AUGUSZTUS 28 – SÖTÉT BUNKÓK NYILATKOZNAK

Királyságot? Jó, jó, de minek?

Mi tagadás, volt néhány egészen meglepő kijelentés abban a terjedelmes interjúban, amelyet a Heti Válasz című újság készített Boross Péterrel, és amelyben az egykori miniszterelnök (aki egyébiránt éppen ma ünnepli a születésnapját) beszélt többek között a jelenlegi kormányfő helyéről és szerepéről, a bő egy hónapja köztársasági elnökké választott Schmitt Pál alkalmasságáról, a gyermektelenek különadójával kapcsolatos nézeteiről, nem különben pedig arról a munkáról, amit az új alkotmány koncepcióját kidolgozó testületben végez. Meghökkentőnek természetesen nem Boross Péter azon álláspontját tartom, hogy tudniillik „a kormányfői pozíció erejét kell növelni, az államfőnek pedig jelképes, reprezentatív szerepet szánni, s ennek megfelelő személyeket választani a tisztségre”, de még csak nem is azt a véleményét, amely szerint Schmitt államfővé emelése „telitalálat”, hiszen „magas, fess, jóképű ember”, aki remélhetően „elfelejti, hogy saját államfői programot akar alkotni, s elsősorban az érzelmi mezőben mozog majd, az állam atyjaként” (sajnos, a kötcsei lecsófőzés kimaradt Schmitt „érdemeinek” a felsorolásából), mint inkább azt az eszmefuttatást, amit az idős politikus a királyság esetleges hazai visszaállításáról mondott. Boross ugyanis arra a felvetésre, hogy kis hazánk most nyugodtan államformát is válthatna, nemcsak azt jelentette ki, hogy a Szent Koronának az újonnan elkészülő alaptörvényben mindenféleképpen helyet kellene kapnia, hanem azt is, hogy hite szerint „lehetnénk királyság”, jóllehet – tette hozzá – nem valószínű, hogy az új alkotmánnyal egészen idáig el kellene mennünk. No, már most, hogy az általam nem igazán royalistának ismert Pozsgay Imre és társai vajon meddig mennek el az alkotmányozásban, nem tudom, ám számomra a „királyság-projekt” emlegetése meglehetősen értelmetlennek tűnik. És itt természetesen korántsem arról van szó, hogy magam idegenkedem a parlamentáris monarchiáktól, elvégre ahogy látom, Európa boldogabbik felén elég jól elboldogulnak ezzel az államformával – amiként valószínűleg akkor se lenne semmilyen gond, ha az egykoron a szovjet érdekszférához tartozó országok döntenének úgy, hogy megint királyt, császárt, cárt vagy tudom is én, miféle uralkodót keresnek maguknak –, csak éppen halvány fogalmam sincs, miféle előnyöket tartogatna számunkra, ha történetesen mi is rendelkeznénk egy II. Erzsébettel, egy I. János Károllyal, netán egy V. Haralddal vagy mondjuk egy XVI. Károly Gusztávval. Mert bár a hosszú évszázadok folyamán nekünk is bőségesen volt alkalmunk hozzászokni az ilyen-olyan házi királyokhoz, az a fajta – félelemmel és tisztelettel vegyes – rajongás, amelyet az orosz emberek éreztek az ő „cár atyuskájuk” iránt (és amit nem mellesleg Sztálin esetében éppen úgy tetten érhettünk, mint napjainkban Putyinnál), valahogyan hiányzik a magyar nép lelkéből, hiába is gondolják némelyek ennek az ellenkezőjét. No, dehát még ez se lenne túlságosan nagy baj, ha a monarchia valami jóval kecsegtetne..., a mainál nagyobb jóléttel, kis hazánk kedvezőbb nemzetközi megítélésével, vagy legalábbi egy kiegyesúlyozottabb, vidámabb országgal, ami – valljuk be – nagyon is ránk férne. Minthogy azonban ilyesmikben reménykedni komoly ostobaság lenne, az istennek se látom be, vajon miért is kellene a magyar adófizetők pénzéből újabb éhes szájakat etetni. Pláne, mivel ezekből már amúgy is sokkal több van, mint kellene. (Stanga István, polgarinfo)

AKI HÜLYE AZ NE NYILATKOZZON
 NAGY NYILVÁNOSSÁG ELŐTT!

AKI OLVASATLAN AZ
 NE SZÓLJON BELE

 OLYAN TÉMÁKBA AMIHEZ HÜLYE!

A firkász fenti ostoba kijelentésével, hogy „halvány fogalmam sincs” el is árulta önmagáról azt, hogy olyan témába ütötte bele az orrát, amihez nem ért. Köszönjük a nyílt beismerést! Ugyan miféle firkász lehet az, aki nem olvasott semmit ebben a királyság államforma témában, de véleménye az van neki. Erről a témáról már a Kádár-korszakban is jelentek meg művek, de az utóbbi húsz évben erről igen gazdag szakirodalom olvasható és bárhol megvásárolhatók ezek a könyvek. Ha valaki sokat olvas egy témáról és behatóan foglalkozik vele, akkor összeáll benne egy kép és ez elég alapot ad ahhoz, hogy meg merjen szólni egy adott témában. Magyarországon most a sötét bunkók korszakát éljük. Olyan figurák firkálnak a neten dolgozatokat, akik az általános iskola magyar történelmi anyagából is megbuknának. Ha a fenti szerző legalább három-négy komoly könyvet elolvasott volna a Szent Korona Tanról és a magyar királyság államformájáról, akkor nem vetne fel ilyen ostoba kérdéseket, hogy minek most a királyság nálunk? Ha röviden akarunk az ilyen hülyéknek válaszolni, akkor elég csak annyit mondani, hogy a köztársaság államformáját a zsidókommunista patkányok erőszakolták Magyarországra, 1918-ban, 1946-ban, 1989-ben. Több mint ezer évig királyság voltunk, s ezt csak a galiciai söpredék tudta, szovjet segítséggel nálunk megszüntetni. Csak remélni tudjuk, hogy a szerző nem ehhez a sötét fajtához tartozik. Mert az ilyen sötétbunkó kérdésföltevések ebből a 0.1 %-os törpe kisebbségből szoktak kikerülni. Ugyan milyen jogon veszik a szájukra a „magyar nép lelkét” az ilyen idegen firkászok? Miért nem a saját fajtájuk lelkével foglalkoznak? Jólét? Éhes szájak? Csak nem a zsidóbűnözők által kirabolt magyar milliók miatt sajnálkozik a firkász? Megnyugtatjuk, hogy a királyság államformájában csakis a magyar érdekek érvényesülnének és nem a bűnöző kisebbségek érdekei. Amit sajnos hatvanöt éve kénytelenek vagyunk elszenvedni, de nem adjuk fel a küzdelmet. Erről biztosíthatjuk az ilyen lézengő firkászokat.