2010. január 31., vasárnap

JANUÁR 31 - KÜLFÖLDI HÍREK

FEGYVEREK LÍBIÁNAK
Oroszország aláírt Líbiával közel 2 milliárd dollár fegyvervásárlási egyezményt, amiről az orosz állami médiában beszámoltak szombaton. Vladimir Putyin bejelentette, hogy a megállapodás pénteken tett látogatása során a líbiai honvédelmi miniszterrel, Abu Bakr Yunis Jaberel kötötték meg - mondta a BBC. Az orosz kormány fegyverexport hivatala korábban azt mondta, hogy öt katonai szerződést írtak alá Líbiával, amely tartalmazott katonai felszereléseket földi erők és a haditengerészet számára. (presstv, részlet)
NEM DÁN, HANEM ZSIDÓ

Nagy felhajtással mutogatták a hazai tévékben is a "dán" karikatúristát, aki Mohamed gúnyrajzaival botrányokat okozott. Kép: a zsidókinézetű " dán"







TÜNTETÉSEK KÉPEI

Pakisztánban sem szívelik az amerikaiakat és Angliában is tüntettek a háborús bűnös volt elnök ellen.

JANUÁR 31 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL



VONA GÁBOR DEMOKRÁCIÁT AKAR


Szilágy György, az elnöki kabinet vezetője, azt emelte ki, hogy az áprilisi választás a Jobbik és a Fidesz között dől el. – Népszavazás és népítélet lesz. Népszavazás arról, hogy a köztársasági elnököt közvetlenül a nép választhassa, népítélet pedig az elmúlt 20 évről. Nem jobb vagy baloldal van, hanem nemzeti és nemzetellenes erők állnak szemben egymással. Ostorozta a jelenlegi parlamenti pártokat, kíméletlen jelzőkkel illetve azokat. A Fidesz-szavazókról azt mondta: 90 százalékuk igaz magyar ember, csak ők még hisznek abban, hogy szavakkal meg lehet változtatni az országot, pedig csak tettekkel. A mikrofonhoz lépő Vona Gábort hatalmas taps fogadta, aki bejelentette: 70 nap múlva választunk, de csak a Jobbiknak van programja. A többi pártét nem ismerjük, már pedig ez nem demokrácia – szögezte le. Radikális változásra van szükség, mert nincs olyan területe az országnak, ahol rendben mennének a dolgok. Sorra vette a problémákat, elsőnek az államadósság kérdését. Az IMF hitelt, mint nemzetközi uzsorát, újra kell tárgyalni. Hazánk adóparadicsom a multiknak, ezért őket is meg kell adóztatni. A szociális rendszer egy lyukas hordó, melyet át kell alakítani. A Jobbik a szociális segélyt munkához kötné. A tisztességes gyermekvállalást támogatná a megélhetési „gyermekgyár” helyett. Kiemelt stratégiai ágazatnak tekintik a mezőgazdaságot, az élelmiszer- és feldolgozóipart. A külföldiek földvásárlását csak kemény feltételek teljesítése árán engedélyeznék. A cigánybűnözés kapcsán bejelentette az önfenntartó börtönök bevezetését. Kitért a számonkérésre, amely nem maradhat el. A képviselők mentelmi jogát is eltörölnék, a politikus bűnözést duplán büntetnék, de nyilvánosságra hoznák az ügynöklistát és feloldanák a titkosítást is. Akik márciusban nem jutnak be a parlamentben, végkielégítés helyett vagyonosodási vizsgálatot „kapnának”. Nyugdíj esetében a lengyel modellt vezetnék be: a pártállam nyugdíjait minimálisra vinnék vissza. A torgyáni idők hangulatát idéző fórumon a média is megkapta a magáét, mint ami kiölte a nemzettudatot az emberekből. Éppen ezért a Jobbik megszüntetné a TV2-t és az RTL Klubot, de lennének olyan kereskedelmi adóik, ahol börtönshow-kat nézhetnénk, s lehetne szavazni Gyurcsánytól Lendvain, Szilvásin, Veres Jánoson át Bajnaiig, hogy ki vigye a szappant az esti zuhanyzáshoz. Győzni szeretnénk, mert a második vagy harmadik hely nem elegendő – jelentette be Vona Gábor, a Jobbik leendő kormányfője. A deol kérdésére, miszerint melyik nagy párt az igazi ellenség, illetve hogyan készülnek győzelemre, ha a közvélemény-kutatási eredmények szerint 12 százalékon állnak, és kivel lépnének koalícióra, ha második helyen végeznek, Vona azt válaszolta: ellenség az, aki a nemzet ellen politizál. Megismételte, hogy a Jobbik győzni akar, a közvélemény-kutatások pedig még soha nem igazolták a választási végeredményt. Senkivel nem szándékoznak koalícióra lépni, így a Fidesszel sem. Két párt koalíciójához bizalomra van szükség, már pedig a Jobbik nem bízik a Fideszben. A programjukból nem akarnak feladni semmit, akár kormányon, akár ellenzékben lesznek. Ám ha a Fidesz a nemzet érdekében nyújt be indítványokat, azokat megszavazzák. Ilyen szempontból korrekt párt leszünk, de ha a Fidesz becsapja a választókat, könyörtelen ellenzékük leszünk – jelentette be. Burzuk Sándor, egy internetes portál főszerkesztője átnyújtotta az MSZP több milliárdos csalásainak dokumentumait Vona Gábornak. (vonagabor.hu,részlet)
NEM AKARUNK DEMOKRÁCIÁT
Rákosi Mátyás a demokrácia nevében gyilkolta a magyarokat. A Kádár-korszakban a demokrácia nevében gyilkolták és rabolták ki a magyarokat. Ez elmúlt 20 évben a zsidómocsokrácia nevében irtották a magyarokat.
Aki nemzeti az nem lehet demokrata!
Aki demokrata az nem lehet nemzeti!

JANUÁR 31 - NÉMET NEMZETIEK

A NÉMET NEMZETI DEMOKRATA PÁRT (NPD)
A CIONKAPITALIZMUS
ELLEN
Valahogy a hazai hírekbe nem kerül be az ami a németeknél történik. Mindig csak a vörös antifasiszta, kábítószeres és gyújtogató söpredéket mutatják, akik ellen a német rendőrségnek állandóan fel kell lépni. Bezzeg a nemzetiekről egy szót sem szólnak a jehudák, pedig bent van az NPD több tartonmányban is. Úgy gondolják, hogy a magyaroknak csak azt kell tudni, amit ők elénk löknek. Kép: az NPD egyik kapitalizmus ellenes gyűlése

JANUÁR 31 – PÖRZSE ÖNVALLOMÁSA

Kékkel szúrtuk be a megjegyzésünket, a választási ismertető szövegébe

A legtöbben talán arra kíváncsiak az én esetemben, hogy miért hagytam ott majdnem negyedszázados újságírói pályámat. (Talán azzal kellett volna kezdeni, hogy a pártállami TV-be hogyan lehetett annakidején bekerülni? Azoknak, akik nem zsidó származásúak voltak. Ezt csak a gyengébbek kedvéért jegyeztük meg.) Ráadásul pont ebben az időszakban, amikor egy várható „jobboldali” győzelem (A jobboldali zsidókról van szó, de az ő esetükben teljesen mindegy milyen oldalnak nevezik magukat.) esetén, talán „én is kérhettem volna valamit”, és szakmai munkám a csúcsához (A zsidó ECHO-TV az valóban csúcs volt, nem is felejtjük el Pörzse agymosásait.) érhetett volna. Higgyék el, nem volt könnyű a döntés, de a körülbelül két éve tartó kijózanodás (Mi tarthatott 2 évig Pörzsénél? Mi tartotta vissza?), majd az utóbbi idők sokkszerű felismerései egy erkölcsös ember számára nem hagyhattak más választást. Nevezetesen, újságírói munkám során rá kellett jönnöm, hogy a parlamenti pártok között csak szövegben van különbség, a háttérben folyamatosan egyeztetnek, az ország szempontjából stratégiai döntéseket „közösen hozzák meg”, az ország kifosztásában mindannyian részt vesznek, ki-ki a lehetőségéhez mérten. (Mit gondol Pörzse, ezután más lesz a bűnpártok módszere?)Botrány mindig csak akkor volt, ha valamelyik párt felrúgta a titkos megállapodást. A szocialista-liberális oldal az utóbbi nyolc évben gyakorlatilag indirekt népirtást hajtott végre (Ez nem indirekt, hanem szó szerinti népirtás! Jellemző, hogy Pörzse ezt sem érzékeli.), és az ellenzék nyolc év alatt mindössze annyit mondott: „XY mondjon le!” Eközben megszavazták Románia feltétel nélküli EU-csatlakozását, a Lisszaboni Szerződést, elmismásolták a népszavazás eredményét, a mai napig is asszisztálnak az izraeli földprivatizációkhoz, kétharmaddal megszavazták az állami ügyletek titkosításának meghosszabbítását, és még hosszan sorolhatnám. Ha újságírói munkám során fideszes mutyira bukkantam, minden esetben cenzúráztak, a végén már meg is fenyegettek. Mivel úgy érzem, hogy Magyarország a magyaroké, és van bennem hit, erő és akarat, ezért ezek ellen a harcot nem adom fel. A Jobbik rendkívül drákói, belső etikai kódexe számomra biztosíték, hogy az Országgyűlésbe jutásunk esetén Magyarország elindul a feltámadás felé. (jobbik választási oldalból)

NOS KÉREM TISZTELETTEL
Nagyon figyeljük majd az Igazság Bajnokát, aki néven fogja nevezni a zsidóbűnözőket a Házban. Persze Pörzse erre nem tett igéretet.

