2010. december 12., vasárnap

DECEMBER 12 - ÚJ OLDALON FOLYTATJUK

NAPLÓNKAT BECSUKJUK, DE AZ ALÁBBI OLDALON FOLYTATJUK




A 2009. július 5-én kezdődött történelmi naplónkat, másfél év után, 250 ezres látogatás után bezárjuk. Egy kissé egyszerűbb külalakban folytatjuk a magyarellenes terror bizonyítékainak a közreadását, amit nagyban behatárol a blog szerkesztői sablonja és szerencsétlen színkészlete. Az oldal nagyjából azután indult, amikor Budaházy Györgyöt, a magyar szabadságharcost lefogták az állami terroristák. A naplót érdemes történelmi kutatás, visszatekintés céljaira is fölhasználni, ha valaki ezen másfél év hazai történéseire kíváncsi. A szókeresője elég jól működik. Kisebb részben a külföldi anyagok is olvasásra érdemesek, mert többször a hazai vonatkozásokra terelik a figyelmet. Azért ajánljuk fiatalok számára a kutatást, mert korábbi történelmi korokra is több utalás van a cikkekben. Az új oldal főleg az elhallgatott híreket és eseményeket fogja szemlézni, hiszen az egyenirányított, korlátozott, beszűkített hírközlés ellen továbbra is harcolni kell. Amíg a tömegtájékoztatás magyarellenes pórázon van tartva, addig küzdeni kell a hírvisszatartók ellen. Az új blog indulásának semmi köze nincs az időközben bekövetkezett belpolitikai változásokhoz, hiszen az állami magyarellenes terror az változatlan. Az új blogban lévő tartalmunkra és stílusunkra semmilyen hatással nem lesznek az újabban hozott zavaros, ellentmondásos, beteges „médiatörvények”. A további olvasók számára meghagytunk egy szavazást, hogy a véleményüket kifejezhessék az olvasottakról. Az új blogban is várjuk nagy köszönettel a hozzászólásokat, tudósításokat és a fontos képeket. A szerk. Kép: magyarellenes állami terror 2002-2010

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 














 
 
 
 
 
 
 

















DECEMBER 12 - GYANÚS FORDULAT A RÁDIÓBAN

AKKOR MOST IRÁN A BARÁTUNK
 VAGY ELLENSÉGÜNK? 
Akik az Emereggggyyy nevű szennyadót hallgatják az utóbbi tíz évben, azok észrevehették, hogy Iránról csak a legvadabb hazugságokat terjesztették. Mióta Ahmadinejád Irán elnöke és megszilárdította a rendszerét a sorozatos cionista támadások ellen, azóta a levadabb gyűlölettel és hazugságokkal beszéltek a rádióban Iránról, mindenféle vonatkozásban. Sőt, a cionista szócső attól sem riadt vissza, hogy  műsorokon keresztül uszítson és szervezzen pesti buzi tüntetőket az Irán-i rendszer megdöntésére. Legutóbb pár hónapja itt járt az iráni külügyminiszter helyettese és ezt a tényt teljesen elhallgatták a rádiókban és tévékben is, de még a netes oldalak többségén is. Egyedül csak a zsidóvezetésű Echo-tv csinált műsort az iráni diplomatával, a külügyminisztériumban állítólag fogadták, de arról egyetlen betű vagy kép sem jelent meg a külügy oldalán. Erre tegnap a cionrádióban egy éles kanyart vettek és a reggeli műsorukban megszólaltatták Sárközy Miklós Irán-szakértőt, egyetemi tanárt, aki minden szavával csak áradozott Iránról. Csodás szavakkal ecsetelte Irán természeti és történelmi értékeit, az iráni népről a legnagyobb elismeréssel beszélt és a legmagasabb jelzőket használta akkor, amikor a mai  Iránt bemutatta a magyar hallgatóknak. Hogy is van ez? Miért történt ez az éles kanyar? Erre még találgatni sem merünk, de van a dolognak egy szépséghibája. A jeles szakember számtalan cikket, nyilatkozatot jelentetett meg az utóbbi években lapokban, netes oldalakon, ahol nem éppen azt a képet sugározta Irán politikai állapotáról és viszonyairól, mint amiket most elmondott a rádióban. Így aztán a szakember hitele erősen megkérdőjelezhető, aki egyébként a magyar-iráni baráti társaságot is vezeti.  Kép: a két ősi nép nemzeti színei megegyeznek, csak annyi a különbség köztünk, hogy Magyarországon zsidómegszállás van

2010. december 11., szombat

DECEMBER 11 - ÜZENET A CIONTÁKOLMÁNY GYÁRTÓINAK



DECEMBER 11 - ÖNGYILKOS CSALÓ

Bezzeg nálunk nem lesznek öngyilkosok a brókercsalók, hanem bírókat oktatnak ki a tárgyaláson. Mark Madoffot elviszik a hullaszálítók. A látható 8 ember közöl csak 3 fehér, NY-ban.

Cancunban a Klíma-csúcson tengerbe dobtak világhírű jelképek makettjeit, hogy ez vár a Földre a közeljövőben.


DECEMBER 11 – PALESZTÍN ÁLLAM

IZAREL TERÜLETRABLÁSAI
Az elmúlt hét során először Brazília, majd Argentína és Uruguay is elismerte a nem létező palesztin államot. A dél-amerikai országok azt közölték, hogy az 1967-es „izraeli megszállás idején érvényes határokat” tekintik érvényesnek. A diplomáciai kamikáze-akciót a leköszönő brazil elnök, Luiz Inacio Lula da Silva szervezte, aki az utóbbi évben önjelölt békeközvetítőként többek között az iráni atomprogram folytatásáért is síkra szállt. (…) A demográfiai kérdéseken túl komoly biztonsági kockázatai is vannak egy nem kellőképpen szofisztikált palesztin állam kikiáltásának. Amennyiben ugyanis a palesztinok követelésének megfelelően az összes, az 1967-es önvédelmi háborúban Izrael tulajdonába került területek átadásra kerülnek, akkor a zsidó állam védhetetlenné válik még a legprimitívebb rakétatámadásokkal szemben is. A terroristák elérhetnék a Ben Gurion nemzetközi repülőteret, északabbra Netanja környékén pedig körülbelül egy 15 kilométeres sáv maradna Izrael kezén. (atv.hu / jpost)

Akkor most nézzük meg az izraeli hivatalos térképeket, amelyeket ők „önvédelmi” háborúnak állítanak be.


