2010. december 9., csütörtök

DECEMBER 9 – OROSZ MEDVE BERÁGOTT

AZ OROSZOK NEM VICCELNEK
Közismert, hogy pár hete Liszabonban NATO csúcsot tartottak, ahová meghívták Medvegyev orosz elnököt is, hogy a NATO oldalára édesgessék az oroszokat, majd azt igérték az orosz medvének, hogy működjön együtt a NATO-val egy közös rakéta-ernyő létrehozásában, stb. Az oroszok jó érzékkel már akkor szimatot kaptak, hogy ez egy komolytalan ügy, amit később az oroszok meg is üzentek a NATO-nak. Annak a NATO-nak ahol teljes a fejetlenség. Ennél nagyobb káosz csak Amerikában és Afganisztánban van. Erre most az orosz medve újra üzent a NATO-nak, alább:
Moszkva magyarázatot kér a NATO-tól annak kapcsán, hogy a WikiLeaks hírportál kiszivárogtatása szerint az észak-atlanti szövetség terveket készített a balti országok megvédésére egy esetleges orosz támadással szemben. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter csütörtökön újságíróknak elmondta: a NATO egyrészt partneri viszony kialakítására törekszik Oroszországgal, másrészt a háta mögött arra az elhatározásra jut, hogy meg kell magát védenie vele szemben. A nemrégiben tartott lisszaboni NATO-csúcs keretében Dmitrij Medvegyev elnök megegyezett a szövetség vezetőivel abban, hogy nem tekintik egymást ellenségnek, s stratégiai partnerség kialakítására törekszenek. Lavrov ennek fényében kíváncsi arra, hogy mikor őszinte a NATO. A külügyminiszter szerint Moszkvának joga van arra, hogy választ kapjon a NATO-tól. (MTI)

WIKILEAKS CSAPAT
 MEGKEZDTE A
 BOSSZÚÁLLÁST  

A hazai hírekben nem nagyon mutatták, de a nyugati tévék bőven, hogy a WikiLeaks vezetőjét a legjobb angol ügyvéd fogja védeni. Van egy olyan érzésünk, hogy Amerika ezerszer is meggondolja, hogy kikérje a férfit és bohóctárgyalást csináljanak neki. Közben a héten az ausztrál hivatalosok föltették azt a kérdés, amit már hónapok óta hangoztatunk, hogy Amerika miért nem üldözi azokat az embereit, akik kicsorgatták a titkos anyagokat? Feltehetően azért hallgatnak erről, mert ezt is a kormány és a CIA utasítására tették. A WikiLeaks főnöke még ennél is többet tudhat.
Közben csütörtökön az Aftonbladet című svéd napilap arról számolt be, hogy hackertámadás érte a svéd kormány weboldalát. Ezzel tovább bővült azoknak az informatikai támadásoknak a sora, amelyeket feltehetően a WikiLeaks hívei hajtottak végre az utóbbi napokban, a honlap elleni hatósági fellépés megtorlásául. Az Aftonbladet beszámolója szerint a svéd kormány weboldala (www.regeringen.se) csütörtökre virradó éjjel vált elérhetetlenné néhány órára. Amióta svéd letartóztatási parancs alapján kedden nemi erőszak és szexuális zaklatás vádjával Londonban őrizetbe vették a WikiLeaks-alapító Julian Assange-t, kibertámadás érte a svéd ügyészi hivatal weboldalát, valamint annak a stockholmi ügyvédnek a honlapját és email-fiókját is, aki Assange állítólagos áldozatait védi. Csütörtökön az informatikai hadviselésben részt vevő egyik csoport képviselője hangsúlyozta: további támadásokra számíthatnak az internet védelmében indult "informatikai háború" keretében mindazok, akik megpróbálják blokkolni a WikiLeaks weboldalát. Az Anonymous (Névtelenek) nevű "kalózcsoport" Coldbloodként (Hidegvérű) bemutatkozó szóvivője csütörtökön a brit BBC Radio 4 adásában az Amazon, a MasterCard, a Visa és a PayPal cégeket említette az eddigi legfontosabb célpontok között. "A hadjáratnak azonban, amennyire én látom, nincs még vége, jelenleg is nagy erőkkel zajlik" - mondta a fiatalember, azt állítva, hogy egyre többen csatlakoznak akciójukhoz, önkéntesen letöltve számítógépeikre azt az úgynevezett botnet eszközt, amely lehetővé teszi gépeiknek a támadásokhoz való közvetett felhasználását. Az angol kiejtéssel beszélő férfi magáról annyit árult el, hogy 22 éves és programozó szakember. "Ahogy én látom, ebből háború lesz, de nem az eddig ismert hagyományos fajta. Ez egy informatikai háború, amelyben megpróbáljuk megvédeni az internet eddigi szabadságát és hozzáférhetőségét mindenki számára..." - tette hozzá Coldblood. (MTI, részlet)