A LEGNAGYOBB HAZUGSÁGOK
A TÖRTÉNELMI HAZUGSÁGOK
A TÖRTÉNELMI HAZUGSÁGOK
A cionrádióban egy amerikai „magyar” történész hatalmasat hazudott. A téma az volt, hogy a diktátorok szótára finomított szokott lenni és soha nem nevezték nevén a tömeggyilkosságokat. Mielőtt tovább mennénk, gyorsan szögezzük le, a diktátorok hazugságait messze túlszárnyalják bizonyos esetekben, a DEMOKARATA BŰNÖZŐK. (Bush, Blair, Merkel, Dick Chaney, stb.) Ennek a hivatásos hazudozónak nem Mao Ce Tung, Pol Pot, George Bush, Golda Meir, Menahem Begin, Winston Churchill, Rákosi, Milosevic és hasonlók jutottak az eszébe példaként, hanem Hitler és Sztálin. A két márkanév. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogyha nem lett volna az I. világhábrú után cion-szabadkőműves összeesküvés Németország ellen, akkor a hitleri rendszer sem alakult volna ki. Amit tettek jogos önvédelemből tették a németek a weimari zsidóköztársaság után. A lényeg azonban a szovjet zsidóbolsevizmus, amely 1917-től kezdve mind a mai napig szedi az áldozatait. Azzal jött elő ez a hivatásos hazudozó, hogy Sztálin a „tisztogatás” szót használta, amikor a pártjában kiadta a parancsokat a tömeggyilkosságokra. Ezt szóban és írásban is így használta. De azt már nem tette hozzá ez a megrögzött hazudozó, hogy Sztálinnak nem kellett erős kifejezéseket használnia, hiszen az egész ideológiai gépezetük a tömeggyilkosságokra volt ráállítva, amit már korábban Lenin fektetett le és alkalmazott bőven. Hitlernél azt hozta fel ez a hazudozó, hogy ő a zsidók „kiirtását” az Endlösung szóval fejezte ki. Nos, ez a legnagyobb hazugság, aminek semmi köze a valósághoz. A dolog ott kezdődik, hogy Hitler 1933-ban, demokratikus választásokkal még hatalomra sem jutott, de már előtte két-három évvel a nemzetközi zsidószervezetek hadat üzentek Németországnak, hogy elpusztítják Németországot, s ezért bojkottálásra hívták fel a világ oszágait. Ahogy ezt most Iránnan is teszik. Hitler egy XIX. századi, lovagias úriember volt, aki a végsőkig betartotta a nemzetközi diplomáciai szabályokat. Végül ez lett a veszte. Erre számos példát lehetne felhozni, de most csak beszéljünk a lényegről. Hitler és rendszere soha nem akarta kiirtani sem a német, sem az európai zsidókat. Ez a kérdés csak a zsidók által kirobbantott háború miatt került előtérbe. A németek már az 1936-os spanyol polgárháborúban megismerték a nemzetközi zsidók vérengzését, amelyet a SZU támogatásával csináltak és olyan hirhedt véreskezű tömeggyilkosok szerepeltek ott, mint Rákosi későbbi második embere, Gerő Ernő. Végül a zsidók 1939-ben kirobbantották a világháborút, amelyet Németország szeretett volna elkerülni, hosszas és kimerítő tárgyalásokkal. 1942-ig nem volt semmiféle zsidóüldözés Németországban és Európában. A baj ott kezdődött, amikor a balti államokban, Fehér-Oroszországban és Ukrajnában a németek saját szemükkel tapasztalták meg a zsidó politikai biztosok vérengzéseit. Ezekhez még Lengyelországban közel hárommillió zsidó jött és a rend fenntartása érdekében, a háborús viszonyok miatt az ellenséges zsidókat össze kellett gyűjteni. Ezt annál is inkább meg kellett tennük, mert a zsidók partizánakciói nagy méreteket öltöttek. Ezért koncentrálták a zsidókat a Vannsee-i konferencia (1942, képen az épület) értelmében munkatáborokba, mert a munkaerőre szükségük volt a hadiiparban. Ebben a jegyzőkönyvben használta Himmler a „végső megoldás” kifejezést. De ezt a nem a zsidók kiirtására, hanem az összegyűjtésükre értették. Hogy ez mennyire jogos lépés volt részükről, azt nekünk Magyarországon nem kellett bizonyítani, mert itt az összes zsidó lapok mind a németek ellen uszítottak és a véreskezű szovjetet dicsőítették. Még olyan író is mint Illyés Gyula elment a szovjet pardicsomba (1934-ben) körülnézni, amikor meghívták egy írókongresszusra, hogy saját szemével győződjön meg az ottani viszonyokról. Ennek tapasztalatairól bezzeg most hallgatnak. Magyarországon 1919 óta és a háború előtt mindenki tudta mire képes a zsidóbolsevizmus. Akik még ekkor sem hittek ebben, azok később Rákosi ávószsidó rendszerében megtapasztalhatták ennek a részleteit.
