2009. szeptember 19., szombat

SZEPTEMBER 19 – ÉDES ÉLET



ÉDES ÉLET VOLT A GETTÓBAN

HOLOTÚLÉLŐ POLGÁRMESTER
VISELT DOLGAI


Hunvald Györgyöt (képen) a VII. kerület MSZP-s polgármesterét jelenleg börtönben tartják hatalmas ingatlancsalásokért, de nem kell aggódnunk érte, az egész csak színjáték. Volt hivatali söfőrje mesélgetett a lapnak.....
A közpénzek annyira nem számítottak, hogy volt olyan önkormányzati vezető, akinek napilapokat kellett levinni Balatonra, a nyaralójába, pedig két saroknyira volt tőle az újságosbódé” – meséli Golcsa, aki szerint Hunvald rendszeresen használta az autót nem szolgálati célokra, ezekenek persze nyoma sem volt a menetleveleken. „Volt úgy, hogy két hónapra volt szükség ahhoz, míg apránként be lehetett írogatni a külföldön megtett kilométereket. A nagy svájci turnén például, amelyen Hunvald a szeretőjével, annak barátjával és a szerető húgával tett meg, majd nyolcezer kilométert mentünk egy hét alatt” - emlékszik vissza Golcsa József, aki szerint az egykor szerény Hunvaldot teljesen megváltoztatta a pénz: a polgármester Genfben például hét és fél millió forintért vett órát. (ATV, részlet)