2010. augusztus 7., szombat

AUGUSZTUS 7 – RÖHEJ A KÖBÖN A ZSIDÓK NYAVALYGÁSA



ÁVÓS-ZSIDÓK JAJGATNAK SZÓLÁSSZABADSÁGÉRT


Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt kér vizsgálatot az MSZP Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől. A párt szombaton az MTI-nek küldött közleményében közölte, azt várják el a sajtó- és szólásszabadság, a demokrácia védelmében, hogy haladéktalanul folytassanak vizsgálatot a Magyar Sziget fesztiválon történtekről. A párt utalt arra, hogy sajtóbeszámolók szerint a fesztiválon megfenyegették és emberi méltóságukban megalázták a Hetek című hetilap munkatársait. (…) Az újságírók beszámoltak arról is, hogy a látogatásuk idején a táborban egy olyan előadást tartottak, melynek a "zsidó médiapolitika Magyarországon" volt a címe. Közlésük szerint itt olyan idézetek hangzottak el, mint hogy "a zsidó a hazugság nagymestere", "a zsidó a megrontás klasszikus démona", a "a zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát". Az MTI megkeresésére a Jobbik későbbre ígért tájékoztatást. (MTI, részlet)MEGJEGYZÉSVajon a dicső zsidó firkászok akkor is jajgatnának, hogyha a magyar rendezvényen mondjuk Imre Kertészt úgy jellemezték volna, hogy a zsidó hazugság nagymestere? Vagy mondjuk Gyurcsány Ferencet a zsidó megrontás klasszikus démonának nevezték volna? Ezek a firkászok akkor miért nem jajgattak és miért nem követelték az igazságot, amikor 2006-ban az ávósok magyarokat lőttek, viperával és gumibottal ütöttek és a főváros belvárosa gázban úszott...Akkor nem voltak emberi jogok és emberi méltóságok? Nem vitás, ezek a zsidó firkászok megtervezett provokációs célzattal mentek a Magyar Szigetre, hogy valami műhírt csináljanak maguknak. Mellesleg jó helyre címezték a panaszukat, mert Pintér cionrendőrsége csak magyarokat bántalmaz. Kép: üdvözlőlap Schmitt Pálnak, a Sándor-palotába sok szeretettel és hazafias üdvözlettel