2009. december 9., szerda

DECEMBER 9 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

BOLGÁR ELVTÁRS
Az ATV egyik nagyágyúja, Bolgár György kijelentette, pontosabban elszólta magát az oltásvitában. Idézzük: "..nem kell félni, hogy megmérgezik a magyar lakosságot". Tényleg?
MIÉRT JÖTT IDE A HOLO-IPAROS?
Már azt pedzegetik, hogy azért jött ide "hivatalos látogatásra", Elie Wiesel, mert holo-ellenes törvényt akar elfogadtatni a pártokkal. Ma reggel egy kérgeskezű rabbitól azt tudtuk meg a tévében, hogy a Sorstalan Nobel-békedíjas előbb Auschwitzba, majd onnan Buchenwaldba került. Azt nem mondta a rabbi, hogy a gázt hogyan sikerült elkerülnie neki? Az épületes beszélgetés a Duna-Tv-ben hangzott el, ahol a további zöldségeket is hallhattunk a Szenvedés Népének zavaros történeteiből.
MIBŐL FIZETTÉK A ZSINAGÓGÁT?

Úgy látszik olvassák az érintettek is oldalunkat, mert ma reggel a rádióban egy érdekes magyarázattal jöttek elő. Korábban többször is arról írtunk, hogy a Dohány utcai zsinagógát eredetileg nem zsinagógának építették, másrészt a zsidók máig sem tudták megmagyarázni azt, hogy kik vették meg annakidején a telket és kitől? Mennyiért vették a telket és mennyit fizettek a templom építéséért? Ezekről az alapvető dolgokról sehol sem írnak, de ma felvirradt a nap és új korszak köszöntött be. A jeles épület egyik szakértője azt mondta ma a rádióban, hogy a pénzt úgy gyűjtötték össze a zsinagógára - most tessék megkapaszkodni -, amikor még nem is állt az épület, hogy ők előre eladták a templom ülőhelyeit és abból a pénzből gyült össze az az összeg, amiből elkészült 4 év alatt a templom.

Mivel 1859-ben adták át az épületet, ez annyit jelent, hogy 1855-ben kellett az építkezést elkezdeni. Igen ám, de ahhoz előbb egy tervpályázatot is ki kellett írni, de hogy ez mikor történt? - arról hallgatnak. Sehol sem olvasni arról, hogy ki írta ki a tervpályázatot? Kik fizették ki ennek költségeit? Ki adta ki az építési engedélyt? Mivel a sorstalanok mindent dokumentálnak, igen furcsának találjuk azt, hogy éppen az épület előzményeiről nem olvashatni semmit.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT

Biztosra vesszük, hogy sokan nem értik, hogy miért pedzegetjük a templomépítés eredetét? Többek között azért, mert 1849-ben leverték a szabadságharcot és 1850-1855 között a magyarok akasztásával, üldözésével és bebörtönzésével voltak elfoglalva a Bach-huszárok, a Habsburg elnyomók. Kivéve a zsidókat....Őket nem üldözték, hanem inkább jutalmazták. Ők azt is tudják, hogy miért....