JANUÁR 31 – JOBBIK JELÖLTEK


KINYALT EMBEREK
Az alábbi linken nyomon követhetjük a Jobbik jelöltjeinek a pályafutását. Eleve rossz jel, hogy sok doktor van közöttük, akácsak az Antall-féle MDF-ben. Jópár zsidó is található a jelöltek között, de ez a nemes fajta inkább a vezetőségben foglalta el az őket megillető helyeket. Itt van mindjárt az Antall-kormány egykori kiérdemesült dolgozója. Pősze Lajos (képen jobbra) „az 1990-es választásokon az MDF kampányfőnöke volt, később a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatója lett.” (jobbikhonlapról) Újabban egy bizonyos Hegedűs Tamás (képen balra) Jobbik-jelölt került a lapok oldalára, aki egy sor pártban megfordult már, HIT- Gyülekezete-s is volt és a végén a Jobbikban találta meg a helyét. A tablóképek csupa kinyalt figurákat ábrázolnak. Ők lennének hivatottak képviselni a magyar választókat? Nem minősítünk. Megvárjuk a választások végét és az új parlamenti fölálllást. Addig is, hogy mire számíthatunk, itt van Z. Kárpát Dániel csúcsszakértőjük épületes szövege, ahol az alany kimaradt a mondatokból. Ebben megegyeznek a kommunistákkal, mert a kommunisták sem nevezték meg sohasem a bűnözőiket.

„SZÉNNÉ ADÓZZUK MAGUNKAT”

Videón: Z. Kárpát Dániel jellegzetes beszédstílusa és jellegzetes kinézete önmagáért beszél. A Jobbiknál az a divat, hogy a tetteseket nem nevezik nevén. Akkor hogy akarnak elszámoltatni? Sehogy... A "lúzerek" szó nem a magyar nyelvbe tartozik, de ilyenekkel a Jobbik propagandisták nem is törődnek. A háttérben Pörzse Sándor látható, aki szintén jelölt.
-
video

2010. január 30., szombat

JANUÁR 30 - KÉPMUTATÓ RÁDIÓ




ÉS A FAJTÁJUKKAL MI VAN?
KÉPMUTATÓ SZENTKORONA RÁDIÓ
A 100 %-osan zsidó rádió élenjár a képmutatásban. Miközben megjegyzik, hogy a Nemzeti Hírközlési Hatóság élére kinevezték Rozgonyi Krisztinát (képen) és azt is elmondták, hogy a hölgy férje Gyurcsány tanácsadója, Braun Róbert (képen), de származásukat nem írják meg, ami a lényeg. A rádió az MTI hírt vette át, ám a rádió honlapja igazán közölhette volna, hogy fajtiszta személyekről van szó. Úgy gondolták, hogy a képek önmagukért beszélnek, amit a rádió oldaláról vettünk. A hölgy kinevezése ellen a Fidesz "tiltakozott".
TORGYÁN IS BEINDULT
Torgyán doktor nagyképűen kijelentette, hogy országos listát állítanak pártjuknak, amely úgymond csak a választásra jött létre. Gőgösen kijelentette Torgyán, hogy a kopogtatócédulákat nem lesz gond megszerezni nekik. Ezt akkor hisszük el, ha látjuk. Torgyán jelöltjeinél is törekedtek a fajtisztaságra, mert a zsidó Szöőr Anna (képen jobbra) és Drábik János is a jelöltek között van.

JANUÁR 30 – KÍNAI MEGFENYEGETTE USÁT


OBAMA KÍNAI POFONT KAPOTT

Kína egyre keményebb hangnemet használ Amerikával szemben. Mostani figyelmezetésük éppen jókor jött – a Tajvannak szállított amerikai fegyverek miatt – amikor éppen elég belső baja van Obamának. Obamának most már főhet a feje, mert Kínát komolyan kell vennie. Ha ez így megy tovább, akkor még több pofont is kaphat Kínától Obama. Az ügy azért érdekes, mert Kína az amerikai nagykövetet is bekérette és úgy adták át az ukázt Obamának.

JANUÁR 30 – BÖRTÖNBEN VÁRAKOZNAK A TERRORISTÁK



NEM ENGEDIK KI A TERRORISTÁT


Betty Yañíquez, a bűnügyi hivatal bírója pénteken bejelentette, hogy a terrorizmussal vádolt, Alejandro Gelafio Santiesteban Stroebel kérelmét visszavonták, hogy engedjék szabadon a letartóztatásból. A bírónő azt mondta, hogy a törvény őt nem hatalmazza fel arra, hogy szabadon engedjék. Marcelo Soza főügyész, aki a terrorista sejt ügyét vzsgálja, azt mondta, hogy ezek a terroristák polgárháborút akartak kirobbantani Bolíviába, akiket tavaly áprilisban felszámoltak. Megerősítette, hogy Santiesteban továbbra is rendőrségi őrizetben marad. Alejandro Santiestebant tavaly júniusban letartóztatták, mert terhelő dolgokat találtak nála mivel Rózsa Floressel levelezésben volt. Santiestebant a San Pedro börtönben tartják fogva terrorizmus vádjával, mint aki a magyar Toasó Előd, a bolíviai-horvát Mario Tadic társa volt. Továbbá fogva tartják a szélsőjobboldali Santa Cruzi Ifjúsági Szövetség két tagját, Carlos Guedes-t és Alcides Mendoza-t. Soza emlékeztetett arra, hogy Santiesteban levelei chat-üzenetekben megtalálhatók a Rózsa Eduardo számítógépén, ahol kiképzési és katonai hadviselési témákat beszéltek meg egymással. A chat-szobákban Santiesteban nem csak e-mailt cserélt Rózsával, hanem Alexander Brown-al is. (ABI, jan28) Kép: Soza ügyész és ételosztás a San Pedro börtönben


JANUÁR 30 – ÚJABB HOLOCSALÁS

BUZIKÖNYVET CSINÁLTAK
ANNA FRANK NAPLÓJÁBÓL
Culpeper megyei állami iskolai tisztviselők úgy döntöttek, hogy nem fogják oktatni az iskoláikban Anne Frank naplójának legújabb verzióját. Miután a szülők arról panaszkodtak, hogy a könyv kifejezetten szexuális tartalmú anyagokat tartalmaz és homoszexuális témákkal foglalkozik.("The Diary of a Young Girl: The Definitive Edition") Ezt a könyvet Anna Frank halálának 50. évfordulója alkalmából adták ki, hogy ezután ezt a kiadást használják az amerikai iskolákban - mondta James Allen az intézmények igazgatója, ahol 7.600 gyerek jár iskoláikba. (The Washington Post, részlet) Kép: A 13 éves Anna Frank

JANUÁR 30 – FIDESZ-JOBBIK KOALÍCIÓ

Formálódik egy Fidesz-Jobbik-koalíció

A fenti kijelentést nem mi mondtuk, hanem Nyakó, az MSZP führere, aki igazat mondott, csak a vakok most nem figyelnek oda. Ugyanis a Fidesz-Jobbik azt a szemfényvesztő cirkuszt fogja elkövetni a kampány során és később a parlamentben is, mintha az MSZP nekik ellenfelük lenne. Erről szó szincs. A zsidódemokraták mindenütt együtt rabolnak és egymást támogatják.


Nem szabadna a Jobbiknak hibákat elkövetnie: volt mszp-seket, zsidókat, hitgyüliseket, ki tudja még micsoda kártékony alakokat bevesznek a pártba. A zsidesz együttműködés, mszp ingatlanadó foltozása, egyelőre ennyi. (fórumvélemény a Jobbikról) Kép: mocskok
DUNA-TV RABBIKKAL
Mutatták a Duna-tv-ben, hogy Erdő Péter főrabbi vízkeresztkor megáldotta a tévé épületét. Így most már rabbival is biztosítva van a tévé szellemisége.

