2010. január 31., vasárnap

JANUÁR 31 – JOBBIK JELÖLTEK


KINYALT EMBEREK
Az alábbi linken nyomon követhetjük a Jobbik jelöltjeinek a pályafutását. Eleve rossz jel, hogy sok doktor van közöttük, akácsak az Antall-féle MDF-ben. Jópár zsidó is található a jelöltek között, de ez a nemes fajta inkább a vezetőségben foglalta el az őket megillető helyeket. Itt van mindjárt az Antall-kormány egykori kiérdemesült dolgozója. Pősze Lajos (képen jobbra) „az 1990-es választásokon az MDF kampányfőnöke volt, később a Szerencsejáték Rt. elnök-vezérigazgatója lett.” (jobbikhonlapról) Újabban egy bizonyos Hegedűs Tamás (képen balra) Jobbik-jelölt került a lapok oldalára, aki egy sor pártban megfordult már, HIT- Gyülekezete-s is volt és a végén a Jobbikban találta meg a helyét. A tablóképek csupa kinyalt figurákat ábrázolnak. Ők lennének hivatottak képviselni a magyar választókat? Nem minősítünk. Megvárjuk a választások végét és az új parlamenti fölálllást. Addig is, hogy mire számíthatunk, itt van Z. Kárpát Dániel csúcsszakértőjük épületes szövege, ahol az alany kimaradt a mondatokból. Ebben megegyeznek a kommunistákkal, mert a kommunisták sem nevezték meg sohasem a bűnözőiket.

„SZÉNNÉ ADÓZZUK MAGUNKAT”

Videón: Z. Kárpát Dániel jellegzetes beszédstílusa és jellegzetes kinézete önmagáért beszél. A Jobbiknál az a divat, hogy a tetteseket nem nevezik nevén. Akkor hogy akarnak elszámoltatni? Sehogy... A "lúzerek" szó nem a magyar nyelvbe tartozik, de ilyenekkel a Jobbik propagandisták nem is törődnek. A háttérben Pörzse Sándor látható, aki szintén jelölt.
-