2010. január 12., kedd

JANUÁR 12 – VENEZUELA HELYESEN DÖNTÖTT

NEM ENGEDIK AZ ÁRDRÁGÍTÓ ZSIDÓ CSALÓKAT MŰKÖDNI
A venezuelai hadsereg 70 vállalat üzleteit zárta be, amiért a cégek árat emeltek – adta hírül kedden az AFP. A baloldali államfő azonnal közölte: bezáratja azokat az üzleteket, ahol árat emelnek, vagy ahol ügyeskedni próbálnak az árakkal. A jelentések szerint „szabálytalanságok miatt” zárták be eddig az üzleteket, köztük európai érdekeltségűt is. Az elnök szerint a lépés a hazai iparnak kedvez majd, és arra számít, hogy a külföldről érkező termékek mennyisége 40 százalékkal visszaesik. (FH,részlet)
AZ MTI A BLOGUNK UTÁN KULLOG HÍREKBEN
Az iráni külügyminisztérium az Egyesült Államokat, Izraelt és „zsoldosaikat” vádolta meg kedden azzal, hogy bombamerényletet hajtottak végre egy atomfizikus ellen Teheránban. A szóvivő kiemelte: az ilyen merényletek, és az ország atomfizikusainak megsemmisítése nem tudja megállítani Irán tudományos és műszaki fejlődését, sőt, inkább felgyorsítja azt. A teheráni főügyész annyit tett hozzá, hogy mivel a meggyilkolt egyetemi tanár atomfizikus volt, a legvalószínűbb, hogy a CIA és a Moszad keze van a dologban. A tudóst távirányítású bombával robbantották fel. A szerkezetet a férfi motorjára erősítették. Nem sokkal azután hozták működésbe, hogy elhagyta házát. Masszud Ali Mohhamadi az iszlám forradalom feltétlen híve volt és ennek szellemében tanított a Teheráni Egyetemen. Nukleáris fizikát adott elő. (FH)