JANUÁR 30 – FIDESZZSIDÓK ELŐADÁSA



SZÉLES GÁBOR ZSIDÓI


Február 4-én Tarlós István Budapest jelene és jövője címmel, Dr. Köves Slomo vezető rabbi pedig Etika az üzleti életben címmel tart előadást. A Polgárok Házában az előadás ingyenes....Attól tartunk, hogy erre az előadásra még kötéllel sem tudják majd bevonszolni a magyarokat. Viszont az ingadozók eldönthetik, hogy milyen pártra szavaznak a Jobbik esetében, amelyik a zsidópolgárokkal szövetkezett. Vona Gábornak és 800 szakértőjének vért kell izzadni, ha áprilisig el tudják hitetni majd, hogy nekik semmi közük a zsidókhoz. Széles Gábor a Polgárok Házának és a Fidesznek az egyik legnagyobb pénztámogatója. Széles elvtárs azt is megigérte, hogy a cigányok „fölzárkóztatására” sokat fognak költeni. Ebben közösek a Jobbikkal, mert ez a Jobbik programjában is szerepel.

2010. január 29., péntek

JANUÁR 29 – EGYESEK KEZDENEK MÁR LÁTNI


Kép: Vona palesztín kendővel a nyakán, testőreivel

ÉBREDŐ MAGYAROK

Mostanra már úgy látszik, hogy a nemzeti gondolkodásúaknak létrehoztak egy pártot, ami szépen félreviszi a dolgokat. Ha valaki ebben kételkedne és még mindig hinne a Jobbikban, annak elég csak végignéznie a köztudottan nemzetellenes médián. Miről is van szó? Hát arról, hogy a TV2 a szavaztatásaival, az index (ami eddig rasszistázta, majdnem hogy nácizta a Jobbikot) mostanra már majdnem tövig be is nyal nekik, hogy erre szavazzatok. Nos ezek a legegyértelműbb jelek, hogy ez a hajó már elúszott. A Jobbiknak meg gyakorlatilag ez volt a feladata...Ennyire egyszerű, ezen kár rágódni, meg siránkozni. A félig rohadt gyümölcs a szebbik/Jobbik felét mutatta az embereknek. (fórumból)
CSURKA SZINDRÓMA
Évekkel ezelőtt megírtuk, hogy a Jobbik szereplései kisértetiesen emlékeztetnek bennünket a MIÉP korábbi ámokfutására. Erre mondják azt, hogy "olyan mintha már láttunk volna ilyet". A Jobbikot még pár hónapja nácizták, fasisztázták és mostanra már az olyan uszító tévék is mint az ATV, elhagyta a jelzőket és mint a Fidesz nagy "vetélytársát" emlegetik a Jobbikot. Ezt magyarul úgy nevezik, hogy a zsidók felpumpálták a Jobbikot. Ez sem új jelenség. 1994-ben a Fideszt pumpálták fel, akinek akkor még alig volt tagsága. Ezt a politológusok úgy nevezik, hogy "médiapárt". Figyeljük meg a zsidó agymosodákat, a közvélemény kutatókat. Most még az MSZP-t a második helyre teszik és a Jobbikot a harmadik helyre, de ahogy közeledik a választás, a Jobbik fog nyomulni a második helyre. És mi lesz a vége? A Fidesz-kormány után összeborulnak egymással. Ez sem titok, már meg is írták, hogy azokban a kérdésekben, amiben egyet értenek a Fidesszel, azokban támogatni fogják. Akkor meg minek ez a választási cirkusz? Minek? Kell a többmillió hülye, hogy szavazataikkal legalizálják őket.

JANUÁR 29 - KÜLFÖLDI HÍREK











- - - - - -
Kép: argentín földrengés és a legújabb orosz Szuhoj típusú vadászgép (a hóban), amely lopakodó módon repül és az amerikaiak F-22 Raptor (levegőben) nevű legújabb gépe ellen hoztak létre és sikeres próbarepülést mutattak be vele Szibériában

JANUÁR 29 - OBAMA LESZEREPELT

OBAMA SOVÁNY IGÉRETEI

Obama elnök szerdai beszédét még az USA-barát kommentátorok is savanyú ábrázattal értékelték, amely 90 %-ban belpolitikai problémákkal foglalkozott. Nagy hangsúlyt fektetett a munkanélküliség csökkentésére, mely elérte a 10 %-ot és a jövõ évben tovább fog emelkedni. Az 1400 milliárd dolláros költségvetési hiány csökkentése érdekében ugyan nem hangzott el konkrét javaslat, de február 1-én fogja Obama közölni a 2011-es költségvetési tervet. A nagy hanggal beharangozott egészségügyi reform is veszélyben forog, viszont a katonai kiadásokhoz nem nyúlnak. A környezetvédelmi kiadások és intézkedések már korábban a padló alá kerültek. Egyetlen szó sem hangzott el az Obama részérõl nagy hévvel beigért izraeli-palesztín kettõsállam tervéről. Netanyahuék röhögnek a markukba. Több kommentátor megjegyezte, hogy Obama beszédét úgy fogták fel, mint egy újrakezdést, mert egy évvel ezelött terített asztaltól beszélt, de a könyörtelen valóság ma teljesen mást mutat. A világ legnagyobb hadseregével és gazdaságával rendelkezõ USA egzisztenciája megrendült. Sokat akart a szarka, de nem birta a farka. (tudósítónktól)
HÁTTÉR
Az, hogy Obama egy elnöki bábfigura, mindenki tudja. Nem is Obama személye az érdekes, hanem azok, akik őt mozgatják és neki súgnak a háttérből. Nos ezeknél van az igazi baj, Obama csak megjeleníti azt a sötét jövőt ami elé Amerika néz, a közeli években. Amikor Obama beszédében elkezdett rikácsolni Kína ellen, az már olyan volt mint egy vészjelzés. S amikor Obama legutóbb Kínában járt, akkor már a kínaiak fagyos fogadtatásban részesítették és érzékeltették vele, hogy nem tartják sokra a világ legerősebb államának a vezetőjét. Ilyen megalázásban Amerika még nem részesült, de mi jön még ezután? Egyelőre Amerika csak korszerű, fejlett haditechnikájában bízhat, de a hadserege az nullát ér, hiába van technika. Miközben az oroszok és kínaiak bemutatták, hogy nem szorulnak amerikai fegyverekre és mintha India is inkább orosz fegyvereket venne, ez már régi hagyomány náluk. És mi van a dicső EU-val? Hát, ők a vonakodó csatlósok, ami Amerika kalandor háborúit illeti. Úgy tünik az EU inkább a saját bajaival van elfoglalva. Az biztosnak látszik, minden amerikai jelenség kihatással van a világhelyzetre. Obamának még az idén kéne bizonyítani, beszédében azt mondta „nem adja fel”. Majd meglátjuk....Kép: Obama

2010. január 28., csütörtök

JANUÁR 28 – AUSCHWITZ BEFAGYOTT

AUSCHWITZ BAZÁR BEZÁR
Az auschwitzi tábla ellopásával ill. megrendelésével gyanúsított svéd volt újnácit nem lehet bíróság elé állítani, mert nagyon hiányosak az adatai és nincs elég ok a kiadatási kérelemre - közölte az illetékes lengyel fõügyész. Ez az ügy annyira átlátszó, hogy szinte már semmi sem látszik belõle. A svéd fenegyerek egyszer már lelépett a náciktól és akkor nagy színpadi ünneplésben volt része, de hosszú évek után elfogyott a pénze és visszasóvárgott a régi szép karlendítõs időkbe. A svéd zsidó média most nem tudja tulajdonképpen, hogy mi az ábra? - de nem nehéz kitalálni. Ahogy közeledett Auschwitz felszabadításának a 65. évfordulója, csinálni kellett egy kis reklámot, mert nagyon megcsappant a látogatók létszáma. Lopjuk el a táblát. Nem rossz ötlet, ha beveszik. Egy kis fűszer a kialvóban lévő dajkamesére és talán izletesebb lesz. Az ügy kezelésével megbízott svéd Aftonbládet is elszólta magát, mert egy sarokban azon síránkozott, hogy "A szõnyeg alá akarják söpörni az egész megemlékezést." Bizony, Obamának fontosabb volt az éves beszámolója, miután az USA költségvetését 1400 milliárd dollár veszteség terheli. A legkisebb dolguk is fontosabb volt, mint Auschwitz egykori felszabadításával törõdni. Elkönyvelhetjük, hogy az auschwitzi láng már alig pislákol. (tudósítónktól)
A SZOVJET CSAPATOK SEMMIT
SEM SZABADÍTOTTAK FEL
Most az évfordulót elég kurtán-furcsán letudták a hírekben. Meg kell mondanunk csalódtunk. Valami nagy-nagy műsorra vártunk, s ehelyett lehúzták a rolót. A tévék egyetlen messzi és sötét képet mutattak az elhíresült helyről, ahol a távolban holotúlélők fagyoskodtak. A belső teremben tartott műsorról sem mondtak semmit. Igen szegényesre sikeredett a jeles évforduló. Azonban volt egy figyelemreméltó hazugságuk megint. Úgymond, a szovjet csapatok „felszabadították” a tábort. Ez is egy hatalmas hazugság és 65 év után is van képük ilyesmikkel etetni az embereket. A tábort a front közeldte előtt napokkal elhagyta a német őrség. Azt is elhallgatják, hogy a foglyok jó részét már több hónappal előtte más nyugatabbra lévő táborokba szállították el, akik ott tovább dolgoztak és élelmezésük jó volt, túlélték a háborút. Tehát a szovjet csapatoknak semmit sem kellett ott felszabadítani. Amikor az oroszok január 27-én odaértek valóban találtak 7 ezer foglyot, de nem ők az érdekesek, hanem amit az oroszok csináltak. Ők lefilmeztek mindent amit találtak, elvittek minden okmányt és értéket amit találtak és a mai napig is hallgatnak ezekről. Az oroszok sokat tudnak a táborról, amilyen állapotban találták. S ami csodálatos az az, hogy sem a zsidók, sem Amerika, senki sem kényszeríti az oroszokat arra, hogy méltóztassanak már elővenni az anyagokat, ennyi év után. A Kennedy- aktákat 70 évre titkosították, de az auschwitzi anyagokra még sokat kell várni.

