2010. július 18., vasárnap

JÚLIUS 18 – CSAK A ZSIDÓKNAK NEM TETSZIK A GÁRDA


VONÁNAK FÖL VAN
ADVA A LECKE
Vona vagy kirugja a zsidó Pősze Lajost (képen) az alábbi magyarellenes kijelentései miatt a pártjából, vagy hallgat Vona Gábor és úgy csinál, mintha nem történt volna semmi. Ez utóbbi esetben viszont saját magát köpi szembe. Őszre kiderül mi lesz a Jobbikkal ilyen belső árulások miatt és az is kiderül, hogy a gárdisták ezrei meddig tűrik ezt a szégyent amivel gyalázzák őket, ennyi harc és küzdelem után.
VONA GÁBORT A ZSIDÓI HÁTBASZÚRJÁK

Pősze Lajos a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott: "nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a Gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja. A Jobbik bejutott a parlamentbe, és eltűnt már az a rendszer, amivel szemben szükség volt bizonyos lépésekre. Most már fel kell tenni a kérdést, hogy van-e szakmai haszna a Gárdának, vagy csak felesleges önmutogatás. Hozzátette: a párt akkor tud hatékonyan működni, ha a parlamenti feladatára összpontosít és nem olyan vonalat támogat, ami ellentmond a józan ész logikájának."