2010. január 16., szombat

JANUÁR 16 – JÖNNEK A JOBBIK

JOBBIK KAMPÁNYNYITÓ
LÉGGÖMBÖK

Élőben adták a neten a Jobbik megnyitóját, ahol Balczó Zoltán nem nevezte meg a bűnösöket. Csak sorolta és sorolta, hogy ezt tették velünk meg azt tették velünk, csak éppen megnevezések nem voltak, hogy kikről beszél? Most már unalomig ismételjük, hogy A JOBBIK NEM MAGYARUL BESZÉL. Ugyanazon a tolvajnyelven beszélnek mint a többi párt. Kampányuk jelszava „A nép nevében”. De milyen népre gondolnak? Hiszen a magyar szót ők is feltünően kihagyják a szótárukból. Eldicsekedtek, hogy 8 ezer tagjuk van (Az MSZP-nek legalább ötször ennyi tagja van, akik szavazni is fognak összes rokonságukkal.) Eldicsekedtek azzal, hogy 700 szervezetük van az országban és 176 egyéni jelöltet is indítanak. Ugyanennyi jelöltet fog indítani az MDF, a Fidesz és az MSZP is. A választás megnyerése az egyéni jelöltektől függ és itt a Jobbik hátrányban lesz. A legnagyobb léggömböket Szegedi Csanád eresztette el, aki egyenesen kijelentette hogy megnyerik a választásokat. Halkan megjegyezzük, akkor lennének a legnagyobb bajban, ha megnyernék a választásokat. Szegedi azzal dicsekedett el, hogy többszáz szakember áll mögöttük. A vezetésben egyelőre csak zsidó szakembereket látunk, mint a Szerencsejáték RT egykori igazgatóját, az Antall-kormány alatt, Pőcze Lajost és hasonlókat. Szegedi Csanád fennhangon eldicsekedett azzal is, hogy Franka Deli (zsidócigány művésznév) jó barátja neki. Köszönjük a beismeréseket.
Kép: A "Jövünk!" jelszót az 1938-as nyilas plakátról vették át
MÁJUSBAN MEGLÁTJUK
OROSZLÁNOK VAGY NYULAK JÖNNEK?