JANUÁR 28 - EGY TISZTA PÁRT

Kép: a zsidók új erője

LAPSZEMLE
A JOBBIKOT KI SZÁMOLTATJA EL?

Losonczy Pál, a párt kommunikációs igazgatója a sokat látottak közé tartozik, most éppen az Andrássy u. 47-ben bérlőként jegyzett Oktogon Kft. eladásával kaszált társaival 70 ezer eurót. A Heti Válasz értesülése szerint ezzel egy brit cég szerezheti meg a belvárosi palotát, melynek áron aluli megszerzése körül korábban éppen Losonczy verte a dobot. A keszthelyi Jobbik elnököt nem sokkal később bilincsben vitték el a rendőrök ingatlancsalásért. Azaz a párt hivatalosan még a hatalom közelébe se került, de már sorra bukkannak fel a korrupciógyanús ügyek. Arról nem is beszélve, hogy a korrupciót és bűnözést ostorozó csoport valahogy 2003 óta elfelejtette pénzügyi beszámolóját közzétenni, miközben a jobbik.hu-n Szabó Gábor aláírásával megjelent közleményben kijelentették, hogy az Állami Számvevőszék vizsgálata náluk mindent rendben talált, sőt az összes párt közül ők a legtisztábbak. Az ilyen, minden valós alapot nélkülöző nyilatkozatok hetente jelennek meg a Jobbik oldalain. Az európai parlamenti választások finanszírozásáról még mindig hallgatnak. (…) Bár, a mostani ügyészségi vizsgálat nem valószínű, hogy felderíti a titkos finanszírozást, de egyre több helyről hallani az MSZP-s és orosz pénzekről.
JOBBIK ÜGYEI
Na már most, ha valaki valóban kíváncsi arra, hogy az idei január változást ígérő kacérkodása mennyire megalapozott, annak mindenek előtt a Jobbik vezetése körüli susmusra kell figyelnie, pontosabban arra, hogy az oda csatlakozott nyilvánvalóan becsületes és változást akaró százezres, keresztény magyar tömeg jogos történelmi elvárásait – majd a választások után – mennyire lesz hajlandó felvállalni valós politikai tetteiben a parlamentbe bekerült Jobbik? Ez ma a magyar belpolitika, és a kibontakozás kulcskérdése. Láttunk mi már ugyanis a karón madarat, hármat is. SZDSZ-nek hívták és minden más pártot, szervezetet, egyesületet maga alá gyűrve, mint egy buldózer úgy szidta a kommunistákat 1988/90-ben. Mindenkivel elhitette, hogy ő a kommunizmus elleni harc – vagyis a rendszerváltás – egyetlen hiteles és garantált képviselője. A magyar tömeg persze bedőlt nekik, Pozsgait leszavazták az elnökségről. És meglepő módon senkit sem zavart, hogy ügyészileg nyilvántartott maoisták, apai-anyai ágon egyként ávós szülőkkel büszkélkedő, kivétel nélkül zsidó ifjak irányítják a nemzeti jövő felé a merész, rendszerváltó pártot. Be is jutottak a parlamentbe, és úgy Horn, mint később Medgyessy- Gyurcsány-Bajnai alatt a legstabilabb koalíciós partnerei lettek a szocialistáknak. Ez volt a múlt, de vajon mi lesz a jövő, hiszen ha a Fidesznek nem lesz kétharmados többsége, gyakorlatilag ugyanolyan béna kacsa marad, mint amilyen jelenleg. Elképzelhető, hogy a Jobbik majd felajánlja a koalíciós partnerséget?
BARIKÁDRÓL
Az SZDSZ európai parlamenti választásokra készült plakátjain nyíltan hirdette a Magyar Gárdát és részben ezzel, terv szerint be is juttatta Morvai Krisztinát az EP-be. Terven kívül bejutott Balczó és a terv ellenére a már nekik is kellemetlenül gyatra Szegedi. A közös ellenség most a Fidesz, minden erővel azt kell megmutatni, hogy a Fidesz kétharmados győzelme után itt tombol majd a diktatúra, vagy éppen semmi sem változik. Mikor-hogy. A barikád című izében természetesen nagy lelkesedéssel hozták, hogy Orbán nem is találkozott Putyinnal. Ezt a szintén félresikerült hazugságot Debreczeni József találta ki bajuszfényezés közben, a Népszabadság azonnal közölte „Orbán eteti a népet” címmel, a Barikád pedig átvette. Debreczeni, amikor nyilvánvalóan tarthatatlanná vált a hazugság, bocsánatkérésszerű írásban mocskolta tovább a Fidesz elnökét.
(fuggetlenseg,részlet)

JANUÁR 28 – BOLIVIAI ELLENZÉK


ELLENZÉK AKNAMUNKÁJA
A TÖRVÉNYESSÉG ELLEN
POLOSKÁK AZ ÜGYÉSZSÉGEN
Két kémmikrofont felfedeztek fel, a kerületi ügyész irodájában, La Pazban – jelentette a Közigazgatási Minisztériumban, Tania Alfaro. A szakértői vélemény szerint azért ide rejtették el a titkos mikrofonokat, mert ezekbe az irodákban hallgatják ki azokat a tanúkat, akik Jorge Gutierrez elleni ügyben fognak vallani. Az ügyész jelenleg a San Pedro börtönben van (ahol a terrorista Tóásó Előd is raboskodik), akit sorozatos bűncselekményekkel vádolnak. Alfaro azt mondta, hogy a szakértői jelentés szerint a két mikrofon 200 méter távolságon belül képes fölvenni hangokat a kerületi ügyész irodájában. Elmondta, hogy egy új stratégiát dolgoznak ki, amellyel ellenőrzik a Közigazgatási Minisztérium épületét is. (hazafiasradio, jan.28) Kép: a megtalált poloskák

JANUÁR 28 – SZÍNHÁZBAN HOLOKOSZTOZTAK

MAGYAR KÜLÜGY A ZSIDÓKRÓL
Problémamentesnek tűnnek a magyar–izraeli kapcsolatok, legalábbis ez derült ki a két külügyminiszter találkozója után. Sem Avigdor Liberman, sem Balázs Péter nem említett olyan tényezőt – így az egyesek szerint erősödő antiszemitizmust Magyarországon –, ami beárnyékolná a két állam viszonyát. Balázs Péter úgy fogalmazott, hogy „intenzív” a kapcsolat a két állam között. Gazdasági téren hangsúlyozta, hogy kétezer izraeli cég tevékenykedik Magyarországon, az együttműködés fő színtere a csúcstechnológiára koncentrálódik, az izraeli befektetések értéke meghaladja a hárommilliárd dollárt, míg a hazai zsidó közösség a „reneszánszát” éli.
IZRAEL A CIONBÉRENC MAGYARORSZÁGRÓL
Avigdor Liberman a kétoldalú viszonyt „nagyon, nagyon jónak” nevezte. Az izraeli diplomácia vezetője megemlékezett arról, hogy Magyarország a posztkommunista országok közül elsőként vette fel a diplomá­ciai kapcsolatokat Izraellel. Liberman szerint a húsz év alatt a kapcsolat elmélyült, s ebben nagy szerepet játszott Közép-Európa legnépesebb zsidó közössége és a negyedmillió magyar származású izraeli. Az izraeli külügyminiszter köszönetet mondott Magyarországnak azért, hogy a magyar diplomácia mindig határozottan és kiegyensúlyozottan kiállt a „megfelelő” érdekek mellett. (MH, részlet és kép)
A Játékszínben volt aztán 6 milliózás, meg 600 ezrezés bőven, ahol az izraeli külügyér már egészen más nótát fújt mint a Bem-rakparton....
Auschwitz befagyott
A nagyszabású ünnepség a nagy hidegre való tekintettel elmaradt. Megjelentek a divatos, újragyártott rabruhákban a pénzéhes túlélők, mellükön a hatalmas plecsnikkel. A hazai küldöttségről egy szót sem szóltak. A tévé keserűen jegyezte meg, hogy a Holo-Szanatórium bejáratánál másolatbetűk vannak. Jellemző, hogy három hónap után is mélyen hallgatnak a megrendelő „svéd náciről”...Kép: Merkel kitüntet egy túlélőt



















