2009. szeptember 28., hétfő

SZEPTEMBER 28 – VESZETT FEJSZE NYELE



CSURKA REMÉNYTELEN ÖTLETE

„Ez a MIÉP programjában egyáltalán nem új elem, de most ki akarjuk szélesíteni, és el akarjuk érni, hogy az úgynevezett baloldal aknamunkájával szemben kétharmados többségre tegyen szert a nemzeti oldal, amit szerintünk a Fidesz egyedül nem tud elérni. Ebben akarunk részt venni, új alkotmányt akarunk a nemzetnek adni, nemcsak jogrendet, igazságot is akarunk, valamint elszámoltatást, a magyar föld magyar kézben való megtartását és magyar jövőt.” (fuggetlenseg)

MI VAN A HÁTTÉBEN?

Csurka fönti szánalmas és eleve kudarcra itélt ötletét le kell fordítanunk magyarra, mert Csurka már ott tart, hogy magyarul sem tud fogalmazni. Miről van szó? Arról, hogy Csurka és pártja elszélhámoskodta az elmúlt húsz évet. Egyszer ugyan 4 évre bekerültek a parlamentbe, de ahelyett, hogy saját programjukat hirdették volna, megszavaztak mindent a Fidesz oldalán. Most meg Csurka úgy tesz mintha a Fidesz az ellensége lenne. Csurka hiába kapadozik, a Fidesz megnyeri a választásokat. Nem azért, mert a magyar érdekeket akarják, hanem még mindig van nekik kétmillió agymosottjuk, akik fanatikusan támogatják őket, hiszen az összes önkormányzatban ott vannak az érdekköreik. Csurka most egy pártszövetséget javasol, hogy az mint egy hatalmas ellenerő legyőzi majd a Fideszt. Miért találta ki Csurka ezt a nevetséges öltelét? Azért, mert tudják, hogy jövőre nem tudnak minden körzetben jelöltet állítani. Erre se emberük, se pénzük, se jó hírnevük nincs. Csurkáék jövőre már nem kapnak pártpénzt sem az államtól és megszünik a csalásos üzletelésük. Két lapjukat eddig is az államtól kapott pénzből tartották fönn. Most Csurka dörgölőzni fog a Jobbikhoz, de ott nem talál fogadtatást. Más politikai párt pedig nincs a színen. Vannak kisebb pártok, pár tucat fő tagsággal rendelkeznek, de ezeket említeni sem érdemes. Itt tartunk és így állunk. Jövőre a Fidesz fog győzni, második helyen a Jobbik lesz (ellenzékben) és utánuk jön az MSZP, szintén ellenzékben. A többi kis párt közül esetleg egy még bejuthat. A zsidók nagyon fogják reklámozni a Lehet Más a Politika nevű társaságot. Most az EU választásokon 75 ezer szavazatot kaptak saját zsidóiktól, mivel az SZDSZ-re már alig szavaztak. Úgyhogy a Fidesz fog kisebbségi kormányt alakítani, esetleg egy kis pártot bevesz a koalícióba. Úgyhogy nemzeti oldal nem lesz a választáson, mert a Jobbik senkivel sem közösködik.