2010. augusztus 16., hétfő

AUGUSZTUS 16 - RÓZSA-TERRORÜGY RÉSZLETESEN

Kubai és venezuelai célpontjai lehettek
 a Rózsa Flores csoportjának
Állítólag kubai és venezuelai célpontokat is kiválasztott megsemmisítésre Rózsa Flores Eduardo, aki a hivatalos szervek gyanúja szerint szeparatista körök megbízásából terrorista csoportot vezetett Bolíviában, de tavaly áprilisban agyonlőtték. A célpontokra vonatkozó következtetést a csoport által használt számítógépek vizsgálatából vonta le egy bolíviai szakértői testület. Ennek főnöke, Wilson García szerint valamilyen szinten az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) is tudott a tervekről, mert Rózsa Flores kapcsolatot tartott fenn az ügynökség egyik emberével, a magyar Belovai Istvánnal, akitől tanácsokat kapott. A számítógépes üzenetváltásból a vizsgálat állításai szerint az derült ki, hogy az alapos gondossággal kiválasztott célpontok közt humanitárius feladatokat végző kubai orvosok és venezuelai mérnökök is voltak, valamint Bolívia leghosszabb hídja, amelyet kiszemeltek felrobbantásra. A hidat Evo Morales bolíviai elnök avatta fel, aki a hivatalos álláspont szerint szintén a lehetséges áldozatok között szerepelt kormányzatának más vezetőivel együtt. A kubai orvosok és venezuelai katonai mérnökök Kelet-Bolívia legszegényebb vidékén segítették a falvak lakóit. A TeleSUR tévében ismertetett vizsgálat szerint Belovai meghalt tavaly novemberben, az Egyesült Államokban, Denverben. A CIA ezen ügynöke az összeállítás szerint eredetileg a magyar hírszerzés ezredese volt, aki átadta a nekik információkat nyújtó amerikaiak nevét a CIA-nak. Wilson García azt állítja: kiderítette Rózsa Flores levelezéséből, hogy 2008 októberében és novemberében hűvösebbé vált a viszony a magyar-bolíviai-horvát állampolgár Rózsa Flores és szeparatista bolíviai megbízói között, mert nem kapta meg tőlük azokat a hatalmas összegeket, amelyeket nehézfegyverek - rakéták, tankok - beszerzésére követelt. Rózsa Flores ekkor állítólag közvetlen kapcsolatot keresett a CIA-val Belovain és a terrorizmussal vádolt kubai emigránson, Armando Walladaresen keresztül. A Rózsa-csoport állítólagos tevékenységének a bolíviai rendőrség kommandós akciója vetett véget 2009. április 16-án, amikor a csoportot erőszakkal felszámolták, s eközben Rózsa Florest és két másik személy agyonlőttek, kettőt pedig letartóztattak Santa Cruz kelet-bolíviai város egyik szállodájában. A nyomozás azóta is folyik az ügyben. (MTI/HVG, képet nem közöltek)
Megjegyzés: Rózsának kiterjedt nemzetközi kapcsolatai voltak már a horvátországi szereplése előtt is, aközben és utána is. Gyanítható, hogy Belovaival való kapcsolat nem hirtelen ötlet volt nála - a pénzszerzés miatt -, hanem ővele már korábban is kapcsolatban lehetett. A fenti cikk nem említi a Telesur tévé cikknek azon részét, hogy Belovai a 2005-ös választások alatt is megjelent Boliviában, ami akkor már Rózsa működési célpontja volt. A fenti cikkben nem említik Belovai hirtelen halálát sem. A hazai bulvár és szennylapok mélyen hallgatnak Belovai 1990 utáni szerepéről és finoman elhallgatják a cikk azon mondatait is, amiben Rózsa megírta, hogy meg akarják ölni a boliviai és venezuelai elnököt, kormánytagjaikkal együtt. Ja és az MTI a nemzetközi terrorista kifejezést is elhallgatja. Kép: Belovai, a CIA ügynök