A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likudviktor. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: likudviktor. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. november 2., kedd

NOVEMBER 2 – ORBÁN TRÜKKÖS TOLVAJLÁSA

MÉG A REKLÁMOKKAL IS
KIFOSZTJÁK A MAGYAROKAT
Mióta megtörtént a vörösgyilkosok iszaptette, azóta megy a rádiókban és a tévékben egy aljas reklám, amelyet maga Orbán Viktor mond el, az érzelmekre hatva. Orbán, a hivatásos gengszterek stílusában „emberi együttérzésre” hivatkozik a reklámban, hogy a magyarok utolsó fillérjüket is adják át a láthatatlan, ellenőrizhetetlen „kármentő alapba”. Ekkora pofátlanságra még nem volt példa a magyar történelemben. Vörös gyilkosok ezrek életét teszik tönkre és akkor még az áldozatokat szólítják föl adakozásra, ugyanis
a magyar állam bűne miatt a magyar nép nem felelős.
Ha Orbán saját pénzéből reklámozna az még hagyján, de ezt közpénzből, a magyarok adópénzéből teszik. Ki hatalmazta fel Orbánt arra, hogy a magyarok pénzét kicsalogassa. Az az Orbán hivatkozik emberi együttérzésre, akinek a cionista vérbírósága bizonyítékok nélkül másfél éve börtönbe tartja Budaházyt és társait. Orbán lefújta az elszámoltatás igéretét is. Eltünt a képernyőkről a három szélhámos, Papcsák, Budai és Balsai, akik állítólag felgöngyölítették volna a vörös bűnözőket. De miért nem az állami szervekre van bízva a bűnüldözés? És miért nem a vörösgyilkos iszapos bűnbandát vitték sürgősen a bíróságra? Megannyi kérdés, amiről nem szólnak a hírek. Ezekből a sok milliós rádió és tévékreklámokból már egy rakás családi házat föl lehetett volna építeni, de Orbán a saját reklámozására használja fel ezt a pénzt. Immár hetek óta a tévék semmilyen képet, beszámolót nem adnak a helyszínről, az áldozatokat sem szólaltatják meg. De az aljas reklám az megy folyamatosan.

2010. október 24., vasárnap

OKTÓBER 24 – CHILEI ELNÖK PÉLDAMUTATÓ VOLT

ORBÁN VIKTOR 4 NAP UTÁN MENT A VÖRÖSISZAPRA

A chilei elnök a BBC nyilatkozatában elmondta, hogy augusztusban Ecuadorban volt, amikor megtudta a bányaszerencsétlenség hírét. Azonnal úgy döntött, hogy hazautazik a külügyminiszterével és már aznap megtette a szükséges intézkedéseket. Amíg a mentés meg nem történt, addig is négy alkalommal járt a bányánál. Elmondta, hogy a bányatulajdonosok a felelősök egyértelműen a katasztrófáért, mivel megszegték a szabályokat 2007-ben és most is. Ugyanakkor hozzátette, hogy a szabályozásuk nem volt elég szigorú, de ez az előző elnök és kormány felelőssége volt. A bányatulajdonosok nem fogják elkerülni a felelőssége vonást és új, szigorúbb bányatörvényeket csinálnak. Azt is hangsúlyozta, hogy ez a szerencsétlenség felrázta az egész nemzetet és a kormányt, hogy új módon álljanak hozzá a kérdésekhez. Kép: Alejandro Bohn és Marcelo Kemény (képen) a chilei bányatulajdonos, akiknél a szerencsétlenség történt.
NARANCS-KORMÁNY HOZZÁÁLLÁSA
Most pedig nézzük meg, hogy nálunk hogy viselkedett a kormányfő? Nem ment le az iszapömlésre azonnal, bár tudta azt, hogy milyen hatalmas kataszrófa történt. Csak 4 nap után ment le, ahol rögtön megnyugtatta a céget, hogy tovább működhetnek. Ugyan mekkora haszna származik ebből az államnak ezek után? A cég bűnözőit nem tartóztatták le, hanem hetek óta csak nyúlós és gennyes vitákat, műsorokat adnak, ahelyett, hogy a felelősségre vonás azonnal megtörtént volna. A köztársaasági elnököt nem érdekli a katasztrófa helyszíne és a mentési munkák. Közben a sajtó is a bűnözők oldalán áll a hamis hírekkel, reklámokkal, stb. vezetik félre a közvéleményt. Egy nő betelefonált a tévébe, hogy nem ad egy fillért sem az áldozatoknak, mert azt látta, hogy a két faluban 2-3 éves új házakat dózerolnak le, ahelyett, hogy az értékes építőanyagokat, amelyet az iszap nem ért el, azt lebontanák és hasznosíthatnák. Erre a zsidó műsorvezető azt vetette közbe, hazug módon, hogy többe kerülne a lebontás, mint a kinyert építőanyag. Egy fiatal nő mondta, hogy egy éves új házukat ledózerolják, közben még fizetik a banknak a tartozást és közben az állam nem új lakást ajánlott föl nekik, hanem használtat. És hol vannak a szorgos cigányok? Akik olyan ügyesen tudnak szobrokat, kábeleket, villamos berendezéseket lopni. Miért nem dolgoztatják ezeket közmunkában a káreltakarításnál? Pedig ez lenne a legjobb „ÚT A MUNKÁHOZ” program nekik és még pénzt is kapnának, segély helyett. Kép: Orbán

