2009. december 26., szombat

DECEMBER 26 – MEGÖLIK A FÖLDET


FÖLDBOLYGÓT MEGÖLIK
A karácsony vitathatatlanul legjobb és legidőszerűbb filmjét tegnap éjjel adták. A klímacsúcs kudarca után igen felrázó volt ez a kétórás film. Aki látta annak nem kell magyarázni, hogy micsoda pusztítás végső fázisában vagyunk. A film vége felé egyes országokat név szerint megnevezett a francia rendező, ahol valóban fontos lépéseket tettek a természeti-környezeti javításokra, de ezek között a nagyhatalmak nem szerepeltek. A film nagy hiányossága volt, hogy a politikai háttérről semmit sem szólt és a legbűnösebb országok neveit sem mondta ki. Ettől függetlenül meggyőző volt a film. Ám ennél sokkal jobb filmet már csinált egy amerikai rendező 1982-ben, amit nálunk "Kizökkent világ" címmel vetítettek, még a tévében is, de nálunk semmi visszhangja nem volt. Pedig egy hatalmas erejű film. A film amerikai címe alább, ami a hopi indiánok egy szava, amely a kizökkent világra utal. Alább a film ismertetője és egy pici részt a linken is látni, de ez is kétórás film. Képek a filmből: egy pilóta, a hatalmas repülőgépszennyezések, a házakat fölrobbantják, olcsóbb mint a bontás, hatalmas autópályák, lélektelen élet a felhőkarcolókban

Koyaanisqatsi
A dialógusok és valódi cselekmény nélküli film máshol még soha nem látott perspektívából mutatja meg a természet csodáit, a felhőket, a viharokat, a naplementét és az éjszaka fényeit, hol lassítva, hol felgyorsítva az eseményeket, majd az ember alkotta létesítmények művészien fényképezett részleteiben gyönyörködhet a néző, a milliós nagyvárosok forgatagában, a szinte néptelen sivatagok látványában, a különböző népcsoportokhoz tartozó emberi arcokban, de láthatunk balettszerűen mozgó gyártósoron dolgozó robotokat, az ipar képeit, és láthatjuk az emberi pusztítás nyomait is. Koyaanisqatsi hopi nyelven annyit jelent: egyensúlyából kibillent világ - kizökkent világ. Reggio filmje hol megnyugtatja a nézőt, hol csodálkozásra készteti, de mindenképpen gondolkodásra serkent. Célja, hogy meglássuk a világ hétköznapi csodáit, és megértsük, hogy milyen veszélyek fenyegetik változó világunkat, ha az embernek köszönhetően kibillen a kényes egyensúly!
http://www.youtube.com/watch?v=rCjqZ1PDuVc&feature=related