Kép: 1946-1949

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Kép: 1967 "önvédelmi háború"

































Kép: 1970-1985

DECEMBER 11 - TÁBORNOKOK VANNAK KATONÁK NINCSENEK

HENDE CSABA SZEMLÉT TARTOTT CSAPATAI FÖLÖTT
A képen a magyar hadsereg látható pillanatnyi állapotában. Linder Béla álma mgevalósult, amit még 1918-ban, az I. patkányköztársaságban akartak. Gyakorlatilag nincs magyar honvédség, nincsenek fegyvereink. Csak jólfizetett tábornokok vannak. Hende Csaba riadót fújt és megjelentek a csapatai a pesti gettóból kiszabadulva. Alább az új degeneráció.






























































DECEMBER 11 - A JOBBIK NEM AKAR MAGYAR GÁRDÁT

Futhat a Jobbik a gárdák után
A gárdából levált szervezetek összefogtak, és – hungaristák közreműködésével – saját szövetséget hoztak létre. Közben a Jobbik is próbálja megszervezni a maga gárdistáit: a helyzet több mint zavaros. A fő vádpont Ináncsi József, a Magyar Nemzeti Gárda vezetője ellen, hogy nyilatkozott a Népszabadságnak, majd a Magyar Nemzetnek, és negatív színben tüntette fel a Jobbikot. A gárdavezető ezzel „végképp bebizonyította alkalmatlanságát” – jelentette ki a barikad.hunak adott interjújában Vona Gábor pártelnök, aki saját közlése szerint saját gyermekeként szereti a gárdát. Még akkor is, ha a „narancsos forradalmi kormány jobban üldözi a gárdát, mint elvetemült vörös elődje”. A Jobbik próbál új gárdát létrehozni, a hét végén várhatóan már másik, Vona Gábor bizalmát is élvező vezető lesz az alkalmatlannak és illegitimnek tekintett Ináncsi helyett. Lehet azonban, hogy Vona és pártja már így is elkésett: a Magyar Nemzeti Gárda és az évek során a gárdából kivált kisebb-nagyobb csoportok – miután vezetőik a közelmúltban Budapesten találkoztak – szövetségre léptek egymással. Az új tömörülésben hat szerveződés kap helyet az úgynevezett „őrző szárnytól” kezdve a Bujdosó Bandériumig. (Utólag csatlakozott a Székely Gárda is.) Mindegyik tagszervezet megtartja a nevét és jelképrendszerét, a szövetség működését hatfős koordinációs testület irányítja. A cél a „gárdák és gárdisták egységbe fogása”, hisz „nemzetünket halálos veszély fenyegeti”. A szövetség felhívja rá a figyelmet, hogy náluk nincs helye ármánykodásnak: a bujkálókra és áskálódókra egyelőre kizárás, ha pedig eljön az idő, akasztás vár. A gárdaszövetség nyilvánvalóvá tette, hogy független kíván maradni a Jobbiktól, a pártszimpátiát magánügynek tekinti. Vona Gábor viszont állítja, hogy a Jobbik és a gárda között olyan erős a kapcsolat, amit nem lehet szétszakítani. Egyébként is, akik korábban a mozgalom szétverésével próbálkoztak, mindig a gárdát akarták szembefordítani a Jobbikkal. A pártelnök a titkosszolgálatokat gyanítja a torzsalkodás hátterében. Felkészült a provokációkra a mostanában megalakult szövetség is. Az egyik, neve elhallgatását kérő szervező lapunknak hangsúlyozta: a gárdisták ezentúl nem fogják engedni, hogy „cigányokkal vagy rendőrökkel szembeni konfrontációra használják fel őket”. Információink szerint a magát hungaristának valló Magyar Nemzeti Arcvonal minden segítséget megadott a gárdaszerveződések összefogásához. Az arcvonal honlapján olvasható egyik közleményében a gárdaszövetség nem elégszik meg a „Szebb jövőt!” köszöntéssel, mellette ott szerepel a hungarista jelszó is: „Kitartás!” A gárdisták szövetsége várjai soraiba azokat is, akik még hűségesek a Jobbikhoz. (NOL)
HÁTTÉR
A Ribancinfó, amely a kuruc magyar nevet évek óta meggyalázza mélyen hallgat a Jobbik-féle eleve hamvába holt gárdáról. Ehelyett a valóban működő és tekintélyes MNA-ba törölték  a mocskos lábukat és előkotorták a szemétből Szabó Albertet, az izraeli ügynököt. Persze a Ribancinfó ezt a mocskos provokációs támadást nem ingyen csinálta, hanem a narancshatalom megbízásából, akik a Ribancinfó működését lebegtetik, mint ahogy ez a Heti Nyálas cikkéből is alább kiderül. Nyugodtan kimondhatjuk, hogy a Jobbik örökre elvesztette a hitelét gárdaügyben. Másban is, de ezt most hagyjuk. Hanyadik gárdáját akarja a Jobbik újraindítani? Már fejben tartani is nehéz, de ez már a 4-dik vagy 5-dik lesz. A Népszabadság jó érzékkel szintén a kétségeit fejezi ki a Jobbik szánalmas vergődésével szemben. Kép: alakulás a Sándor-palota előtt, 2007-ben

DECEMBER 11 – ÍGY HAMISÍT A FIDESZ-SZÓCSŐ

MEGINT A LÉNYEGRŐL
NEM BESZÉLNEK
Megjegyzésünk kékkel közbeszúrva!  
Az EU-ban páratlan
A látszólag szigorú szabályozás ellenére épp azok a gondok lesznek nehezen orvosolhatók, amelyeket a közbeszéd felkapott: a rendre jogsértő tartalmakat (Mi az hogy jogsértő tartalmak? Stumpf elvtárs talán nem tudja azt, hogy MAGYARORSZÁGON A VÉLEMÉNY SZABAD !? Ugyanis még az AB is kimondta, hogy a vélemények szabad kimondása, nem köthető tartalmi feltételekhez!) közlő Kurucinfó portál eltüntetése például az új törvénnyel is bonyolult lesz.  (Hát persze, hiszen a cionista rendőrállamnak szüksége van az ilyen zavarkeltő, hamisító zsidó oldalra, mint a Ribancinfó) Igaz, a Médiatanács eztán akár a szerverszolgáltatót is kötelezheti, hogy távolítsa el a jogsértő tartalmat, ám ezt a rendelkezést is könnyű lesz kijátszani. Ha húszból 15 szolgáltató eleget tesz is a követelésnek, még mindig elérhető marad a tartalom. Ráadásul hosszú nemzetközi procedúra után várható csak felemás eredmény. Elvileg megoldás lehetne, hogy a törvény nyomozati jogkörrel ruházza fel a Médiatanácsot - a hatóság akkor is kérhet adatokat egy-egy szerkesztőségtől, sőt, munkatársai útján személyesen is kutakodhat, ha nem állapított meg jogsértést -, a Kurucinfó esetében viszont hivatalosan nincs szerkesztőség. (Mi az hogy nincs szerkesztőség? Aki nyilvánosan nyomatott formában közöl valamit azt szerkesztőnek nevezik, akár egy, akár több személy csinálja.) Ez a jogosítvány, valamint a sajtótermékek kötelező, ám a tanács által nem automatikusan jóváhagyandó regisztrálása valóban példátlan Európában. (Ez egy ócska zsidó jajgatás, ami mögött az van, hogy ezentúl nem lehet majd annyi moslékot közölni, mint eddig. Ezért jajgatnak a jehudák.)  Akkor is így van ez, ha a törvényhozó EU-irányelvekre hivatkozik. Igaz, az unió hagy némi teret a tagállamoknak, hogy ellenőrizzék a hozzájuk érkező tartalmakat, a direktíva viszont a televíziókra vonatkozik, s ott is olyan tartalmakat említ példaként, mint a neonáci propaganda (kommunista, cionista propaganda az lehet Stumpf elvtárs????) vagy a gyerekek egészséges fejlődését sértő közlések. A sajtó regulázhatósága egy állami hatóság által az EU-ban máshol senkinek sem jutott eszébe. (Hazudsz! Minden országban korlátot szabnak a mocsoknak.) Amint forrásaink állítják: csupán formális jogkiterjesztésről van szó, a gyakorlatot mindez nem fogja befolyásolni. Kérdés, hogy ha így van, és nem változik a környezet, mi szükség a "formális jogkiterjesztésre"? A tervezet mindenesetre még jócskán változhat. Ám ha megmaradna jelen formájában, akkor sem lenne feltétlenül vége a sajtószabadságnak - ám kétségtelen, hogy rosszindulatú jogalkalmazás esetén az súlyosan sérülhet. Ha pedig nem sérül, kérdés: megérnek-e ennyi hűhót olyan jogosítványok, amelyekkel sosem él majd a hatóság? (Ilyen hülye kérdésfölvetést csak egy zsidó erőltethet ki magából, aki képtelen magyarul fogalmazni.)
Büntetési tételek
A hatóság a jogsértőt közlemény közzétételére kötelezheti, továbbá felfüggesztheti a médiaszolgáltatási jogosultság gyakorlását, de akár törölheti is a jogsértő médiaszolgáltatást. (Nagyon helyes! Elég volt a mindent elárasztó zsidó mocsokból!) Pénzbüntetést is kiszabhat, az alábbiak szerint:
• Nagy tévék jogsértése esetén a bírság legfeljebb 200 millió, kisebbek esetén 50 millió forint,
• országosan terjesztett napilap esetében legfeljebb 25 millió,
• országosan terjesztett hetilap, folyóirat esetében legfeljebb 10 millió,
• más napilap, illetve hetilap, folyóirat esetében legfeljebb 5 millió,
• internetes sajtótermék esetében legfeljebb 25 millió,
• műsorterjesztő esetében legfeljebb 5 millió,
• közvetítő szolgáltató esetében a bírság összege 3 millió forint.
(Stumpf András, Heti Válasz, részlet)

