CSEPEGTETVE ADAGOLJÁK A HÍREKET
Immár egy hete csak egy-egy mondatot idéznek a legfontosabb felszólalásokból, de pl. Morales boliviai elnök felszólalását nem idézik és az ENSZ főtitkártól is csak egy mondatot. Látható, hogy a zsidó hírközpontok totális cenzúrát alkalmaznak, de a nyugati olvasók még így is több hírhez juthatnak hozzá, mint nálunk. Kétharmados Forradalmi Pártunk és Szeretett Vezérünk hallani sem akar a hírközpontok megtisztításától, ahol még mindig a kommunista férgek garázdálkodnak. Itt van pl. a hazug volt TV-elnök, Rudi Zoltán (képen), aki szintén folyékonyan hazudott a tv-ostromról, de arról hallgatott, hogy a tüntetők képviselői este 8-kor miért nem kerülhettek be a kamerák elé. Akkor nem lett volna sem ostrom, sem gyújtogatás. Ez utóbbit különben is beépített rendőrségi provokátorok csinálták. Ezt nem most találtuk ki, hanem akkor is tudtuk már. Vajon a FIDESZ 2006-ban miért nem állt ki a magyar nép követelései mellé? Igaz, akkor a Jobbik is visszahúzódott ettől.
OBAMA BOSSZÚT ESKÜSZIK IRÁN ELLEN
Barack Obama amerikai elnök szerint visszataszító és gyűlöletes, hogy az iráni elnök felmelegítette a 2001. szeptember 11-i merényletekről keringő összeesküvés-elméleteket az ENSZ-közgyűlésben elhangzott csütörtöki beszédében. "Az iráni elnök kijelentései megbocsáthatatlanok" - mondta Obama a BBC perzsa tévéadásában pénteken sugárzott interjúban. Obama nyilatkozatát a Fehér Ház ismertette, írja a cnn.com. Az iráni elnök csütörtöki felszólalásában azt hangoztatta, hogy világ nagyobb részének véleménye szerint a merényleteket bizonyos amerikai kormánykörök szervezték meg Izrael megsegítésére. Szavai hallatán tiltakozásul kivonult a tanácsteremből az amerikai és az összes európai uniós ENSZ-küldöttség. Az iráni elnök emellett szidta a kapitalizmust, és kritizálta magát az ENSZ-et is. "Ahmadinezsád bizarr szavait arra használta, hogy elterelje a figyelmet az Iránt érintő lényegi kérdésekről" - mondta el véleményét az esetről Nick Clegg, brit miniszterelnök-helyettes. Irakra és Afganisztánra utalva kijelentette, hogy "a történtek következtében két országba történt behatolás, és emberek százezrei haltak meg". Szerinte az Egyesült Államok túlreagálta a terrortámadásokat. Az amerikaiak "nem foglalhatják el az egész Közel-Keletet, nem bombázhatnak le lakodalmi meneteket, nem bombázhatnak porig egy egész falut, csak mert ott rejtőzködik egy terrorista" – mondta. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár ugyancsak pénteken Iránra utalva óvott a felforrósodott indulatoktól. "Tudatában kell lennünk, hogy egy olyan világban élünk, ahol a legkisebb csoport is nagy károkat okozhat. E károk sokszorosukra nőhetnek, ha a politika nyelvezete elszabadul" - mondta a főtitkár.