Kép: állami terroristák
SOROZATGYILKOSAINK
NEKÜNK IS VANNAK
A sorozatgyilkosságok lélektanát tanulmányozta doktori disszertációjához egy brit egyetemi kutató, akit az utóbbi évtizedek legsötétebb, állítólag kannibalizmussal is súlyosbított angliai sorozatgyilkossági ügyének gyanúsítottjaként vettek őrizetbe. A 40 éves Stephen Griffiths pszichológust egyelőre három prostituált meggyilkolásának gyanújával tartják fogva. Griffithst bradfordi otthonában vették őrizetbe a nagy erőkkel kivonult fegyveres rendőri egységek. A Leeds szomszédságában fekvő nyugat-yorkshire-i Bradford piroslámpás negyede nem először kerül a rendőrségi figyelem középpontjába. Itt kezdte "tevékenységét" Peter Sutcliffe, a "yorkshire-i hasfelmetsző", aki 1975 és 1980 között 13 nőt ölt meg, köztük hármat Bradfordban. Az egykori kamionsofőr általában kalapáccsal támadt áldozataira, akiket megerőszakolt, majd brutálisan összeszurkált. A most 63 éves Sutcliffe-t 1981-ben fogták el, és jelenleg is egy börtön zárt pszichiátriai osztályán tartják, miután húsz rendbeli életfogytiglant róttak ki rá. (MTI)
A fenti tudós – a cikk szerint – szamurájkarddal darabolta fel a testeket és a folyóba dobta. Ez ugyanott törtét ahol a harminc évvel korábbi, másik eset. Vannak országok, amelyek vezetnek sorozatgyilkosságokban, ezek általában a „fejlett nyugati demokráciák” (USA, Belgium, Anglia, Ausztria, Magyarország, stb.) Jellemző, hogy a hazai bérsajtó elhallgatja az éves gyilkossági statisztikákat és azt is elhallgatják, hogy ezekből hányat öltek meg állampolgárként és hányat hivatalos személyként. Miközben a borsodi cigányvajda kijelentette a tévében, hogy 10-ből 10 cigánybűnözés és 20-ból 20 elkövető szintén cigánybűnöző, akkor miről beszélünk. Pintér Sándor új belügyér viszont tagadta a sajtónak a cigánybűnözés meglétét. Úgy lászik Pintért a statisztikai adatok és a tények nem zavarják. Amíg nem törjük át a hazugság falát – ebben a kérdésben is -, addig a Narancs-terror csak fokozódni fog a magyarok ellen. Ugyanis magyart gyilkolni nem számít bűnnek Orbán demokráciájában. A Fidesz képébe kell vágni, hogy az elmúlt 20 évben hány száz magyart öltek meg a cigányok. Tegyék közzé, név szerint. Kép: az állam fegyveresen védi a szovjetterror emlékművet, amely a zsidók jelképe és védett bálványa