DECEMBER 11 – A SVÉDEKET NEM FOGJÁK BOMBÁZNI

A SVÉDEK NEM TITKOLÓZNAK

Most derül fény arra, hogy a WIKI- führer miért volt annyira magabiztos. S most derül ki, hogy miért éppen Svédországban intézkedett az utóbbi időkben. S most derül ki a lényeg, hogy az  amerikaiak miért panaszkodtak a svédekre, hogy nehéz lesz a kiadatása Assangénak, mert a svédeknél máshogy értelmezik a sajtószabadságot. A svédek szó szerint  bunkerban védik, egy hatalmas sziklahegy belsejében a WIKI-adatokat. Meglepő módon a svédek be is mutatták a világnak hol őrzik a WIKI adatait. Ezt pedig az amerikaiak aligha fogják lebombázni. Kép: az adatközpont bejárata és áramszünet esetére a két német motor

Egy hófödte hegytető templommal - idilli táj Stockholmban, a mélyben azonban a közel két hete zajló WikiLeaks kiszivárogtatás zajlik, itt van ugyanis az a föld alatti bunker, ahol az oknyomozó portál szervereit üzemeltetik. A futurisztikus kinézetű adatközpontban nem kevesebb, mint nyolcezer szerver van, amelyek közül kettő a WikiLeaksé. A Pionen nevű (ez a svéd kifejezés pünkösdi rózsát jelent) helyet az 1940-es években tervezték, majd a hidegháború idején vált egy lehetséges atomtámadás esetén a svéd kormánytagoknak védelmet biztosító bunkerré. A létesítményt maga Julian Assange, a WikiLeaks ausztrál születésű és kedden Londonban őrizetbe vett alapítója választotta augusztusban. Nem véletlenül nézte ki ezt a bunkert, hiszen a vastag gránit falakon kívül a szólásszabadságot szigorúan védő svéd törvények is biztosítják az információk biztonságos tárolását. Ha valami történne, és leállnának a szerverek, két német tengeralattjáró motorja működtetné tovább azokat. (inforadio, részlet)

DECEMBER 11 - ŐSI EMLÉKEK PUSZTULNAK

A RABLÓKAPITALIZMUS
ÁRTALMAI
„Az olvadó jégnek köszönhetően került elő 1991-ben Ötzi, az 5300 éves harcos, akinek földi maradványait évezredeken át megőrizte az Alpok gleccsere. Ugyanakkor a jégtáblák olvadása megemeli a tengerszintet, s növekszik a hurrikánok intenzitása is” – hangsúlyozta Henri-Paul Francfort, a francia Nemzeti Tudományos Kutatási Központ (CNRS) régésze, aki rámutatott arra, hogy az ember okozta globális felmelegedésért súlyos árat fizet a világ kulturális öröksége. Henri-Paul Francfort, aki egy francia régészeti expedíció vezetőjeként fontos szerepet játszott a szkíta sírhalmok (kurgánok) feltárásában az Altáj-hegységben, kiemeli, hogy az örök fagy birodalmában enged fel a talaj. „A fagyott föld eddig megvédte a mumifikálódott, tetovált holttesteket, amelyeket lovaikkal, ruházatukkal, használati tárgyaikkal együtt temettek el. Orosz kollégáinkkal most azt figyeljük, hogy évről évre nagyobb mélységben enged fel a talaj. Mielőbbi cselekvésre van szükség a régészeti emlékek védelmében” – mutatott rá Henri-Paul Francfort. Egyes előrejelzések szerint a tengerszint 2100-ra akár egy méterrel is megemelkedhet, mindörökre eltűntetve a parti sávban régészeti helyszínek tucatjait. Különösen veszélyeztetett a csendes-óceáni szigetvilág. Henri-Paul Francfort hangoztatta, a Tanzániához tartozó Kilwa-szigeten a víz már károsította a portugál gyarmatosítók által 1505-ben épített erőd falát. Bangladesben az áradások rendszeresen elöntik Panam romvárost, amely a Bengáli Királyság szíve volt a XV-XIX. században. Jelenleg a romváros az UNESCO veszélyeztetett világörökségi helyszínek százas listáján szerepel. Dominique Michelet, a CNRS régésze a hurrikánok jelentette veszélyekre hívta fel a figyelmet. Az El Nino éghajlati jelenséggel kapcsolatos árvizek Peruban már többször elöntötték az egykori Csimu Királyság fővárosát, Chan Chan romvárost. Helyreállításra szorultak mexikói maja templomok Tabasquenóban, miután 1995-ben kétszer is tornádó pusztított a térségben. „A régészek stabilizálták a főtemplomot, ám az épületek átitatódtak vízzel, s belül málladoznak” – magyarázta Dominique Michelet. A homok a régészeti helyszínek egyik legádázabb ellensége. Szudánban például a dűnék károsítják a temetkezési piramisokat Meroé-ban, amely a Kr. e. VIII. – és a Kr. u. IV. század között létező Kusita Királyság egyik legfontosabb központja, majd a meroitikus kor alatt fővárosa volt. Vincent Charpentier, a francia nemzeti Régészeti Kutatóintézet (INRAP) archeológusa azt emelte ki, hogy a 2007-ben és 2009-ben Ománt sújtó két ciklon nyomán a homok teljesen betemette a Kr.e. V-VI. századi régészeti helyszíneket. A régészek hangsúlyozták: nem elégségesek az UNESCO erőfeszítései, hogy beazonosítsa a veszélyeztetett emlékeket. A világ összefogására van szükség. „A régészet az emberiség kollektív emlékezetének a része” – mutatott rá Henri-Paul Francfort, aki szerint radikális megoldások szükségesek, hogy megvédjék az éghajlatváltozás által veszélyeztetett értékeket. Mint kifejtette, olyan erőfeszítésekre van szükség, mint az Abu Szimbel sziklatemplom esetében. Az épületegyüttest, amely az asszuáni gát miatt a víz alá került volna, az 1960-as években szétszedték és átköltöztették. (MTI, részlet)
ÉS AKKOR MÉG A CIONISTA HÁBORÚK ROMBOLÁSAIRÓL
ÉS RABLÁSAIRÓL NEM IS BESZÉLTÜNK
Amikor Irakban a sumér épületeket lerombolták és a könyvtárakat, múzeumokat  kifosztották, a cionista katonák.