OBAMA PÁNIKBAN
Tegnapi beszédében azt üvöltötte Obama, hogy Amerika már Kína, Németország mögött kullog. A középosztálynak igérgetett adókedvezményeket, de ezt senki sem hiszi el neki. Kép: föltörték a kongresszus honlapját és üzentek Obamának

JANUÁR 28 – BOLIVIA SAJTÓJA A NÉPET SZOLGÁLJA

A HAZAI SAJTÓBŰNÖZŐK FIGYELMÉBE

Ivan Canelas elnöki szóvivő (képen) szerdán bejelentette, hogy a kormánynak nem áll szándékában a tiltás a médiaban. Hanem az a szándéka, hogy megvédje az emberek jogát arra, hogy tájékoztassák őket az igazságról. A kormány nézete szerint Bolívia egy olyan ország, ahol nagyobb a szólásszabadság mint máshol és bizonyos esetekben "a kicsapongás" jellemző. Emlékeztetett arra, hogy egyes televíziós házigazdák azzal fenyegetőztek, hogy megölik az elnököt, Evo Moralest. Mi több, a véleménynyilvánítás szabadságának hiányával vádolták a kormány, amit az elnöki szóvivő megkérdőjelezett. Canelas azt mondta, hogy az emberek elvárják a médiától, hogy megismertesse velük a történéseket és tájékoztassák őket. A kormányt is lehet kritizálni, de összefüggésben az etikai fogalmakkal. Már most is azt hazudják, hogy a kormány be akarja tiltani a kormány bírálatát. Egyik sem igaz – érvelt a szóvivő. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Boliviában a becsületsértés és rágalmazás vált szokássá, ami „lélegzetelállítóan egyszerű" és sérti az állampolgári jogokat. "A véleménynyilvánítás szabadsága véget ér ott, amikor mások jogait megsértik" – érvelt a szóvivő. Hétfőn Morales elnök megjegyezte, hogy szükség van olyan szabályozás meghozatalára, amiben garantálják, hogy a sajtó "nem hazudhat", mert ezt nem tehetik meg az emberekkel. (ABI,ajn27,részlet)
NÁLUNK ZSIDÓ GENGSZTERSAJTÓ MŰKÖDIK
Az egész tömegtájékoztatásban, a nyomtatott sajtóban 100 %-ig bűnözési elveken működik a szennysajtó. Oldalakon sorolhatnánk ennek megnyilvánulásait. Fölösleges. A szóvivő gyönyörűen körülírta azt a mocskos zsidósajtót, amit nálunk megtapasztalunk. A hazai cionrádió műsorvezetői 100 %-ban zsidóhangú ellenszenves, undorító hangú károgók, akiknek a magyar nyelvhez semmi közük nincs. KIFELÉ A ZSIDÓKKAL A RÁDIÓKBÓL ÉS TÉVÉKBŐL!

2010. január 27., szerda

JANUÁR 28 – IRÁN ÜZENT A BŰNÖZŐKNEK


ELNYERTÉK JUTALMUKAT
A cionisták által felbérelt gyújtogatók elnyerték büntetésüket, bizonyára lesz visszatartó ereje ennek a gyújtogató söpredék számára, akiket nálunk dicsőítettek a zsidósajtóban.
Iránban felakasztottak csütörtökön két embert, miután halálra ítélték őket kormányellenes tüntetésen való részvételért - jelentette az Isna hivatalos hírügynökség. Velük együtt eddig összesen tizenegy embert ítéltek halálra, mert részt vettek valamely demonstráción. Ők az első kivégzettek. (MTI) Kép: gyújtogató söpredék közel egy évig gyújtogatott

JANUÁR 27 – ÚJAT IS HALLOTTUNK

Hétezren élték túl Auschwitzot
65 éve, 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet katonák az auschwitz-i haláltábort. (FN)
Nevetséges hazugság, hogy 7 ezren élték túl Auschwitzot, hiszen még mindig többmillió „túlélő” szedi be a dollármilliókat.

NEM ÉRT VÉGET?
Ma újat is hallottunk, miszerint „ nem ért még véget a holokauszt”....Pedig már azt hittük...A képen is egy túlélő látható, Benkő Dániel, az elaggott lantművész, aki a szennytévék és szennlapok legújabb felfedezettje. Kép: Borsból

JANUÁR 27 - HOLO-BOSSZÚ


KOMMUNISTA BOSSZÚ
KELEPCÉBEN A FIDESZ
Az MSZP szerdán - a holokauszt áldozatainak emléknapján - benyújtotta az Országgyűlésnek a holokauszt tagadását büntethetővé tevő törvénymódosító javaslatát - jelentette be a párt frakcióvezetője és miniszterelnök-jelöltje. Mesterházy Attila reméli, hogy a parlament Házbizottsága - a Fidesz szavazataival - támogatja majd a házszabálytól való eltérést, így már februárban módosulhat a büntető törvénykönyv. "Az MSZP-nek morális kötelessége pótolni azt a 20 éves mulasztást, amellyel büntethetővé válna a holokauszt tagadása" - mondta szerdán Mesterházy Attila. Az MSZP kormányfőjelöltje hozzátette: a javaslat nem tér ki a gyűlöletbeszéd szankcionálására, és a más diktatúrák bűneit tagadó passzus sem került bele. A Büntető törvénykönyv (Btk.) módosításával 3 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetné a bíróság azokat, akik nagy nyilvánosság előtt tagadják, vagy el kívánják jelentékteleníteni a holokausztot. Ha a Házbizottság kétharmada támogatja a napirendre vételt, akkor az Országgyűlés februári ülésén egyszerű többséggel módosíthatja a Btk-t. (index)
Ha a Fidesz megszavazza a törvényt, akkor az a választási kampányban egy öngyilkosság lesz a számára, ezt nem kockáztatják meg, így inkább tovább görgetik a törvényjavaslatot.

JANUÁR 27 – NEM TŰRIK A MOCSOKSAJTÓT BOLIVIÁBAN


KÁR, HOGY EZ NEM
MAGYARORSZÁGON
HANGZOTT EL

Ivan Canelas elnöki szóvivő hangsúlyozta, hogy minden olyan jogszabályt, amely kapcsolatban van a médiával, meg kell beszélni. Az újságírók, szakmai szervezetek és szakszervezetek egyetértettek abban, hogy a sajtónak jelezni kell, hogy nem "szájkosár törvény" vagy "ellenőrzés a média felett" készül. Azt mondta a szóvivő (képen), hogy a kormány és az újságírók eltökélt szándéka az, hogy a hazugságot, a manipulációt nem lehet elfogadni a médiában, mert ez árt nemcsak az újságírásnak, hanem a társadalom egészének is. Canelas megjegyezte, hogy az újságírók szerepe az, hogy a társadalmat szolgálják és a társadalom elvárja azt tőlük, hogy az újságírók ne hazudjanak, ne csaljanak, ne egy belterjes kör etikai, morális nézetét erőszakolják a társadalomra. Ennek alapján úgy vélik, hogy ki kell dolgozni egy olyan jogszabályt, amely az alkotmány két paragrafusa alapján alapul. Elmondta, hogy voltak olyan spekulációk, amiben azt sugallták egyes lapok, hogy a kormány olyan törvényt akar létrehozni, amelyben befolyásolni akarják a szólás és véleményszabadságot. Remélhetőleg a médiában azt fogják látni, hogy ez az állítás hazugság. (hazafiasradi,jan.26)
Magyarországon szó szerint sajtó-gengszterizmus van, amit a zsidók vezettek be. A hazai sajtóban és tömegtájékoztatásban ők csinálják a 99 %-os véleménymonopóliumot.

JANUÁR 27 – CSODA TÖRTÉNT





CSODA TÖRTÉNT
A cionrádió, ezen a jeles napon, amikor a 65 éves hazugság a végét járja, odáig fanyalodott, hogy a déli vezető hírekben be sem mondták a Holo-Műsor emléknapját. Csak a sokadik gáz-hírek (oroszgáz) után tértek ki az emléknapra, ahol az alábbi zöldségek hangzottak el. A Páva utcai holoközpontba személyes tárgyakat kérnek, a holotúlélőktől.....Tessék visszafogni most a kacagást! Ez komoly téma. Majd nézünk a pincében egykét csaptelepet....Megtudhattuk, hogy a nácik a végső megoldásként a zsidókat mind egy szálig meg akarták ölni, de arra nem tértek ki, hogy ez miért nem sikerült nekik? Akkor most nem lehetne 6 millió dollárokért nyálát csorgató túlélő. Ma újabb számadatokkal jöttek elő. Több mint 5 millió zsidó áldozat lett a gonosz nácik miatt és 10 millió összességében. Azt már nem mondták, hogy az 5 millió zsidó beletartozik a 10 millióba vagy azt még azon felül kell érteni?

