2010. július 14., szerda

JÚLIUS 14 – KÉSZÜL A NARANCSTERROR


PATKÁNYKÖZTÁRSASÁG
ERŐSZAKRA KÉSZÜL

Ma a 17 órás Hír-TV hírekből kiderült mire készül a Likud-kormány a magyarok ellen. Óh nem valami népjóléti intézkedésekre kell gondolni. Nem adót fognak csökkenteni, nem a nemzeti oktatás bevezetését kezdik meg, hanem a fegyveresek számát növelik. A parlamenti vizsgálóbizottságban két ávósbérenc főrendőr pofátlanul, szemérmetlenül és folyékonyan hazudott a 2006-os rendőri erőszakról, s feletteseikre kenték rá azt, amit ők tettek. Miért nem Csótányt és Szilvásyt idézték be elsőnek? Hiszen az ő műhelyükben ötlötték ki a magyarok elleni véres erőszakot, 56 évfordulós napjára időzítve. De a „tévéostrom” című műsor is az ők kezük műve. A hírekben még bejelentették, hogy az INKAL SECURITY (fegyveres izraeli magáncég) most már nem a kormányőrzéssel foglalkozik, hanem „beolvasztják” őket a készenléti rendőrségbe, amit mi ávós kommandósokként ismerünk, a közterekről és utcákról. Ez az egyik. De most jön a hír komolyabb része, mert ez csak az előjáték volt. Likud Viktor azért hozta létre a Terrorelhárító Központot, hogy a kormánytagokat és a köztársasági elnököt ezek fogják majd védeni és ezeknek még külön, saját hírszerzési csoportjuk is lesz. Hát ez nem semmi, úgy első hallásra. Közeledik a főpróba, Szent István napja, aztán októberben majd meglátjuk mire jutunk elvtársak....