DECEMBER 11 – ZSIDÓCSALÓK TÖRVÉNYEK FELETT

MOST MÁR ÉRTJÜK MIÉRT
NEM TELIK NEMZETI TÉMÁJÚ
FILMEKRE

P. Koltai Gábor ügye csak a jéghegy csúcsa
Kiderült viszont, hogy a társaival offshore cégeken keresztül fiktív számlákkal ügyeskedő P. Koltai (képen) a családjával egy csaknem 350 millió forintot érő budai villában lakik. Koltay Gábor rendező lapunknak kifejtette, teljesen új struktúrát kell kialakítani, hogy megújuljon a nemzeti filmgyártás. (MH és kép)

DECEMBER 11 - FEGYVEREKRE VAN PÉNZ

AMERIKA SZÓRJA
 A PÉNZT FEGYVEREKRE
Mivel igen nagy az amerikai veszteség Afganisztában, most egy új mesterlövész fegyvert adnak az ottani katonáknak, hátha ezzel jobban tudnak gyilkolni. Közben békés pakisztáni falvakat robotgépekkel szétlőnek, hogy minél nagyobb legyen az áldozatok száma. (presstv alapján és kép)



DECEMBER 11 – ELHALLGATOTT AMERIKAI HÍR

EGY FONTOS               
AMERIKAI
FELSZÓLALÁS
Ron Paul texasi képviselő (képen) rövid, velős felszólalást tett a WIKI-ügyben és beszéde végén föltette a megfontolandó kérdéseket, így pontokba szedve, amelyet egy amerikai oldalról idézünk magyarítva:

1: Az amerikai emberek megérdemlik azt, hogy megismerjék az igazságot a folyamatban lévő háborúról Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban és Jemenben!

2: Ez egy nagyobb kérdés, hogyan lehet az egy hadseregben, hogy hozzáférést biztosítanak idegenek számára az annyira titkos információkról?

3: Miért van ellenségnek beállítva az az Assange, aki nyilvánosságra hozta azokat az információkat, amelyeknek a védelmét a mi kormányunk nem biztosította?

4: Föl kell tenni a kérdést ezek után, hogy megéri-e nekünk évi 80 milliárd dollárt költeni a hírszerzésre?

5: Ez a WIKI-ügy azt eredményezte, hogy a legtöbb halálesetet mi okoztuk a folyamatban lévő háborúkban, de ezt is csak azóta tudjuk, mióta a Wikileaks nyilvánosságra hozta ezeket a Pentagon papírokat.

6: Hogyan lehet Assanget bűncselekmény miatt elítélni az információk közzététele miatt, hiszen ő ezeket nem lopta, hanem úgy kapta másoktól az interneten. Talán a jövőben módosítani akarják az internet függetlenségét?

7: Mi lehet a valódi oka ennek az általános támadásnak a Wikileaks ellen? Vagy az jobb lett volna ha továbbra is titokban tartották volna a súlyosan hibás külpolitikáját az amerikai birodalomnak és nemzetbiztonságának?

8: Ezek szerint nincs nagy különbség a kiadott titkos információk és a látott, megtapasztalt háborúk között, az ellenséggel. Valóban árulás lenne a Wikileaks által közzétett információk? Vagy a valóság abban rejlik, hogy a kormány elősegíti a titkos háborúkat, a gyilkosságokat és a korrupciót?

9: Talán az is baj lenne, ha egyszer egy hazafias kormányzatunk lenne? Ez is baj már?

Thomas Jeffersonnak igaza volt, amikor azt tanácsolta, hogy " Az lebegjen a szemünk előtt, hogy az éberséget soha nem szabad feladni."

DECEMBER 11 - ÚJ CÍMMEL FOLYTATJUK

Még pár nap és a blogot új címmel folytatjuk, de a régi tartalommal.

Kép: cionista patkányköztársaság rendőrállama buta libáknak próblja kezelni az őslakos magyar népet
Köszönjük szépen a sok írásos és képes anyagot, de mindig kérjük, hogy ahol nem ismerhető fel a képen, mellékeljék azt, hogy az esemény hol és mikor történt, esetleg a linket ahol megjelent. Csak fontos és értékes anyagokat kérünk, ami máshol megjelent azt mi is olvassuk, ilyeneket nem kérünk.  Kérjük, hogy az új blogcímet ahol lehet terjesszék, mert igen sok az elhallgatott fontos hír és esemény.

