2010. november 29., hétfő

NOVEMBER 30 - WIKILEAKS SZÉLHÁMOSSÁGRA FELHASZNÁLVA

MEGINT AZ IRÁNI ELNÖK
 VÉLEMÉNYE A
 TELIBETALÁLÓ
 ÉS MÉRVADÓ
Az iráni elnök a WIKI-hisztéria első napja után megmondta, hogy egy jól előkészített amerikai szélhámosságról van szó. Nem kell nagy jósnak lenni ahhoz, hogy egy idő után Izrael piszkos keze is benne lesz a dologban. Az egész cirkusz egy elterelő hadműveletnek a része, hogy a világsajtót ezzel szórakoztassák, miközben a háttérben megvan az oka annak, hogy milyen ügyekről akarták elterelni a figyelmet, a szokásos forgatókönyvük szerint. Viszont az ellentmondásos jelekből sok mindenre lehet következtetni.

Úgy látom, hogy a Wikileaks-ügy ugyanolyan akciója a terrorista USÁ-nak, mint a 9/11-es öntámadás. Akkor is káoszt rendeztek, hogy kikecmeregjenek valahogy a világ utálatából ami cionisták ellen következett be és most is ezért rendezték ezt az álbalhét. Az akciójuk lényege, hogy valamiképp Iránt lejárassák, mert minden próbálkozásuk eddig teljes kudarcba fulladt. Bármivel próbálkoztak a perzsák ellen, egy tapodtat sem hátrált meg Irán, a cionistákkal szemben. Hiába fenyegették meg az összes országot, akik jó viszonyt tartanak fenn Iránnal, nem is reagáltak rá, nemhogy visszakoztak volna. Ugyanúgy folytatják a gazdasági együttműködést velük, mint eddig. Sőt, további országok csatlakoztak hozzájuk. (Törökök, Oroszok, Kína stb.) Tehát hiába fenyegették meg az Irániakkal üzletelő országokat, egyse foglalkozott a cionisták dirigálásával. Tehát szükség volt megint egy újabb "terrorakcióként" beállított támadást kitalálni, hogy visszaszerezzék az elvesztett álhatalmukat, de ez annyira átlátszó trükk, hogy megint kilóg a sátánpatájuk. Az meg kifejezetten lebuktatta őket, hogy kivétel nélkül csak cionista sajtókat értesítettek, akik tervszerűen hajtják végre a rettegő zsidók - halál előtti - utolsó utasítását. (1hozzászólás)

BŰNBAK BAKÁT MÁR TALÁLTAK

Mi fog kisülni a Wikileaks botrányból? Lehet, hogy semmi ill. egészen más, mint amit sokan várnak. Ma Hillary Clinton külügyminiszter aggodalmának adott hangot (Jaj de sokszor tette már!) és szerinte a világ szavahihetősége forog kockán. Viszont előszeretettel időzött el a Wikileaks egyik jelentése mellett, miszerint Irán hordozórakétákat akart vásárolni Észak-Koreától. Hát ezt meg kell vizsgálni - sóhajtotta a nemzetes asszony. Nem maradt egyedül a gondolataival, mert Eric Holder igazságügyminiszter máris programjába vette az ügyet. A világ vezető politikusainak a jellemzése sem maradt el és természetesen Ahmadinejad iráni elnök megkapta az előkelő Hitler jelzőt. Képzeljük el, hogy a vastag Wikileaks dokumentumot egy 23 éves közlegény (?) szerezte meg, majd ügyesen továbbította. Érthető ez is, hisz a világ titkait újonc bakák szokták kiteregetni. Ezek a titkok ott fekszenek minden katonai főparancsnokság legénységi ebédlőjében közszemlére kirakva. Ez már csak így szokott lenni. Mellesleg új hírecske, hogy egy afgán hazafi hat NATO terroristát küldött a pokolra. Az áldozatok nemzetisége egyelőre ismeretlen. (2hozzászólás)

CHAVEZ RÁTAPINTOTT
 A FÉRGEKRE
Műbalhé a világ kabarészínpadán. A mai műsor: Wikileaks. Több ország kifejezte tiltakozását. Sárközy francia miniszterelnök felelőtlennek nevezte a közzétételt, de ő sem merte megnevezni, hogy kik kavarják a küblit. Japán bűnügyi kategóriába sorolta az eseményt. Hugó Chavez (képen) Venezuela miniszterelnöke viszont vidáman jelentette ki: A Birodalom meztelen (USA) és Clinton asszonynak menni kellene. Irán szerint egy nemzetközi cionista konspirációról van szó. Máris kiderült, hogy éket akarnak verni az arab világ és Irán között. Közben a Wikileaks tulajdonosa vidáman bolyong Európában. Igaz a svédek állítólag kibocsájtottak ellene egy elfogatási parancsot, mert állítólag úri hölgyeket macerált. A 23 éves baka, aki állítólag ellopta a dokumentumot, elszigetleve ücsörög valahol. Kiléte egyelőre ismeretlen. Ebbõl a Wikileaks kalapból azt ránt elő a bűvész, amit akar. Egyeseknek kellemetlen, ketteseknek nevettető. Majd látjuk a végét. (3hozzászólás)

AZ A KÉRDÉS, HOGY KI NEVET A VÉGÉN?

Ez a Wikis-ürge nem most lépett a színre, hanem már évekkel ezelőtt és akkor valóban értékes dolgokat tett közzé. Csak feltételezzük, hogy a jehudák megkörnyékezték, hogy adja közre a kijuttatott anyagokat, amelyeknek nagyobb része valóság, egy jó hányada zsidó szélhámosság. Ugyanazt művelik a hírekkel, mint amit a lapokban is csinálnak, hogy valós tényeket összekevernek kitalált hajmeresztő hülyeségekkel, hogy a bamba átlagfogyasztó ne tudjon eligazodni abban, hogy mi lehet az igaz és mi nem. Most az utóbb napokban és hetekben viszont a Pentagon és a külügy nagyon rákapcsolt erre az ügyre és hamar eljutottak a kabaré színtre, amit már senki sem vesz komolyan. Persze mindenki tudja, hogy milyen súlyos bajban van Amerika (az egyre feszülő hatalmas társadalmi nyomás miatt is) és emiatt kell nevetséges tüzijátékkal szórakoztatni a világsajtót. Az egész ügyben Izrael sunyi, gyanúsan háttérbe húzódó  magatartása a legárulkodóbb.