vettem már pár, ennél azért valamivel egyértelműbb dologban. Magammal vittem a Practicámat, a dokumentálás szándékával, de csak egyetlen, innen nézve teljesen ártatlan felvételt tudtam készíteni, mert amikor már érdekesebb lett volna fotózni, túl közel voltak a rendőrök." A belügy határozott fellépéssel kiszorította a tömeget a térről a jugoszláv nagykövetség elé.
De adjuk át a szót ismét Németh Gábornak: "A Hősök terén, a Műjégpálya mellett, a Műcsarnok előtt gyülekeztünk, nekem az volt a benyomásom, hogy én érkeztem először a térre, már a rendőröket nem számítva. Kérdezgettük egymást, hogy ki tud valamivel többet a dologról, de mindenki tanácstalan volt. Aztán egyre többen lettünk, egy ideig a jugoszláv követség előtt várakoztunk, előkerült egy szál gyertya is, meg egy hosszú, talán négy-öt méteres fekete transzparens, szerintem minden felirat nélkül. Úgy emlékszem, hogy nem önszántunkból indultunk el a Népköztársaság útján [Andrássy], hanem a minket körülvevő rendőrök nyomására. Úgy százötven-kétszázan lehettünk, néhányan menet közben csatlakoztak. A menet élén magasra tartották a transzparenst, és énekelni kezdték a Give Peace A Chance-t, ami akkor, abban a kontextusban egyértelmű utalás volt az Eper és vér elhíresült jelenetére. Bár azt nem hinném, hogy a zsaruk vették az adást..." A rendőrök feljegyzéséből nem ez derül ki: "További intézkedéseink hatására kisebb- nagyobb csoportokban elindultak a Népköztársaság útján – a forgalmat nem akadályozva – a November 7. tér irányába. Két fekete drapériát vittek John Lennon felirattal, 1 fő gyertyát égetett, és a Beatlesek egyik számát, a 'Védjük a békét' énekelték." "A November 7. téren [Oktogon] befordultunk a Lenin körútra [Teréz körút], a Marx tér [Nyugati tér] irányába, aztán pedig a Rudas László utcába [Podmaniczky]" – folytatódik Németh Gábor visszaemlékezése. "Engem a mellettem sétáló sráccal együtt ott kapcsoltak le, egy pillanat alatt bent találtuk magunkat egy lépcsőházban, két civilruhás nagyon komótosan felvette az adatainkat, először a srácot engedték el, és csak két perc múlva engem. Mikor kiléptem, teljesen üres volt az utca. Végtelenül abszurd volt. Az egyik legfurcsább élmény az életemben. Mintha az addigiakat csak álmodtam volna. Elkezdtem keresni a többieket a környező utcákon, de nem találtam senkit." Németh Gábor azért nem találta a többieket, mert azokat, akik még megmaradtak, a Vörösmarty tér felé terelték, mint az a rendőri feljegyzésből kiderül: "A menetből – intézkedéseink nyomán – többen lemaradtak, míg a kíváncsiskodók közül esetenként számuk szaporodott. A Vörösmarty térre érve körbeállták a fenyőfát, elénekelték a fenti éneket, majd a Felszabadulás térre mentek. Létszámuk ekkor kb. 30 fõ volt. Itt a csoportosulás – a folyamatos intézkedések miatt – feloszlott, a fiatalok különböző közlekedési eszközökkel eltávoztak." Ezzel a történet itt véget is ér, a levéltári anyagokban ugyanis nincs nyoma annak, hogy a szervezők ellen később eljárás indult volna, ugyanúgy, ahogy Bornai Tibor és Márton András sem tud következményekről, még útlevelet is simán kaptak három évvel később. Jóval kevesebbet tudni a harmadik megemlékezésről, melyet december 17-ére, azaz a következő hét keddjére szerveztek, ugyancsak a Szabadság térre. "A jelzett időre operatív biztosítást szerveztünk. Megállapítottuk, hogy kb. 20-25 fiatal – kb. 14-16 éves – jelent meg a helyszínen kisebb csoportokban. Volt, aki John Lennon nagyított színes fényképét transzparensként vitte magával, néhány leány egy-egy szál virággal jelent meg. Feltűnő öltözetük, rendetlen külsejük miatt 5 személyt igazoltattunk, közülük 3 segédmunkás, 2 betanított munkás volt. Felszólításunkra a fiatalok elhagyták a teret." Következménye ennek sem tudjuk, hogy lett volna, de vélhetően valamennyi résztvevő számára nyilvánvalóvá vált, hogy sokat nem tudnak tenni, csak azt, amit Németh Gábor is, miután hiába kereste a többieket: "Beesteledett. Végül hazamentem, gyújtottam egy gyertyát a sötétben, kitettem az ablakba, és meghallgattam az A Day In The Life-ot, vagy harmincszor." (Köszönet Pálinkás-Szüts Róbertnek) (quarthu, részlet és kép)MEGJEGYZÉS
Azok számára, akik akkor még nem éltek. Lennon halála után több emlékkoncertet is csináltak neves együttesek Pesten, de ezeken a rendőrspiclik mindenütt ott voltak. A 80-as évek végén csak a Filmmúzeumban vetíttettek két igen régi Beatles fimet, amit hamar levettek a műsorról és semmi reklámot nem adtak ezeknek. Csak 1988 körül volt szabadabb a légkör, amikor a régi sportcsarnokban, ami később leégett, ott rendeztek egy nagy fotókiállítást a Beatles képekből. Magyarországon az első Beatles hír és kép 1963-ban jelent meg egy hetilapban, ahol örjöngő őrülteknek mutatták be őket. 1965 körül a pesti Egyetemi Színpadon már leadtak angol számokat, de lemezeket nem lehetett boltokban kapni. A 70-es évek eléjén a Rákóczi úton volt egy kapuljban egy pici kis maszek "lemezbolt", ott árult pult alatt lemezeket egy férfi, amelyeket valakik titokban csempésztek be neki nyugati utak során, de ezt a boltot is figyelte a rendőrség, hogy kik járnak oda. Ma is működik a rendőrállam! Semmi sem változott, csak az eszközök és módszerek. Ma a magyar nemzeti együtteseket módszeresen tiltják a rádióban és tévékben! Most egyetlen együttesnek sem jut eszébe emiatt tüntetni a Szabadság-téren, az amerikai követség előtt. Semmilyen magyar zenét nem adnak ezeken az adókon. Ilyen pimasz és aljas rendszer még Aczél György idejében sem volt, pedig ő aztán nagy gazember volt....ennyit a tényekről. Kifelé a zsidóbűnözőkkel a rádiókból és tévékből!
"Mert ez egy jogállam."