2010. december 10., péntek

DECEMBER 10 – RIBANCINFÓ A CIONISTÁK SZOLGÁLATÁBAN

A KURUCINFÓ NEVŰ CIONISTA OLDAL
A CIONISTA SZABÓ ALBERT-ET,
 IZRAEL ÜGYNÖKÉT TISZTÁRA
AKARJA MOSNI
A Ribancinfó persze ezt a piszkos munkát amit évek óta folytatnak, nem ingyen teszik, hanem az előző és mostani kormányok támogatásával és a korábbi és a mostani nemzetbiztonsági hivatalok teljes mértékű támogatásával teszik. Ezért kapnak évek óta minden hírben ingyenreklámot, s ezért nagy a látogatottsága a szennyoldalnak. Ki is van a Florian Geyer név mögött? Csak nem az a Molnár Balázs (képen legalul) aki a korábbi zsidótévé Sajtóklub-jának a szereplője volt, olyan sötét figurákkal együtt, mint Bencsik András, Bayer Zsolt, Lovas István és mások nevével jelzett válogatott belterjes társaság. Kép: a régi sajtóklub, balról jobbra: Bencsik, a Demokrata nevő Fidesz-szócső kiadója, Lovas István, a cionrádió korábbi szereplője, Bayer Zsolt a Népszabadság korábbi munkatársa, Tóth Gy. László és  Molnár Tamás néhai SZDSZ-es, aki a Jobbik születésénél is bábáskodott, Lovas Istvánnal együtt
A ZSIDÓK ISMERIK EGYMÁST
Az alábbi zsidó oldal pontos nevekkel szolgál bárki számára. Az, hogy a Ribancinfó névtelenséget használ, csak a zsidóügynökség szerepüket árulja el. A zsidók mindig konspirációban, névtelenségben (összeesküvési módon) bűnöznek.  Nem véletlen az, hogy a bíróság rajtuk sem talált fogást, pedig bírók adatait tették közzé és évekig minden tévé őket nyomatta nagy hangú reklámokkal. Az alábbi nevezettek is mind zsidók. Novák volt az egyik alapítója Ribancinfónak, aki most a Jobbik egyik képviselője. Novák a párt udvari bohóca, még egyetlen ügye, megmozdulása sem volt aminek lett volna eredménye, minden mozdulata csak öncélú magamutogatás. Kép: Novák a szovjet emlékmű előtt kedélyesen cseveg a rendőrökkel