KOMMUNISTA GYILKOSOK NEM IS VOLTAK?
Tegnap este az ATV gyűlöletműsorában jól fölhangolták a témát. A Hájas kijelentette, hogy a kommunistáknak Magyarországon nem is voltak áldozataik, de ha voltak is, az jelentéktelen volt. Jóvágó kijelentette, hogy a Tanácsköztársaság alatt legfeljebb ha 100 áldozata lehetett a rendszernek. Ezek szándékosan provokációs célzattal hazudoztak jó egy órát. Ugyancsak a tegnapi napra időzítettek két magyarellenes uszító adást is. Éjjel az RTL XX. század című műsorában a magyar őstörténetet gúnyolták és hamisították, majd utána a cionrádióban ugyanazt folytatták. A tévéadásban újra feltünt a hazudós piarista Lucifer-atya (képen), aki buzgón gúnyolt Badinyi Jós Ferenctől kezdve, Atilláig mindenkit.
PROGRAM ZSIDÓKNAK
ÉS CIGÁNYOKNAK
„ÚT A MUNKÁHOZ”
Kép: fent a férfi túlélő azt hazudta, hogy őt Sobiborban Demjanjuk (aki ellen most per van) akarta őt megölni, fent egy Eszter nevű nő is túlélő, Merkel-Peres barátság

JANUÁR 27 – OBAMA BEFAGYOTT

OBAMÁT A BANKÁROK
SZORONGATJÁK
Ma este mond beszédet Obama elnök. A kiszívárgott hírek szerint takarékossági csomaggal fog kirukkolni és három évre tervezi befagyasztani az állami kiadásokat. A lapok kommentátorai között van ilyen cim is: "Obama közeledik a nagy csalódáshoz." Aztán felsorolják a be nem váltott igéreteket. A beigért Guantanamó kínzótábor bezárása nem sikerült. Az egészségügyi reform akadozva halad és nincs garancia rá, hogy maradéktalanul véghezviszik. A környeztevédelmi konferencián az USA semmit sem igért. Pedig a közmondás azt mondja, hogy aki már igérni sem tud, az nagyon szegény ember. Az irak-afganisztáni háborút már említeni sem merik és az izraeli-palesztín kettõsállam tervezete mintha nem is létezne. Obama és az USA vesztésre áll és egy döntetlen kicsikarása is nagy nehézségekbe kerülhet. Obamának megkellene szabadulni a rátapadt pénzügyi oligrchiák hatalmától, de ez a kisérlete az életébe kerülhet. Amerika elvesztõi nem adják fel maguktól. (tudósítónktól) Kép: „fagyott” Obama, amerikai oldalról

JANUÁR 27 - MAGYAROK ÁLMA?



Tisztelt Elnök Úr! Adjon a jó Isten maguknak nagyon jó erőt, egészséget, kitartást, hogy a megfogalmazott programjukat teljesíthessék. Valósítsák meg végre minden magyar érzésű ember álmát és hozzák el szegény, elnyomott magyar nemzetünk feltámadását. Ezt nem csak saját nevünkben, de mindazon magukat magyarnak valló emberek nevében mondhatom, akikkel nap mint nap - munkánkból kifolyólag - és a világ magyarságát járva találkozunk, találkoztunk. Akik régóta várják a pillanatot, hogy ismét emelt fővel, boldogan, nemzetiségükre büszkén nézhessenek a világba. Adja a jó Isten, hogy így legyen! Tisztelettel: Tóth Éva és Leblanc Győző (Vona Gábor honlapjáról)
Nekünk csak egy aprócska megjegyzésünk lenne a művészházaspár leveléhez. Várják meg a nyári-őszi hónapokat és próbálják összevetni mostani véleményüket az akkorival.
A SZENTKÉP
Atya: Vona Gábor
Fiúk: a háttérben leszorítva, balra a zsidólapokat megjárt újságíró, jobbra a volt MDF-es majd Miép-es, ez már a harmadik pártja
Szentlélek: a zsidó szellem anyja, Morvai

2010. január 26., kedd

JANUÁR 26 – VONA LÉGGÖMBJEI


VONA HIPNOTIZÁLTA A TATAIAKAT

„nagy derültséget okozott”
„Nagy tetszést aratott a program büntetés végrehajtási intézményekre vonatkozó része, ami szerint a most szinte „wellness központokként” működő létesítményeket, a Jobbik tervei szerint olyan börtönökké alakítanák, ahol az elítéltek ellátásuk költségeinek felét megtermelnék. Vona megerősítette a színvonaltalan kereskedelmi televíziókkal kapcsolatos szándékát is, miszerint a TV2-öt és az RTL klubot megszüntetik, de nem marad „valóságsó” nélkül a közönség, mert közkívánatra összezárják egy bekamerázott cellába Bajnait, Lendvait, Mesterházit és az arra fogékonyak majd arról szavazhatnak, hogy ki menjen zuhanyozni Sztojka Ivánnal.”

SZABAD NÉP STÍLUSÁBAN
„A majd egy órásra kerekedett beszéd után - ellentétben más pártok miniszterelnök jelöltjeivel-, lehetőség adódott kérdéseket feltenni az Elnök úrnak. Ekkor felvetődött a politikusok mentelmi jogának kérdése, az izraeli föld illetve felvásárlások ügye amikre mind kielégítő választ tudott adni Vona.” (barikad idézetek)
MEGJEGYZÉSÜNK
Tetszik érteni? Lehetett kérdezni a nagy pártelnöktől..... Hallatlan vívmány....Az egész beszámoló a néhai Szabad Nép gennyes zsidó stílusára emlékeztet. Ehhez hasonlókat csak a Vukics-féle Magyarok Szövetsége oldalain lehet olvasni. Miután a tudósító sorolta a témákat, azt már nem idézte, hogy ezekre mit válaszolt a nagy pártelnök? Vona Gábor agya csak a cigányokra jár. A zsidó szót, esetleg a zsidóbűnözőket még senkinek sem sikerült kicsikarrni belőle. Mi azonban nem adjuk fel..

JANUÁR 26 – JOBBIKNAK KEDVES A ZSIDÓBŰNÖZÉS

Kép: a dolgozó zsidókat szolgáljuk

A JOBBIK CIGÁNYOKRA

AKAR PÉNZT KÖLTENI


A Jobbik Magyarországért Mozgalom le akar számolni a korrupcióval, a politikai bűnözéssel. A másik fontos kérdés, a cigánybűnözés felszámolása. A program ezért külön fejezetben foglalkozik a cigányság felzárkóztatásával, amit nem a „szélsőliberális értelmiség” által erőltetett integráció útján szeretne elérni – mondta. A cél elérésének fontos eszköze az oktatás, mert a tudatlanság gátja a megfelelő családtervezésnek - közölte az alelnök. Kitért arra is, hogy véleménye szerint a nyugdíjjal kapcsolatban mindkét nagy párt ködösít. (Sneider Tamás igérgetései, barikad,részlet)

Érdeklődéssel fogjuk figyelni a Jobbik "cigánymentő" cselekedeteit. Különösen azért, mert a kirabolt, kifosztott magyar milliók felemelése a Jobbiknak nem érdeke, szóba sem hozzák őket.

JANUÁR 26 – MIBŐL VAN A JOBBIKNAK PÉNZE?

KIK PÉNZELIK A JOBBIKOT?
Párttagok díjából még honlapra talán futna. Kik pénzelik a Jobbik szőcsövét, a Barikádot? Kik pénzelik az Új Magyar Gárdát? A gárdisták? A gárdisták pénzei a gárdához vagy a Jobbikhoz futnak be? Kik pénzelik a Magyar Jelent? Jó kérdések....Aki tudja a választ, írja meg.