2010. szeptember 13., hétfő

SZEPTEMBER 13 - ORBÁN MEGVÉDI A KOMMUNISTA BŰNÖZŐKET

SZEPTEMBER 13 – CIONISTA RENDŐRÁLLAM ERŐSÍTÉSE


RENDŐRÖKET KERES
A RENDŐRSÉG
MÁR NEM KELLENEK A CIGÁNYRENDŐRÖK?

Pályázati felhívást adott közre a Belügyminisztérium olyan érettségizett fiatalok számára, akik februártól szeretnének rendőrként dolgozni. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfői közleménye szerint a minisztérium olyan 18 és 34 év közötti, érettségizetteket keres, akik egészségesek, kifogástalan az életvitelük, illetve tudomásul veszik alkotmányos jogaiknak törvény szerinti korlátozását. Az érdeklődők 2010. október 22-éig nyújthatják be jelentkezésüket az erre szolgáló nyomtatványok kitöltésével a budapesti, illetve megyei rendőr-főkapitányságok humánigazgatási szolgálataihoz címezve. A felvételt nyert pályázókat február 1-jei hatállyal próbaidős rendőrnek nevezik ki 12 hónap próbaidő kikötésével. Azok jelentkezését is várják, akik 2010-ben már részt vettek a rendészeti szakközépiskolákban felvételi eljáráson, de az akkor elért pontszámuk nem volt elegendő a tanulmányok megkezdéséhez. (FH, részlet)
Az elmúlt húsz évben párszor igéretet tettek arra, hogy cigány rendőröket fognak beiskolázni. Hol vannak ezek? Hányan tették le a vizsgát? A hírből az derül ki, hogy az egészséges magyar fiatalok nem akarnak cionávós rendőrségben szolgálni! Épül a terrorista rendőrállam. A terrorelhárító központ az nagyon sürgős volt nekik. Vagy oda olvasztották be az INKAL Securitys zsidókat? Ma Orbán kijelentette a Házban, hogy megerősítjük a rendőrséget és Európa legbiztonságosabb országa leszünk...

2010. szeptember 11., szombat

SZEPTEMBER 11 - EGYPÁRTRENDSZERTŐL AZ EGYPÁRTRENDSZERIG

Kép: Kun Béla az állandóan lázban égő forradalmár, alatta a másik állandóan lázban égő forradalmár és jótevő.....

2010. szeptember 3., péntek

SZEPTEMBER 3 - JOBBIKOT KINYÍRNI

Orbán a terrorfőnökéhez:

Látod!....
Ott vannak  a Jobbikosok....
azonnal kinyírni őket!