A Sodika néven ismert blogger, Kiss Endre Farkas twitteres közvetítése szerint Polgár 'Tomcat' Tamás a bíróság előtt ma Molnár Balázst nevezte meg a kuruc.info szerkesztőjének, illetve másik két személyt is megemlített mint közreműködőket. Polgár bizonyítékként becsatolta az általa forgalmazott kuruc.info pólót, aminek a bevételeit - elmondása szerint - Novák Elődnek és Molnárnak adta át. Polgár Tamás önként jelentkezett tanúnak a Fővárosi Főügyészség Molnár Balázs ellen indított perében. (mandiner, részlet)
MIÉRT VETTÉK ELŐ MOST A SZABÓ ALBERT ÜGYET?
Azért vették elő Szabót, a zsidósajtó kitüntetett bohócát, hogy rajta keresztül támadják a Magyar Nemzeti Arcvonalat (MNA), amely zsidómentes magyar szervezet és növekvő tekintélye van. A zsidó mocskot most rájuk próbálják önteni, de ez a tervük sem sikerül és minden mocsok a Ribancinfóra fog visszahullani. Ezek a szerencsétlenek újból elárulták magukat, mert most már állami segítséget is kapnak, a Fidesz rászéről, közvetett úton.  A cél egyértelmű és világos számukra. Minden létező és működő magyar szervezetet megrágalmazni, bemocskolni és lejáratni. Ezt a ribancok egymaguk képtelenek lennének elintézni, ehhez kell egy kis Fidesz-támogatás is. Ami hamar meg is jött az alábbi mocskos alapítványon keresztül, alább a szennyes oldal, amely együttműködik a Ribancinfóval. Hát innen fúj a szél.
Itt a Hírszerző (cionista oldal) cikke az Athena Intézet jelentéséből, ezt a témát persze a Ribancinfó elhallgatta, mintha meg sem jelent volna, pedig több hírben is bemondták. Ennek is megvan az oka, hogy miért hallgatnak erről. Mert ugyanarról a belterjes, összefonódott körről van szó. A többi csak szemfényvesztés és munkamegosztás részükről.
ZSIDÓCSALÁS RIBANCMÓDRA
Milliókat visznek haza feketén a kuruc.info készítői
A kuruc.info jelenleg Magyarország legaktívabb gyűlöletcsoportja, melynek fő tevékenysége magának a „hírportálnak” nevezett internetes propagandakiadvány megjelentetése. A honlap folyamatosan közöl egyes magyar közösségeket (cigányok, zsidók, homoszexuálisok stb.) sértő, gyakran a gyűlöletbeszéd jogi kategóriáját kimerítő kijelentéseket, nyíltan propagálja ezen közösségek alacsonyabbrendűségét, és a fasiszta eszméket dicsőíti. A kuruc.info impresszumában évek óta nem szerepelnek valódi nevek, a szerkesztőség „illegalitásban”, szigorúan konspiráltan működik. A vélelmezhető szerkesztők és szerzők közül senki nem vállalja nyilvánosan, hogy köze volna a honlaphoz, sőt rágalmazási perekkel reagálnak az ilyen irányú gyanúsításokra. Hogy többet megtudjunk a csoport működéséről, több volt és jelenlegi szerkesztőt és szerzőt megkerestünk. A legtöbben tagadták, hogy közük lenne a „kuruchoz” és nem álltak szóba velünk, néhányan azonban a nevük elhallgatását kérve megosztották velünk tapasztalataikat. Az ilyen beszélgetéseken elhangzottakat összegezve az derült ki számunkra, hogy a gyűlöletcsoport magját alkotó „szerkesztőség” meghívásos alapon működik, napi szinten egy szerkesztő felügyeli a munkát. A meghívott „szerzők” e-mailben kapnak egy jelszót, mellyel használhatják a honlap szerkesztői felületét, elhelyezhetik írásaikat, melyeket a szerkesztő élesít a honlapon. A verbuválást a honlap három-négy fős, álnéven működő szerkesztőgárdája végzi, a szerzőgárda gerincét szélsőjobboldali szervezetek aktivistái teszik ki, akik jellemzően nem kapnak pénzt az írásaikért. A szerkesztők és a szerzők között nincsen közvetlen, személyes kapcsolat, az álnevek használata miatt egyedül a szerkesztőgárda ismeri bizonyosan az összes résztvevő valódi személyazonosságát, a szervezet irányítása erősen centralizált. A kuruc.info szerkesztőiként több forrásunk, köztük nevét is vállalva az ismert radikális blogger, Polgár „Tomcat” Tamás is Molnár Balázst, Kürk Rolandot és azóta a Jobbik színeiben parlamenti mandátumhoz jutott Novák Elődöt nevezi meg. Ezt az állítást az érintettek már 2008-ban is tagadták, amikor a szintén anonimitásban szerkesztett, „korlátlanul antifasiszta” Partizaninfo honlap (partizaninfo.blogspot.com) nyilvánosságra hozta személyes adataikat és a kuruc.info szerkesztőiként azonosította őket. Gusztos Péter szabaddemokrata országgyűlési képviselő 2009. májusában elhangzott parlamenti interpellációjában szintén Molnár Balázst, Kürk Rolandot és Novák Elődöt nevezte meg a kuruc.info szerkesztőiként, és azt tudakolta az igazságügyminisztertől, hogy miért nem kéri rajtuk számon senki „a szennylap tetteit”? Gusztos arra is felhívta a figyelmet, hogy a portálon fizetett hirdetések jelennek meg, és ezeknek a feladói rendészeti és titkosszolgálati eszközök nélkül is képesek voltak megtalálni a kuruc.info szerkesztőit. A kuruc.info pénzügyei több kérdést is felvetnek. Nyilvánvaló, hogy a szervezetnek és a honlapnak semmilyen magyarországi vagy amerikai jogi személyisége nincs, tehát bármilyen bevételhez jut is, azután sem Magyarországon, sem az Egyesült Államokban nem fizet adót. Forrásaink szerint a portál működtetői már 2006-ban kiépítettek egy informális finanszírozási rendszert, ami azóta is hasonló elven működik. Polgár Tamás, aki a kuruc.info-nak 2006-ban egy ideig maga is szerzője, szerkesztője volt, részt vett a csoport számára jövedelmet biztosító adománygyűjtésekből vagy hirdetésekből származó pénzforgalom lebonyolításában, saját boltjában vette át a beérkező pénzeket, állítása szerint a szimpatizánsok „zacskóban hordták a pénzt”. 2006-ban egyedül Polgár körülbelül ötmillió forintot vett át a kuruc.info számára, amely összeg állítása szerint csak és kizárólag a szerkesztők fizetését szolgálta, nagyjából félmillió forintos havi fizetést biztosítva számukra, adómentesen. Eközben a szerzők írásaikért honoráriumot elvétve vagy egyáltalán nem kaptak-kapnak, „radikális kötelességtudatból” dolgoznak a hírportálnak, amelyet a legbefolyásosabb politikaformáló erőnek tartanak a magyar szélsőjobboldalon. A kuruc.info működésének kezdete óta semmilyen formában nem számolt be saját támogatóinak arról, hogy mekkora összeg összeg folyt be a működtetésére szervezett adománygyűjtésekből, illetve hirdetésekből, és mire költötték a támogatásokat. Ezeknek a pénzeknek az elosztásáról így egyedül a csoport vezetői rendelkeznek pontos információkkal, és bár ez a finanszírozási mechanizmus évek óta működik, nem tudunk egyetlen adóhatósági vagy rendőrségi vizsgálatról sem a nyilvánvalóan fekete pénzek miatt. A kuruc.info korábban ellenőrizhetetlen adatokat közölt a honlap látogatottságáról, június óta azonban a legismertebb, az online médiapiac szereplőinek körében etalonnak számító magyarországi látogatottságmérő szolgáltatás, a Medián Webaudit is auditálja a honlap látogatottságát. A Webaudit mérése szerint a portált jelenleg naponta 50-100 ezer olvasó látogatja meg. Érdeklődésünkre a Medián Webaudit illetékesei a szolgáltatást a kuruc.info nevében igénybe vevő cégről vagy személyről üzleti titokra való hivatkozással semmilyen információt nem közöltek. Annak érdekében, hogy ellenőrizzük a forrásaink által a kuruc.info fekete pénzeiről elmondottakat, kitaláltunk egy fiktív személyt, Varga-Kovács Zsombor 67 éves erdélyi származású fafaragót. A Google képkeresőjének segítségével kiválasztottunk egy székelykaput ábrázoló képet, erre helyeztük el fafaragási ajánlatunkat, majd e-mailben kapcsolatba léptünk a kuruc.info hirdetési ajánlatában megadott személlyel. Az első válaszlevelet „Jeney Szabolcs” írta alá, ebben tájékoztatást kaptunk, hogy a szervezet nem számlaképes, „ez az oka az alacsony hirdetési áraknak”. Hirdetésünk elhelyezéséért hatvanezer forintot ajánlottunk, a megszerkesztett hirdetésünkkel már „Hollik Péter” jelentkezett. Kérdésünkre, hogy rendezhetjük-e banki átutalással a kifizetést, azt a választ kaptuk, hogy ilyen igényünk esetén a kérdéses összeget dollárban utaljuk Varga Béla (avagy Bela Varga) kaliforniai bankszámlájára, és a nemzetközi banki átutaláshoz szükséges összes adatot is a rendelkezésünkre bocsátották. A kedvezményezett feltehetően azonos Varga Béla Kaliforniában élő borásszal, ő regisztrálta újra az Egyesült Államokban a kuruc.info doménnevet 2008. áprilisában. Ezután jeleztük „Hollik Péternek”, hogy a hirdetési díjat mégis inkább személyesen, Budapesten adnánk át. Ekkor egy hatodik kerületi kisbolt, a Turánia címét kaptuk meg azzal, hogy a hatvanezer forintot lezárt borítékban, a hirdető nevének feltüntetésével kell átadnunk. Szigorú utasításokat kaptunk a pénz átadásának módjára is, Hollik közölte, hogy a boltosok kérése, hogy „a kuruc.infót egyáltalán ne említsük, csak annyit mondjunk: "Juhász Rékának hoztam egy borítékot”, ők tudni fogják, hogy miről van szó. A cégbírósági adatok szerint a Turániát a Sabir Bt. üzemelteti. A betéti társaságot Fekete László és Fekete Lászlóné jegyeztette be 2008-ban. Az utasításokat pontról pontra követve és Varga-Kovács Zsombor fiktív fiának adva ki magunkat, átadtuk a borítékot a bolt eladójának. Arra kérdésünkre, hogy biztosan eljut-e a pénz a kuruc.info-hoz, azt a választ kaptuk, hogy „nyugodjon meg, eljut a címzetthez”. A boríték átadásáról rejtett kamerás felvételt készítettünk, a hirdetésünk pedig megtalálható a kuruc.info főoldalán, sőt, hálálkodó levelünk a portál médiaajánlatába is bekerült. A kuruc.info portál és a gyűlöletcsoport finanszírozásának általunk feltárt és dokumentált módja több ponton sérti mind a magyar, mind az amerikai adótörvényeket, hiszen sem a Sabir Bt., sem Varga Béla nem ad számlát az ilyen módon szerzett jövedelmekről, és feltehetően az adóbevallásokban sem keletkezik nyoma. Az Athena Intézet szerint összeszámolva a kuruc.info-n megjelenő hirdetéseket, a csoport havi, adózatlan hirdetési bevétele nagyjából másfél, kétmillió forintra tehető, plusz a szimpatizánsok adományainak ismeretlen összege. A szélsőséges portál előszeretettel tetszeleg forradalmári pózban, miközben egy sikeres, és teljességgel illegális üzleti vállakozás – vezetői évi sok millió fekete forintot visznek haza. Számukra ez nem csupán „ellenállási mozgalom”, aranybánya is. (hirszerzo, részlet)
AZ MNA LEJÁRATÁSA A CÉL
DE BELETÖRIK A BICSKÁJUK
Itt egy hamis, ál-levélszöveg részlete a Ribancinfóról, ahol Izarel ügynökét, Szabó Albertet feldicsőítik.

