RÁJÁR A RÚD A JOBBIKRAIdőről időre felröppen a hír: a Jobbikot Moszkva pénzelheti. Egy nemrégiben megjelent elemzés ugyancsak idézi azokat a sajtóértesüléseket, miszerint egyes európai szélsőjobboldali pártok működését részben Oroszország finanszírozza. Az elemzés szerint a partnerség mindkét fél számára előnyös: Moszkva a viszonyt az egykori szovjet blokk országainak destabilizálására használhatja. Valóban így van? Tálas Péter biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük. A Poitical Capital friss elemzésében szó esik a kelet-európai szélsőjobbnak nyújtott orosz pénzügyi támogatásról, noha hozzáteszik: ezt a gyanút nem lehet egyértelműen bizonyítani. Nekem az fő gondom, hogy ilyen alapon – vagyis adatok és bizonyítékok nélkül – bárkivel kapcsolatban megfogalmazható, hogy pénzeli a kelet-közép-európai szélsőjobboldali pártokat. Bizonyítékok nélkül viszont az egész finanszírozási kérdés az összeesküvés-elméletek, a hitbéli kérdések, illetve bulvársajtó tárgykörébe tartozik. Magam egyébként úgy gondolom, hogy nem finanszírozza, mi több, a Jobbiknak egyelőre nincs is szüksége ilyen típusú külső finanszírozóra. A jelenlegi szinten megoldja ezt magyar szélsőjobb gazdasági holdudvara. Ráadásul én a Jobbik orosz finanszírozási érdekeltségére sem látok bizonyítékot. Moszkva sokkal jelentősebb befolyásolási lehetőségekkel rendelkezik – gondoljunk a Szurgutbnyeftre, a Malévra, az Emfeszre.
Hogyan értelmezhetők a szélsőjobb "oroszbarátságáról", "közeledéséről" szóló állítások? Van ebben kölcsönösség?
Ez a feltételezés is nagyon gyenge lábakon áll. Nem emlékszem arra, hogy ezeknek a pártoknak a képviselőit az orosz politika meghatározó személyiségei vagy akár az orosz parlament jelentősebb erőinek vezetői valaha is fogadták volna. Az, hogy Vona Gábor kétszer járt Moszkvában, nem jelent semmit. Sokan jártak ott, jómagam is jártam néhányszor az elmúlt években. Azt viszont el tudom képzeli, hogy a szélsőjobb szimpatizálhat az orosz rendszerrel.
Miért?
Két ok miatt. Egyrészt mert a putyini belülről egy egyre erősebben autoriter rendszer. Ráadásul a szélsőjobb mindig rendpárti, ami szintén jellemzője az orosz politikai rendszernek. Másrészt szimpatikus lehet a szélsőjobbnak Oroszország „Amerika-ellenessége” is, és az a tény, hogy Moszkvának vannak olyan eszközei és képességei amivel kellemetlenséget okozhat Washingtonnak, különös tekintettel a közel-keleti hatalmi játszmára. Mindezeket könnyen favorizálhatják a globalizációellenes, nagytőkeellenes szélsőjobboldali pártok.
Nehezen tűnik összeegyeztethetőnek a kommunista rendszer oroszországi pozitív „újraértelmezése” és a szélsőjobbos eszme.