2010. augusztus 24., kedd

AUGUSZTUS 24 - ÁVÓSVILÁGBÓL NARANCSVILÁGBA

ORBÁN VIKTOR CSAK A MAGYAR GÁRDÁT KÖPKÖDI

AZ ÁVÓS TÖMEGGYILKOSKOK
 MEG RÖHÖGNEK A RÓZSADOMBON

VÉLEMÉNYEK A BISZKU-FILM ALATT A YOU TUBE-ON
Ha több mint 80 évesen haza akarják hozatni Ausztráliából Zentait, aki állítólag megölt 1 zsidó gyereket (Zentai semmiféle zsidó gyereket nem ölt meg, ez csak zsidó kitaláció, semmiféle alapja nincs. A szerk.), akkor ezt a még élő tömeg gyilkost miért nem lehet bíróság elé állitani??!
- - -
Nagyapám 56-os testvérét akasztották, a szolnoki házunkat elvették, apámat bebörtönözték és mindenét elvették, nagyanyám testvérét lelőtték. Az ilyenek. Fura ez a magyar társadalom. Kijön Eörsi patkány és senki még csak le sem köpi, vagy vágja nyakon?! Ezt Biszku-férget vagyontalanítani kéne és bezárni valami földalatti börtönbe, átadva további pszihiátriai kísérletezésre. Biszku zsidó testvérei az ázsiai törpe szörnyállamban, Izraelben hány nácinak adnak 640 000 Ft-os nyugdíjat? (kb. 2000 euró) Amúgy, ha ez a szemét patkány néhány száz áldozatról beszél, akkor a valós szám minimum több ezer lehet, a megnyomorított és megalázottak száma pedig több tízezer, de akár a százezres nagyságrendet is elérheti. Tudjuk, hogy a kommunisták tonnaszám tüntettek el az iratokat a gengsztervátlás idején, szóval az ő szavaik szart sem érnek. Hitelesebb az az adat, hogy gyakorlatilag nincs olyan magyar család, amelyben ne lenne áldozat, vagy tönkre tett személy a forradalom után. Na ez a valós szám.
 - - -
Ez a patkány ugyanolyan tömeggyilkos, mint Lavrentyíj Berija. A különbség csak annyi, hogy Beriját idejekorán kivégezték, ez a ....., meg még mindig büdösít. Élve kéne felaprítani és a kutyákkal megetetni a darabjait, a gyerekei és unokái szeme láttára. Ez a minmum. Kép: ÁVO

AUGUSZTUS 24 - BOLIVIÁBAN FELKUTATJÁK A BŰNÖZŐKET

BOLIVIÁBAN NEM DUMÁLNAK CSAK CSELEKSZENEK

A rohamosan fejlődő országban rohamosan foglalkoznak a régi és új bűnözők elfogásával és nincsenek tekintettel azok származására vagy társadalmi hovattartozására. A képen látható, hogy az Interpol által körözött bűnözőt Peruban elfogták és azok kiadták Boliviának (ABI kép). A képen látható bűnöző az előző diktatúra alatt hatalmas korrupciós pénzeket nyelt le, most bíróság elé állítják. Bezzeg Narancsormány országában,  a kommunista és zsidóbűnözőket futni hagyják és még annyit sem mondanak, hogy ejnye-bejnye. Kérdezzük Likud Viktortól, hogy mikor állítja bíróság elé a kommunista bűnözőket? Mikor törlik a kommunista korszak hatályban lévő törvényeit? Mikor adnak ki valós történelmünket bemutató tankönyveket? Meddig kell a zsidókommunista bűnözők hazugságait tanítani az iskolákban? Miért nem rugják ki két lábbal a marxista egyetemi oktatókat?

2010. augusztus 10., kedd

AUGUSZTUS 10 – A LEGNAGYOBB BŰNÖZŐKET FUTNI HAGYJÁK


Nincs tárgyi bizonyíték Budaházy ellen

A bíróság és az ügyészség pletyka-szinten működik, lefizetett hamis tanúkkal. Az itéleteknek semmi köze nincs a TÉNYEKHEZ, egyetlen állításuk sem helytálló. Azt a kifejezést, hogy "alapos és körültekintően kell eljárni minden esetben", számukra teljesen ismeretlen követelmény, mivel ezek mind szakmailag alkalmatlanok, az igazságot és az erkölcsöt mégcsak hírből sem ismerik. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon (Kárpáthazában) a mai napig érvényes és hatályos Szent Korona Törvényt 65 éve megszegik és az idegen származású bűnözők magán takonytákolmányát alkalmazzák, ami kimeríti a HAZAÁRULÁS minősített bűncselekményét. De kimeríti a hivatali munkakörrel való bűncselekményt is, tehát halmazati bűncselekményt követnek el, 1945-től kezdve egészen a mai napig. Ezek ellen a korrupt, hazaárulók ellen a narancslöttyös 2/3-os orr-mány nem indított azonnal vádemelést, csupán azokat támadják, akik a hazaárulókat nevén merik nevezni. Az ilyen erkölcsi züllöttséggel teljes bukásra van ítélve a narancsos lötty, ami eleve rohadtan kezdte meg működését. (1hozzászólás)

Várjuk, hogy az emberi jogokra kifejezetten kényes jogvédők mikor fognak tüntetni a köztársasági elnök hivata előtt, hogy tűrhetetlen az, hogy a Kádár-rendszer bukása után húsz évvel még mindig politikai foglyokat tartanak börtönben, pusztán a nemzeti nézeteik miatt.

2010. augusztus 6., péntek

AUGUSZTUS 6 - A RENDŐRÖKET KIVÉGZIK UGYE?


