TÜNTETNI KÍNÁBAN
A tüntetések éppen a 30 év után Kínával barátkozni kezdő Szovjetunió elnökének, Mihail Gorbacsovnak a négynapos kínai látogatásán értek a csúcsra, kétmillió ember bénította meg teljesen Peking belvárosát, több ezres éhségsztrájk kezdődött, hogy a tüntetők találkozhassanak a politikai reformok szimbólumának számító szovjet vezetővel. A vendéglátók minden trükköt bevetettek, hogy ezt a találkozót elkerüljék, Gorbacsov autója azonban egyszer mégis elakadt a tüntetők között, a szovjet elnök kiszállt, és váltott pár szót a diákokkal. A szovjet elnök és pártfőtitkár látogatását több mint ezer újságíró tudósította, a hivatalos programokról hamar a tüntetésekre került át a hangsúly. Amint Gorbacsov távozott, a kínai pártvezetés teljes figyelme a tüntetőkre irányult. És ez nem jelentett semmi jót. A sors különös fintora, hogy elődjéhez, a diákokkal által meggyászolt Hu Jao-panghoz hasonlóan az utódnak kinevezett, Csao Ce-Jang pártfőtitkár is azt képviselte, hogy tárgyalni kell a diákokkal, több javaslatukat pedig el kell fogadni. Ugyanúgy járt, mint az előd, alulmaradt a belső harcokban, leváltották és házi őrizetbe helyezték. Leváltása előtt még meglátogatta a tüntető diákokat, elnézést kért tőlük, hogy eddig nem álltak velük szóba, és könnyes szemmel kérte a diákokat, hogy menjenek haza. Pár órával később statáriumot hirdetett ki a keményvonalas Li Peng, betiltotta a tüntetéseket, és bejelentette, hogy katonákat rendelt Pekingbe. Történt mindez 1989. május 19-én. A Tienanmen téren és környékén azonban a kínai hadsereg alakulatainak első, sikertelen bevetésének hírére több százezren voltak az utcán, hogy szolidaritást vállaljanak a fenyegetett diákokkal. Felszedték az utcaköveket, hogy azzal harcoljanak az előrenyomuló katonaság ellen, a diákoknál vasrudakat, bambuszbotokat láttak. A katonák akciója éjfél felé fajult véressé, akkor, amikor a tüntető diákok védelmezésére az utcára tódult tömegbe a 27. hadsereg előrenyomuló egységei gépfegyverrel belelőttek. Ezt követően páncélozott csapatszállító harci járművekkel és harckocsikkal tiportatták szét a rögtönzött útakadályokat és benyomultak a térre. Az utolsó percig arra kérték a katonákat, hogy ne lőjenek, de a felhívásnak nem volt foganatja. A békítő felhívások ellenére a tüntetők közül is néhányan benzinespalackokat dobáltak a rájuk támadó katonákra. A katonák fegyvert használtak és semmiféle kíméletet nem tanúsítottak. Egy vezető kínai tudós véres tömegmészárlásnak nevezte a katonák bevonulását. Jang Hszien-ji akadémikus a Reutersnek elmondta, hogy a diákok kezüket feltartva próbálták meg feltartóztatni a katonai egységeket. Ekkor gépfegyver-sorozatok dördültek. A menekülő diákokra számos lövést adtak le hátulról. A lengyel tévé tudósítója helyszíni jelentésében szintén megerősítette, hogy a katonák hátulról lőttek a menekülőkre. Jerzy Bayer elmondta, hogy szemtanúja volt, amint közvetlen közelről agyonlőttek egy diákot, aki sértegette a katonákat. Nyugati hírügynökségek helyszíni beszámolóikban arról tudósítanak, hogy a katonák nem kímélték sem a nőket, sem a gyermekeket. A tömeg sokakat agyontaposott, számos embert katonai szállítójárművek gázoltak halálra. A Reuters értesülései szerint a katonák belelőttek a tömegbe a város nyugati peremén fekvő vasmű munkásaiba is. Vasárnap hajnalban, a Tienanmen téri akció után a város több helyén hallatszott fegyverropogás, még a Tiltott Város falai mögül is. A tüntetők által felállított