Pontosítsuk a dolgot. A kelet-közép-európai politikusok egy része a politikai kommunikáció szintjén még mindig szívesen mossa össze a szovjet érát az 1991 utáni időszakkal. Politikai megfontolásokból gyakran próbálja meg elhitetni, hogy a mai Oroszország és a Szovjetunió lényegileg ugyanaz – a politikai elit KGB-sekből, volt kommunistákból áll, akik nem változtak. Ez persze ostobaság. Legalább akkora, mint azt állítani, hogy térségünkben nem volt rendszerváltás. Volt, legfeljebb az eredménye ma nem tetszik sokaknak. De ez egy másik kérdés. Ráadásul a múlt orosz újraértelmezése sokkal inkább a Szovjetunió nemzetközi pozíciójának, fejlődésének és modernizációjának „visszasírására” vonatkozik, nem pedig az akkori rendszer politikai gyakorlatára vagy ideológiájára. Szerintem, akik szimpatizálnak a mai orosz rendszerrel mind helyi kis Putyinok szeretnének lenni – erős és népszerű vezetők egy tekintélyelvű, gyenge ellenzékkel rendelkező hatalom élén. Meggyőződésem, hogy ma sokaknak tetszenek az autoriter és a modernizációt nem demokratikus úton véghez vivő rendszerek. A legjobb példa erre egyébként Kína, és nem is annyira Oroszország.
Egyoldalú tehát ez a kapcsolat?
Mint említettem, a mai orosz rendszer sok munícióval szolgálhat a szélsőjobbnak. Arról viszont szerintem nincs szó, hogy Moszkva különösképpen odafigyelne a keletközép-európai szélsőjobb pártjaira. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben a kormánypártokra sem figyelt igazán oda. Vegyük tudomásul, hogy Oroszország nagyhatalomként viselkedik és elsősorban az európai nagyhatalmakat tekinti politikai partnerének és üzletfelének. Térségünk országai pedig nem tartoznak ebbe a körbe.
Ha már Oroszország és ha már üzlet: Orbán Viktor nemrég azt mondta, az oroszok is segíteni fognak Magyarországnak az energiafüggetlenség elérésében. Úgy tűnik, tőle szokatlanul, "keletre nézeget".
Egy biztos: a következő kabinet számára is kulcskérdés lesz, hogyan kezeli a gazdasági válságot, ezen belül az energiaellátásunkkal összefüggő kérdéseket. Szerintem ez utóbbit már régen „depolitizálni” kellett volna. Vagyis abba kell hagyni az ideológiai és politikai vitákat a Déli Áramlatról és a Nabuccoról, szövetségeseket kellene keresnünk a közös európai energiastratégia megvalósulásához. Ma ugyanis az európai nagyhatalmak inkább külön üzleteket kötnek, mi pedig régiónk országaival sem tudtunk eddig összefogni. Az energiafüggőség csökkentése érdekében minden értelmes tervet támogatnunk kell, beleértve Nabuccót, a Déli Áramlatot, az Adria-vezetéket, az LNG (folyékony földgáz) felhasználását. Az pedig, hogy egy kormányzásra készülő párt vezetője egyre inkább reálpolitikusként viselkedik, szerintem nem a meglepő, hanem az elvárható kategóriába tartozik. (168 ÓRA,részlet) Kép: Tálas
Hogyan értelmezhetők a szélsőjobb "oroszbarátságáról", "közeledéséről" szóló állítások? Van ebben kölcsönösség?
Ez a feltételezés is nagyon gyenge lábakon áll. Nem emlékszem arra, hogy ezeknek a pártoknak a képviselőit az orosz politika meghatározó személyiségei vagy akár az orosz parlament jelentősebb erőinek vezetői valaha is fogadták volna. Az, hogy Vona Gábor kétszer járt Moszkvában, nem jelent semmit. Sokan jártak ott, jómagam is jártam néhányszor az elmúlt években. Azt viszont el tudom képzeli, hogy a szélsőjobb szimpatizálhat az orosz rendszerrel.
Miért?
Két ok miatt. Egyrészt mert a putyini belülről egy egyre erősebben autoriter rendszer. Ráadásul a szélsőjobb mindig rendpárti, ami szintén jellemzője az orosz politikai rendszernek. Másrészt szimpatikus lehet a szélsőjobbnak Oroszország „Amerika-ellenessége” is, és az a tény, hogy Moszkvának vannak olyan eszközei és képességei amivel kellemetlenséget okozhat Washingtonnak, különös tekintettel a közel-keleti hatalmi játszmára. Mindezeket könnyen favorizálhatják a globalizációellenes, nagytőkeellenes szélsőjobboldali pártok.