PINTÉRNYŰVEK HALLGATNAK

Gratulálunk Pintér elvtársnak! Régi bolsevistához méltóan elbújt az íróasztala mögé és csöndben hallgat. Várja, hogy elmúljon a vihar. De a vihar nem múlik el. Sőt! Közeleg és október 23-án lecsap a magyar villám, amikor ez a cionbérenc söpredék megint a magyarokra akar támadni. Egy hónapon belül két rendőrét kivégzik Pintérnek, az egyiket eltapossa egy többszörös cigánybűnöző, a másik meg amiatt hal meg, mert homoszexuális volt. Ja, hogy volt egy ártatlan halott is?! Mit számít az Pintérnek. Viktor Orbán is homokba dugja a fejét valamelyik tengerparton és szövögeti beteges ötleteit, hogyan tudná megmenteni a bűnöző rendőrségét? De ez már nem fog menni. Hogy ezek a halálesetek és a sorozatos cigánytámadások mit okoznak a rendőrség testületén belül, azt el lehet képzelni. Folyik a rendőrség tudatos szétverése. Ez könnyű lesz, mert a lezüllesztés már húsz éve megtörtént. Erre akar koronát tenni Likud Viktor tavasszal az új alkotmánnyal? Már most megjósoljuk, hogy az alkotmányozó elvtársak nem fogják Orbán ukázait maradéktalanul elfogadni és a tákolmányozók között szakadás, súlyos ellentét lesz. Kép: rendőrök emlékeznek lemészárolt társukra

2010. július 28., szerda

JÚLIUS 28 – NEVEKET AKARUNK HALLANI


Cigány bűnöző
gázolta halálra a hős rendőrt
A rendőrség hősi halottjának nyilvánította a belügyminiszter Radovics Dusánt, a zuglói rendőrkapitányság zászlósát, akit tegnap, menekülés közben, egy többszörösen bűntetett, az alvilágban is jól ismert, cigány bűnöző, Poór Zoltán gázolt halálra a fővárosban a Keleti pályaudvarnál. (MH, 2010.júl.24)

Apró, pici, a fenti hír, de sajtótörténeti jelentősége van. A Fidesz birodalom egyik szócsőve, a Széles Gábor vezette zsidó szócső, a Magyar Hírlap nevén nevezte a bűnözőt és származását. Nagy szó. Ennek kéne természetesnek lenni. Most pedig a Józan Ész nagy fiának, Likud Viktornak üzenünk. Ha sok pici cigánybűnözőt (névvel, címmel, bűnesettel) egymás mellé rakunk, akkor szépen kijön az, hogy a hazai bűnözés durvábbik változatát a cigányok követik el, olyan 90 %-ban. Gyorsan hozzátesszük, hogy a bűnözésnek a finomabbik változatát pedig a zsidók követik el, szintén 90 %-ban. Most pedig kérjük a KSH pontos adatait ezen tényekről. Kép: a rendőrség cigány fiatalokat arra csábít, hogy legyenek rendőrök

JÚLIUS 28 - MAGYARORSZÁG A BŰNÖZŐK PARADICSOMA


ELÉG VOLT A
PATKÁNY-KÖZTÁRSASÁGBÓL
Ismeretesek a sí-paradicsom országok, mint pl. Ausztria, Svájc és hasonlók. Aztán vannak üdülő-paradicsom országok, mint pl. Görögország, Spanyolország, Florida és hasonlók. Vannak adó-paradicsom országok is, mint pl. Svájc, Liechtenstein, Luxembrug és még hasonlók. Aztán vannak offsohre-paradicsom országok mint pl. Ciprus és hasonók. Ha valaki bűn-paradicsom országba akar eljutni külföldről, akkor legjobban teszi, ha hozzánk jön. Nincs az a hazai és nemzetközi bűnözési forma, ami nálunk nem virágozna. Ebben élenjárók vagyunk, nem is értjük, hogy miért nem szerepelünk a rekordok könyvében? Olasz maffia? Az egy nulla, hiszen legutóbb is lefejezték őket. Pedig ott három nagy maffia-klán is van. Mutatták a pofájukat, az itéleteket, stb. Nálunk a maffiák? Köszönik szépen jól vannak. A hajuk szála sem görbülhet meg, hiszen kormányhivatalokat kapnak. Ma is egy piszkos álláshalmozó, régi, jó elvtárs nevét mondták be, aki eddig a posta elnöke volt, de most Apeh vezér lett belőle, de közben megtartott egy postavezetői állást is magának. Mi az hogy megtartotta? Pintér-Orbán maffiaállamában minden lehetséges. Nagy dumák, pici cselekvések, de minden maradt a régiben. Csótány nagyokat röhög rózsaszín ingében a Ház padsoraiban, ahelyett hogy hűvösön töltené az életfogytiglani büntetését. Likud Vitor így képzelte el a rendet.
ZSIDÓ BANKCSALÓK MÓSZEREI
USA után Ájrópa következik a tervük szerint, miközben világjelenségnek súlykolják. Semmi másról nincs szó a zsidó bankok bezárásakor, minthogy csődöt színlelve lenyúlják a nemzeti vagyonokat. Hamis jelentésekkel hülyítik a világot a stabilitásukról és hírtelen, váratlanul csődöt jelentenek Természetesen a nem létező okok titkosítva vannak, hogy senki se ellenőrizhesse. Valójűban csak a zsidók lopkodják a bevételeket, attól jut minden bank csődbe. (1hozzászólás)

