2010. július 27., kedd

JÚLIUS 27 - IRÁN ÚJBÓL ÜZENT A CIONISTÁKNAK

IZRAELT EGY ÚJ HÁBORÚ
SEM TUDJA MEGMENTENI
Mahmoud Ahmadinejad iráni elnök szerint az Egyesült Államok és Izrael támadást tervez Irán ellen. Ez a Közel-Kelet ellen tervezett összeesküvésnek a része, nyomásgyakorlás Iránra. "Mi már pontos információkkal rendelkezünk arról, hogy az amerikaiaknak már kidolgozott egy tervük van arra, hogy előbb egy pszichológiai háborút indítanak Irán ellen.” Ahmadinezsád ezt egy exkluzív interjúban jelentette ki, a Press TV-nek hétfőn. "A támadási terv legalább két országot érint a régióban a következő három hónapban - tette hozzá. Azt mondta, hogy az Egyesült Államok fő célja, hogy ezt a két rendszert megdöntse. "Először is el akarják érni, hogy megakadályozzák Iránt a haladásban és a fejlődésben. Másrészt meg akarják menteni a cionista rezsimet, mert az zsákutcába jutott és a cionisták
úgy vélik, hogy az izraeli rezsim csak egy katonai összecsapással menthető meg.
Magyarázta Ahmadinezsád. Azt tanácsolta Barack Obama amerikai elnöknek, hogy nem kövesse George W. Bush politikáját. Ezen kívül, arra figyelmeztette az orosz hivatalnokokat, hogy kerüljék el azt, hogy Washington kezére játszanak, mert ez ellenkezik a nemzeti érdekükkel. A nukleáris kérdésről azt mondta, hogy tárgyalásokat fognak folytatni a Nyugattal szeptemberben, hozzátéve, hogy Irán azt akarja, hogy ezeken a tárgyalásokon Törökország és Brazília is részt vegyen. (presstv és AP kép)