2010. január 18., hétfő

JANUÁR 18 – KILÓG A LÓPATA

Kép: magyar jelképekkel csapják be a magyarokat
ZSIDÓ LOGIKA
ZSIDÓ RECEPT
A dolgok mostani állása szerint lehetetlenség a Fidesz-kétharmad, és ezt ők is tudják. És azt is tudják, hogy a Jobbik nélkül semmi érdemleges változást nem lehet elérni. Azt is tudják, hogy ebben a nemzetközi helyzetben, a Világhatalom zsarnoki uralma alatt Fidesz-Jobbik koalícióról még suttogni sem lehet. Ezt egyik párt sem vállalja, s nem is vállalhatja be. De ahhoz, hogy legyen változás, valójában egy politikai erő, a Jobbik kezében van a megoldás. Ezt úgy mondják, hogy kívülről támogatni. Ne feledje senki: a távlati cél, hogy egy radikális, és egy nemzeti középpárt uralja a parlamentet, kiszorítva, illetve a minimálisra redukálva a szálláscsinálók politikai formációit. Ennek az alapjait kell megteremteni, hogy az országban egy választás ne egy gyűlöletháború legyen, hanem az emberek könnyed választási lehetősége a jobb és a Jobbik között.(hunhirhu,részlet)

MIÉRT ZSIDÓVEZETÉSŰ A JOBBIK?
Ugyan kik csinálták a fentiekben jellemzett pártfelosztásokat és párthelyzeteket? Csak a zsidók. Hiszen az összes pártvezetésben ők döntöttek. Most meg úgy csinálnak mintha erről nem ők tehetnének. Mi van a fenti zsidószöveg mögött? Az, hogy attól reszketnek, hogy a magyar milliók előtt egyre világosabbá válik, hogy a jelenlegi bűnrendszerért csak a zsidók a felelősek, hiszen minden parlamenti párt élén ök vannak. Ugyan mi köze van a magyar szavazó millióknak ahhoz, hogy a Fidesz-Jobbik hogyan jön ki egymással? Semmi. Ehhez a magyar millióknak semmi köze nincs. Jobbik kezében a megoldás? Röhejes! Ugyanezt a piszkos szöveget üzengették a zsidók 1998 elején is, amikor azt írták minden fórumon, oldalon, hogy igaz ugyan, hogy a Fidesszel nem mindenben értünk egyet, de ők mégis csak jobbak mint az MSZP, hát szavazzunk a Fideszre. És – folytatták az okos tanácsokat – majd ha a Fidesz kormányt alakít, akkor már a jónép, a szavazók "rászorítják őket" arra, hogy tegyenek magyar érdekű intézkedéseket. Aztán megszavazták a holo-törvényeket, a holo-oktatást, a nemzeti szervezetek üldözését, az EU-belépést is még sorolhatnánk. Most a zsidók ugyezt a lemezt vették elő, csak most a Jobbikot reklámozzák. Most a háttérzsidók a Jobbikba nyomatják a pénzt és a reklámot. Miközben az Állami Számvevőszék arról siránkozik, hogy a Jobbik pénzügyeit még 2003 óta nem sikerült ellenőrizniük. Ja.....! Értjük ezt is. Ha egy magyar egyesület 2 napot késik a pénzbevallásával, akkor azonnal betiltja a bíróság. Kivéve a Jobbikot, a zsidók dédelgetett csodafegyverét, akik állítólag most majd „megmentik” az országot. Hát persze, hogy megmentik. Csak nem a magyarok, hanem a zsidók számára. Ez van az egész kampányuk mögött. Ne nézzenek bennünket hülyének. Még egyszer hangsúlyozzuk a gyenge felfogásúaknak. A JOBBIK NEM MAGYARUL BESZÉL. És, ha nem magyarul beszélnek, akkor nem magyar érdekekért cselekednek. A zsidó propagandista arról miért hallgat, hogy miért zsidóvezetésű a Jobbik? Kép: Vona operettcsendőrei