IDE VEZETETT A NAGY ANGOLBARÁTSÁG
A hazai külpolitika mozgásterének bővítését szolgálták azok az 1937 eleje óta folyó tárgyalások, amelyek Budapest és a kisantant államok közötti viszony javítását segítették elő. Hitler viszont elérkezettnek látta az időt arra, hogy válaszút elé állítsa magyarokat: hajlandók-e együttműködni vele a versailles-i békemű szétrombolásában. Ennek jegyében augusztusban hivatalos látogatásra hívta Németországba Horthyt és Imrédyt. Hitler az augusztus 20–26-a között lezajlott tárgyalásokon közölte magyar delegációval, hogy küszöbön áll a Csehszlovákia elleni német támadás. Budapesttől azt várta, hogy rövid időn belül támadja meg északi szomszédját, ami alapot teremthetne Hitler számára egész Csehország bekebelezéséhez. A közreműködés áraként egész Szlovákiát ajánlotta fel. A magyar vezetők – Horthy, Imrédy és Kánya – egységesen kedvezőtlennek ítélték meg a nemzetközi viszonyokat egy ilyen akcióra. Féltek attól, hogy egy ilyen akció európai méretű háborút robbanthat ki, amelyben Magyarországnak kellene az agresszor szerepét vállalnia. Ehhez sem a magyar katonai potenciált, sem Németországot nem tartották elég erősnek, így kénytelenek voltak kitérni Hitler ajánlata elől. Tovább rontotta a német–magyar viszonyt, hogy ezzel egy időben állapodtak meg Bledben a kisantant államok és Magyarország. Eszerint Prága, Bukarest és Belgrád elismeri Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát, ugyanakkor a felek kölcsönösen lemondanak arról, hogy vitás konfliktusaikat háború útján rendezzék. A náci vezetést mind a bledi megállapodás, mind Horthyék magatartása rendkívül felbőszítette. Ribbentrop válaszul kijelentette: „aki nem vesz részt valamiben, az nem is kaphat belőle semmit”. A náci vezetés szeptemberben megismételte ajánlatát, amit Imrédy kényszerűségből megint csak visszautasított. Pontosabban csak annyit tett, hogy szeptember 22-én, majd 28-án kemény hangú jegyzékben követelte a prágai vezetéstől a magyarlakta területek átadását és autonómia biztosítását Szlovákiában és Kárpátaljának. A történtekből azonban Imrédy levonta a konklúziót és legalább belpolitikai téren igyekezett megfelelni a német elvárásoknak. Hitler viszont a magyar katonai akció elmaradása miatt arra kényszerült, hogy megelégedjen az etnikai alapon hozott nagyhatalmi döntéssel. Az 1938. szeptember végi müncheni konferencián az olasz, a francia és a brit kormányfő hozzájárult ahhoz, hogy Németország saját területéhez csatolja az addig Csehszlovákiához tartozó, de túlnyomórészt németek által lakott Szudéta-vidéket. A konferencia a hazai közvélemény nagy megdöbbenésére közvetlenül nem foglalkozott Magyarország igényeivel. Ezzel kapcsolatban közvetlen tárgyalásokat javasolt Prága és Budapest között. München teljesen elbizonytalanította az angol támogatásban reménykedő hazai konzervatív köröket, Imrédyt pedig megerősítette abbéli meggyőződésében, hogy London lényegében lemondott Magyarországról. Az előírt tárgyalások október 9-én kezdődtek meg Komáromban a Kánya vezette magyar delegáció és az immár autonómiát kapott Szlovákia képviselői között. (mek, részlet) Kép: 1944-es határaink