Szabadság-szobrot a vérengzés végén egy harckocsi ledöntötte. A katonai hadműveletet vasárnap reggel fél hatkor befejezettnek minősítették, a mészárlás azonban ezt követően is folytatódott. A tiltakozás folytatására gyülekező tömegre habozás nélkül nyitott tüzet a katonaság. A kínai hadsereg egységei délelőtt géppuskákkal ismét tüzet nyitottak a Tienanmen tér közelében, a Csangan sugárúton összegyűlt lakosokra. Az újabb sortűznek legkevesebb tíz halálos áldozata van. A kórházak megteltek sebesültekkel. A Tienanmen téren hangszórókon keresztül folyamatosan figyelmeztették a lakosságot, hogy tilos megközelíteni a kordont, a katonák előzetes figyelmeztetés nélkül tüzet nyitnak. Külföldi tudósítók szeme láttára agyonlőttek egy hétéves kislányt. A kínai tévében elhangzott hivatalos jelentések ugyanakkor "merő rémhírekként" visszautasítják a tömegmészárlásról szóló beszámolókat. A rádióban ismertették a Csiefangcsün Pao, a hadsereg lapja vezércikkét, amely egyebek között rámutat: a kínai hadsereg egységei Pekingben hősies harcot vívtak a szocialista rendszert megdönteni szándékozó, a kommunista párt vezető szerepének felszámolására törekvő, törvénytelen ellenzéki szervezetek által vezetett nagyon kis számú ellenforradalmár lázadó ellen. Az akcióban katonák ezrei vettek részt, akik óriási győzelmet arattak, megmentették a szocializmust, a kommunista párt vezető szerepét, a néphatalmat és a népi demokratikus diktatúrát. A vezércikk történelmi jelentőségűnek nevezi a kínai hadsereg egységeinek a fővárosban végrehajtott akcióját, és arról biztosítja a pekingi diákokat és lakosságot, hogy változatlanul feléjük árad a hadsereg katonáinak szeretete. Egyidejűleg biztosítja a katonákat, hogy a rendkívüli állapot érvényesítését célzó tevékenységük élvezi a nép, a munkások, a parasztok és az értelmiségiek osztatlan támogatását. A katonai akció június 6-7-én is tartott még, sőt kínai katonák kínai katonákat is lőttek. Az először Pekingbe vezényelt 38. hadsereg katonái ugyanis megtagadták a tűzparancsot a civilek ellen, ezért összetűzésbe kerültek a vérengzést elvégző 27. hadsereggel. Június 19-én hozták meg az elsô tizenegy halálos ítéletet, napokon belül végre is hajtották azokat. Főleg munkásokat végeztek ki, hiszen attól lehetett tartani, hogy a diákokkal szimpatizáló munkások már valóban megdönhetik a rendszert. Arra is figyeltek, hogy három kivégzést Sanghajban hajtsanak végre, üzenve a vidéknek is. Az áldozatok számát több ezerre becsülik, de a mai napig nem tudni, hogy összesen hányan vesztették életüket a mészárlásban és az utána következő megtorlásban. Peking a mai napig "ellenforradalmi lázadásnak" tartja a 89-es diákmozgalmat, és annak felemlegetése még most is következményekkel járhat. Az évfordulóra írt elemzésében a New York Times egy kínai diákot idézve azt írta: ha valaki most mozgósítana a kínai egyetemeken egy demokráciát követelő tüntetésre, "az emberek azt gondolnák, hogy elment az esze". A mai diákok általában olyan régmúlt történelmi pillanatnak tekintik 1989-et, amely túl végletes és megrázó ahhoz, hogy megismétlődhessen. Tudják, hogy a kormányzat elvárja tőlük: foglalkozzanak a könyvekkel, és ne menjenek az utcára. Hszia Je-liang, az egyetem egyik tanára megjegyezte, hogy noha sok diák elvben híve a demokráciának, nem akarja kockáztatni érte a jövőjét: nagyon nagy részük egyáltalán nem érdeklődik a politika iránt, csak a saját karrierjével törődik. (index, 2009.06.04) Kép: az 1989-es tüntetés kezde
