HOZZÁSZÓLÁS AZ ALÁBBI TÉMÁHOZ
Történészeink máig sem tudtak megegyezni a Kossuth - Széchenyi vita alapvetõ kérdéseiben és szerintem nem is fognak soha. Ugyanis nagyon nehéz egy véres megtorlással végződő levert forradalmat és szabadságharcot úgy értékelni, hogy abból milyen hasznok sarjadtak ki. A történelem egyáltalán nem igazolta Kossuth és Petőfi igazát. Az apátiába esett nemzet az 1867-es kiegyezésben kereste a kiutat, ami aztán Trianonhoz vezetett. Aligha ez lett volna Kossuth és Petőfi álma. Széchenyi egyáltalán nem hasonult meg önmagával, ugyanis a Habsburg-ház trónfosztása után bejegyezte naplójába: "Minden elveszett!" Ekkor még Kossuth és környrzete pezsgős örömmámorban úsztak. Széchenyi sírt, mert több volt a koponyájában, mint az egész Kossuth kormánynak. A Habsburg-ház trónfosztása hadüzenet volt Ausztriának. Ez mind rendben lett volna talán, ha nem létezik a Szent Szövetség Ausztria és Oroszország között, melynek egyes pontjai kimondták, hogy zavargások és forradalmak esetén kisegítik egymást. Ne tudta volna ezt Kossuth? Amikor aztán az oroszok elkezdtek mozgósitani, de még távol voltak, Görgey Artúr azt javasolta Kossuthnak, hogy a Komárom körül állomásozó magyar fősereggel támadják meg az osztrák fősereget és tegyenek fel mindent egy lapra. Ha sikerül az osztrákokat megsemmisíteni, akkor könnyebben lehet majd szembeszállni az oroszokkal és elképzelhetõ még az is, hogy a muszkák visszafordulnak. Nagyon logikus hadászati stratégia volt Görgey javaslata, melyet többször is sürgetett. Kossuth ehelyett lefutatta a magyar hadsereget a Tisza-Maros háromszögbe, miközben az osztrákok egész úton végigpofozták őket, mert ugye Kossuth parancsa szerint nem lehetett ellenállni. Görgey többször megemlíti emlékirataiban, hogy az egészet azért csinálta Kossuth, hogy fedezze a saját menekülését. Kossuth kezdettől fogva maga sem hitt a győzelemben, hanem nagyon is szabadkőmíves eszméket motyogott Európa szabadságáról. Egymás után cserélgette a tábornokait a sikertelen megmozdulásaik után, mely a teljes bizonytalanságra vallott. Kossuth politikájának vajmi kevés esélye volt a katonai győzelemre. Fejjel a falnak. Hogy a nemzetiségek lázadtak? Tessék elolvasni, hogy milyen jogokat akart Kossuth nekik biztosítani. A kard jogát. Kossuth elhibázott nemzetiségi politikájával sok kárt okozott. A magyar haderő állását Görgey jobban ismerte, mint Kossuth és Petőfi. Petőfi ugyan langoló lelkű költő volt szerb temperamentummal, de a hadászathoz annyit értett, mint hajdú a harangöntéshez. Ebből kifolyólag összeütközésbe is került több tábornokkal. Az un. "Dicsőséges tavaszi hadjárat" címmel ajnározott hadmüveletek értéke Görgey szerint nagyon kétséges volt, mert az ellenség egyáltalán nem lett megsemmisítve. Egy megfutamított hadsereg katonái néhány nap múlva újra hadrendbe álltak és szerveződtek. Az osztrák haderő létszáma duplája volt a magyarénak. A magyar hadsereg újoncainak kiképzéséhez idő kellett, de az idő szorított. Görgey többször beszámolt arról, hogy az önkéntesek az ellenség láttán futásnak eredtek és nem lehetett nekik parancsolni. (1hozzászólás)
MEGJEGYZÉSÜNK
A történelem bonyolult politikai, gazdasági, kulturális, szellemi és emberi folyamatok összességéből bontakozik ki. Egy adott történelmi korszakot csak az adott kor felfogásai és viszonyai között értelmezhetünk. Az utókor itéletében már olyan szempontok merülnek fel, amik az adott korban szóba sem jöttek, valamint az utókor itéletei már egészen más értékek, szempontok alapján történnek. A történelemszeméltettel van mindig a baj. Ha valakik nem folyamatában nézik a magyar történelmet (előzményeivel, következményeivel együtt), hanem csak egy kiragadott nagyítón keresztül, akkor az ilyen szemléletekből téves, hamis következtetéseket lehet levonni. Nincs a magyar történelemnek egyetlen nagyobb eseménye, korszaka sem az elmúlt ezer évből, ami ne adna vitákra ma is okot. Ezzel semmi baj nincs. A baj azzal van, ha az adott korszakokról téves következtetéseket vonnak le. Ha valaki egy adott korszak előzményeit és utóhatásait nem együtt nézi, abból is téves következtetések jönnek ki. Csak egy példa. Nem lehet úgy 56-ról semmilyen értelmes megközelítést és véleményt mondani, ha nem együtt vizsgáljuk az azt megelőző korszakkal. Tovább menve. A magyar történelemben igen hosszú, 33 éves Kádár-korszakot lehetetlen úgy szóba hozni, hogy az nem jött volna létre, ha előtte nincs 1956. Ugyanígy nem szabad 1848-ról és annak politikai vezetőiről egyetlen szót sem kimondani, ha nem mondjuk ki azt, hogy mi váltotta ki 1848 létrejöttét. Befejezésképpen. 1848 márciusában egy igen erős osztrák birodalom volt, a szó soros értelmében, katonai, gazdasági és egyéb vonatkozásban. Mi volt akkor Magyarország? A végletekig kizsákmányolt, mindenféle szempontból elnyomott, alvó magyar nemzet, amely akkor már többre lett volna képes, hiszen előtte másfél évtizedig a Reformkor készített elő mindent. Ha nem folyamatában és valóságos erőviszonyaiban nézzük az eseményeket, akkor téves következtetésekhez jutunk. Petőfiben magyar vér folyt, ősei alapján is. A szerb név semmit sem jelent. Mint ahogy ma is Szlovákiában rengeteg olyan „szlovák” van, akiknek magyar nevei vannak, akiknek az ősei nem szlovákok, hanem magyarok voltak. A magyar családnevek nem mindig utalnak a valódi származásra.