Szabó Albert elképzelése az volt, hogy az országban minél több alapszervezet legyen, vagyis szervezetileg épüljön fel a párt. Szabó – belátva, hogy ellenfeleink választottak térfelet – a „demokrácia” adta keretek között igyekezett a lehető legtöbbet elérni. Ehhez elsősorban szervezetépítés kellett. Szabó ezt eredményesen végezte, hiszen az MNSZ-nek több száz szervezete volt, és több ezer taggal büszkélkedhetett. A szervezet jelentőségét – összehasonlítva mondjuk egy MNA-val – az is bizonyítja, hogy egy-egy megmozdulás vezető hírként került a híradókba, és a nyomtatott sajtó is hetekig foglalkozott az eseménnyel, míg az MNA a kutyát sem érdekelte.
EZ PEDIG A KÖDÖSÍTŐ SZÖVEG
Florian Geyer magánvéleménye: Abban az időben pont nem a Szabó Alberthez köthető csoportok körében tevékenykedtem, s magam is elhittem a róla szóló pletykákat. Az ember fiatal, naiv, és könnyen manipulálható. Szabó Albert nevének tisztára mosása becsületbeli ügy számomra és a nemzetiszocialisták számára is. Egy más ügyben folytatott nyomozásom során merült fel az ő neve, és kíváncsiságból utánajártam az ügynek. Így derült ki, hogy Szabó Albert lejáratása mögött az akkori szélsőjobboldal vezető figurái: Györkös István, Csurka István és néhány hozzájuk köthető pecsenyesütögető állt, féltékenységből. A bűnük annyival nagyobb, hogy a nyilas emigráció tagjaival kapcsolatban álltak, így ők ketten minden bizonnyal tudták, hogy a Szabó Albert ellen felhozott ügynökvádak hamisak.
Szabót, Csurkát és Györköst egy lapon emlegetni, ezt úgy nevezik, hogy politikai pornográfia, amit a zsidó Antall József vezetett be a köztudatba. Jellegzetes zsidó módszerekkel állunk szembe: keverj össze neveket, keverj össze valós és valótlan dolgokat, ezzel elbizonytalaníthatod azokat, akik a szereplőkről szinte semmit sem tudnak. Egy a lényeg, a Kuruc.infot nemzetgyalázás miatt már régen föl kellett volna jelenteni, nemcsak a kuruc név meggyalázása miatt. A kurucuk ugyanis magyarok voltak, de ezeknek még a szennycsatorna jelző is dicséret lenne. Kép: alul a zsidó Molnár Balázs, a Ribancinfó főszerkesztője

Arról miért nem firkálnak Ribancinfóék, hogy a 100 %-osan zsidó származású Szabó Albert 1993-ban miért Izraelen keresztül jött Magyarországra? Hogy lehet az, hogy a zsidósajtó azonnal nevet csinált neki? Hogy lehet az, hogy szabadon hagyták működni, miközben magyar szervezeteket folyamatosan üldöztek.. És hogy lehet az, hogy Szabó Albika, aki "bőrfejűre" szabta át magát, előzőleg zsidószakállt viselt és amikor Magyarországon elvégezte a piszkos munkáját visszament megbízóihoz, majd nálunk egy zsidó könyvkiadó szereplette a könyvében...

DECEMBER 10 - MEGINT A HÍR-TV A KIVÉTELEZETT

A VÁDLOTT KULCSÁRBÓL
VÁDLÓ LETT                         
ILYEN IS CSAK A CIONISTA   
PATKÁNYKÖZTÁRSASÁGBAN 
TÖRTÉNHET                                 

Ahogy telnek az évek Kulcsár Attila egyre jobban néz ki, egyre magabiztosabb, egyre jobban kikerekedik az arca, elvégre ő egy feddhetetlen bankár, akit már csak 23 milliárd Ft elsikkasztásával vádolnak. De már nem sokáig tart ez a vádlotti szerep és abban is biztosak lehetünk, hogy fölmentík az elhíresült bankárt, aki asztalra föltett lábakkal ült az ügyészségen és állítólag csak 8 általános iskolai végzettsége van, régebbi lapok szerint. Most bizony fordult a kocka. Ilyen csodás esetek a bíróságon kifejezetten csak zsidókkal fordulnak elő. Ez történt annakidején Tocsik Mártával is, akitől még a végén bocsánatot is kértek, amiért csak 800 milliót lopott el. Milyen nevetséges egy összeg.....Ma már a 100 millió ellopása csak amolyan kezdőösszegnek számít, persze csak végkielégítésként. Már a héten gyanús volt Kulcsár, amikor a bírót kemény hangon kioktatta és erre a zsidó bírónőnek a szeme sem rebbent, hiszen ez amolyan színjáték, csak a tévék számára készül minden műsor, még a bíróságon is. Ma viszont megint újabb fordulat történt. Kulcsár (képen) gondolt egyet és azt mondta, hogy nyilatkozatot adok a tévének. Hogy melyik tévének a sok közül? Ez nem lehet vita kérdése, csakis a HírTV jöhet szóba, amelynek bérlete van a rendőrségen, az ügyészségen és a bíróságon. Ők a " 4-dik hatalmi ág", csak még nem vették be őket az alkotmányba. Az előzetesből megtudhattuk, hogy Kulcsár vérszemet kapott és egy újabb mesével állt elő, persze ennek is az a lényege, hogy másokra hárítsa át azt, amiért ő felelt volna. Persze ez a tévéműsor sem komoly dolog, amolyan népszórakoztatási hülyeség, a hülyék számára. A nép többsége tisztával van azzal, hogy kiket is lát. S még mondja valaki, hogy a Hír-TV nem egy FIDESZ-közeli tévé. Ez az a hírmosoda, ahol az vörös ördögöket angyalokká mossák át. Ma este Kulcsár lép a színpadra és mindekit hülyére fog venni. Ezt már most megmondjuk.

DECEMBER 10 - MIKOR VISZIK EL A SZEMETET?

MIKOR TÜNTETIK
EL A VÖRÖS
PATKÁNY SZOBRÁT? 
A héten a 168 Óra című zsidókommunista őskövület lap is fehér címlappal jelent meg. Jó a találmány! Folytassátok elvtársak fehér lappal...A mellékelt szerencsétlen szavazási kérdéseket tette föl a lap. Itt is rosszul kérdeztek, hiszen Orbán Viktor a Likud-pártot követi. Maradjunk csak a tényeknél. Jellemző az álságos lapra, hogy még a kérdéseik is rosszak, Chavezt le merték írni, de Evo Moralest már nem, aki többször kapott ENSZ elismerést emberjogi és környezetvédelmi munkájáért és a világ legnagyob uralkodói, államfői a legnagyobb elismeréssel fogadják. De kik állnak szóba Orbán Viktorral? Már Putyin cár sem kezelt vele....
FOLYTASSÁTOK 
ELVTÁRSAK
Ha már a Lenin és Rákosi képeket kidobtátok ne álljatok meg félúton!   Dobjatok ki minden szemetet! Károlyit, Lukács Györgyöt, Szabó Ervint  és az összes vöröspatkányt, akik  még csúfítják a magyar tereket és utcákat.
Kép:  a zsidók bálványánál okádtak a gettólakók