Nehezen tűnik összeegyeztethetőnek a kommunista rendszer oroszországi pozitív „újraértelmezése” és a szélsőjobbos eszme.
Pontosítsuk a dolgot. A kelet-közép-európai politikusok egy része a politikai kommunikáció szintjén még mindig szívesen mossa össze a szovjet érát az 1991 utáni időszakkal. Politikai megfontolásokból gyakran próbálja meg elhitetni, hogy a mai Oroszország és a Szovjetunió lényegileg ugyanaz – a politikai elit KGB-sekből, volt kommunistákból áll, akik nem változtak. Ez persze ostobaság. Legalább akkora, mint azt állítani, hogy térségünkben nem volt rendszerváltás. Volt, legfeljebb az eredménye ma nem tetszik sokaknak. De ez egy másik kérdés. Ráadásul a múlt orosz újraértelmezése sokkal inkább a Szovjetunió nemzetközi pozíciójának, fejlődésének és modernizációjának „visszasírására” vonatkozik, nem pedig az akkori rendszer politikai gyakorlatára vagy ideológiájára. Szerintem, akik szimpatizálnak a mai orosz rendszerrel mind helyi kis Putyinok szeretnének lenni – erős és népszerű vezetők egy tekintélyelvű, gyenge ellenzékkel rendelkező hatalom élén. Meggyőződésem, hogy ma sokaknak tetszenek az autoriter és a modernizációt nem demokratikus úton véghez vivő rendszerek. A legjobb példa erre egyébként Kína, és nem is annyira Oroszország.
Egyoldalú tehát ez a kapcsolat?
Mint említettem, a mai orosz rendszer sok munícióval szolgálhat a szélsőjobbnak. Arról viszont szerintem nincs szó, hogy Moszkva különösképpen odafigyelne a keletközép-európai szélsőjobb pártjaira. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben a kormánypártokra sem figyelt igazán oda. Vegyük tudomásul, hogy Oroszország nagyhatalomként viselkedik és elsősorban az európai nagyhatalmakat tekinti politikai partnerének és üzletfelének. Térségünk országai pedig nem tartoznak ebbe a körbe.
Ha már Oroszország és ha már üzlet: Orbán Viktor nemrég azt mondta, az oroszok is segíteni fognak Magyarországnak az energiafüggetlenség elérésében. Úgy tűnik, tőle szokatlanul, "keletre nézeget".
Egy biztos: a következő kabinet számára is kulcskérdés lesz, hogyan kezeli a gazdasági válságot, ezen belül az energiaellátásunkkal összefüggő kérdéseket. Szerintem ez utóbbit már régen „depolitizálni” kellett volna. Vagyis abba kell hagyni az ideológiai és politikai vitákat a Déli Áramlatról és a Nabuccoról, szövetségeseket kellene keresnünk a közös európai energiastratégia megvalósulásához. Ma ugyanis az európai nagyhatalmak inkább külön üzleteket kötnek, mi pedig régiónk országaival sem tudtunk eddig összefogni. Az energiafüggőség csökkentése érdekében minden értelmes tervet támogatnunk kell, beleértve Nabuccót, a Déli Áramlatot, az Adria-vezetéket, az LNG (folyékony földgáz) felhasználását. Az pedig, hogy egy kormányzásra készülő párt vezetője egyre inkább reálpolitikusként viselkedik, szerintem nem a meglepő, hanem az elvárható kategóriába tartozik. (168 ÓRA,részlet) Kép: Tálas
HÁTHA NEM IS AGYRÉM
Megjegyzés: Erre a fenti cikkre a Szentkorona Rádió már fölkapta a vizet és arról jajgatnak jehudái, hogy:
"Újabb agyrém: a Jobbikot az oroszok pénzelik"
