2010. szeptember 26., vasárnap

SZEPTEMBER 26 – ZSIDÓ VILÁGÁLLAM REKLÁMJA

EZEK MEGINT
HÜLYÉNEK NÉZIK
A MAGYAROKAT
Az utóbbi években számtalan zsidó videó kering a neten, amelyben világmegváltó hülyeségeiket terjesztik, gondolván azt, hogy erre a magyarok is jó vevők. Itt az alábbi nevetséges amerikai anyag, magyar felirattal, közel fél óra tömény agymosás, amelyet zsidó levelezőlistákon keringetnek nálunk.


A zsidó propaganda lényege abban van, hogy minél többet és nagyobbat hazudni, hogy ne lehessen az valós tényeket ezek közül kibogozni. Itt is valós elemeket kevernek össze zsidó maszlagokkal. Nézzük röviden állításaikat, amiket megcáfolunk. Persze ők nem mondják ki a hátteret, hogy miért is gyártják futószalagon ezeket az agymosásokat.
Azzal kezdik, hogy minden társadalmi fejlődés gazdasági változást is hozott. Éppen fordítva van. A gazdasági-technikai vívmányok következményei a társadalmi átalakulásoknak, ahol persze az eszméknek is nagy szerepe volt. Majd azzal jönnek elő, hogy a mai világ bajainak a gyökereit elárulják nekünk. Mintha mi hülyék lennénk. Őszerintük a bajok gyökere a sok bűnözés, a korrupció, a magas adók, munkanélküliség, stb. Holott ez a zsidókapitalizmus alapvető működési elve. Az egész videóban a zsidókat egyszer sem említik meg, csak Hitlert egyszer, mint a gonosz megtestesítőjét. De miért nem Sztálint vagy Maót említették meg? Azt állítják, hogy a mai gazdasgái rendszer elavult a monetáris (pénzügyi) rendszer miatt. Szerintük ez a probléma gyökere. Persze arról hallgatnak, hogy az 1700-as évektől a nagy zsidó bankházak alapvetően meghatározták Európa és Amerika sorsát, amely ma is még bőven tart. Majd azzal a hajmeresztő logikával jönnek elő, hogy ez a MONETÁRIS - rendszer nem tévesztendő össze a KAPTIALIZMUS-sal és a SZABAD PIAC-cal, ami egy hatalmas hazugság, hiszen ez a három tényező egymást feltételezi és a zsidó világnézeten alapul. A zsidó Marx után a német „kapital” tőkét jelent. Magyarul: tőkés bankrendszert. Ez a rendszerük lényege. Minden más ebből vezethető le. Tőkéje persze csak a zsidóknak lehet (kisebbség), rabszolgák pedig a többi népek lehetnek (többség). Ahol sem Istent sem Embert nem ismernek és a zsidók hazája a nagyvilág. Azt hazudják, hogy ennek a mai romlott világrendszernek semmi köze nincs a politikai rendszerekhez. Már hogyne lenne! Azt hazudják, hogy ez egész világon ezt a rendszert használják, ami megint nem igaz. Elég csak utalnunk Amerika és Kína teljesen eltérő gazdasági, pénzügyi és társadalmi rendszerére. Azt hazudják, hogy a kereslet és kínálat határozza meg az árakat, ami szintén nem igaz! Azt állítják hamisan, ha nagyobb az árúkínálat, akkor kisebbek az árak....Nevetséges hazugság! Az is hazugság, hogy többet termelünk, mint amennyit fogyasztunk, hiszen ez csak Amerikára és a fejlett országokra érvényes, miközben a Föld népességének több mint a fele teljes nyomorban tengődik, mert a fejlett országok kirabolják őket, ahol termelés is alig van, mert a külföldi szemetet vetetik meg velük. Azt hazudják, hogy most a kevesebb munkaidő miatt kevebbek a munkabérek. Miközben a multiknál és másutt 12 - 16 órákat dolgoznak, három műszakban, rabszolga módon. Nálunk a minimálbérek megközelitik a létminimumot, a nagy tömegek számára. Az 1929-es amerikai világválság lényegét is lehazudják, ami szándékos tőzsdespekuláció volt a zsidók részéről, nem a termelés és fogyasztás aránytalansága okozta a bajokat. Ez a hamis videó az amerikai piszkos viszonyokat akarja kivetíteni az egész világra, ami nem megy. Azt ugyan elismerik, hogy az 1929-es amerikai válság idején a bőséges túltermelés miatt az élelmiszereket megsemmisítették, inkább a tengerbe dobták, minthogy a szegényeknek odaadják. Ebben van a zsidó szellem lényege. Mindezt a profit miatt tették. Arra jutnak a filmben, hogy ez a monetáris rendszer nem oldja meg a Föld mai gondjait, ezért új rendszer kell, amit ők már tudnak is. Ennek a lényege az, hogy egységes irányítású új gazdasági rendszer kell, ami a Föld javait az egész világ számára „igazságosan” osztja el. Azt persze nem mondják ki, hogy a Nagy Osztogatók és Fosztogatók a zsidók lennének, ebben az őrült tervben. Ez lenne a Világálam, Világcsendőrséggel. A gondolat egyáltalán nem új, csak a zsidók most tartják ezt időszerűnek bevezetni. Azt állítják ezek az agybuggyantak, hogy „ a monetáris rendszer nem rossz, csak elavult”. Az új módszerük a „tudományos” alapon létrehozott társadalmak és a megtermelt javakat is tudományosan osztanák el. Természetesn a megtermelők a tömegek lennének és az elosztók, a zsidó kisebbség. Ezt közismerten BOLSEVIZMUS-nak nevezzük és már a vérbajos LENIN óta ismerjük. Nálunk ez volt közel ötven évig. Szerintük a globális erőforrásokat majd ezek a tudományos ürgék osztogatnák, mivel a Föld ásványai és erőforrásai egy kézben lennének. Ebben sántikálnak a jehudák, mert Amerikában is minden bűzik. De erről persze nem csinálnak videókat.
Kép: a zsidó Isten-tagadás
reklámja és alul a
tudományos "világállam"
persze zsidó vezetéssel

2010. szeptember 25., szombat

SZEPTEMBER 25 – CIONISTÁK FORGATÓKÖNYVEI

VÍRUSTÁMADÁS IRÁN ELLEN
Irán szombaton elismerte, hogy ipari létesítményeinek több ezer számítógépe fertőződött meg a Stuxnet vírussal. "Összesen mintegy 30 ezer számítógépről van szó" - mondta az iráni Mehr hírügynökségnek egy meg nem nevezett szakértő. Iráni médiumok - köztük a félhivatalos ISNA hírügynökség - arról számoltak be, hogy a héten összehívták az ország nukleáris szakértőit annak megvitatására, miképp távolíthatnák el az érintett számítógépekről a különleges rosszindulatú programot, amely - a Symantec biztonsági cég közlése szerint - ipari létesítmények irányításának átvételére és adataik külföldre továbbítására is alkalmas. Az iráni nukleáris ügynökség által szervezett tanácskozás az első olyan jel, amely megerősíteni látszik azokat a külföldi jelentéseket, amelyek szerint a támadás valójában Irán nukleáris programja ellen irányulhatott. (MTI, részlet)


VAN MÁSIK BÁBFIGURA OBAMA UTÁN
A gondos és előrelátó cionisták immár két éve újabb bábfigurát készítenek fel az Obama utáni időkre, a zsidó Sarah Palin-t (képen). Kép: origo

