2009. december 9., szerda

DECEMBER 9 - POSTARABLÓ FÜLE

SZTÁLIN FÜLÉT ELÁRVEREZIK

A Regnum Marianum felrobbantása után, annak helyére 1951-ben Sztálin-szobrot avattak fel, ami közel 9 m magas volt. Alatta hatalmas díszemelvény volt kőből, ahol a Kopasz Diktátor és fajtársai ünnepeltették magukat. Ez a zsidó dínom-dánom 1956-ig tartott, amikor a feldühödött pestiek ledöntötték Mikus Sándor pártszobrász alkotását és bevontatták aznap éjjel, október 23-án a Blaha Lujza-tér közepére. Ahol másnap, október 24-én a nép szétdarabolta és, aki tudott vitt magával egy darabot a bronzból. Többek között Pécsi Sándor a híres és derűs magyar színész, aki fiatalon halt meg, őneki a zsidók bálványából a postarabló keze jutott, ezt őrizte a budai kertjében. Most nem tudni, hogy ez kinél van? Most előkerült a postarabló tömeggyilkos bal füle is, amit egy pesti zsidó galéria 2.4 millió Ft kikiáltási áron elárverez. Azt előre lehet tudni, hogy ennek többszöröséért fogják eladni. Kép: a postarabló feje, háttérben a Nemzeti Színház halványan látszik, amit a Major Tamás- Gobbi Hilda- Aczél György nevű zsidó terrorista banda 1964-ben fölrobbantatott.