2010. július 28., szerda

JÚLIUS 28 - MEGINT KOMMUNISTÁK ALKOTMÁNYOZNAK


Pozsgay szerint a mai alkotmány
a rablókat és a kádereket segítette
A folyamatos toldozgatás rengeteg belső lazaságot, átjárót hagyott, s így az ideiglenes alkotmány amolyan politikai eszközzé vált. Az Alkotmánybíróságnak ezért is jutott kitüntetett szerep, azaz nem egyszerűen az alaptörvény védelméért felelt, hanem az értelmezésén túl annak betartására is kényszerítenie kellett a végrehajtó hatalmat. A jelenlegi alkotmány azok kezére játszott, akik az ország lerombolásán és kifosztásán fáradoztak – mondta a lapunknak adott interjúban Pozsgay Imre, az új alkotmány előkészítésére Orbán Viktor miniszterelnök által felkért tanácsadó testület tagja. Szerinte nem állandó módosítgatásokra szoruló, hanem valóban perspektivikus alaptörvényt kell megalkotni. „A mai alkotmány olyan politikai erőknek adott működési lehetőséget, amelyek úgy érezték, nem tartoznak elszámolni az állami vagyonnal, menedéket adott azoknak, akik személyes politikai, gazdasági érvényesülési lehetőségeiket keresték” – fejtette ki Pozsgay. Kiemelte: alkotmányos hagyományunk már Szent István óta létezett. Ezt a folyamatot helyre kell állítani a kor követelményeinek megfelelően. Vagyis az új alkotmánynak segítenie kell a nemzetek Európájához történő csatlakozásban. (MH)
HAZUDIK A KOMMUNISTA ŐSBÖLÉNY
Pozsgaynak nem nyilatkozgatnia kéne, főleg nem az alkotmányról, hanem a megérdemelt börtönbüntetését kellene töltenie. Most teszi a hülyét, pedig 1989-ben ő is benne volt az akkori kommunista alkotmány megszavazásában és tervezésében. Akiket ő most rablóknak nevez, éppen azok vannak hatalmon. Pozsgay jobban tette volna, az 1989-es paktum részleteit mesélte volna el, amikor ő volt az MSZMP fő tárgyaló képviselője. Utolsó két mondatában már sejteti, hogy miféle bűnszöveget akarnak újra törvénybe iktatni.
Kép: Pozsgay