AZ ÍR SZABADSÁGHŐST
GYALÁZTA HÁROM ZSIDÓ
Írországot 1536-ban csatolta Anglia területéhez VIII. Henrik. Az ország továbbra is megőrizte parlamentjét és külön közigazgatása valamint bíróságai voltak, mégsem maradt szuverén állam. A 17. század elején skót és angol (protestáns) telepesek érkeztek Írország északi területeire. Bevezettek egy sor diszkriminatív törvényt, mely elsősorban az ír katolikusokat sújtotta. 1641-ben, az angol polgárháború kitörésével párhuzamosan az ulsteri katolikusok fellázadtak, és megtámadták a protestáns ír telepeseket. (lexikon)
AZ ÍR SZABADSÁGHARCOSOKHALÁLA
Amikor a belfasti Bobby Sands kereken negyedszázaddal ezelőtt, 1981. március 1-jén bejelentette, hogy börtöncellájában éhségsztrájkot kezd a köztársasági foglyokat megillető politikai fogoly státusért, sokan azt hitték, tiltakozásával semmilyen eredményt nem ér el. Tizenkét év telt el már a véres polgárháború kirobbanása óta, és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), valamint politikai fedőpártja, a Sinn Féin helyzete alapjaiban megrendült. Maga a tiltakozássorozat egyértelműen politikai célokért kezdődött. Az 1979-ben megválasztott brit miniszterelnök, Margaret Thatcher nem tárgyalt az IRA-val, tagjait közönséges bűnözőnek tekintette, és a börtönök mélyén akarta megtörni a szervezetet. A legnagyobb felháborodást egy régi kiváltság, a politikai fogoly státus eltörlése váltotta ki. Az IRA bebörtönzött tagjai az ír történelemből jól ismert végső módszerhez, az önkéntes éhezéshez folyamodtak tiltakozásképpen. Az 1980-as börtönmozgalom még eredménytelenül zárult, de a Sinn Féin propagandistái tanultak a kudarcból. Bobby Sands személye köré valóságos legendát szőttek, szórólapokon, gyűléseken népszerűsítették a raboskodó fiatalembert. Sandset szűkebb környezetén kívül nemigen ismerték Észak-Írországban. Annyit lehetett tudni róla, hogy egészen fiatalon szegődött az IRA soraiba, és a titkos hadsereg egyik helyi parancsnoka volt. Bár az idő fogyott, a szerencse a köztársaságiak mellé szegődött, hamarosan az egész világ felfigyelt Bobby Sandsre. Március 5-én meghalt egy északír parlamenti képviselő, és a megüresedett helyre a Sinn Féin a börtönben raboskodó, éhségsztrájkoló Sandset jelölte. Az ír egység jegyében a katolikus közösség egy emberként szavazott Sandsre, aki végül 1450 szavazattal le is győzte az unionisták jelöltjét. Immáron a brit parlament tagja folytatott egyre reménytelenebb küzdelmet a Long Keshben. Margaret Thatcher ugyanis nem engedett a legfontosabb kérdésben, bár a katolikusok hatalmas tömegtüntetéseken követelték a politikai fogoly státus visszaállítását. 1981. május 5-én Bobby Sands elhunyt. A temetésen százezer ember vett részt. Soha nem látott tömegtüntetések kezdődtek, de az egyéni tragédiák még nem értek véget. Bobby Sands halála után társai folytatták az éhségsztrájkot, augusztus 20-ig kilenc további köztársasági fogoly halt éhen. A világ közvéleménye döbbenten fogadta Sands halálhírét. Az indiai parlament egyperces felállással adózott a fiatalember emlékének. New Yorkban félárbocra engedték az amerikai lobogót. A francia kormány felajánlotta az ír kormánynak, hogy Párizs nem képviselteti magát Károly és Diana közelgő esküvőjén, Francois Mitterrand elnök pedig részt vesz Bobby Sands temetésén. (Dublin egyébként elhárította a gesztust). Szerte a világon közterületeket, utcákat, tereket neveztek el a tegnap még ismeretlen belfasti aktivistáról, s jóllehet, a brit kormány nemrégiben konkrétan is kifogásolta, Teheránban ma is a Bobby Sands utcán sétál végig, aki a brit nagykövetségre igyekszik. 