JOGOS KÉRDÉSEK
Merthogy ugyanez a párt, amely ekkora vehemenciával hirdeti az elszámoltatást, egészen egyszerűen elfelejtett elszámolni. Hat év nem volt elég, hogy eleget tegyen törvényes kötelezettségének, hat év alatt nem talált egyetlen árva könyvelőt széles e hazában, aki megcsinálta volna az éves pénzügyi mérlegét. A dolog már a Legfőbb Ügyészség figyelmét is felkeltette, a Jobbik ugyanis megalakulása, 2003 óta nem készítette el kötelező pénzügyi beszámolóit, noha minden pártot törvény kötelez arra, hogy ezt évente megtegye. Ha már a törvények ismerete hiányos, legalább a figyelmeztetésnek lehetett volna foganatja: az Állami Számvevőszék ugyanis már tavaly őszi jelentésében felszólította Vonát, hogy elnökként intézkedjék a könyvvezetési hibák kijavítására a "teljesség és a valódiság elvének érvényesülése érdekében". Pedig olyan jó lenne látni azt a mérleget! Olyan jó lenne tudni, kik a Jobbik támogatói, mennyit költött a párt reklámkampányokra, a tavalyi EP-választásra...Hogy a dolog égetőnek bizonyult, abból is látszik: csütörtökön legalább a párt honlapján olvashatóvá vált az éves beszámoló. Eszerint a Jobbik 2004 és 2008 között évente 655 ezer és 3,2 millió forint közötti összegből gazdálkodott, a bevétel 90 százalékát, mintegy 9 millió forintot magánszemélyek adományából kapta, költségvetése nagy részét működési kiadásokra költötte, politikai tevékenységére pedig egymillió forintot fordított az említett öt évben. Aha. Egyetlen komolyabb plakátkampány is többe kerül, mint egy milla, akármelyik reklámszakember megmondhatja...Ha valaki elszámoltatást helyez kilátásba, a minimum, amit el lehet várni tőle, hogy előbb elszámoljon. Ha a tiszta kezek politikáját hirdeti, az a legkevesebb, hogy kezet mosson. Legalább időnként." (Magyar Szó Online, Újvidék)

A JOBBIK HAVI 54 EZER FORINTBÓL GAZDÁLKODOTT ?
(MH, a 2007-es év Jobbik elszámolására utalt.)
A Jobbik bebiztosította magát, két volt rendőrtiszt is a vezetőségében van.

JANUÁR 26 - GYILKOS HÁZIŐRIZETBEN


GYILKOSNAK HÁZIŐRIZET
BUDAHZYNAK
ÁRTATLANUL BÖRTÖN

2004. november 10-én több társával több lövéssel megsebesített egy 40 éves mátészalkai vállalkozót. A BRFK emellett közokirat-hamisítás és csalás miatt is kereste a férfit, a Fővárosi Bíróság pedig szabadságvesztés letöltése miatt adott ki elfogatóparancsot ellene. A BRFK-n 2006. június 28-án jelentették be, hogy a rendőrség elfogta azt a bűnözői kört, amelyik felelős az alvilágban Ragyás Tóniként ismert férfi megöléséért, valamint más súlyos bűncselekmények elkövetéséért. A rendőrség a nyomozás során megállapította: az alvilágban "fekete seregként" számon tartott bűnözői csoport vezetője, Magyar Róbert adott utasítást arra, hogy egy pénzügyi vita miatt öljék meg az egyik ellenérdekű csoport vezetőjét, ennek következménye lett a fővárosi Colosseum diszkóban egy lövöldözés, valamint Magyar Róbert adott utasítást a mátészalkai vállalkozó megölésére is. Magyar Róbert és 26 társának büntetőpere 2007. március 6-án kezdődött a Fővárosi Bíróságon.(MTI,2008,aug.22)
A fenti eset is jól bizonyítja, hogy az igazságszolgáltatás gyakorlatilag bűnszolgáltatásként működik. Molnár Róbert (képen) háziörizetben lehetett, miközben a teljesen ártatlan Budaházy Györgyöt, aki a légynek sem ártott, börtönben tartják immár 8 hónapja. Magyar Róbert pedig gondolt egyet és most megszökött a háziörizetéből, a rendőröknek nem volt kedvük őrizni.

JANUÁR 26 – KÍNA NEM SZÍVBAJOS


Kép: amerikai repültereken így átvilágítanak mindenkit
KÍNA LECKÉZTETI AMERIKÁT
Washington kettős mércét használ, amikor az internet szabadságáról papol - olvasható a Hszinhua hírügynökség hivatalos kínai véleményt tolmácsoló vasárnap kiadott kommentárjában, amelyben merésznek nevezi Hillary Clinton amerikai külügyminiszter bíráló hangú beszédét. A szerző szerint köztudott, hogy a szabadság, mint olyan mindig viszonylagos, s ez vonatkozik az internet szabadságára is. Az évek során az internet része lett az emberek életének, egyszerre nyújtva a kényelmet és hordozva a veszélyt. Ez utóbbit jelentik például az internettel összefüggésbe hozható bűncselekmények és a pornográfia. A különböző országok, köztük az Egyesült Államok általános gyakorlata, hogy intézkedéseikkel saját törvényeik és szabályaik szerint működtetik, felügyelik az internetet - állapítja meg az írás, hozzátéve, hogy az internetet az Egyesült Államokban is korlátozzák, amikor olyan információkról van szó, amelyek a terrorizmussal, a pornográfiával, a fajgyűlölettel vagy más, a társadalomra veszélyesnek tartott területtel hozhatók összefüggésbe. "Az Egyesült Államok gyakran tesz megjegyzéseket más országok internet-szabályozására, miközben maga is hasonló lépéseket tesz a törvényellenes információk terjedésének megakadályozására. Ez azt jelenti, hogy Washington szigorú követelményeket szab más országoknak, amelyeket nem tart magára nézve kötelezőnek" - jegyzi meg a szerző. Amit Clinton a rendszeres hackertámadásokról mondott, azzal kapcsolatban a kommentátor emlékeztet arra, hogy az Egyesült Államok volt az első, amely kialakította a kiberháború koncepcióját, és megalkotta "kiber hadseregét". Tavaly júniusban az amerikai védelmi miniszter parancsot adott a Pentagonhoz tartozó védelmi és támadó jellegű kiberhadviselési feladatokra szakosodott parancsnokság létrehozására. Rendkívüli képmutatás ujjal mutogatni másokra pontos bizonyítékok nélkül, közben megerősíteni a saját kiberháborús képességeket - írja Hszinhua, amely szerint az internet szükségszerű szabályozásában - annak egészséges fejlődése érdekében - a nemzetközi közösségben közmegegyezés van, és egy felelős ország nem engedheti meg, hogy ezzel ne törődjön. A Fehér Ház pénteken közölte, hogy Barack Obama elnököt továbbra is aggasztja a Google internetes szolgáltató és a kínai kormány között folyó vita. "Válaszokat várunk Kínától" a Google azon állításaival kapcsolatban, hogy rendszerét kínai hackertámadások érték - mondta Bill Burton szóvivő. Hillary Clinton az egész világon egységesen elérhető, szabad információs világháló megteremtését szorgalmazta, és az internetes korlátozásokat modernkori Berlin-falaknak nevezte. Felszólította Kínát, hogy biztosítsa az internet szabadságát. Egyúttal segítséget ígért a kínai internetezőknek abban, hogy átjuthassanak a pekingi kormány által emelt, több tízezer weboldalt blokkoló "nagy tűzfalon". (MTI)
Kína rávilágított az amerikai mocsokráciára, azonban Kína is képmutató, mert ők meg a belső terrorról és elnyomásról hallgatnak. Igaz, ezt utóbbit Amerika 1949 óta napjainkig nagyvonalúan eltűrte Kínának. Attól tartunk Kína nem hagyja magát a cionistáktól „demokratizálódni”. Igaz, ez sem Irakban, sem Afganisztánban nem jött be Amerikának.

JANUÁR 26 – LEVELET KAPTUNK


Kép: a BKV-s hagyó elvtárs


Rendszeresen olvasom bejegyzéseit, de nem tudom eldönteni, hogy tulajdon képen kire is lehetne szavazni!? Megjegyzései szerint mindenki antimagyar vagy zsidó. Mivel én nemzeti érzelmű vagyok, néha nagyon megdöbbenek véleményei miatt, mert így e kis Hazában egyik pártra sem lehet voksot adni. Elnézését kérem hogy zavartam, de nagyon érdekelne véleménye és információja. (olvasói vélemény, teljes név és cím)

VÁLASZLEVELÜNK
Kedves olvasónk valójában nem tőlünk akart kérdezni, hanem önmagához intézte a kérdéseit és ezért keveredett zavaros ellentmondásokba, amit most igyekszünk megmagyarázni. Ha valaki rendszeresen olvas valamit, akkor kellő jártasságot szerez az olvasottak értelmezésében. Olvasónk eddig úgy látszik tudta, hogy kire kell szavazni, csak azután került zavarba, hogy olvassa oldalunkat. Visszautasítjuk a rágalmait! Sosem írtuk azt le, hogy „mindenki” antimagyar. Különben is kit ért mindenki alatt? Mi csak a zsidókat és a megrögzött zsidóbérenceket nevezzük nevén. Ezt annál is inkább kötelességünk megtenni, mert nem szeretünk ködösen fogalmazni. Csak magyarul és világosan. Úgy tünik kedves olvasónkat ez is zavarja. Sajnáljuk. Igen, jól mondja, egyik pártra sem érdemes szavazni. Nemcsak azért,mert ezek mindegyike zsidóvezetésű, hanem azért is, mert ezek a magyar érdekeket elárulják. Ehhez nem kell bővebb magyarázat. Egyébként is a magyar ember magyar szavakat használ és nekünk szavazat van és nem voks, mint a zsidóknak. Ennyi válasszal szolgálhatunk. Azoknak is, akik hasonlóan gondolkodnak mint kedves levélírónk.

