2010. július 28., szerda

JÚLIUS 28 – NEVEKET AKARUNK HALLANI


Cigány bűnöző
gázolta halálra a hős rendőrt
A rendőrség hősi halottjának nyilvánította a belügyminiszter Radovics Dusánt, a zuglói rendőrkapitányság zászlósát, akit tegnap, menekülés közben, egy többszörösen bűntetett, az alvilágban is jól ismert, cigány bűnöző, Poór Zoltán gázolt halálra a fővárosban a Keleti pályaudvarnál. (MH, 2010.júl.24)

Apró, pici, a fenti hír, de sajtótörténeti jelentősége van. A Fidesz birodalom egyik szócsőve, a Széles Gábor vezette zsidó szócső, a Magyar Hírlap nevén nevezte a bűnözőt és származását. Nagy szó. Ennek kéne természetesnek lenni. Most pedig a Józan Ész nagy fiának, Likud Viktornak üzenünk. Ha sok pici cigánybűnözőt (névvel, címmel, bűnesettel) egymás mellé rakunk, akkor szépen kijön az, hogy a hazai bűnözés durvábbik változatát a cigányok követik el, olyan 90 %-ban. Gyorsan hozzátesszük, hogy a bűnözésnek a finomabbik változatát pedig a zsidók követik el, szintén 90 %-ban. Most pedig kérjük a KSH pontos adatait ezen tényekről. Kép: a rendőrség cigány fiatalokat arra csábít, hogy legyenek rendőrök