2010. január 23., szombat

JANUÁR 23 - AGGÓDIK A FIDESZ A ZSIDÓ TERRORISTÁK MIATT


AKI ZSIDÓ ANNAK
ILYEN ÉLETRAJZA VAN
Kék színnel beszúrva a véleményünk.
Ágh Péter 1982-ben születetett Szombathelyen (képen) . Tanulmányait a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetem - Századvég Politikai Iskolán végezte (teljesen zsidószellemű iskolák). 2002-től Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzatának képviselője (20 évesen képviselő, nem semmi, bizonyára hatalmas élettapasztalata jogosította fel erre), 2006-ban a Joskar-Ola városrészen választották a Közgyűlés tagjává. 1998-tól a Fidelitas tagja, a városi szervezet alelnöke. 2001 és 2004 között a szombathelyi csoportot vezette. 2002-től 2007-ig a Vas megyei Választmány elnöke volt. 2003-tól az ifjúsági szervezet országos alelnöke, 2007-től ügyvezető alelnöke. 1999-ben lépett be a Fideszbe. 2000 óta tagja a párt megyei választmányának. 2007-től a Fidesz Magyar Polgári Szövetség szombathelyi elnöke. 2005 és 2007 között a Fidelitas a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Országos Választmányába delegálta. Számos városvédő, kulturális és karitatív civil szervezet munkájában vesz részt (a zsidók buzgómócsingsága, mindenütt ott pattognak ahol pénz vagy hatalom van), elnöke a Joskar-Ola Lakótelepért Alapítványnak. A 2006-os országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az ifjúsági, szociális és családügyi bizottság tagja (hát persze, hogy bizottság tagja, abból külön pénz jön még). Részt vett az Új Magyarország Fejlesztési Terv végrehajtását felügyelő eseti bizottság munkájában is. 2008 óta a Költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság tagja. (bizonyára pénzügyi zseni, ahogy ez a zsidóknál szokott lenni) (nyugathu)

MEGJEGYZÉSÜNK
Nos, Ágh úr (képen) arról érdeklődött a külügyminiszternél, hogy mi a helyzet a boliviai terroristákkal? „Nagy a hallgatás a Rózsa-Flores-ügyben - ezzel a hangzatos címmel írt a FN oldal. A Figyelő Net lehozta a miniszter hosszú semmit mondó választát, amelynek az a lényege, hogy semmit sem tudnak csinálni. Balázs Péter külügyminiszter azon kesergett, hogy a boliviai hatóságok még mindig nem válaszoltak novemberi levelére. Miért kéne válaszolniuk? Amikor Balázs kifejti: „Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a hatályos magyar jogszabályok alapján a konzuli tisztviselő nem láthatja el a fogva tartott magyar állampolgár jogi képviseletét, ahogy a védő munkadíját sem állhatja. Ám segítséget nyújtott, hogy ehhez saját, vagy más forrásból anyagi támogatáshoz jusson. Balázs Péter kitért arra is, hogy Bolívia lényegében nem részese egyetlen nemzetközi bűnügyi jogsegélyegyezménynek sem, illetve nincs kétoldalú jogsegélyegyezmény Magyarország és Bolívia között. „Ez hátráltatja, illetve akadályozza, hogy a jelenleg is folyamatban lévő büntetőeljárásról hivatalos forrásból részletes információkat, tájékoztatást kapjunk” – tette hozzá a miniszter. „
A szöveget le kell fordítani magyarra, hogy a magyarok számára is érthető legyen. Magyarországnak semmilyen diplomáciai kapcsolata nincs Boliviával, ezért a bolivoknak nem kötelességük válaszolgatni egy terrorista országnak (ez Magyarország), amely a nyakukra küldte a közel egytucat terroristát. Ami pedig a nemzetközi vizsgálatokat illeti, amit nálunk a családtagok szorgalmaztak és ennek érdekében ittjárt két szédelgő ellenzéki boliviai képviselő is, semmi értelme, hiszen bármilyen nemzetközi szervezetnél azt kérdeznék először, hogy MIT KERESTEK EU-ÁLLAMPOLGÁRSÁGÚ TERRORISTÁK BOLIVIÁBAN? Ágh Pétert megértjük, hogy aggódik raboskodó fajtájával kapcsolatban, de neki is erre a kérdésre kéne előbb megválaszolnia, mielőtt a külügyminisztert szórakoztatná, akinek éppen elég sok baja van a környező országokkal.