1981-ben Margaret Thatcher megnyerte a csatát, de elveszítette a háborút. A tory kormány továbbra is köztörvényes bűnözőkként tekintette a bebörtönzött foglyokat, de a szellem kiszökött a palackból. Bobby Sands és kilenc társának esete mindennél beszédesebben jelenítette meg az északír valóságot. Mindazok, akik terroristának, keresztapának nevezték az éhségsztrájkolókat, nehezen tudták volna megválaszolni azt a kérdést, hogy egyszerű bűnözők éhen halnak-e holmi börtönreformokért? Sandsék politikai indíttatásból kezdtek engedetlenségi mozgalmat, és ez a tény, pontosabban az elhunytak emléke Thatcher északír politikájára rányomta bélyegét. Az IRA soha nem bocsátott meg a brit miniszterelnöknek. Éveken át türelmesen kivártak, majd 1984 októberében időzített bombával felrobbantották a brightoni Grand Hotelt, ahol Thatcher éppen másnapi beszédére készülődött. Óriási szerencsével a Vaslady túlélte a merényletet, de alighanem még ma is a fülébe cseng az IRA másnapi köz.jpg)
leménye: „Ma nem volt szerencsénk, de ne feledje, nekünk csak egyszer kell, hogy szerencsénk legyen. Önnek mindig is” (MN,2006) Kép: a 10 éhező öngyilkos
Amikor a belfasti Bobby Sands kereken negyedszázaddal ezelőtt, 1981. március 1-jén bejelentette, hogy börtöncellájában éhségsztrájkot kezd a köztársasági foglyokat megillető politikai fogoly státusért, sokan azt hitték, tiltakozásával semmilyen eredményt nem ér el. Tizenkét év telt el már a véres polgárháború kirobbanása óta, és az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA), valamint politikai fedőpártja, a Sinn Féin helyzete alapjaiban megrendült. Maga a tiltakozássorozat egyértelműen politikai célokért kezdődött. Az 1979-ben megválasztott brit miniszterelnök, Margaret Thatcher nem tárgyalt az IRA-val, tagjait közönséges bűnözőnek tekintette, és a börtönök mélyén akarta megtörni a szervezetet. A legnagyobb felháborodást egy régi kiváltság, a politikai fogoly státus eltörlése váltotta ki. Az IRA bebörtönzött tagjai az ír történelemből jól ismert végső módszerhez, az önkéntes éhezéshez folyamodtak tiltakozásképpen. Az 1980-as börtönmozgalom még eredménytelenül zárult, de a Sinn Féin propagandistái tanultak a kudarcból. Bobby Sands személye köré valóságos legendát szőttek, szórólapokon, gyűléseken népszerűsítették a raboskodó fiatalembert. Sandset szűkebb környezetén kívül nemigen ismerték Észak-Írországban. Annyit lehetett tudni róla, hogy egészen fiatalon szegődött az IRA soraiba, és a titkos hadsereg egyik helyi parancsnoka volt. Bár az idő fogyott, a szerencse a köztársaságiak mellé szegődött, hamarosan az egész világ felfigyelt Bobby Sandsre. Március 5-én meghalt egy északír parlamenti képviselő, és a megüresedett helyre a Sinn Féin a börtönben raboskodó, éhségsztrájkoló Sandset jelölte. Az ír egység jegyében a katolikus közösség egy emberként szavazott Sandsre, aki végül 1450 szavazattal le is győzte az unionisták jelöltjét. Immáron a brit parlament tagja folytatott egyre reménytelenebb küzdelmet a Long Keshben. Margaret Thatcher ugyanis nem engedett a legfontosabb kérdésben, bár a katolikusok hatalmas tömegtüntetéseken követelték a politikai fogoly státus visszaállítását. 