DECEMBER 10 - HOLOKAUSZT VOLT IZRAELBEN

DECEMBER 10 – RÖHEJ A KÖBÖN

BÉKÁVÉS MAFFIÁNAK
NEM KELL RETTEGNIE
ÜLNEK AZ ELRABOLT
MILLIÁRDOKON

Feljelentést tesz a róla készült adatgyűjtés miatt Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Ezt a hírTV-ben jelentette be a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. Vitézyt az előző ciklusban, 2007 őszétől figyelték meg, amikor a BKV felügyelő-bizottságának tagjaként belső vizsgálatokat kezdeményezett a korrupciógyanús ügyekben. A Hír Televízió birtokába került dokumentumok szerint telefonjának híváslistáját kielemezték, felmérték lakóhelyét, valamint a rokoni és baráti kapcsolatait. A titkos jelentés készítői még azt is tudták, hogy Vitézy általában tömegközlekedéssel utazik és hogy mikor rendelt pizzát. „Amit a Hír Televízióban lehetett látni dokumentumot, az abban szereplő információk, híváslisták, sms-ek tartalmának feldolgozása, az újságírók lenyomozása, ezek mind-mind jogszabályokba ütköző cselekedetek. Éppen ezért természetes kötelezettségem az, hogy egy ilyen ügyben a nyomozóhatóságokat értesítsem, és megtegyem a szükséges jogi lépéseket. Ez így fog történni” – fogalmazott a Budapesti Közlekedési Központ vezetője. (hírTV)

A VITÉZY KLÁN KÜLÖNÖSEN VÉDETT
SZÁRMAZÁSI OKOKBÓL
Vegyük Vitézy életrajzát a lexikonból, amely csupa csodás elemet tartalmaz, az ilyeneken nem lovagol a Ribancinfó, pedig ezrével garázdálkodnak ilyenek a fővárosban. Lássuk:
Vitézy Dávid (Budapest, 1985. december 1.) közlekedési szakértő, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) egyik alapítója, az egyesület szóvivője, elnökségi tagja, a közlekedésfejlesztés munkacsoportjának vezetője. A Budapesti Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója. (wikipedia)
VÖRÖSROHADÁSBÓL NARANCSROHADÁSBA
A korábbi közlekedési egyesület egy közönséges szélhámosság volt. Vitézy évekig mint „szakértő” dadogott a tévékben a Nagy Semmiről. Ez volt a munkája, arról persze hallgatott mindig, hogy az egyesületüknek és a fővárosi SZDSZ-MSZP közgyűlésnek milyen kapcsolata volt? Mikben döntöttek? És a Nagy Semmittevésért mennyit kaptak tíz év alatt? Az egész fővárosi bűnszövetekezet 20 éves múltját kéne föltárnia Vitézynek, mert ő ott volt és látott mindent. Ehelyett most előjönnek ilyen nevetséges megfigyelési mesékkel...Ki figyelte meg? Erről persze nem írnak, s megint a HírTV keze van az ügyben...ha …...rt kell kavarni, akkor mindig a HírTV neve bukkan elő. Mert itt is erről van szó. A Nagy Semmit ragozzák. Ezzel is telik az idő és nem kell beszélni a BKV-s bűnözőkről. Jó két hónap telt el a zsinagógás Tarlós hivatalba lépése óta, de azóta csak annyit csinált, hogy új könyvét bemutatta a sajtónak. Tarlós főpolgármester még el sem foglalta székét, de már előre kijelentette, hogy nem lesz elszámoltatás és Demszkyvel együttműködik. A vörösrohadás átment narancsrohadásba. Ugyan milyen társadalmilag hasznos munkát végzett iskolái elvégzése után Vitézy? Mit dolgozott egyáltalán? Azon kívül, hogy a tévékben dadogott, mert a magyar kiejtést képtelen elsajátítani. De erről nem tehet, hiszen ez születési hiba. Kép: Vitézy
VITÉZY ÉPÜLETES MUNKÁSSÁGA
Huszonöt évesen ezermilliárdos cégek ura: Vitézy Dávid élete és munkássága. Gyerekkorában menetrendeket írogatott, 9 évesen ismerte a 49-es busz sofőrjeit.  De ki ez a 24 éves, frissdiplomás fiatalember, aki szakmai végzettség és vezetői gyakorlat nélkül is ezermilliárdos cégek urává válhatott? Vitézy Dávid a VEKE, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület szóvivőjeként, gyakori médiaszereplései révén vált ismertté. A VEKE 2000-ben alakult meg az Index fórumán, egy jogtalanul elbocsájtott BKV-diszpécser védelmében. „Elkezdődött egy szerveződés, hogy meg kéne őt védeni, és levelekkel, sajtókapcsolatokkal sikerült is elérni, hogy visszarakják az állásába. Ez volt a VEKE első sikere” – emlékezett a kezdetekre Vitézy egy Index-interjúban. Vitézy Dávid a Lauder Javne iskolában érettségizett, majd közgazdászhallgatóként koptatta tovább a padokat, a közelmúltban diplomázott. Tanulmányaival párhuzamosan a VEKE soraiban is aktívan tevékenykedett, 2002-től immár az egyesület vezetőségi tagjaként. „2003 novemberében elértük a 41-es villamos meghosszabbítását, aminek végállomását a Móricz Zsigmond körtér és a Bocskai út közé építették, fölösleges gyaloglásra, átszállásra kényszerítve ezzel az utasokat” – nevezte meg egyik sikeres akciójukat Vitézy. A sikerhez az is kellett, „hogy Vitézy politikusokat megszégyenítő módon médiaképes, és ellentétben sok városatyával, képes értelmes mondatokban, értelmeset nyilatkozni. No meg az is, hogy még a BKV felső vezetésében is voltak VEKÉ-sek, illetve velük szimpatizálók, akik szépen szivárogtattak a cég számára kellemetlen híreket” – írja Vitézyről egy blogger. (ATV, részlet, okt.28)
Tehát a csodás zsidózseni már 14 éves korában a Fővárosi Közgyűlés bűnözőivel kapcsolatba került, ezzel a nevetséges egyesülete révén. Ha megnézzük ezeket a gettócsemetéket egyiknél sem lehet kimutatni társadalmilag hasznos munkát.

DECEMBER 10 - KUTATNI KELL A VALÓDI HÁBORÚS BŰNÖSÖKET

KIFELÉ A MARXISTÁKKAL AZ MTA-BÓL!
Egy kiváló II. világháborús témákat feldolgozó oldal jelent meg, sok más hasonló hasznos oldal mellett. Még mindig nagyon sok újdonságot tudhatunk meg ezektől a kutatóktól és Kosaras Péter Ákos az egyik legkiválóbb hazai kutató, akit persze a tévékben nem szerepeltetnek, mert ugye a történelmi tényeket tárja elénk, ami a jelenlegi hatalombitorlóknak még mindig kellemetlen. Olyan hatalmas történelmi hazugságok alatt nyögünk, amit ideje lenne ledönteni, de ehhez az oktatásnál kellene kezdeni a dolgokat. A mostani oktatási miniszter ugyanaz mint Magyar Bálint, csak női változatban, lógó orral. Az MTA-ban pöffeszkedő marxista történészmaffiát kiméletlenül támadni kell. Mit keresnek marxisták a tudományos intézeteknél? Pálinkás elvtárs! Kép: német vezetők