2010. július 27., kedd

JÚLIUS 27 – OLIVER STONE HITLERT MÉLTATTA



BEOLVASOTT A FILMRENDEZŐ
A ZSIDÓKNAK
Úgy látszik a híres rendező újabban egyre merészebb húrokat penget, bár őt nem kellett eddig sem félteni attól, hogy lakatot tesz a szájára. Legújabb nyilatkozataiban igen nagy dobást hajtott végre, mert az amerikai lapok egyre bőszebben kikeltek nyilatkozatai hallatára. Stone nem kevesebbett állított mint azt, hogy Hitler korszaka semmi sem volt ahhoz képest, amit az amerikai zsidó sajtó művel károkozásban. Ezek teljes egészében uralják a sajtót és nagyobb károkat okoznak az országnak mint amit Hitler lett az oroszokkal és így tovább ….Stone még egy lapáttal rátett, amikor a holokausztot mítosznak nevezte. Több lap próbálta kioktatni a rendezőt, hogy rosszak a meglátásai. Alább a híres zsidó szervezet ukáza Stonnak címezve. (amerikai oldalról a hír, amit nálunk persze elhallgatnak)

Az Amerikában lévő zsidó szervezet, a Rágalmazás Elleni Liga (képen jelvényük) elítélte Stone nyilatkozatát, mondván, hogy a rendező "ismét konspiratív színekben ábrázolta a zsidókat." Abraham H. Foxman, a szervezet országos igazgatója, adta ki a következő nyilatkozatot: Oliver Stone újra bizonyította, hogy konspiratív színekkel tesz megjegyzéseket. A "zsidó uralom a média felett és az, hogy az amerikai külpolitikát is ők tartják a kezükben. Szavai felidéznek néhány leginkább sztereotip és konspiratív fogalmat az indokolatlan zsidó hatalomra és befolyásra. A mítosz a zsidó ellenőrzése, ez egy régi sztereotípia, amely fennáll a mai napig. Stone különösen hallatlan módon azt sugallja, hogy Hitler ütése nem volt igazságtalan, mert felrázta az embereket a zsidó befolyás felismerésére. Ez a legképtelenebb állítás és elemzés amely megmutatja, hogy Oliver Stone milyen mértékben antiszemita és cinkosan hangoztatja a véleményét. (Elnézést kérünk a fordításért, de a szövegnek ez a lényege. A szerk.)