1981. május 5-én Bobby Sands elhunyt. A temetésen százezer ember vett részt. Soha nem látott tömegtüntetések kezdődtek, de az egyéni tragédiák még nem értek véget. Bobby Sands halála után társai folytatták az éhségsztrájkot, augusztus 20-ig kilenc további köztársasági fogoly halt éhen. A világ közvéleménye döbbenten fogadta Sands halálhírét. Az indiai parlament egyperces felállással adózott a fiatalember emlékének. New Yorkban félárbocra engedték az amerikai lobogót. A francia kormány felajánlotta az ír kormánynak, hogy Párizs nem képviselteti magát Károly és Diana közelgő esküvőjén, Francois Mitterrand elnök pedig részt vesz Bobby Sands temetésén. (Dublin egyébként elhárította a gesztust). Szerte a világon közterületeket, utcákat, tereket neveztek el a tegnap még ismeretlen belfasti aktivistáról, s jóllehet, a brit kormány nemrégiben konkrétan is kifogásolta, Teheránban ma is a Bobby Sands utcán sétál végig, aki a brit nagykövetségre igyekszik. 1981-ben Margaret Thatcher megnyerte a csatát, de elveszítette a háborút. A tory kormány továbbra is köztörvényes bűnözőkként tekintette a bebörtönzött foglyokat, de a szellem kiszökött a palackból. Bobby Sands és kilenc társának esete mindennél beszédesebben jelenítette meg az északír valóságot. Mindazok, akik terroristának, keresztapának nevezték az éhségsztrájkolókat, nehezen tudták volna megválaszolni azt a kérdést, hogy egyszerű bűnözők éhen halnak-e holmi börtönreformokért? Sandsék politikai indíttatásból kezdtek engedetlenségi mozgalmat, és ez a tény, pontosabban az elhunytak emléke Thatcher északír politikájára rányomta bélyegét. Az IRA soha nem bocsátott meg a brit miniszterelnöknek. Éveken át türelmesen kivártak, majd 1984 októberében időzített bombával felrobbantották a brightoni Grand Hotelt, ahol Thatcher éppen másnapi beszédére készülődött. Óriási szerencsével a Vaslady túlélte a merényletet, de alighanem még ma is a fülébe cseng az IRA másnapi köz
.jpg)
leménye: „Ma nem volt szerencsénk, de ne feledje, nekünk csak egyszer kell, hogy szerencsénk legyen. Önnek mindig is” (MN,2006) Kép: a 10 éhező öngyilkosAz angolok Írország északi részét ellopták, és az ír szabadságharcosok joggal igényt tartanak földjükre. Amikor folytak a harcok Anglia és az írek között, akkor a hazai zsidósajtó megtévesztő módon „vallási” háborúnak állította be az egészet. Ma ugyanebben a cionrádióban három zsidó fél órán keresztül mocskolta Bobby Sandst, mert most egy film készült a szabadsághősről. Margaret Thatcher egy háborús bűnös és tömeggyilkos. 1982-ben képes volt az argentínoktól elrabolt sziget miatt háborút indítani. A közel húsz ezer km-re lévő Falkland-szigeteki háborúban még mindig a rablott világbirodalmukat védték. A világon Anglia volt a legnagyobb gyarmatrabló állam, egy élősködő banda, akiket csak Hitler tudott megállítani. El is vesztették a korábbi gyarmataikat. Micsoda nép az, amelyik 400 évig legyilkolt milliók árán élősködött és minden elrabolt országot kifosztottak. Ma is ebből élnek. Ehhez még hozzájárultak a szabadkőműves szervezeteik és az angol zsidók is. Egy velejéig romlott, bűnöző banda van Anglia élén, még mindig. Ezek ölették meg Diana hercegnőt is, a humanistát. Láthattuk ezt a fajtát a közeli napokban is, ezt az elfajzott korcs, nagyfülű Károly hercegnél is. Az angoloknak csak egy normális királyuk volt, aki szimpatizált Hitlerrel és rendszerével, VIII. Edvard (1894-1972) Kép: 1945-
ből