SZEPTEMBER 25 - MEGTERVEZETT GYILKOSSÁG VOLT 2006-BAN

A FIDESZ TUDOTT ELŐRE A RENDŐRI    LÖVÖLDÖZÉSEKRŐL
Olvastam  "azorbán-gyűlésén" felmutatott képet: "Oszlatják a tömeget a Bajcsy-Zsilinszky úton .........." Látván a szépen kinyomtatott, láthatóan szövegformázott és hibátlan szöveget (hányan tudják hibátlanul leírni, hogy Bajcsy-Zsilinszky), az merült fel bennem, hogy ki járhatott akkoriban gyűlésekre számítógéppel és nyomtatóval a hátán? Talán sms-ben kapott hírt, hogy azonnal ki is nyomtassa? Hogy a megfelelő időben fel is tudják azt mutatni... Gondolom, a kép később készült vagy hamisítvány. Ha valódi és tényleg akkor és ott a tüntetésen mutatták fel ezt a kinyomtatott szöveget, akkor valakik feltehetően ezt órákkal az események kialakulása előtt már kinyomtatták, hogy a gyűlésen majd szét tudják osztani és a megbeszélt időben felmutatni. Vagyis a nép veretése előtt már tudták, hogy verni fogják a népet. Akkor ezek csak azok lehettek, akik a népet verették. Eszembe jutott, hogy valahol olvastam egy cikket az évekkel ezelőtti franciaországi gyújtogatások után arról, hogy a gyújtogatások előkészítésében és a nép között az anarchia szítást a Moszad speciálisan kiképzett ügynökei végezték. Itt is valami jól képzett és jól értesült, esetleg szervező személyek lehettek a háttérben. Persze lehet, hogy tévedek és mégis megoldották valahogy? Talán a gyűlés színhelye melletti lakásban nyomtattak? (1hozzászólás) Kép: Orbán látja a füstfelhőt, hallja a dörgéseket és mégis szónokolt
HÁTTÉR
Az egész FIDESZ-gyűlés az Astória előtt 2006-ban egy egészen sötét ügy. Már előző nap a cionsajtó riogatott, hogy nem lesz jó helyszín ez az Astória. Most már tudjuk, hogy a Fidesz miért éppen ott rendezte meg ezt a gyülést. Azért, mert ők is előre egyeztettek a rendőrséggel. A rendezvények szervezői egyeztetnek minden ilyen esetben a rendőrséggel. Az sem véletlen, hogy éppen oda tervezték a gyűlést, hiszen az egy bezárt hely, ahol a tömeget könnyű véresre veretni. Nincs menekülési út. Ez is történt. A Károly-körút felől a lovasrendőrök „rátolták” azt a tömeget a Fidesz-gyűlésre. Miközben az Astória körüli utcákat lezárta a rendőrség, hogy ne tudjon senki se menekülni. Így aztán az ÁVO-sok azért verték ott véresre a tömeget, mert – úgymond – nem tudták megkülönböztetni, hogy ki a fideszes és ki a „csőcselék”. Kizárt dolog, hogy Orbán Viktor ne tudott volna előre a készülő rendőrterrorról. Hiszen napokkal előtte már mondták, hogy 23-án egy külföldi küldöttség megy a parlamentbe, tehát a rendőrség „biztonsági okokból” az egész belvárost lezárta. Közben a Gyurcsány-banda cionrádiója, az Emereggggyyy ünnepelni hívta a pestieket az utcákra, ahová előzőleg katonai járműveket és fegyvereket állítottak ki. Ami pedig a figyelmeztető tábla szövegét illeti, ez valószínűleg akkor készülhetett, mert az aznapi képsorozatnak a része, de az is lehet, hogy egy bennfentes fideszes alkotása, akit ezzel bíztak meg, hogy a fotósok, tévék számára mutogassa. Ne felejtsük el, a zsidó sajtósok eleve katonai sisakokkal mentek ki a tömeg közé! Ők honnan tudták előre, hogy lövöldözések lesznek? Az RTL és a TV2 előre lakásokat bérelt ki az Astória körül, hogy az emeletről élőben közvetíthesse a gyilkolásokat. Kép: zsidó fotós 23-án

SZEPTEMBER 25 - IRÁNT VÍRUSOKKAL TÁMADJÁK A CIONISTÁK

SZÁMÍTÓGÉPES VÍRUSOKKAL AKARJÁK TÖNKRETENNI 
AZ IRÁNI ATOMERŐMŰ IRÁNYÍTÓ BERENDEZÉSEIT

(Az alábbi hír lényegét a PressTV is ismertette.)

Az orosz Kaspersky biztonsági cég kutatói szerint a Stuxnet féreg egyetlen célja, hogy az ipari infrastruktúrát romba döntse, és ezzel óriási mértékű káoszt és kárt okozzon. A program állításuk szerint annyira kifinomult, hogy csak egy „jól pénzelt, a SCADA technológiában jelentős tudással rendelkező” csoport munkája lehet. (A SCADA a nagy részben automatizált ipari létesítményekben használt irányító- és adatgyűjtő/feldolgozó rendszerek gyűjtőneve.) Eugene Kaspersky, a cég társalapítója szerint ez a féreg egy ijesztő, új támadási forma előretörését jelzi, amely célpontja az eddigieknél nagyobb: egy nemzet gazdasága. „Szerintem fordulóponthoz értünk, most tényleg új világ köszönt ránk, mivel míg a múltban csak kiberbűnözők voltak, most már attól félek, hogy a kiberterroristák, a kiberfegyverek és a kiberháborúk is megjelenhetnek” – mondta. „Ezt a rosszindulatú programot nem arra tervezték, hogy pénzt lopjon, kéretlen leveleket küldjön vagy személyes adatainkkal lépjen meg. Ennek a célja a létesítmények szabotázsa, az ipari rendszerek rongálása volt. Attól félek, hogy ez egy új világ kezdete. Attól félek, hogy a a kiberháborúk és a kiberterrorizmus korszaka köszöntött ránk.” A Kaspersky azzal zárta nyilatkozatát, hogy „a Stuxnet egy működő – és ijesztő – kiberfegyver prototípus, amely egy új fegyverkezési versenybe rángatja a világot. Most azonban a kibertérben használható fegyverekért fog a verseny folyni.” A hét elején a Google konferenciáján pont erről volt szó. Az ott is felszólaló küldöttek ugyanis arra figyelmeztettek, hogy egy ilyen versenyt mindenképp el kell kerülni. Sajnos a jelek szerint ezzel már elkéstünk. Az első teszt a jelek szerint már le is futott, Irán ellen: a Symantec a fertőzések kétharmadát onnan jelentette. (technet részlet) Kép: Kaspersky, 45 éves, a KGB-nél tanulta a számítógépes szakmát

SZEPTEMBER 25 – AL-JAZEERA TV LELEPLEZI A ZSIDÓTERRORT

NEMCSAK GYILKOLTAK, DE LOPTAK IS
Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa szerint Izrael megsértette a nemzetközi jogokat és a nemzetközi humanitárius jogokat amikor megtámadta a Márvány török hajót, amely megpróbálta elérni segélyszállítmányával a Gázai övezetet. A támadás következtében kilenc ember vesztette életét, köztük amerikai állampolgár is. A testület tegnap az egyértelmű bizonyítékok miatt eljárás kezdeményezését rendelte el Izrael ellen, mert a haditengerészet gyilkosságokat követett el és kínzásokat folytatott. A bizottság a jelentés elkészítésének alapja a negyedik genfi egyezmény 147. cikkelye a polgári lakosság védelme a háború idején. Elfogadhatatlan mértékű kegyetlenséget állapítottak meg a humanitárius szállítmányok ellen. Izrael szerint a jelentés elfogult és egyoldalú, mint maga a Bizottság, amely azt kiadta. Izrael szerint katonái önvédelemből cselekedtek, mert a hajó utasai "terrorista elemek" voltak. (Al- Jazeera alapján és kép)
A zsidó katonák nemcsak gyilkoltak utasokat, nemcsak kínoztak, hanem még loptak is laptopokat az utasoktól, valamint bankkártyákat is loptak. Az ATV a segélyhajó utasait „terroristáknak” nevezte, még a mai híreiben is.

