2009. szeptember 17., csütörtök

SZEPTEMBER 17 – TESZTELTÉK A JOBBIKOT

VONA GÁBORT
VIZSGÁZTATTÁK A ZSIDÓK




JELENTJÜK: Vona Gábor kitünően megfelelt a vizsgán.
Kik voltak a vizsgáztatók?
Huth Gergely, az Echo-TV zsidó műsorvezetője
Zétényi Zsolt jogász, a zsidóalkotmány előkészítője
Csizmadia László, Civil Összefogás (korábban MSZMP)
A Hangos Többség című müsor ismertetője: "A hazai közéletben az utóbbi időszakban, egészen pontosan 2006 ősze óta új helyzet állt elő, ami azzal is jár, hogy a hagyományos értelmiségi fórumok képtelenek kezelni az ország bajait, ezért sokkal szókimondóbbá váltak az emberek. Ezt a közhangulatot kívánja tükrözni a Hangos többség című műsor. A legtöbben felismerték, hogy Magyarországon nem játszódott le a rendszerváltás, hiszen 1989-ben az emberek beleegyeztek a békés rendszerváltásba, de azt nem gondolták, hogy a kulcspozíciókban maradó régi elit minden levegőt elszív majd előlük. Ki kell tehát mondani, hogy a posztkommunisták felrúgták a közmegegyezést, és amíg ezt a meccset a tisztességes emberek nem játsszák le velük, a nemzet nem fog a fejlődés útjára lépni.Olyan embereket igyekszünk meghívni, akiket nem mindennap láthatunk a tévé képernyőjén, de a véleményük közérthető, és sokunk gondolkodásával találkozik. Különböző karakterű, de nem feltétlenül ellentétes álláspontot képviselő emberekkel beszélgetünk."


Kép: Csizmadia, Huth, Zétényi


Most nem térünk ki a fenti szöveg képmutató és hamis voltára, mert a leglényegesebbet, a zsidókommunista hatalmat nem nevezik nevén. Ez érthető, hiszen az Echo-TV élén egy Mazsihisz-es zsidó, Vámos György áll. Az egész adót a zsidók kimosdatására hozták létre. Mielőtt a műsorra térnénk, a zsidó HunHír oldal is rákérdezett Vona Gáborra: Milyen szempontok vezérlik a Jobbikot a jelöltek kiválasztásánál?
Vona Gábor: „A jelöltek kiválasztásánál a képességek és a megbízhatóság számít. Egy olyan frakciót szeretnénk, amely a következő választásokon győzelemre vezeti a Jobbikot.”
Most pedig a tévében elhangzott kulcsmondatok:

A Jobbik nemzeti pártnak tartja magát és ez tettekben nyilvánul meg. (Vona Gábor)
„cionista patkányok, nemzetvesztő sáskák” - Idézték a volt gárdakapitány véleményét a zsidókról (Echo-TV) .
„újnyilas-neonáci mozgalom” a műsorvezető ezzel nyúzta Vona Gábort, hogy ezzekel milyen a kapcsolatuk? Vona kimagyarázta magát.
Mi a viszonya a Jobbiknak a Kurucinfóval? A Jobbik szórólapján hirdették a kurucinfót - mondta a műrorvezető. Vona szerint nagyon fontos a Kurucinfó, mert egy sor tabukérdést ők írtak meg - dicséri Vona a zsidókurucot. Arról hallgattak, hogy a Jobbik mostani sajótszóvivője, Novák Előd az egyik alapítója és sokáig bedolgozója volt a Kurucinfónak. Arról is hallgattak, hogy a hatalom szalonképesítette már a Kurucinfót, akárcsak a Jobbikot.
Zétényi: a Jobbiknak „konszolidált” képet kellene mutatni, adta ki az ukázt Vonának.
Nemzeti radikalizmus az lehet (ez a Jobbik), de az újnyilas-neonáci nézetek felé már nem lehetnek nyitottak állapították meg a műsorban. Miközben a kurucinfó élvezettel közli az újnyilas-neonáci anyagokat, provokációs célzattal.
Vona elmondta: a Jobbiktól kemény, határozott fellépést lehet várni. Azt már nem tette hozzá, hogy ezt kikkel szemben képzeli el? Ami a nemzeti érdek azt meg fogjuk szavazni, ha a Fidesz is terjeszti elő – igérte meg Vona. A Jobbiknak van a leg- Krisztusibb és legkeresztényibb programja - állította Vona. Akkor a Jobbik már most ott tart mint a MIÉP 1998-ban, hiszen amikor bekerültek a parlamentbe, akkor MINDEN FIDESZTÖRVÉNYT MEGSZAVAZTAK. Vona ellentmondásban van saját magával. Vona szerint a Fidesz magyar nemzetérdekű törvényt képes előterjeszteni? Vona ezzel elárulta, hogy 2010-ben a másodhegedűs szerepére vállalkoztak, a Fidesz klónjaiként.
Zétényi kijelentette, hogy Vonáék nem akarnak diktatúrát. Minek is? Hiszen a cionista diktatúra megvan már. Ezt pedig a Jobbik sem akarja megsérteni. Igaz, erről a műsorban nem volt szó. De a Kurucinfó is hallgat erről.
Miben különbözik a Jobbik programja a Fideszétől? - kérdezte Csizmadia László, a műsor végén. A választ az olvasóinkra bízzuk....
Csizmadia az MSZMP-ben kezdte a 80-as években és az MSZP-ben folytatta, most egy zsidó civil mozgalom vezetője.