2010. július 25., vasárnap

JÚLIUS 25 – ÜZENET LIKUD VIKTORNAK

NEM A GÁRDA ELLEN
HANEM A MAFFIÓZÓK ELLEN VÁRJUK
AZ ÁLLAM
ERŐSZAKMONOPÓLIUMÁT

A rendőrgyilkosról is rögtön tudtam, hogy cigány, hiszen az elkövetési módról erre könnyen lehetett következtetni. Annak idején a 80-as években azért rugták ki a rendőrségről Tonhauser László főrendőrt, mert ő sokszor rámutatott arra, hogy az elkövetési módokból rá lehet jönni egyből a tettesek származására. És ő volt az, aki a hatalmas cigánybűnözést rendszeresen szóvá tette a sajtóban. Ez még abban az időben volt, amikor Moldova György kiadta a „Bűn az élet” című vastag könyvét (1989), amely az akkori cigánybűnözésről szólt. Akkor bezzeg a zsidó Moldovát nem üldözték a jogvédők és ügyészek, hogy rossz színben tünteti föl a cigányokat. A rendőrségen mindenkiről, aki bekerül hozzájuk valamilyen ügy miatt, újlenyomatot és fényképet készítenek. Nos a PINTÉR-NYŰVEK rendőrsége mélyen hallgat arról, hogy a rendőrségi fotóalbumok közel 80 %-ban csak cigánybűnözők képei ragyognak. Mutassanak már be egy ilyen albumot a tévénézőknek közelről, hogy Orbán Viktor szemét is ki lehessen verni vele. Ezek a tetvek a fehér embert, különösen a magyar embert semmibe veszik, gyűlölik és legyilkolják, kirabolják. Gyilkolnak, mert erre szabad kezet kaptak, a bűnpártoló törvények miatt. Majd ha lesz nyílvános kézlevágás és akasztás a rablók és gyilkosok számára, akkor lesz elrettentő erő. Addig nem. A KSH is egy bűnös, bűnpártoló szervezet, mert nem hozza nyilvánosságra a bűnügyi statisztikákat. Igaz, más közérdekű statisztikákat sem tesznek közzé a nagy nyilvánosság számára. A BMW-ről. Természetesen ezeknek a bűnözői tetveknek csak 10 millió fölötti kocsijuk van, persze ezek is lopásból származnak. Vezetői engedély sem kell nekik, hiszen ha a rendőr kevés benzinével utánuk ered, akkor a BMW nevetve elhúz előlük. Most is ezt akarták, csakhogy ez a cigánytrükk a belvárosban nem működik. Ezek az alvilági figurák csak száguldoznak, ilyeneket mindenütt látni. Ezeknek a kezei nem kérgesedtek meg a munkától, a kigyúrt tetovált cigányok bömböltetik a tuc- tuc "zenét" és ezektől kell tartani a becsületes állampolgárnak mindenütt, mert kést, kardokat, fegyvereket hordanak maguknál. Nem a gárdistáktól kell félni, akik eddig csak segítettek a bűnözőktől kiszolgáltatott embereknek, a puszta megjelenésükkel és példamutató életükkel. És akkor jön ez a kiskanász – most éppen miniszterelnöki székből - és uszít a Magyar Gárda ellen a tévékben és sajtóban. Miért nem a magyar többséget védi az államrendőrség? Miért kell vasrácsos erődökké átalakítani a lakásokat és lépcsőházakat? Miért kell bekamerázni minden üzletet és közterületet? Erre van pénz? Miért? Mert a magyart szabad kiirtani és legyilkolni. Ez a cionállam programjában benne van. És ha golyó vagy kés nem végez a magyarokkal, akkor ott vannak a mérgező élelmiszerek a multik polcain és a szolgáltatók csillagászati összegű számlái. Ezek a számlák persze a cigányokat nem érintik, hiszen ők szabadon lophatják az áramot és az elektromos berendezéseket a vasgyűjtőkbe viszik. Évek óta csak azért áll le félnapokra a vasuti közlekedés, mert a cigányok lopják a vasuti kábeleket. A cigánygyerekek pedig iskolába járás helyett a vonatok ablakait dobják be kövekkel. Az anarchista patkányok pedig minden összemázolnak, házakat, vonatokat és mindent ami útjukba kerül. Ezek a városképek a kiskanász szemét még nem ütötték ki. Hallom a TV- hírekben kiskanász szájából, akit Orbánnak hívnak az reá szavazott tapsikoló agymosottak, hogy több börtönre lenne szükség, mert ami van, az kevés. Azért kell több börtön, mondja a rosszpofájú Pintér elvtárs, hogy aki netán ellop a boltból - mert éhes - egy kiflit, azt 90 napra bezárják. Hurrá! Ez lesz majd a nagy megtisztulás. Törvényt hoznak a koldusok, a kisemmizettek, a nyomorgók ellen. Orbán és támogatói nagyon ostobák. Ha nem tudnák, minden ilyen törvény, rossz törvény. Azzal kellene kezdeni a kétharmados forradalmárnak, hogy a nincsteleneket, a kisemmizetteket, a tengődőket, a munkanélkülieket, a haléktalanokat, a kukázókat kellene felhozni olyan szintre, hogy tisztességgel meg tudjanak élni. De ehhez az kellene, hogy azonnal meg kéne szüntetni a Biszku-féle kommunista süpredékek több százezer forintos nyugdíját. Mert a hajdani „félkatonai szervezetek”, a pufajkások, a munkásőrök és az ávós verőlegények többszázezres nyugdíjakat kapnak! Sőt, ezek vezetőiről még mindig utcák, terek, iskolák, intézmények vannak elnevezve, Pintér belügyminiszter elvtárs! A nyugdíjintézet főigazgatója nagy sértődötten elmondta a tévében, hogy a tömeggyilkos Biszku már nem kap 650 ezer Ft-ot havonta, hanem „csak” 250 ezret. Ez is a minimálnyugdíjnak legalább a hétszerese. Ez is sok! Az ilyen mocskos férgeknek még a minimálnyugdíj is sok. Különben is, a népellenes bűnök nem évülnek el, Biszkunak már régen börtönben lett volna a helye. És ez még humánus eljárás is lenne, ahhoz képest, hogy a magyar szabadságharcosokat százával akasztatta föl, mint belügyminiszter. A börtönökbe inkább a parlamenti és a haveri bűnözöket („haveri kutyák”, ahogy az egyik bűnöző ügyvéd mondta) szeretnénk látni, teljes vagyonelkobzás után. Sürgősen várjuk, hogy a gyilkos elvtársak ügyeit vegyék elő! A nyugdíjukat azonnal lecsökkenteni a legkisebb nyugdíjra és akkor a becsületes magyar kisnyugdíjasoknál lehetne valamit emelni, ebből az összegből. A lengyelek megvonták a kommunista bűnözők magas nyugdíjait. Elegünk van a narancsterrorból, kiskanász.....Magyar életet akarunk, Magyarországon, ahol a magyar elrkölcsök szerint hozzák a törvényeket. (1hozzászólás)
LIKUD VIKTOR!
Meddig várjunk a bűnöző oligarchák börtönbe csukására?
Vagy ez is csak választási trükk volt?