SZEPTEMBER 25 – WTC MERÉNYLET LELEPLEZÉSE VIDEÓN

EZT ÚJRA MEG KELL NÉZNI 

A pár évvel ezelőtti videó, most az iráni elnök leleplezése után újra időszerű lett. Amerikai cionisták most dühöngenek és törik a fejüket mivel tudnának Iránnak ártani? Ma este az ATV nagy bánatosan fölsorolta, hogy a NATO- tag Törökország egy rakás fontos kérdésben támogatja egymást Iránnal és céljuk Izrael teljes megtörése. Csodálatos módon az EU-ban és a NATO-ban mélyen hallgatnak a török-iráni szövetségről. Ehhez képest Sárközy kitoloncolásai a bűnöző cigányokkal szemben (amelyet a bolgárok is örömmel üdvözöltek, a románoknak viszont nem kellenek a francia cigányok) és a készülő német munkatáborok a bünöző cigányok ellen, szinte említésre sem méltó események. Viszont …...viszont a FIDESZ fölvállalta a cigányok „integrációját”....és erre újabb milliárdos összegeket szánnak. Az eddig rájuk költött 150 milliárd Ft után. Lehet, hogy erre kell a Tom Lantos Intézet is? Az sem véletlen, hogy éppen most jelentette be Pintér belügyminiszter, hogy újabb szegénységi hullám jön Magyarországra, 4500 új rendőrt akarnak, de ezeknek nem tudnak fizetést emelni...Viharos tél fog közelegni...Úgyhogy Orbánnak és bűnbandájának még az új alkotmány előtt lefagy a mosoly a képükről.

SZEPTEMBER 25 – IRÁNI ELNÖK FELADTA A LECKÉT OBAMÁNAK

NEMZETKÖZI VIZSGÁLATOT KÖVETEL IRÁN
Miközben Obamát két háború is nyomasztja, ott van a palesztín kérdés, országának belső hatalmas bajai és akkor jön az iráni elnök és az ENSZ-ben leleplezi a cionista összeeskövőket, a 2001-es robbantások után. Sajnos a hazai hírekben nem mondják be óránként, amit az iráni elnök mondott erről. Azt mondta, hogy Amerika a 2001-es öntámadás miatt alig 3 ezer embert veszített a cionisták miatt, aközben több százezer embert gyilkoltak meg a 9 éve tartó iraki és pakisztáni háborúban. Tehát Amerika kettősmércével mér. Az iráni elnök fölvetése világhullámokat kavar és nem tudják lesöpörni az asztalról. Nálunk még egyelőre hallgatnak az ügyről. Mint ahogy a 2006-os állami terrort is igyekeznek elmaszatolni.

Franklin Lamb ügyvéd nyilatkozott a Press TV-nek és utalt Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök beszédére amit az ENSZ -közgyűlésen mondott a 9 / 11 eseményekről. A elnök felhívása egy nemzetközi vizsgálatra még nem indult el a Közel-Keleten. De kijelentette, hogy több mint egy évvel ezelőtt már Kanadában, Európában, Latin-Amerikában és egyre inkább Amerikában is követelik ennek a 2001-es ügynek a kivizsgálását. Túl sok kérdést felvetettek föl az építészek, a pilóták, a szakértők, a mérnökök , az FBI munkatársai, tehát ezzel foglalkozni kell – ismételte meg az ügyvéd. Minden oka meglenne a vizsgálatra az amerikai elnöknek, Barack Obamának és csatlakoznia kellene erre a felhívásra-hangsúlyozta. Az ügyvéd hozzátette amit Ahmadinedzsád elnök mondott az egy "logikus javaslat " és hogy "Irán elnöke most szinkronban van a legtöbb az amerikai ember óhajával." (presstv alapján)

SZEPTEMBER 25 - ÁVÓSVILÁG MAGYARORSZÁGON

1956 - 2006

1956-ban is lőtték az ÁVO-sok a mentőket, 2006-ban is. 1956-ban is a pártközpont adott utasításokat az ÁVO-nak, 2006-ban pedig maga Gyurcsány. Az alábbi szerény videót meg kell nézni, mert benne van Orbán Viktor büntetőjogi felelőssége is. A mentős vezetők elmondták, hogy 2006. október 23-án az Astóriánál lévő FIDESZ rendezvényre előzetesen kaptak kérést a minisztériumtól, hogy több egységgel készüljenek, mert "valami lesz". Ha a mentősök előre tudtak hivatalból a rendőrségi támadásról és arról, hogy ott vér fog folyni, akkor erről még jobban kellett tudnia Orbán Viktornak, aki mindezek tudtában úgy tartotta meg a gyűlését, hogy gázfelhőben úszott a környék, lövések dördöltek és jajveszékelések hallatszottak. Miután Orbán Viktor megtartotta beszédét, utána páncélozott üvegű autójával elhajtatott, anélkül, hogy fideszes hívein segített volna, de semmilyen közleményt aznap a Fidesz nem tett a véres esményekről. Kép: Orbán az Astóriánál

Az Orbánt hallgató tömegben jelezték a tévéseknek, hogy mi folyik a közelben. Amint elhagyta Orbán a színpadot, jött a rendőrroham a fideszesek ellen.


SZEPTEMBER 25 – CIONISTÁK NEM TŰRNEK MÁS VÉLEMÉNYEKET

CSEPEGTETVE ADAGOLJÁK A HÍREKET
Immár egy hete csak egy-egy mondatot idéznek a legfontosabb felszólalásokból, de pl. Morales boliviai elnök felszólalását nem idézik és az ENSZ főtitkártól is csak egy mondatot. Látható, hogy a zsidó hírközpontok totális cenzúrát alkalmaznak, de a nyugati olvasók még így is több hírhez juthatnak hozzá, mint nálunk. Kétharmados Forradalmi Pártunk és Szeretett Vezérünk hallani sem akar a hírközpontok megtisztításától, ahol még mindig a kommunista férgek garázdálkodnak. Itt van pl. a hazug volt TV-elnök, Rudi Zoltán (képen), aki szintén folyékonyan hazudott a tv-ostromról, de arról hallgatott, hogy a tüntetők képviselői este 8-kor miért nem kerülhettek be a kamerák elé. Akkor nem lett volna sem ostrom, sem gyújtogatás. Ez utóbbit különben is beépített rendőrségi provokátorok csinálták. Ezt nem most találtuk ki, hanem akkor is tudtuk már. Vajon a FIDESZ 2006-ban miért nem állt ki a magyar nép követelései mellé? Igaz, akkor a Jobbik is visszahúzódott ettől.

