2010. január 23., szombat

JANUÁR 23 – NEMZETI SAJTÓ KELL



A buszos országjáráshoz terembérletet sem kell igénybe venni, mert bármely város, község, falu parkolójában azonnal lehet gyűlést, ismertetést tartani. A buszban a hangosítás megoldható olcsón. Persze előtte az országjáró busznak ki kell hirdetni helyben a programját, hogy mikor érkezik a településekre és a többi városokba mikor fog eljutni.
BUDAHÁZY GYÖRGY
ÉBREDEZIK
Gyuri egyik utóbbi börtönbéli szövegében elmélkedik több dologról, amelyre most nem térnénk ki. Most csupán arra szeretnénk rámutatni, hogy Gyuri jól sejti, pontosabban most kezdi csak felismerni a nemzeti sajtó nélkülözhetetlen szükségességét a nemzeti nevelésben és a nemzeti társadalom kialakításában. Hát bizony ezzel sok-sok évet elkésett, ugyanis 1848-ban Petőfiék sokkal élesebben láttak mint a maiak, amikor kimondták, hogy első a szabad magyar sajtó megteremtése. Ugyanez volt a pesti nép követelése is 1956-ban. De erre még sokan nem jöttek rá 2010-ben sem, miközben véresre verik a mellüket, hogy ők nemzeti hazafiak. Félreértés ne essék, nem Gyurira célzunk ezzel. Gyuri helyesen látja, hogy minél előbb a netes tévét és rádiót kéne igénybe venni, de arra nem gondol, hogy a magyar lakosságnak alig 15 %-nak van netes elérhetősége, azok javát is inkább fiatalok veszik igénybe, akiknek semmi élettapasztalatuk nincs. Tehát a netes tájékoztatás jó dolog, de azt sem szabad elfelejteni, hogy akik csak a neten szerzik be a világlátásukat, információikat, azok sülthülyék, akikkel semmit sem lehet kezdeni. Gyuri nem foglalkozik azzal a fontos kérdéssel, hogy a mai fiatalok közel fele, vagy még többen is vannak, egyszerűen írástudatlanok. Önlálló gondolataik nincsenek és fogalmazni sem képesek. Mivel könyvekt sem olvastak soha életükben. Az iskolákban csak teszteket töltettek ki velük. Nincs alapvetű műveltségük sem a magyar irodalomból, sem a magyar történelemből. Tehár a nyomtatott lap nélkülözhetetlen, de itt nem színes magazinokra kell gondolni, mint pl. a Magyar Jelen vagy a Barikád és hasonlók. Ezeket különben is zsidók nyomatják pénzzel, nem a lapeladásból tartják fenn magukat. NEMZETI NAPILAP KELL, ami nem kerülne egy sör árába sem, mert különben nem veszik meg. SZÓRÓLAPOK kellenek, amit bárki tud másolni és tovább terjeszteni. És egy kisbusz kell amivel az országot járnák. Ennél hatásosabb propagandát el sem lehet képzelni. Az nem igaz, hogy országjáró útra ne tudnák a „hazafiak” összeadni a benzinköltséget. A nálunk sokkal jobb anyagi helyzetben lévő német NPD párt ezeket az eszközöket már évek óta sikerrel csinálja. A másik dolog amivel Gyuri nem foglalkozott az az, hogy nem elég egy jó vezérszónok, vezérkar is kell, akik a szervezéssel és mozgósítással foglalkoznak. Aki pedig nem ad pénzt a nemzeti sajtóra, az nem magyar. Ennyire egyszerű. Aki nem áldoz a nemzeti sajtóra és nem támogatja azt, az mondhatja magát akármekkora magyarnak, nem az. Kép: NPD reklámbusz és szórólap