2010. július 24., szombat

JÚLIUS 24 – PINTÉR MŰVEK RENDŐRSÉGE

Kép: várjuk Likud Viktor véleményét a cserkészekről
Kép: mai kiscserkészek katonai alakzatban

Kép: a háború után, amíg a zsidó Rót Manó be nem tiltotta őket


Kép: 1939, a balszélen egy nyilas cserkész

MAFFIÁK ÖLIK MEG A RENDŐRT
DE A MAGYAR GÁRDÁT BÜNTETIK
Immár sorozatos hírekben olvassák be az Orbán-Pintér Művek fenyegetéseit a „félkatonai” szervezetek ellen. No ne ijedjünk meg, nem az INKAL SECURITY zsidókommandó ellen üvöltenek, mert azok kedves a narancsfejűeknek, mert ők izraeliek és őket már gyorsan beolvasztotta a Pintér-Művek a rendőrségbe. Naponta gyilkolnak a cigányok, főleg magyarokat. Az elmúlt héten csak Bács-Kiskun megyében 4 hullát találtak. Az utakon autós maffiák uralkodnak, akiknek sokkal jobb kocsijaik vannak mint a rendőrségnek és a maffiáknak nincsenek üzemanyag gondjaik, mint a Pintér-Művek rendőrségének. Most a rendőrök újra bebizonyították, hogy képtelenek a maffiákkal szemben föllépni, aminek az lett a vége, hogy a magyar rendőrt a maffia eltaposta a kocsijával. A rendőr családja megköszönheti ezt az Orbán-Pintér Műveknek. Mellesleg Orbán mélyen hallgat a hazai cserkészekről, akik ZÁRT ALAKZATBAN, EGYENRUHÁBAN közlekednek, katonai vezényszavakat használnak, katonai jellegű táborozásokat tartanak, katonás fegyelmet tartanak és még kézifegyvereik is vannak, mint pl. ásó, kapa, cserkésztőr, síp, stb. Ja és az ősi magyar nyilazást is gyakorolják a kisnyilasok. Kép: magyar cserkészek a jelenben és múltban