OBAMA BOSSZÚT ESKÜSZIK IRÁN ELLEN
Barack Obama amerikai elnök szerint visszataszító és gyűlöletes, hogy az iráni elnök felmelegítette a 2001. szeptember 11-i merényletekről keringő összeesküvés-elméleteket az ENSZ-közgyűlésben elhangzott csütörtöki beszédében. "Az iráni elnök kijelentései megbocsáthatatlanok" - mondta Obama a BBC perzsa tévéadásában pénteken sugárzott interjúban. Obama nyilatkozatát a Fehér Ház ismertette, írja a cnn.com. Az iráni elnök csütörtöki felszólalásában azt hangoztatta, hogy világ nagyobb részének véleménye szerint a merényleteket bizonyos amerikai kormánykörök szervezték meg Izrael megsegítésére. Szavai hallatán tiltakozásul kivonult a tanácsteremből az amerikai és az összes európai uniós ENSZ-küldöttség. Az iráni elnök emellett szidta a kapitalizmust, és kritizálta magát az ENSZ-et is. "Ahmadinezsád bizarr szavait arra használta, hogy elterelje a figyelmet az Iránt érintő lényegi kérdésekről" - mondta el véleményét az esetről Nick Clegg, brit miniszterelnök-helyettes. Irakra és Afganisztánra utalva kijelentette, hogy "a történtek következtében két országba történt behatolás, és emberek százezrei haltak meg". Szerinte az Egyesült Államok túlreagálta a terrortámadásokat. Az amerikaiak "nem foglalhatják el az egész Közel-Keletet, nem bombázhatnak le lakodalmi meneteket, nem bombázhatnak porig egy egész falut, csak mert ott rejtőzködik egy terrorista" – mondta. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyancsak pénteken Iránra utalva óvott a felforrósodott indulatoktól. "Tudatában kell lennünk, hogy egy olyan világban élünk, ahol a legkisebb csoport is nagy károkat okozhat. E károk sokszorosukra nőhetnek, ha a politika nyelvezete elszabadul" - mondta a főtitkár.

2010. szeptember 24., péntek

SZEPTEMBER 24 - SCHMITT PÁL CEAUSESCU BARÁTJÁT TÁMOGATJA

ÚJABB RÉSZLETEK A IRÁNI BESZÉDBŐL

Az ATV is botrányosnak nevezte az iráni elnök ENSZ-beli fölszólalását. Idézték, hogy Izraelt bírálta, mivel Izrael veszélyezteti a térség békéjét. És azt is mondta, hogy akik kimentek a felszólalása alatt, azok is a cionistákat támogatják. A helyzet érdekességét az is mutatja, hogy az ENSZ főtitkár, aki a cionisták bólogató bérence, most azt mondta a palesztín ügyre, hogy az emberi jogukat meg kell nekik adni és az államot is joguk van teremteni. Ma már a rádióban Amerikát cikizték – ez a legjobb szó rá – ugyanis Amerika lenne a legnagyobb ENSZ befizető, de az ENSZ-et mindig úgy zsarolta, hogy ne tudjon rendesen működni, hogy nem fizette ki évekig a tagdíjat. A rádiós elemzők Amerika beteg állapotára utaltak, de ennek okait nem hozták szóba.

