2010. július 19., hétfő

JÚLIUS 19 - JÓ HÍR A JOBBIKTÓL

VONA GÁBOR LEVÁLTOTTA
A BOMLASZTÓ ZSIDÓT
A 16 órás hírek elején bemondták, hogy Vona menesztette Pősze Lajost, de nem tudni, hogy ez mivel jár? A pártból is kirugta? Vagy csak a képviselői csoportból? Ha maradhat párttag és képviselő, akkor ez semmit sem ér. Még visszatérünk az ügyre. Kép: Pősze
CSAK FRAKCIÓVEZETŐ HELYETTESI
POSZTJÁRÓL VÁLTOTTA LE VONA
EZ ENYHE LÉPÉS VOLT
PŐSZÉVEL SZEMBEN
Elfogadhatatlan, amit Pősze Lajos a Magyar Gárdával összefüggésben a Magyar Nemzet című napilapnak nyilatkozott, ezért a Jobbik képviselőcsoportja hétfői ülésén a politikust visszahívta a frakcióvezető-helyettesi posztról - mondta Vona Gábor hétfőn, a Parlamentben tartott sajtótájékoztatóján. A Magyar Nemzet hétvégi számában Pősze Lajos úgy nyilatkozott: nem szerencsés az, hogy a párt nevével összefüggésben a legtöbben a gárdára vagy Budaházy Györgyre asszociálnak, és ezt az álláspontot rajta kívül több frakciótag is támogatja. Vona Gábor viszont cáfolta, hogy nézeteltérés lenne a Jobbik és a gárda között. A pártelnök az MTI kérdésére azt felelte, hogy a frakcióvezető-helyettesi posztról való visszahívást figyelmeztetésnek szánták és egyelőre nem gondolkodnak további szankciókban. A képviselőnek a pártból sem kell kilépnie. Arra, hogy Pősze Lajos elnézést kért-e Vona azt felelte, hogy a képviselő elismerte, hogy hibázott és ő ezt bocsánatkérésnek veszi. Vona kitért arra is, hogy a frakció segélyalapot hozott létre azok számára, akik ellen az elmúlt években eljárások indultak, mert politikai jogaikat, például az egyesülési jogukat gyakorolták. Az alapba a frakció minden tagja 50 ezer forintot fizet be. (MTI)
A KÉRDÉS FÖNNMARAD TOVÁBBRA IS
Lesznek-e még lázadók a Jobbikban? Pősze lefokozása után....Vona Gábor és pártja a gárdakérdést még nem oldotta meg. A párt sorsa ettől függ.