2010. július 23., péntek

JÚLIUS 23 – SZAPORODNAK A FIDESZ-FORRADALMÁROK


STOFFÁN IS
FIDESZ-BÉRENC LETT?
„Magukat értelmiséginek nevező bűnözők és bűnpártolók, akik kezükben tartották a hatalmat, szétzüllesztették Magyarországot 2002. és 2010. április 11-e között, most háborognak és aláírást gyűjtenek, mert a nemzet által megválasztott kormány és parlament azt teszi, amire esküt tett.” (Stoffán György)


ÁLLJON MEG A MENET ÍRÓÚR!
Stoffán, az egyszemélyes intézmény, a hazai Saul rabbi egyház hivatásos védelmezője mindenki előtt ismert. Általában hosszú lélegzetű munkák jönnek ki a kezei közül (sok beszédnek sok az alja), de mi most megelégszünk legújabb tanulmányának első soraival, amelyek olyan hatalmas hazugságok, hogy nem mehetünk el szó nélkül mellette. A zsidó észjárás jellegzetessége és ezt sem hallgathatjuk el, hogy rövid mondatokba annyi hazugságot képesek belesűríteni, hogy az már művészet. Azonban az olyan íróktól is mint Stoffán elvárnánk a minimális tárgyilagosságot és objektivitást a magyar történelmet illetően. Vegyük sorra a vad zöldségeket. Addig stimmel a mondat, hogy "Magukat értelmiséginek nevező bűnözők és bűnpártolók...", de a továbbiakban hamis félrevezetések vannak. Akikre céloz Stoffán az az MSZP-SZDSZ bűnbanda lehet, de Stoffánnak rögtön hozzá kellett volna tenni, hogy az MDF és a FIDESZ is támogatta ezeket, minden magyarellenes és nemzetellenes törvény meghozatalában. Egyszerűbben szólva, az egyik 19, a másik 20. Stoffán le sem tudja tagadni, hogy Fidesz-bérenc lett, hiszen csak 8 évre ismeri az időszámítást. Holott Stoffán is tudja, hogy:
a magyarellenes bűnözés nem 1989-ben,
hanem 1945-ben kezdődött és ma is tart.
A Fidesz soha nem tudja magát tisztára mosni, mert 1989-től kezdve bűnrészesek. Mese nincs. Ezek után nagy érdeklődéssel fogjuk olvasni az íróúr újabb Fidesz melletti kiállásait. Stoffán nagyvonalúan hazudik. A nemzet nem választotta meg a Fideszt, csupán a szavazók közel negyede. A parlamentről pedig jobb ha hallgat, hogy miket tesznek.