MIÉRT MENT
 SCHMITT PÁL
NEW YORKBA?
A cionisták itt is napokig elhallgatták a részletetek. Persze mi sejtettük, hogy valami sötét, piszkos ügy lehet a háttérben, s sejtésünk most is beigazolódott. Ma bejelentették, hogy a cionista-bérenc Schmitt elnök TOM LANTOS INTÉZET-et akar lérehozni nálunk. Hogy miért? Ezt nem mondták....Tom Lantosról csak annyit, hogy a legvéresebb diktátor rendszerét, Ceausescu véreskezű bandáját az amerikai törvényhozásban dicsőítette. Amerika támogatta a román diktatúrát és ki is tüntették a Kárpátok Géniuszát! Maga Tom Lantos többször is járt Romániában Ceausescu fenekét nyalni. Kép: Tom Lantos, aki a Jobbikot is köpködte
TOM LANTOS  
CEAUSESCU
TÁMOGATÓJA VOLT
Thomas Lantosnak, az amerikai Demokrata Párt kaliforniai képviselőjének az 1982-es újraválasztási kampány idején – főként pénzgyűjtő előadásai alatt – az egyik fő jelszava az volt, hogy "Izraelnek hangra van szüksége a washingtoni Kongresszusban", és e hang vitelére saját magát jelölte ki. A magyarországi sajtó és hírközlő közegek szerkesztői nem tudván a szenátor és képviselő közti különbséget, lassan mégis rájöttek, hogy Tom Lantos sohasem volt "amerikai szenátor", csak kongresszusi képviselő. A hazai tollforgatóknak most már csak az előszeretettel ismételgetett "magyar származású Tom Lantos" szavakat kell kigyomlálniuk retorikájukból! A származást ugyanis komolyan kell venni – úgy, mint Izraelben teszik –, és nem lehet valakire könnyelműen ráfogni, hogy magyar, csak azért, mert Magyarországon született vagy magyarul is beszél. Az pedig gyenge magyarázat, hogy "magyar az, aki annak vallja magát". Hiszen ma ennek, holnap annak, holnapután amannak vallhatja magát bárki, pillanatnyi érdeke szerint. Lantos életrajzában az Interneten az áll, hogy 16 éves korában, Magyarország német megszállása idején részt vett a földalatti náciellenes (partizán) harcokban. Ez tőle nem meglepő. Ugyanakkor később meg kommunistaellenes mozgalomban vett részt! Azért annyira nem volt kommunistaellenes, hogy 1947-ben Rákosiéktól ne fogadott volna el tanulmányi ösztöndíjat, amivel az USA-ba távozott, ahol a tanulmányait elvégezte. Mialatt évtizedekig Moszkvából kaptuk az utasításokat, ma már Nyugatról, a New York-i World Jewish Congress, az izraeli Moszád és a B’nai B’rith avatkozik be a magyar belügyekbe, a legnagyobb magyargyűlölő, Tom Lantos kongresszusi képviselő vezetésével. Lantos úr, ez a kétszínű politikus, 2002-ben az áprilisi választásokra, Magyarországra utazott, hogy szüntelen figyelmeztesse, mocskolja azt az országot, amelyet "szülőhazájának" mer nevezni. Kirekesztőnek, antiszemitának, jobboldalinak nevezi Magyarország népét. Pár évvel ezelőtt ezt mondta: "A világ rajtunk tartja a szemét, mert azt nem engedik meg, hogy az új évezredbe ezeréves árnyékokat vigyünk és kirekesszük a kisebbségeket, amelyeknek ugyanolyan joguk van élni itt, a Duna–Tisza közén, mint a magyaroknak." (Ugyanezt miért nem mondta el, amikor Bukarestben járt Ceausescuéknál!?) David Funderburk, aki a nyolcvanas években amerikai követ volt Romániában, 1987-ben könyvet írt ’Pinstripes and Reds’ címmel. (A könyv otthon még nem kapható, de már tudnak róla, idéznek belőle, és csak idők kérdése, hogy magyarul is megjelenjen.) A könyvben olvashatunk a Ceausescu-házaspár és Lantosék szívélyes és baráti viszonyáról, többszöri vendégeskedéséről. Íme részletek a könyvből: "1981 vége és 1985 nyara között a két legfontosabb kongresszusi küldöttséget Tom Lantos és Sam Gibbons képviselők vezették. A ’Politika Amerikában’ című kiadvány szerint a kaliforniai demokrata párti Tom Lantos, aki Budapesten, Magyarországon született zsidó szülők gyermekeként, kemény antikommunista hírében állt. 1983. januári, Romániában tett látogatását követően elgondolkoztam azonban, hogy mi lehet az alapja antikommunista hírnevének. A Lantos-delegációban Don Bonker és William Frenzel képviselők is részt vettek feleségeik kíséretében, és velük utazott Powell Moore, a kongresszusi kapcsolatokért felelős államtitkár. 1983. január 19-ei naplóbejegyzésem szerint a küldöttség gyalázatos teljesítményt nyújtott, ami aláásta azt az amerikai erőfeszítést, hogy a kétoldalú kapcsolatokban a kölcsönösség elve uralkodjon. A válság közepette a csoport látogatásának a lényege az volt, hogy megerősítse a román kormányt abban, ne aggódjon, amiért a Jackson-Vanick törvénymódosítást, a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét és a helsinki vállalásokat a legsúlyosabb módon megsérti. Hihetetlen, de Lantos felesége, Anette azt mondta, hogy az előbbiek megsértését törvénybe iktató bukaresti kormányrendelet szerinte törvényes és jogos. Azt is elmondta, hogy Románia és Bukarest gyönyörű – a kocsiablakból látta –, és feltétlenül újra felkeresi majd az országot, amely egyik kedvenc helye. Lantos képviselő azt mondta, ha felajánlanák, hogy válasszon nagyköveti állást Brüsszel vagy Bukarest között, akkor Bukarestet választaná. Nem kellett azonban Romániában élniük és látniuk, hogy milyen mértékben szenved a lakosság. Ceausescu különösen értett ahhoz, hogy saját magukat nagyon fontosaknak képzelő embereket manipuláljon. Márpedig az amerikai légierő repülőgépének személyzete szerint Lantosnál magát fontosabbnak képzelő ember még nem lépett gépük fedélzetére." Funderburk ezután így idézi fel a Lantos és a sztálinista Ceausescu közti találkozót: "Lantos hangsúlyozta Ceausescunak a nemzetközi területen mutatott nagy bölcsességét és vezetőképességét, főként a leszerelést és a békét illetően. Dicsérte Románia úgynevezett független külpolitikáját. Lantos volt az összes Romániába látogató küldöttségtagok közül gyakorlatilag az egyetlen, aki kifejezte reményét, hogy Románia több évre megkapja a legnagyobb kereskedelmi kedvezmény elvét, és hogy az évente esedékes felülvizsgálat terhe alól mentesíteni fogják. Lantos hangsúlyozta, hogy a magyarokkal nem bánnak rosszabbul a románoknál, és hogy a magyarok kulturális népirtást emlegető panasza alaptalan. Lantosék csodálkozásukat fejezték ki, hogy magyar származásukkal kapcsolatban semmiféle rosszallást sem hallottak. Mindehhez Lantos még hozzátette: ha 1984-ben demokrata párti elnököt választanak, rábírja majd arra, hogy a következő évben látogassa meg Romániát. A találkozók idején Lantos soha egyetlen szót nem szólt az emberi jogokról. Holott ezek a találkozók jelentették azt az alkalmat, amikor segíteni tudta volna azon ezreket, akiket bebörtönöztek, üldöztek, és nem engedtek kivándorolni." Lantos, az emberi jogok nagy bajnoka a 80-as években, Washingtonban azért lobbizott, hogy a 20. század egyik legnagyobb zsarnoka megkaphassa Amerikától a vámkedvezményt (Most Favored Nation Status). A könyvből megtudjuk, hogy Funderburk diplomáciai kinevezéséről Lantos miatt mondott le, mert nem bírta elviselni a kétszínűségét. S amikor az amerikai magyarok azzal érveltek, hogy Bukarest nem érdemli meg a vámkedvezményt, mert a Kárpátok Géniusza nemcsak lábbal tapossa az erdélyi magyarok emberi jogait, de egyértelműen népirtást folytat, Lantos kijelentette, hogy "a magyarok panasza alaptalan". De akkor miért ordította 1985-ben a washingtoni Capitolium lépcsőjén a mikrofonba, mintegy kétezernyi tüntető magyar előtt, hogy "Igazságot Erdélynek, igazságot Magyarországnak!"? (E sorok írója is jelen volt a tüntetésen!) Lantos úr! Mi nem kérünk az ön kétszínűségéből! Maradjon csak továbbra is Izrael hangja, ne beszéljen a magyar nép nevében sem hollywoodi filmeken, sem Budapesten, sem pedig a Capitolium lépcsőjén! (hazankert, 2005, részlet)

