2009. szeptember 25., péntek

SZEPTEMBER 25 – A HATALOM ELÉRTE A CÉLJÁT

Kép: ő meg kit véd meg?

A GÁRDA MÉG A RUHÁJÁT SEM VÁLLALJA


A JOBBIK GÁRDA IGAZODIK A CIGÁNYOKHOZ


A barikad.hu internetes oldalon megjelent csütörtöki cikk szerint két hete egy helyi lakoshoz mentek a romák fát lopni, kb. 5 ezer forint értékben. Mikor ezt szóvá tette a sértett, válaszul annyit kapott, hogy jobb, ha hallgat, mert úgyis csak ötezer forint értékben lopnak, és „tudják róla, hogy ő gárdista, de mivel ott a településen egyedül van, jobb, ha befogja a száját, különben megjárja”.
A férfi állítólag feljelentést tett a rendőrségen, és a település jegyzőjénél is. Ezt annyira nem vették jó néven a fatolvajok, hogy 40-50-en összeverődve felkeresték a férfi lakását, és tudomására hozták, hogy megölik. Az Új Magyar Gárda Mozgalom Hajdú-Bihar megyei gárdistái bajtársias kötelezettségüknek érezvén családlátogatásra indultak a településre szeptember 19-én. A gárdisták gépkocsikkal, fehér ingben, mellény és sapka nélkül érkeztek meg a településre. Formaruhájukat azért nem viselték a falun áthaladva, hogy még a látszatát is kerüljék a provokációnak, írja a barikad.hu. Megérkezésük után nagyjából negyed órával, „az utca végében fenyegetőző cigányok kezdtek csoportosulni. Az időközben kiérkező rendőrökkel tudattuk, hogy mi miért is vagyunk itt, és hogy semmilyen demonstrációra nem készülünk, ellentétben az utca végén megjelent kisebbséggel, akik már a mi kivégzésünket is kilátásba helyezték, ha ki merünk lépni az utcára. Tíz perc elteltével két csapatszállító rendőrségi kisbusz is megérkezett. Parancsnokukat is tájékoztattuk a történtekről. Ekkor már a "demonstráló tömeg" egyre hangosabban követelte és ígérte be halálunkat”.

RENDŐRSÉG VÉDI MEG A GÁRDISTÁKAT

A gárdisták délután indultak vissza Debrecen felé, és elmondásuk szerint a rendőrség korrekt módon biztosította az elindulásukat, és „a dühöngő tömeget megrendszabályozva, távol tartva tőlünk elszigetelte bárminemű konfliktustól”. A közleményben megköszönik az intézkedő rendőrök hathatós segítségét, és korrekt fellépését a magukból kivetkőzött és ölni készülő "kisebbség" felé. Miután a gárdisták elhagyták a települést és a rendőrség is távozott, a felbőszült romák állítólag rátámadtak a helyi gárdista házára, „megdobálták, és hatalmas vaskapuját megkísérelték befeszíteni, hogy bajtársunkat elégtételvételképpen meglincseljék. Bajtársunk ismét értesítette a rendőrséget, akik kiérkezvén hazaküldték a cigányokat (jogtalan behatolási kísérlet illetve életveszélyes fenyegetés)”. A rendőrök az eset után folyamatos járőrözéssel megakadályozták az esetleges további atrocitásokat. Kép: Morvai

EZ ITT A KÉRDÉS:
A MAGYAROKAT KI VÉDI MEG
A CIGÁNYGYILKOSOKTÓL?