2010. július 22., csütörtök

JÚLIUS 22 - ORBÁN A BOLSEVIKOK KLÓNJA


ORBÁN VIKTOR
KUN BÉLA ÉS RÁKOSI KÉSEI KLÓNJA
A hasonlat egyáltalán nem erőltetett, nézzük gyorsan ezeket. Mind Béla Kun és Rákosi- Rosenfeld alacsony termetű volt, Viktor Orbán is az. Rákosi csak púpos volt, Orbán csak görbelábú. Kicsit kacsázva megy. Mind a hárman a mini-diktátorok jellegzetes vonásait viselik. Most csak a külsőségeket nézzük. Mind a két kopaszzsidó képtelen volt papír nélkül beszélni - néhány kivételtől eltekintve - és ez látszik Orbánnál is. Orbán minden egyes jelentős, nagyobb ívű beszédét előregyártott papírról olvasta fel. Mai parlamenti üzenetében is olvasott. A két figura közül egyik sem tudott magyarul beszélni, Orbán sem tud. Bár magyar szavakat és mondatokat használtak, de a beszédstílusuk, hanghordozásuk, gondolkodásmódjuk és tagolt, tanítós, szájbarágós beszédük mindhármukra jellemző. A magyar ember természetesen beszél. Ők nem azok. Orbán nagy bajban lenne, ha mondjuk egy félórás beszédet kellene rögtönöznie, papír nélkül. Mind a két figura népünk bölcs tanítójának hamis szerepében tetszelgett, Orbánnak is ez a mániája. A megjegyzés azért időszerű, mert a mai nap Orbán ebből adott elő újabb leckéket. Mind a két figura nagy szellemi képességekkel megáldottnak képzelte magát és ehhez idomuló magatartást, stílust erőltettek magukra, Orbánnál is ezt látjuk. Ami pedig a gyakorlati dolgokat illeti. Kun Béla és Rákosi véreskezű tömeggyilkos volt, a maxista-kommunista ideológia jegyében. Orbánt ebbe a szerepkörbe nehéz lenne besorolni, mert reméljük ilyen történelmi helyzet nem alakul ki. De! Orbán egyáltalán nem szívbajos, amikor fegyelmezni kell. Ez egy miniszterelnöktől valójában nevetséges magatartás. Az a nem is leplezett magyargyűlölet, ahogy a Jobbik szemébe vágta a gárda-ügyet, az letagadhatatlanul Orbán belső indulatait fejezte ki. Szegény csak az állam erőszakmonopóliumára tudott hivatkozni, de ez is egy tipikus Orbán-i hazugság. Hiszen a jogállam - nem ami most van nálunk - az erőszakot, csak a bűnözőkkel szemben gyakorolja, nem pedig az ártatlan állampolgárokkal szemben. És nem a magyar hazafiakat ütik-vágják, csukják börtönbe. Márpedig Orbán Pintér belügyminisztert vezényelte ki a gárdisták újabb megverésére. 2006-ban Orbán már leszerepelt október 23-án az Astóriánál, amikor az ávósok lőtték, verték a magyarokat, füstfelhőben úszott minden a gáztól, akkor
Orbánnak volt pofája ott szónokolni, majd autójával gyorsan otthagyta a gázban úszó tömeget és egy szava sem volt a rendőrök felé. Nem felejtünk Orbán! Vérlázító amit Orbán és zsidó bandája tesz. Nem fogunk hallgatni, ennyit megigérhetünk a szellemileg is törpe diktátornak.

2010. július 17., szombat

JÚLIUS 17 – ORBÁN A MAFFIAVEZÉR


ORBÁN ELFELEJTI HOGY HOL VAN
Rá fognak ugyanis jönni az emberek igen hamar, hogy nem demokrácia az, ahol egy ártatlan, árvízmentő cserkészcsapatot egyenesen „félkatonainak” titulálva betiltanak – mi több, még a ruhájukra emlékeztető (!) ruházatot is betiltják. Amikor a rendszerváltást kívántuk, nem ilyenre gondoltunk – lelkemre mondom. A másik javaslatom pedig az lenne, hogy ha a kormány már ennyire odavan az „erőszak-monopóliumáért”, akkor tegye végre a dolgát és szervezze meg saját maga az ország közbiztonságát! Ha komolyan gondolja a Nemzeti Együttműködést – és ebben én egy pillanatig nem kételkedem – akkor sorozza be a saját csapatába ezeket a gárdistákat és védjék meg együtt a nemzetet! Ez a találkozó egy hatalmas lehetőség lehetett volna egy ilyen nemzeti együttműködés létrehozására. Kár, hogy ehelyett csak egy osztályfőnöki óra lett belőle. Dobos Attila (A Nemzetőr legújabb számának vezércikke, részlet)

Likud Viktor nagyon el van tájolva
Orbán gőgös, pökhendi, kioktató szövege a Jobbik számára nevetséges hatást váltott ki. Orbán elfelejti azt, hogy ez Magyarország
és itt a magyar többség dönt arról,
hogy mi legyen és hogy legyen.
Nem pedig a nemzetközi ügynökök, akik a cionglobalista érdekek nótáját fújják.
Orbán tehet a háta mögé
akármennyi magyar zászlót,
ő akkor is csak zsidóügynök lesz.
Mese nincs. A magyar nép nem felejt. 1989-ben Orbán még az SZDSZ nótáját fújta farmerban és szakállasan. Húsz év alatt megtanult kivetközni, de ennyi ideje sem volt neki arra, hogy a magyarokat megismerje. Az állam erőszak-monopóliumát a cigánymaffiák és gyilkosok ellen kéne alkalmazni, valamint a politikai bűnözők ellen. Beleértve az ügyészi és bírósági bűnözőket is. Mert a hazai bűnözés fő központja az V. kerületben van.

JÚLIUS 17 - ORBÁN CSAK KOMMUNISTÁKAT AKAR