SZEPTEMBER 24 - TEGYÜK TISZTÁBA A MÚLTUNKAT

HOZZÁSZÓLÁS AZ ALÁBBI TÉMÁHOZ

Történészeink máig sem tudtak megegyezni a Kossuth - Széchenyi vita alapvetõ kérdéseiben és szerintem nem is fognak soha. Ugyanis nagyon nehéz egy véres megtorlással végződő levert forradalmat és szabadságharcot úgy értékelni, hogy abból milyen hasznok sarjadtak ki. A történelem egyáltalán nem igazolta Kossuth és Petőfi igazát. Az apátiába esett nemzet az 1867-es kiegyezésben kereste a kiutat, ami aztán Trianonhoz vezetett. Aligha ez lett volna Kossuth és Petőfi álma. Széchenyi egyáltalán nem hasonult meg önmagával, ugyanis a Habsburg-ház trónfosztása után bejegyezte naplójába: "Minden elveszett!" Ekkor még Kossuth és környrzete pezsgős örömmámorban úsztak. Széchenyi sírt, mert több volt a koponyájában, mint az egész Kossuth kormánynak. A Habsburg-ház trónfosztása hadüzenet volt Ausztriának. Ez mind rendben lett volna talán, ha nem létezik a Szent Szövetség Ausztria és Oroszország között, melynek egyes pontjai kimondták, hogy zavargások és forradalmak esetén kisegítik egymást. Ne tudta volna ezt Kossuth? Amikor aztán az oroszok elkezdtek mozgósitani, de még távol voltak, Görgey Artúr azt javasolta Kossuthnak, hogy a Komárom körül állomásozó magyar fősereggel támadják meg az osztrák fősereget és tegyenek fel mindent egy lapra. Ha sikerül az osztrákokat megsemmisíteni, akkor könnyebben lehet majd szembeszállni az oroszokkal és elképzelhetõ még az is, hogy a muszkák visszafordulnak. Nagyon logikus hadászati stratégia volt Görgey javaslata, melyet többször is sürgetett. Kossuth ehelyett lefutatta a magyar hadsereget a Tisza-Maros háromszögbe, miközben az osztrákok egész úton végigpofozták őket, mert ugye Kossuth parancsa szerint nem lehetett ellenállni. Görgey többször megemlíti emlékirataiban, hogy az egészet azért csinálta Kossuth, hogy fedezze a saját menekülését. Kossuth kezdettől fogva maga sem hitt a győzelemben, hanem nagyon is szabadkőmíves eszméket motyogott Európa szabadságáról. Egymás után cserélgette a tábornokait a sikertelen megmozdulásaik után, mely a teljes bizonytalanságra vallott. Kossuth politikájának vajmi kevés esélye volt a katonai győzelemre. Fejjel a falnak. Hogy a nemzetiségek lázadtak? Tessék elolvasni, hogy milyen jogokat akart Kossuth nekik biztosítani. A kard jogát. Kossuth elhibázott nemzetiségi politikájával sok kárt okozott. A magyar haderő állását Görgey jobban ismerte, mint Kossuth és Petőfi. Petőfi ugyan langoló lelkű költő volt szerb temperamentummal, de a hadászathoz annyit értett, mint hajdú a harangöntéshez. Ebből kifolyólag összeütközésbe is került több tábornokkal. Az un. "Dicsőséges tavaszi hadjárat" címmel ajnározott hadmüveletek értéke Görgey szerint nagyon kétséges volt, mert az ellenség egyáltalán nem lett megsemmisítve. Egy megfutamított hadsereg katonái néhány nap múlva újra hadrendbe álltak és szerveződtek. Az osztrák haderő létszáma duplája volt a magyarénak. A magyar hadsereg újoncainak kiképzéséhez idő kellett, de az idő szorított. Görgey többször beszámolt arról, hogy az önkéntesek az ellenség láttán futásnak eredtek és nem lehetett nekik parancsolni. (1hozzászólás)
MEGJEGYZÉSÜNK
A történelem bonyolult politikai, gazdasági, kulturális, szellemi és emberi folyamatok összességéből bontakozik ki. Egy adott történelmi korszakot csak az adott kor felfogásai és viszonyai között értelmezhetünk. Az utókor itéletében már olyan szempontok merülnek fel, amik az adott korban szóba sem jöttek, valamint az utókor itéletei már egészen más értékek, szempontok alapján történnek. A történelemszeméltettel van mindig a baj. Ha valakik nem folyamatában nézik a magyar történelmet (előzményeivel, következményeivel együtt), hanem csak egy kiragadott nagyítón keresztül, akkor az ilyen szemléletekből téves, hamis következtetéseket lehet levonni. Nincs a magyar történelemnek egyetlen nagyobb eseménye, korszaka sem az elmúlt ezer évből, ami ne adna vitákra ma is okot. Ezzel semmi baj nincs. A baj azzal van, ha az adott korszakokról téves következtetéseket vonnak le. Ha valaki egy adott korszak előzményeit és utóhatásait nem együtt nézi, abból is téves következtetések jönnek ki. Csak egy példa. Nem lehet úgy 56-ról semmilyen értelmes megközelítést és véleményt mondani, ha nem együtt vizsgáljuk az azt megelőző korszakkal. Tovább menve. A magyar történelemben igen hosszú, 33 éves Kádár-korszakot lehetetlen úgy szóba hozni, hogy az nem jött volna létre, ha előtte nincs 1956. Ugyanígy nem szabad 1848-ról és annak politikai vezetőiről egyetlen szót sem kimondani, ha nem mondjuk ki azt, hogy mi váltotta ki 1848 létrejöttét. Befejezésképpen. 1848 márciusában egy igen erős osztrák birodalom volt, a szó soros értelmében, katonai, gazdasági és egyéb vonatkozásban. Mi volt akkor Magyarország? A végletekig kizsákmányolt, mindenféle szempontból elnyomott, alvó magyar nemzet, amely akkor már többre lett volna képes, hiszen előtte másfél évtizedig a Reformkor készített elő mindent. Ha nem folyamatában és valóságos erőviszonyaiban nézzük az eseményeket, akkor téves következtetésekhez jutunk. Petőfiben magyar vér folyt, ősei alapján is. A szerb név semmit sem jelent. Mint ahogy ma is Szlovákiában rengeteg olyan „szlovák” van, akiknek magyar nevei vannak, akiknek az ősei nem szlovákok, hanem magyarok voltak. A magyar családnevek nem mindig utalnak a valódi származásra.

SZEPTEMBER 24 - DEMOKRATA BŰNÖZŐK SVÉDORSZÁGBAN

CIONISTA TERRORHÁLÓZATOT
 LE KELL LEPLEZNI
Megindult a cionista aknamunka Svédországban a parlamentbe bekerült szélsőjobboldali Svéddemokraták (SD) ellen. A svéd parlamenti szabályok szerint a parlament minden választás után meghatározza, hogy hány bizottsági helyet állítanak fel. Az alapkövetelmény, hogy a bizottsági helyek száma páratlan és minimum 15 lehet. A jelenlegi választások után és az előző periódus gyakorlata szerint van 17 bizottsági hely. A kormányzó jobboldali polgári blokknak 8 és a baloldali vörösöknek szintén 8, a Svéddemokratáknak pedig 1 hely jutott. Most ebben a pillanatban a jobb és a baloldal is egyetért abban, hogy miként tudnák semlegesíteni a Svéddemokratákat. A javaslat az, hogy csökkentenék a parlamenti bizottsági helyek számát a minimum 15-re. A jobboldalnak jutna 8 hely és 7 a baloldalnak. Ezzel a húzással kizárnák a Svéddemokratákat a parlamentből. A terv ördögi, de nem lehetetlen és nélkülöz minden demokratikus elképzelést. A tervezők azzal védekeznek, hogy a parlamenti szabályok ezt megengedik, bár ez úgy tünhet, hogy átléptek a választási eredményeken. A terv végrehajtásához a Legfelsőbb Bíróság döntése szükséges. Közben megkezdődött a judeomédia lejáratókampánya a Svéddemokraták ellen és felsorolják a dán, a norvég, az olasz, a francia és a magyarországi Jobbik "bűneit." A Jobbik a svéd Svenska Dagbladet szerint agresszív nacionalista és cigányellenes politikával lépett föl és összetörni szándékozik a liberális és kulturális terrort. A kultúrprogramjukban ellene vannak a finnugor mítosznak, mert szerintük a magyarok ősei Közép-Ázsiából származnak. A Svéddemokraták kultúrprogramja az, hogy hozzanak létre egy svéd kulturális ágyút (mert mondani sem kell, hogy a liberalizmus dívik) és népi kötődésű kultúrát. A lap felhozta példaként, hogy egy pornográf fotókiállítást megrongáltak baltákkal és feszítõvasakkal csukjás támadók, nemrégen Svédországban. A kiállított szennyes anyag többsége néger és szőke egyedek kapcsolatait mutatta. Ezt „művésztnek” nevezik a háttérből irányító tipikus és mindenütt a világon ismert romboló erők. Mint látható, a világot ugyanaz a cionista terrorhálózat terrorizálja mindenütt a világon. Ezeknek semmi sem drága és nekik a nép, az erkölcs, a hit, a nemzet semmit sem jelentenek. Lesz még itt fogak csikorgatása, amikor a népek feleszmélnek. (tudósítónktól) Kép: egy klasszikus

