2009. december 18., péntek

DECEMBER 18 – HOLOCSALÓK HÖRÖGNEK

NINCS KOMMUNIZMUS ZSIDÓK NÉLKÜL
„Így akarják letagadni a holokausztot” - jelentették ki a holocsalók. A helyzet fordított. Ők, a csalók bizonyítsák be a „gázkamrákat” és a 6 millió holttest mítoszát. Most a szegény lengyeleket üldözik, akiknek eddig is elég bajuk volt ebből a turistalátványosságból. A zsidóknak előbb a nyolc évtizedes kommunista bűntényekről kéne elszámolniuk, benne azzal ami bennünket magyarokat is ért közel hatvan évig.
AZ IGAZSÁG SZABADDÁ TESZ
Mi lesz akkor, ha az derül ki, hogy a betűket zsidók lopták el? Kép: a pápa miért nem a gulágokra látogat?
MIÉRT NEM A ZSIDÓK FIZETIK
A HOLO-SZANATÓRIUM KÖLTSÉGEIT?
Bajok vannak az auschwitzi hollókoszt múzeum körül. Sokba kerül a fenntartás. A látogatók létszáma drasztikusan csökkent az utóbbi években. Félõ, hogy teljes feledésbe merül ez a játszótér - mondják a holomítosz fenntartói. Pénzt kellene kicsikarni a környezetbõl és ehhez sajnáltatni kellene az intézményt. Rongálások felhívhatják a világ figyelmét esetleg, de ez is kétséges megoldás. A lengyelek megvannak nélküle és a világ is megunta már, mert egyre erősebb a hitetlenkedés a zsidók hazugsága ellen. Ugyan kik siránkoznak manapság Kádár János csontjai után? Az Igazság elõbb vagy utóbb úgyis kiderül. (1hozzászólás)

MŰSORT CSINÁLTAK A SZANATÓRIUMBÓL
Ellopták az egykori auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor bejárata fölötti náci jelmondat, az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) feliratát. Ezt a múzeummá átalakított tábor vezetői közölték. A bűncselekményt európai és izraeli vezetők egyaránt elítélték. Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) ügyvezető igazgatója pénteken az MTI-nek azt mondta: mélységesen felháborító, hogy egyes csoportoknak semmi sem szent, és szomorú, elítélendő, hogy ilyen eset egyáltalán előfordulhatott. Egy lengyel rendőrségi szóvivő szerint a tettesek hajnali fél négy és öt óra között szerelhették le a vasból készült feliratot. Elvileg nem volt nehéz dolguk, de tudniuk kellett, miként volt a jelmondat a helyére erősítve. (MTI)

NEM SZENT HELY A HOLO-SZANATÓRIUM
Az MTI jehudái a hülyeséget ragozzák. Ugyan mitől lenne „náci” ez a jelszó? Ez csak a zsidóknak büdös, mert ők munka alatt nem a fizikai munkát értik, főleg nem a nehéz fizikai munkát. Ők eleve vezetésre születtek, hiszen ők eleve szent emberek. A világ többi népei pedig csak „barmok”. Vannak ennél gyalázatosabb jelzőik is az emberiségre. Az egyik hír szerint csak csavarhúzó kellett a betűk leszedéséhez. Ha ez így van – ami feltételezhető -, akkor bizony még a felirat sem eredeti volt, hanem utángyártott. A Hír-tv azt mondta, hogy ebben a munkatáborban 1.3 millió zsidót, cigányt és homoszexuálist „öltek meg”. Tehát a gázkamra szó már ki is ment a divatból, akár csak a 6 milliós hazugság. Persze ez is egy hatalmas hazugság hiszen a táborba sok ezer orosz foglyot és más nemzetiségű foglyokat is tartottak, ezekről hallgatnak. A német és más országbeli jehova szektásokat meg azért vitték oda, mert megtagadták a fegyverviselést. Mi lesz akkor, ha a tábor kiállítását apránként szétcincálják....? Ha már a zsidók ennyire erősködnek miért nem az oroszországi Kolimán építenek maguknak múzeumot?