2009. december 30., szerda

DECEMBER 30 – MESÉS MESE

K. ISTVÁN NYILATKOZOTT
A MAGYAR NEMZETNEK
Ő AZ AKI IZRAELBEN IS JÁRT

Önt a romagyilkosság-sorozat kulcsfigurájának véli a hatóság. Milyen feladatokat látott el a bűncselekmény-sorozatban?
– A gyilkosságokhoz nincs közöm. Embert soha nem öltem. Igaz, egyes helyszíneken jártam, és megpróbáltam a lakosság figyelmét felkelteni a hazánkban dúló súlyos társadalmi problémákra. Megkíséreltem néhány házat is felgyújtani. Ma már tudom, hogy hatalmas hibát követtem el, nem lett volna szabad ilyen módszerekhez nyúlnom.
– Testvére, K. Árpád is a gyanúsítottak között van. Ő bátorította a bűncselekmények elkövetésére?
– Árpáddal jól megértjük egymást, de nem befolyásolt engem.
– A romagyilkosságokkal kapcsolatba hozott többi gyanúsítottal, Cs. Istvánnal, P. Zsolttal milyen viszonyban volt?
– Barátok és munkatársak is voltunk, hiszen egy helyen dolgoztunk.
– Ön korábban a debreceni Perényi 1. nevű szórakozóhelyen dolgozott, ahol a nyomozó hatóság lefoglalta a gyilkos fegyvereket…
– A Perényiben megtalált fegyvereket ismerem, pár a kezemben is volt, hiszen dobozokra lövöldöztem velük. Arról viszont fogalmam sincs, hogy ki rejtette el ezeket a klubban a fal mögé. A szórakozóhelyen ráadásul csak rövid ideig dolgoztam jegyszedőként.
– A hatóságok az ön lakásából vittek el fegyvereket?
– Nem, csak a klubból – válaszolt a Magyar Nemzet kérdésére. (MNO)

A fentiek csak részletek a lap szombati részletes szövegéből. Mostanában divatba jött az, hogy börtönben lévő bűnözők nyilatkozgatnak a tévéknek és lapoknak. Fogadni mernénk, hogy a MN nem fogja közölni azt, hogy őnekik hogyan sikerült ehhez az engedélyt megkapni? Ugyanis az ilyen nyilatkozgatás csak garantáltan fajtiszta lapoknak jár ki, ez alatt a nemmagyar fajtát kell érteni. Arra sem adtak még választ, hogy előzetesben fogvatartottaknak (mint pl. Hunvald és K.István) miért engedik meg a nyilatkozgatásokat? A becsületes állampolgár egyetlen lapnak, tévének sem nyilatkozhat, de a bűnözőknek ez kijár. A patkányköztársaságban.