SZEPTEMBER 24 – IRÁN TŐRDÖFÉSE A CIONISTÁKBA

OBAMA BEDÜHÖDÖTT
 AZ IGAZSÁGRA

Barack Obama amerikai elnök szerint visszataszító és gyűlöletes, hogy az iráni elnök felmelegítette a 2001. szeptember 11-i merényletekről keringő összeesküvés-elméleteket az ENSZ-közgyűlésben elhangzott csütörtöki beszédében. Mahmúd Ahmadinezsád kijelentései megbocsáthatatlanok - mondta Obama a BBC perzsa tévéadásában sugárzott interjúban. Az elnök nyilatkozatát a Fehér Ház ismertette. Az iráni elnök felszólalásában azt hangoztatta, hogy a merényleteket bizonyos amerikai kormánykörök szervezték meg Izrael megsegítésére. Tiltakozásul kivonult a tanácsteremből az amerikai és az összes európai uniós ENSZ-küldöttség. Az iráni elnök nem hajlandó visszakozni kijelentésétől, amely szerint a világ nagy része az Egyesült Államokat gyanítja a 2001. szeptember 11-i támadások mögött. Egy pénteki, New York-i sajtótájékoztatón az erre vonatkozó újságírói kérdésre MahmúdAhmadinezsád Irakra és Afganisztánra utalva azt válaszolta, hogy "a történtek következtében két országba hatoltak be, és emberek százezrei haltak meg". Az iráni elnök azt javasolta, hogy alakuljon ENSZ-ben tényfeltáró bizottság a terrortámadások kivizsgálására. Ahmadinezsád a sajtótájékoztatón azt is kijelentette, hogy Irán kész tárgyalni a "hatokkal" atomprogramjáról, és felszólította az Európai Uniót, hogy tűzzön ki egy időpontot a tárgyalásokra. Az elnök októbert említette, mint lehetséges dátumot. (MTI)
Azt már elhallgatják a hírben, hogy a világ töb mint száz állama viszont nagy érdeklődéssel végighallgatta a cionistákat leleplező beszédet, de erről sem képet, sem videót nem fogunk látni! A hazai hírekben teljesen elhallgatják az iráni elnök beszédét és most már érthető az is, hogy a hazai jehudákat miért nem érdekelte Obama egyórás üres szövegelése. A világ legnagyobb hatalmát leleplezték, megalázták az ENSZ-ben, az igazság kimondásával. Kérdés: milyen bosszút forral Amerika Irán ellen? Kérdés: Van-e olyan helyzetben most Amerika, hogy ilyen lépést megtegyen?
FEJLEMÉNYEK
A cionbérenc Hír-TV "botrány okozásnak" nevezte az iráni elnök beszédét. Csak 33 ország ment ki a beszéd alatt, a zsidóbérenc hazai küldött is, de a többi 130 ország végighallgatta és ez a lényeg. A hír bekerül az összes világsajtóba, hogy a cionisták csinálták a 9/11-et. Közben Izrael megölt egy gázai halászt a partoknál, provokációs célzattal.

szeptember 24 - MASZATOLNAK KÖDŐSÍTENEK 2006-RÓL

MEDDIG FOLYTATJÁK A HAZUDOZÁSOKAT
A 2006-OS ÁLLAMI TERRORRÓL?
Ma tévében beszámoltak - igen röviden - arról, hogy a Jobbik szakértői a parlamenti bizottságban tovább feszegtik a vérbírók felelősségét. Völgyesi Miklós jogvédő kijelentette, idézzük:
" A bíróság nem lehet állam az államban".

Kijelentette Völgyesi, hogy 2006-ban a bírók megsértették a tételes jogot és Baka András főbírónak mindenképpen meg kellene tenni az érintett bírók felelősségre vonását. Persze a ciontévék mással vannak elfoglalva. Nem a magyar áldozatokat mutatják és beszéltetik, akik ezrével sérültek meg, akik közül tíznek a szemét is kilőtték, hanem az "ártatlan" rendőröket sajnáltatják. Ma is a tévében egy olyan rendőrt mutattak, aki a tv-ostromkor a fején sérült meg. Ezek a rendőrök miért nem a belügyérhez, Pintér Sándorhoz mennek panaszra? Hiszen őket a Gyurcsány-banda vezényelte ki, az állam által megszervezett TV-ostromra, ahol nem kaptak megfelelő védőfelszereléseket, köztük sisakot sem. Ez az ürügy kellett a Gyurcsány-bandának ahhoz, hogy október 23-án véres leszámolást csináljon a magyarok ellen. És akkor ez a piszkos csótány még üzengetni merészel a bizottságnak. 
Kép: az öszödi rém

SZEPTEMBER 24 - PINTÉR NYŰVEK JÓSLATAI

EMELKEDIK AZ ÉLETSZÍNVONAL?
A belügyminiszter szerint a társadalmi elszegényedés miatt szaporodni fognak a bűncselekmények, amelyek megfékezéséhez erkölcsileg támadhatatlan és jól fizetett rendőrségre van szükség. (MTI)
TÖKÉLETESEDIK A RENDŐRÁLLAM
A belügyminiszter közlése szerint két éven belül 4500 fővel növelik a rendőrség létszámát. Pintér Sándor elmondta: nemcsak a fővárosban, hanem a vidéki kistelepüléseken is erősítik a rendőri jelenlétet. (MTI, szept.24)
Baka: a politikától függ a bírósági reform sikere
Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke a kedden ismertetett bírósági reformelképzelésekről rádiónknak elmondta, azok sikere attól függ, milyen eredménye lesz a kormánnyal és az Országgyűléssel tervezett egyeztetéseknek, hiszen minden kérdés, ami az anyagban van, jogszabály módosítást igényel. A reformelképzelések része a bírói titkárok szerepének erősítése, hogy egyszerűbb eljárások átvételével tehermentesítsék a bírókat. (MR,jún.23)
MÁR BAKÁT IS CENZÚRÁZZÁK
Ma reggel a cionrádióban Baka András, főbíró (képen Sólyommal a megválasztásakor) elképzeléseit ismertették, hogy a bírókat valóban ellenőrizni kéne a 2006-os ügyekkel kapcsolatban és valójában visszavonta korábbi elzárkózó merev állításait. Nos, a rádió oldalán egyik hírösszefoglalóban sem szerepel ez a hír, a netes híroldalakon sem. Cenzúrázták a Baka-hírt. A mai nappal semmilyen hír nincs Bakáról, pedig a rádióban reggel elhangzott.
A bírók és ügyészek
 átvilágítását szorgalmazza
Morvai Krisztina, a Jobbik európai parlamenti képviselője. A politikust a Civil Jogász Bizottság társelnökeként hallgatták meg, a jogsértéseket vizsgáló parlamenti albizottság ülésén. (MR)

SZEPTEMBER 24 – MORALES BEOLVASOTT IZRAELNEK IS

EZEKET IS ELHALLGATJÁK A HAZAI HÍREKBEN
Bolívia elnöke, Evo Morales csütörtöki New York-i beszédében a palesztin nép elleni folyamatos büntető agresszió ellen fölemelte a szavát, amelyeket Izrael követ el. A megszállt palesztin területeken a "vad " izraeli kormány nem engedélyezi az ENSZ ellenőrzést. ENSZ- adatok szerint a palesztin lakosság 14% -a fertőzött vizet iszik, ami komoly egészségügyi problémákat okoz a gyermekeknek és a palesztin lakosoknak. A világnak meg kell követelni, hogy Izrael adja vissza Palesztina területeit. Morales azt mondta, hogyha megtiltják nekik a vízhez való hozzáférést, az "bűncselekmény " az emberiség ellen. Ezért egy átfogó intézkedéssel meg kell állítani ezt az izraeli támadást és a büntetést a palesztín nép ellen. A dél-amerikai elnök emlékeztetett arra is , hogy  az izraeli erők a Gázai övezetben támadásokkal megsemmisítették a víztartályokat, csatornákat 80 %-ban és több ezer méter csővön osztják a vizet a palesztinoknak. Azzal vádolta Izraelt, hogy ők ellenőrzik a vízszállítást a tartályokba és nem engedik új kutak fúrását. Emiatt az emberirtások miatt Bolívia megszakította kapcsolatait Izraellel. (hoybolivia alapján) Kép: Morales
MAGYARORSZÁG MIKOR SZAKÍTJA MEG KAPCSOLATAIT
A TERRORISTA ZSIDÓ ÁLLAMMAL?