JANUÁR 26 – HOLOÜZLETBŐL ELÉG VOLT


A HAZAI PAPOK HOLOIMÁDÓK

„Izrael propagandafegyverként használja a holokauszt emlékét. Kétségtelen, hogy a gyűjtőtáborok legtöbb halálos áldozata zsidó volt, de a listán szerepelnek még lengyelek, olaszok, cigányok és katolikus egyházi emberek is. Éppen ezért kérem, hogy ne lopják el ezt a tragédiát propagandacélokra”, mondta Tadeusz Pieronek krakkói püspök a Potifax című olasz világhálós hírportál zsidó újságírójának. S ami leginkább fölbőszítette a cionistákat, az a püspök nyilatkozatának folytatása: „S ez azért van így, mert nekik, a zsidóknak, a gazdasági hatalmuknál fogva igen jó megjelenési lehetőségük van a médiákban, s ezen kívül az Amerikai Egyesült Államok korlátlan támogatását is élvezik. A zsidók ezért arcátlanok, fennhéjázók és ez a viselkedés szerintem tűrhetetlen, már csak azért is, mert a holokauszt ma ismert változata zsidó kitalálás”.
A krakkói püspök ezután rátett még egy lapáttal, amikor kijelentette azt, amit rajta kívül sokan mások gondolnak: „A palesztinok az izraeli igazságtalanság áldozatai, a zsidók úgy bánnak velük, mint az állatokkal, sőt még rosszabbul is, s éppen ezért a zsidó holokauszthoz hasonlóan nekik is járna egy nemzetközi emléknap”. (kurucinfo,részlet)
TELJES A HALLGATÁS
A hírek szerint a napokban zajlott Székesfehérváron a Kurucinfo elleni per. Azóta nagy a hallgatás az érintett oldalon is, de semmilyen hír sem számolt be erről. Volt tágyalás? Nem volt tárgyalás? Elmaradt a tárgyalás? Ilyen alapvető kérdésekre egyetlen hírodal sem válaszol. A kérdés azért jogos, mert a szennytévék egyöntetűen üvöltötték tárgyalás előtti napokban, hogy az MSZP rajongók és a FIDESZ-rajongók is olvassák az elhíresült zsidó provokációs oldalt.
Kép: gúnyfelirat, a netről

JANUÁR 26 - HÁRY JÁNOS SZEREPÉBEN: POSTA IMRE

Kép: Vona operettcsendőrei

POSTA IMRE BESZÁLLT A KAMPÁNYBA

Posta Imrének – a nagy leleplezőnek – éppen most került a kezébe egy hamis fotó, ami egy meghívót tartalmaz Vona Gábor körülmetélésére. Ez utóbbi rituális zsidó fogalom tartalmát most nem részletezzük, elég az hozzá, hogy pár hónappal ezelőtt a Nagy Levélíró (Morvai Krisztina), aki már Sólyom Lászlótól kezdve a főrabbiig mindenkinek írt már levelet, egyik irományában „farkincákról” értekezett, ezt sem idézzük most, mert Posta Imre a lényeg. Posta a kibeszélő. Van egy nálánál nagyobb kibeszélő is, a Fogatlan Oroszlán (Csurka István), de ő már kiöregedett és kellett egy mindenttudó, hát jött a Posta. Posta nem kevesebbet állít, mint azt, hogy ez a hamis fotó egy dokumentum bizonyíték, amit csak a hülyegyerekek hisznek el. Van ennél érdekesebb is, ezt már idézzük Posta oldaláról: „Annak idején Csurka már írt valami érdekes összeesküvés-elmélet félét Vona Gábor származását firtatandó, de egy Barikád-os nyilatkozattal akkor az ügy lerendezésre került. Kíváncsi vagyok, erre az alábbi dokumentumra mi lehet majd a válasza a jobbik zsidóinak, és a megvezetett goj-oknak, ahogy ők fogalmaznak velünk kapcsolatosan. Én Gábor helyében nagyon gyorsan kitenném a keresztlevelemet a kirakatba és a teljes családfámmal venném elejét a további ilyen véletlen-szerű bizonyítékoknak, mert ha jól gondolom, akkor ez csak a kezdete lehet a vélt és valós szennyesek kiteregetésének.”
Ebben a Posta-akcióban rejlik a választási kampányszerep amit Posta fölvállalt. Idézzük:
„Szeretnék végre tisztán látni! Teljes és hiteles családfakutatást javaslok, mielőtt kiderül az is, hogy valami szefárd vonulat felé csúszna el a kérdéskör súlypontja. Alapvető, megvitatandó téma az is, hogy kik veszik körül és miből élnek ezek az embere és mióta teszik azt, amit. Nem mellébeszélésre vagyok kiváncs, hanem az igazságra. A félreértések elkerülése végett el kell mondjam, hogy azért merem kitenni az oldalra ezt az általam hitelesnek tartott bizonyítékot, mert a látszat ellenére mindez nem Vona Gábor személyes és családi ügye, sem a közvetlen környezete által elsutyorogható problémakör, hanem a magyarság számára létbiztonságú és nemzetbiztonsági kérdés. Nos, aki nem hiszi, az járjon utána!”
Posta Imre azért szórakoztató, mert csak Vona Gábor származását firtatja, de nem foglalkozik a Nagysasszonnyal, a fő szónokával, Morvai Krisztinával és a többi, sok-sok hármasnevű zsidóval, akik „szakértőként” tetszelegnek a Jobbikban. Vona néha röhejes kijelentésekre is elragadtatja magát, amit legutóbb is tett, miszerint a programjukat több száz szakértő állította össze és csak nekik van programjuk. Tényleg! Vona és a Jobbik mit akar csinálni a magyarokkal? Milyen sorsot szán nekünk? A Jobbik szónoklataiban a magyarokkal semmit sem foglalkoznak, vagy ha említik is ezt a fogalmat, akkor a zsidóuralom fenntartását értik alatta. Hiszen a Jobbik számára a zsidóbűnözés nem létezik. Amiről nem beszélünk, az nem is létezik – vallja Vona is, a régi, jó bolsevik elméletet.

2010. január 25., hétfő

JANUÁR 26 – A FŐMŰSOR AUSCHWITZBAN LESZ


KEZDŐDIK A HOLO-MŰSOR
Páratlan biztonsági intézkedések közepette kezdte meg berlini látogatását Simon Peresz izraeli államfő, aki kedden - a két ország közötti megbékélést jelző programként - vendéglátójával, Horst Köhler államfővel együtt közösen felkeresi a grunewaldi pályaudvar 17. vágánya melletti emlékhelyet. 1941-től a háború végéig Berlinből mintegy ötvenezer zsidót deportáltak, köztük egyedül az auschwitzi "halálgyárba" a pályaudvar 17. vágányáról összesen mintegy 17 ezer zsidóval 35 szerelvény indult. A deportáltak közül több ezer gyerek volt. Az izraeli elnök ezt követően Merkel kancellárral együtt nyitja meg a német-izraeli ifjúsági fórumot, amelyen a két ország fiataljai vitatják meg a kapcsolatok múltját és jelenét. Közvetlenül elutazása előtt ennek kapcsán Peresz a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lapnak aggodalommal nyilatkozott arról a közelmúltban végzett felmérésről, amelyből kitűnt: a német fiatalok egy része Izraelt veszélyesebbnek tartja Iránnál. Értesülések szerint Peresz látogatásának idejére csaknem négyezer rendőrt helyeztek készültségbe. A német sajtó szerint az izraeli államfő az amerikai elnök, Barack Obama után a világ második legveszélyeztetettebb politikusa. (MTI)
HÁTTÉR
Hazudnak. Ezzel semmi újat nem mondtunk. Goebbels naplójában szerepel, hogy még 1944-ben közel 40 ezer zsidó élt békében, háborítatlanul Berlinben. A halálgyár kifejezés is hazugság. A német fiatalok úgy látszik a valóságról érdeklődnek és a nem a holomesékről. Ha Németországban ilyen hatalmas demokrácia van, akkor miért kell ennyi rendőr a németek ellen? Hitler alatt nem volt bűnözés, de jó volt a közbiztonság. Igaz, a rendszerrel is elégedettek voltak a németek, mert amikor ostromolták az oroszok a várost, akkor is fegyvert fogtak és az utolsó házig védték magukat. Ez történt Budapesten is. Egyáltalán....Mit keresnek a zsidók Németországban? Talán nincs saját hazájuk? Erre kéne 65 év után válaszolni az „üldözőknek”.