2010. július 24., szombat

JÚLIUS 24 – ÚJABB ZSIDÓ KÉPMUTATÁS




GÚNYREKLÁM
A MAGYAR NÉPIRTÁSRÓL

„A demográfiai krízis 1981 óta tart.” Ezzel a durva hazugsággal kezdi hamis propagandáját a Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) zsidó élősködő szervezet, amely állami támogatásokat kap létezésük óta, állandó szereplői a zsidótévéknek. Jelenlegi elnökük is zsidó (képen). Olvastuk oldalukon, hogy: Sikeresen lezajlott a NOE és a Konrad Adenauer Alapítvány közös szervezésében rendezett Helyi Szövetség a Családokért Konferencia.” A német alapítvány is zsidóhátterű és érdekű szervezet, amiről persze hallgatnak és a szervezet mást se csinál csak pótcselekvéseket. Oldalukon a zsidó sajtót reklámozzák. Nézzük meg a szervezet célját: NOE) célja: „az élet és az anyaság tiszteletére nevelés, a házasságért és a jövő generációjáért érzett felelősség erősítése”. Ez nemes cél lenne, ha a magyar életeket akanák megmenteni és ezért valóban tennének is. Még egyszer sem hallottuk, hogy a szervezetet felszólalt, fellépett volna a zsidó szennyműsorok ellen, az iskolai oktatás lezzüllesztő bűnözőiről sem szóltak és a szellemi környezetszennyezés, a szándékos népbutítás elleni föllépés sem tartozik céljaik közé.
Üzenjük az élősködő szervezetnek: A magyar népirtás - államilag kitervelt születéskorlátozás - a zsidókommunisták részéről már 1945-ben kezdődött és máig is tart. Tehát 65 évről van szó! Az Orbán-kormány csak 8 évre képes visszaemlékezni, a NOE pedig csak 1981-ig. De előtte mi volt? Persze érthető a NOE képmutatása, mert ha szembenéznének a történelmi valósággal, akkor a zsidókommunista állami és pártbűnözésnél kötnének ki. Képen: pesti házfalon, az Arany János utcai metrómegálló közelében reklámoznak. A hamis honlapjukon a magyar népirtás kiváltó okairól és tetteseiről mélyen hallgatnak! Arról sincs hírünk, hogy a nagycsaládos cigányokat mennyire képviselik? Mennyien vannak a vezetőségükben? Köztudott, hogy a megélhetési cigányoknál 5-nél kezdődik a gyerekszám és 12 sem számít soknak. Persze ezek nem családokban, hanem rablófalkákban élnek, ahol a gyerekek már 9-10 éves korukban kiváló bűnözői tevékenységet végeznek, iskolába járás helyett.