SZEPTEMBER 24 – BOLIVIAI ELNÖK BEOLVASOTT AMERIKÁNAK

KATONAI BÁZISOKKAL
NEM LEHET A BÉKÉÉRT KÜZDENI 

Bolívia elnöke, Evo Morales Ayma csütörtökön az USÁ-ban felszólalt, hogy "legyen következetesebb a hozzájárulás a békéhez és a szegénység elleni küzdelemhez a világban. " "A békéért nem lehet a katonai bázisokkal küzdeni" - tette hozzá. Az államfő azután nyilatkozott amikor Obama befejezte a beszédét. Morales közvetlenül utalt Obama és Amerika erőszakos katonai bázisaira és fegyveres beavatkozásaira. Bírálta Obama elnök felszólalását, amiben azt mondta, hogy Amerika csak azokkal az országokkal dolgozik együtt, amelyek a szegénység elleni küzdelemben maguk is sokat tesznek. Felhozta Bolívia példáját. Boliviában nagy erőfeszítéseket tettek a szegénység csökkentésére, amelyet 41-32 százalékkal csökkentettek, de az Egyesült Államok úgy döntött, hogy felfüggeszti a támogatását az országnak. Ezek az esetek kiemelik azt, hogy az Egyesült Államok kettős mércét használ. Továbbá sürgette az Egyesült Államokat, hogy tartsa tiszteletben  minden nép függetlenségét. Amerika nem támogatja azokat az országokat, ahol anti-kapitalista kormányok vannak. Ivan Canelas, elnöki szóvivő idézte Morales elnököt, aki azt mondta , hogy miközben Obama bejelentette 100.000 amerikai katona kivonását Irakból, aközben nem tisztázza azokat az okokat, hogy az amerikai invázió miért történt? Miközben 9 éve tart a háború és nem találtak nukleáris fegyvereket Irakban. Ehelyett az vált világossá, hogy hatalmas olajforrásokat szereztek meg Irakban. Majd Izraelért bírálta Obamát, aki békét emlegetett a palsztínoknak, miközben nem adnak nekik még ivóvizet sem. (hoybolivia alapján és kép)

SZEPTEMBER 24 – IRÁNI ELNÖK HATALMAS POFONT ADOTT A CIONISTÁKNAK

IRÁNI ELNÖK TOTÁLISAN LELEPLEZTE A CIONISTÁKAT
Ma kiderült, hogy miért hallgattak eddig a hazai hírekben. Ez a Déli Krónia mai hozzáállásából derült ki. Általában az izraeli és amerikai híreket elsőként szokták kürtölni, de valami nagy gáz lehet a háttérben, mert ma ezeket a krónika legvégén mondták be, ezt is eltorzítva és a lényeget teljesen lehazudva. Először az iráni elnök ENSZ-beli felszólalásával kezdték, mondván, hogy teljesen „üres teremben beszélt”, ami persze nem igaz! A végén ki fog derülni az igazság. Az elnök először mondta ki nagy nyilvánosság előtt, hogy a 2001-es WTC elleni merényletet az amerikai kormány csinálta, majd bírálta Izraelt, stb. és lefestette a cionista bűnözőket. Ilyen sem volt még! Az iráni elnök híre után idézték Obamát, aki vágyait és ködös elképzeléseit emlegette a közelkeleti békéről. Ennyi. Ahhoz képest, hogy Obama jó egy órás beszédet mondott, ahol minden külpoltikai témára kitért. Kép: iráni elnök rámutat a cionista bűnözőkre

2010. szeptember 23., csütörtök

SZEPTEMBER 23 – CENZÚRA A JOBBIK ELLEN


A CIGÁNYBŰNÖZÉSRŐL AZÉRT NEM LEHET BESZÉLNI,
MERT ERRŐL A ZSIDÓBŰNÖZÉS JUT MINDENKINEK AZ ESZÉBE
Sem a Magyar Televízió, sem a Magyar Rádió nem adja le a Jobbik választási hirdetését. A párt szóvivője szerint arra hivatkoztak, hogy a hirdetésben szerepel a sértő "cigánybűnözés" szó, és félrevezető az a kijelentés is, hogy "nincs magyar áru a polcokon" a multinacionális áruházakban. A Jobbik az Országos Választási Bizottsághoz fordul. A szúnyogokról oktatta a Jobbikot az MTV A Jobbik bejelentésére reagálva az MTV csütörtök este közleményben közölte, hogy a párt reklámszpotja megítélésük szerint nem felel meg az MTV által előzetesen közzétett feltételeknek, mivel jogszabályba ütközött volna. A televízió szerint a hirdetés személyiségijog-sértő megállapításokat és megtévesztő állításokat tartalmaz. A köztévé közleményében hozzátette: "a hirdetés amúgy súlyosan megtévesztő is", mivel szúnyog képével illusztrálva "élősködőkről" tartalmaz kijelentéseket. "A tudomány jelenlegi állása szerint a szúnyog nem élősködő (parazita), ezzel szemben vérszívó (a rovarok (Insecta) osztályának a kétszárnyúak (Diptera) rendjéhez, ezen belül a szúnyogalkatúak (Nematocera) alrendjéhez tartozó család)" - áll az MTV közleményében. (MTI, részlet)
Kép: Vona Gábor rácsap a vérszívókra (szúnyogok)

SZEPTEMBER 23 – ÜGYÉSZSÉG TUDOTT A KÍNZÁSOKRÓL

SZADISTA ÁVÓS GYILKOSOK  
Az összes tévéfölvétel megvan és magánfelvételek is vannak az ávós rendőrök terrorjáról és kínzásairól. Most egy börtönőr a Hír-TV-ben elmondta a kínzások részleteit, amikor az elfogott ártatlan magyarokat a börtönökben is megkínozták, megalázták. Ezekről a felettes vezetők is tudtak. Hát persze, hogy tudtak, hiszen egyrészt parancsot kaptak erre, másrészt „önként és kéjjel” is kínoztak az ávósok. Miközben a rendőrség és a börtönök fölött az ügyészég tart törvényességi felügyeletet. Nyugodtan kimondhatjuk ezek után, hogy:
AZ ÜGYÉSZSÉG TÁMOGATTA
AZ ÁLLAMI TERRORT 2006- BAN
És akkor még nem is beszéltünk a Bródy Sándor utcai zsidógettóban történt tömeges kínzásokról, amikor a rádió épületébe vitték az ávósok a fiatalokat és napokig ott kínozták őket.