2010. augusztus 26., csütörtök

AUGUSZTUS 26 – EMBERI JOGOK PALESZTÍNÁBAN

EU-BIZTOS CSAK AGGÓDIK

Az Európai Unió (EU) aggodalmának adtott hangot amiatt, hogy egy izraeli bíróság elítélt egy jogi aktivistát, aki tiltakozott Izrael szegregációja ellen, Ciszjordániában. Egy izraeli katonai bíróság kedden megállapította, hogy a 39 éves Abdallah Abu Rahma bűnös, mert uszított tüntetőként az izraeli katonák támadása miatt, valamint szervezője és résztvevője volt a tüntetéseknek, jogi engedély nélkül. Egy nyilatkozatot adott ki szerdán az EU külpolitikai vezetője Catherine Ashton (képen), aki azt mondta, hogy az Európai Unió megvizsgálja az akadályokat, hogy mi az "illegális " a palesztin területen? Erről számolt be a Jerusalem Post. Hozzátette, hogy őt "mélyen megérintette " az, hogy Abu Rahma börtönbe kerül, miközben az volt a célja, hogy megakadályozza a többi palesztin jogtiprását, hogy törvényes jogaikkal éljenek, s tiltakozzanak az erőszakos módon épített betonfal ellen, ami elválasztja őket. (A cikk további része semmi komoly lépést nem igér az EU részéről. A szerk.) (presstv alapján)
Megjegyzés: A cikkből hazai viszonyainkra ismerhetünk rá azonnal. Itt sem lehet a zsidók engedélye nélkül tüntetni a magyaroknak. S a zsidó humanisták szellemisége is kiderül a hírből.