2009. november 25., szerda

NOVEMBER 25 - KEPES MOSAKSZIK

Kepes András dilemmái
a Rózsa-Flores-ügyben

A Nyugat-magyarországi Egyetem kommunikáció és médiatudományi tanszékének vendége volt nemrég Kepes András riporter, címzetes főiskolai tanár. A Rózsa-Flores-ügyről beszélt. Kepes elsősorban média szakos hallgatóknak szánta az előadást. A téma azonban, amiről beszélt, oly közismert, hogy sokan voltak rá kíváncsiak az utca emberei közül is. Merthogy az apropó - még mindig - a Rózsa Flores-ügy volt. Méghozzá érdekes új aspektusokkal. Kepes média-elemzéseiből nyomon követhette a hallgatóság, hogy a hazai sajtó bizony nem járt el ebben az ügyben úgy, ahogy az szakmailag és erkölcsileg elvárható lenne. Kezdettől egyoldalú értesülések, előítéletek terhelték az április 16-án Bolíviában meggyilkolt Eduardo Rózsa Floresszel kapcsolatos híreket. Kepes András az előadás középpontjába a riporter etikai dilemmáját állította. Ő ugyanis birtokolt egy interjút, melyet Rózsa Flores hónapokkal a bolíviai rajtaütés előtt adott neki a szándékairól, szigorú titoktartás terhe mellett. Kepes csak akkor ébredt rá a titkos beszélgetés jelentőségére, amikor interjú-alanya kommandósok áldozata lett. Vajon mikor járt volna el helyesen? Ha megtartja a rá bízott titkot, vagy ha közkinccsé teszi? Az újságírónak kötelessége, hogy védje az informátorát, mint ahogy az is, hogy bűncselekmény gyanúja esetén értesítse a hatóságokat. A Santa Cruz-i rajtaütés után pár nappal közzétett interjú következményei ékesen bizonyították, hogy Kepes dilemmái nem voltak alaptalanok. Az alapanyagot ahány sajtóorgánum, annyiféle módon értelmezte, vágta, magyarázta. Tette azt itthon és Bolíviában, a lefordított változattal. A riporter tehát, ahelyett, hogy tiszta vizet öntött volna a pohárba, magát is bajba keverte. A bolíviai kormány bűnpártolás indokával tett panaszt a magyar újságíró ellen, aki hallgatásával veszélyeztette Bolívia integritását, eltitkolt és fedezett egy tervezett összeesküvést. Kepes válasza erre az volt: szerinte az újságíró dolga nem az, hogy alakítsa az eseményeket, hanem hogy dokumentáljon és a hátteret megvilágítsa. A népszerű riporter valamennyi belpolitikai vonatkozásával együtt nyitva hagyta a kérdést a szombathelyi fiatalok előtt: vajon tud-e tisztességesen viselkedni az újságíró egy ilyen helyzetben? (vasnepe) Kép: Kepes az előadáson

KEPES MEGINT NEM MAGYARUL BESZÉL

Kepes teljesen belezavarodott a saját helyzetébe és emiatt most próbálja magát erkölcsi nagyságnak beállítani, miközben elmulasztotta egy Magyarországot súlyosan érintő bűncselekmény bejelentését a hatóságoknak. Azt állítja, hogy a filmjének a súlyára akkor döbbent rá, amikor Rózsát megölték. Ez eddig rendben lenne, bár ő ezt már korábban is tudhatta. Továbbá a filmben volt minimum egy operatőr is, aki a filmet forgatta, aki szintén mindent látott és hallott Rózsa nyilatkozata alatt. Sőt, kellett lenni vágónak is, aki a filmet összevágta és ő is tudott mindenről. Csakhogy Kepes összekeveri a szezont a fazonnal, pontosabban a nyomtatott sajtót a tévéfilmmel. Nyomtatott lapban valóban nem kell a nevét, címét közölni egy fontos informátornak, ha a hír tartalma ezt indokolja. Csakhogy Kepes filmje egy portréfilm volt, ahol ő maga mutatta be Rózsát, hogy kicsoda-micsoda és mire készül. De ezt Rózsa is elmondta saját maga. Tehát itt semmiféle titkos dologról nem volt szó. Sőt! Rózsa fölhatalmazta Kepest, ha esetleg meghalna hozza nyilvánosságra a filmet. Igen ám, de Kepes valóban megvárta a Rózsa akció végét, azzal a tudattal, hogy tudta azt, hogy Rózsa bűncselekményt fog elkövetni idegen ország ellen, magyar állampolgárként. Hiszen Rózsát mindenki ismerte a hazai sajtóból, közismert volt. Miután ez már a második cikk Kepes előadásáról, okveten meg kell jegyezni, hogy Kepes egy ennél súlyosabb ügyről még mindig hallgat. Nem értjük miért? Ugyanis nem Kepes tette közzé a filmjét, hanem a Magyar Televízió (MTV). És ez az intézmény nem szokott egy ilyen fontos, külpolitikai érdekeket is érintő filmet csak úgy a saját hasára ütve műsorra tűzni. Szívesebben olvastuk volna a művész úr beszámolóját arról, hogy mi történt akkor az MTV-ben, amikor besétált oda önként, hóna alatt a Rózsa filmmel. Milyen egyeztetések alapján került műsorba a film és kikkel? Ugye Kepes úr, ez már nem számít államtitoknak?